hacsaknem

Sejtem, hogy megint irigykedni fogtok, meg felháborodni, meg a rosszindulat fog beszélni belelőtek. Mármint rólatok van szó, akik nem feltétlenül szoktátok érteni, hogy miként lehet egy hétvégényi, a kutyát  nem érdeklő, pörköltszagba burkolt nótázgatás kedvéért 1 milliárd forintot eltapsolni, vagy a középszer alsó ponthatárának valaga alatt teljesítő magyar futball megkoronázását szavatoló, több száz és ezer milliárdot felzabáló stadionokat szaporítani. Javaslom, hogy ezúttal ne hagyjátok elborulni az agyatokat.

Továbbra is azt gondolom a Szolidaritás vasárnapi szobordöntésével kapcsolatban, amit eddig is gondoltam, és leírtam, két nap alatt nem változott a véleményem. Már akkor is sejtettem, ha az összes többi mellett valamiért sajnálni érdemes ezt az egész akciót, az a rengeteg muníció lesz, amelyet a jobboldalnak szolgáltat. Várható volt, hogy jön majd a fizetett, véresszájú bértollnokok hada, hogy a zsigeri megbotránkozás valamennyi hangszínét megrezegtetve az elemi gyűlölködés nevében tiltakozzon a performansz - szerinte gyűlöletet szító - jellege ellen. És lőn.

Bármilyen közhelyesnek tűnik, lassan négy év (nem létező fülkeforradalmi) fideszes nagyot álmodás után egyre aktuálisabban kijelenthető: az a legbámulatosabb a jelenlegi kormánypártban és annak kommunikációjában, hogy ha bármiben, úgy értem bármilyen kis- vagy nagyméretű ügyben lebuknak, vagy rajtakapják őket (és lássuk be, az elmúlt három évben szinte minden nap szolgáltattak okot a megrökönyödésre) a jóérzés szerint indokolt pironkodás és visszafogott szégyenkezés helyett rögvest elkezdenek valaki másra mutogatni, mások erkölcsi alapjait keresztre feszíteni, vagy simán bagatellizálni az ügyet. Az elhíresült bajai kampánycsend megsértését, konyhanyelven a csalás alapos gyanúját is számtalan bámulatos kommunikációs csavarral igyekeznek szóra sem érdemesként feltüntetni. Megtehetik, ahogy lassan négy éve teszik: az óvodás ítélőképességével rendelkező birkanyájnak tekintett nép pofájába röhögnek. Hogy ez sem az, aminek látszik. És ha esetleg mégis az, akkor sem az. Mert csak.

Bármennyire is szeretném az ellenkezőjét állítani, a Magyar Szolidaritás Mozgalom szobordöntögetéssel, bazdmegeléssel, Dopemannel és Bajnai Gordonnal felturbózott vasárnapi kormányellenes tüntetése borzasztó lehangolóra sikerült. Nem tudom, hogy az Együtt-PM frontemberének, a rezsimváltásra készülő ex-válságkezelő miniszterelnöknek ki adja a jobbnál jobb tanácsokat, és egyáltalán ki találta ki ezt a gyomorforgató tréfát, de ha engem kérdez: nagy kár volt kikirándulnia a Clark Ádám térre Orbán Viktor polisztirol-hungarocell szobrának árnyékába. (Vágom, hogy a Szolidaritás tagja az Együtt 2014-nek, de akkor is.)

Akit egyedüli jelöltként 1241 öntudatos küldöttből/szavazóból 1240 zsinórban tizenharmadszorra választ meg egy magát demokratikusnak definiáló párt élére, az minden bizonnyal valamit igen jól csinál. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke e tekintetben egy igen sikeres politikus. Mégis a Fidesz tisztújítás nélkül lezajlott tisztújító kongresszusán elhangzott kampánybeszéde hatására nekem szimbolikusan egy egész borsóleves ömlött végig a hátamon. Mondom ezt úgy, hogy a régi-új pártelnök tanácsát megfogadva, a szívemre hallgattam miközben közel fél órás show-műsorát igyekeztem, lehetőleg ép eszemet megőrízve, végighallgatni.

Olvasom, hogy 2,2 milliárdért íródik a legújabb (nemzeti) testnevelési stratégia. Tudniillik ennyit nyert el a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázatán a Magyar Diáksport Szövetség. Ebből indul el a „T.E.S.I. – Mindenki testnevelése” elnevezésű kiemelt projekt. Ha valaki nem tudná, a szövetséget Balogh Gábor, Orbán Viktor miniszterelnökségi sporttanácsadója vezeti. Az egyik a sok közül.

És bár egy ilyen hír hallatán a magyar ember már réges rég fel sem emeli a fejét, azért diszkréten nyújtsa fel a kezét az, aki eme összeg töredékéért ne érezné képesnek magát arra, hogy a „Testnevelés és sport” műveltségterületet érintően szakmódszertani fejlesztésekre, az országosan egységes fizikai állapot mérési-értékelési rendszer kialakítására, és a a komplex iskolai testmozgásprogramok szervezésében megálmodott diáksport önkéntes, mozgalmi fejlesztésére vonatkozóan hozzátegyen valamit. Ha nem is stratégiai mélységekben, de mondjuk józan paraszti ésszel körbejárva a kérdést. 

Lássuk be, ember kell legyen a talpán, aki Dörner György teljesítményét az Új Színház igazgatói posztjára kiírt pályázatírás ügyében valaha is überelni tudja. Erre gondoltam, miközben a Vígszínház éppen aktuális ügyvezető-választásával kapcsolatos történéseket figyeltem, és a Balázs Péter rejtélyes-titkos, ám részleteiben mégis nyilvánosságra került pályamunkáját ízlelgettem. Egyáltalán nem arra akarok fogadni, hogy jövő februártól ki fogja vezetni az intézményt, - e sorok írásakor erre még nem derült fény hivatalosan - de azt hiszem ez a legjelentéktelenebb aspektusa ennek a történetnek. Amelynek aligha lesz/lehet meglepő végkifejlete. Ahogy a nemrégiben lezajlott kötcsei piknik csoportképeit elnéztem, Eszenyi Enikő újrázása a Víg élén legfeljebb a csodával, ám politikaszagú, hétköznapi kultúrharcaink realitásával aligha lehet határos. Úgyhogy nem erről fogok írni.

Olvasom, hogy a Felsőoktatási Kerekasztal javaslatára eltörölhetik a nyelvvizsga kötelezettséget azokon a felsőoktatási képzéséken, ahol nem létszükséglet a nyelvtudás. Így több lesz a diplomás és javulnak a statisztikák, amelyek még jócskán elmaradnak az uniós átlagtól. Nos, szerintem is időszerű lenne e nyelvvizsga-amnesztiával kapcsolatos mizéria végére pontot tenni. Már évekkel ezelőtt is igaz volt, a helyzet azóta sem változott: túlságosan régóta tologatja maga előtt a magyar oktatáspolitika ezt a kérdést anélkül, hogy megnyugtató módon sikerült volna választ találnia rá. A teljesen hiábavalóan eltelt idő ellenére nekem nagyon úgy tűnik: továbbra is csak egy járulékos probléma megoldására irányuló javaslattal állunk szemben. A kutyát nem érdekli (hát még a Felsőoktatási Kerekasztalt), hogy egész Európában még mindig Magyarország áll a legrosszabb helyen a nyelvtanulás szempontjából, amikor nekünk a statisztikát kell javítani. Különben is: tanuljon meg Európa magyarul, ha akar tőlünk valamit, nemdebár?

Rengeteg minden elhangzott (a fele is sok lett volna) pro és kontra alapon a bajai, stratégiai téttel bíró időköziről attól függően, hogy a nyertes vagy a vesztes interpretálta éppen az eredményt.  Ami engem illet, tartom magam ahhoz, hogy ezer szavazat alapján nem érdemes messzire mutató következtetéseket levonni a történtekből, bár arról azért van némi sejtésem nekem is, hogy ocsmány választási (fél)év elé néz Magyarország. A szavazók szervezett szállításában megtestesülő választási csalás lehetőségét bizonyítékok hiányában nem akarom részletes elemzés tárgyává tenni, ellenben találtam egy csodálatos utózöngét, amellyel a győztes kiteszi a hiányzó pontot a sztori végére:

Olvasom, és tátott szájjal nézem, hogy Orbán Viktor, a politikai opportunizmus nagymestere Magyar páva táncokkal gratulált Angela Merkelnek, az általa vezetett CDU választási győzelme kapcsán. Nem ám szerény, a nyilvánosság számára láthatatlan fehéren fekete betűkkel, aláírással, szolidan és diplomatikusan, hanem egyenesen videoüzenetben. Harsányan, és kajánul vigyorogva. Mert Orbán számára logikus és értelemszerű, hogy Angela Merkel pártja győzelmének is legalább néhány perc erejéig, a jelen- és utókornak megörökítve róla kell szólnia.