hacsaknem

Nem, nem és nem. A magyar kormány nem adja fel az etnikai alapú magyar politika támogatását. Sem Felvidéken, sem sehol máshol. Nesze neked, nemzeti összetartozás. Semjén Zsolt tárcanélküliségével együtt világossá tette a napokban: számára az etnikai alap a szükséges és elégséges. Mert vannak a magyarok, és a kevésbé magyarok. Ebből azt értem, hogy a magyar kormány szerint ma, a határon túli magyarság megmaradásáért legtöbbet a parlamenten kívül rekedt pártok (lásd MKP) tudják tenni. Ma Magyarország egyedüli partnerei a Kárpát-medencében azok lehetnek, akik etnikai pártként definiálják magukat. Szomorú, elkeserítő, és gyalázatos.

Azért szeretek jobboldali, és erőteljesen jobboldali sajtót olvasni, mert amellett, hogy rendkívüli módon szórakoztat, alkalomadtán egészen hasznos információkkal gazdagodom. Eredetileg a Magyar Nemzet online változatában közzétett, majd különféle vicces címekkel másutt átvett – bár a Magyarországgal kapcsolatos uniós döntés mellett eltörpülő – cikkben olvasom:

nem lehet folyamatosan azt csinálni, hogy kifelé Márai Sándor a legnagyobb magyar író, befelé meg Wass Albert, mert ha „a magyar lakosságot Wass Albertre szocializálják”, akkor egy idő után kezelhetetlen lesz a helyzet

Fájdalomtól megtört szívvel értesültem arról, hogy ma reggelre virradóra Tőkés László az EMNT elnöke, az RMDSZ egyik alapító tagja, a szövetség Temes megyei tagja közleményben juttatta tudomásunkra: 22 év után kilép az RMDSZ-ből.  Az első és utolsó érdemi kérdésem ezzel kapcsolatban: ugyanbiza miért csak most?

A tegnapi szlovákiai választás eredményei bizonyára senkinek nem okoztak meglepetést, a papírforma hozta magát.  Túl sok örömre nincs ok, de olybá tűnik: a határon túli nemzetegyesítést egyre kevesebb magyar gyomra veszi be.

Bár hajlamosak lehetünk az összeesküvés-elméletek gyártására, nem tudom lehet-e valójában köze a krasznahorkai tűzvésznek a szlovákiai előrehozott választásokhoz. Sőt, egyáltalán nem érdekel. Még akkor se, ha én a magam részéről nem hiszek a véletlenekben. Most leginkább a tragédia az, ami figyelmet érdemel.

Hiszen mégiscsak  a 13. századi krasznahorkai várról beszélünk, amely a kb. 50 százalékban magyarok lakta Krasznahorkaváralja település legjellegzetesebb nevezetessége. Szlovákia egyik legértékesebb történelmi épületéről beszélünk, amely felújított állapotban múzeumként üzemelt.

Úgy értettem, hogy tavaszváró hétvégi program gyanánt ki lehet vonulni a Kossuth térre. Mindenkinek ott a helye, akinek elege van a kétharmados visszaélésekből. A Magyar Szolidaritás Mozgalom ugyebár nagy tüntetést szervez, lehet LMP népszavazási kezdeményezést aláírással támogatni, orbántakarodjozni kifulladásig és nem mellékesen a szociális és szabadságjogok eltiprását nehezményezni. Szép, nemes gondolat. Nagy nagy, mondhatni tömegtüntetést ígértek, nem klubdélutánt. Kicsit félek, mert tudom, hogy a tömeg elmarad, marad viszont a klub. Olvasom ugyanis:

A szlovákiai előrehozott választások kapcsán, no meg Semjén Zsolt nemrégi szolgálatos nemzetpolitikai expozéja okán  úgy érzem van néhány tisztázandó kérdés, amelyet nem szeretnék a választás utánra hagyni.

Nem örülök annak, hogy Orbán Viktor árnyéka és helyettese az erős nemzeti érdekérvényesítésben azt találta mondani: a magyarság megmaradása függ attól, „milyen erős pozícióink vannak ezekben az országokban”. Simán egyetérthetünk abban, hogy ha akarta volna sem könyökölhetett volna ki ennél jobban a száján Freud. Azzal az apró megjegyzéssel, hogy az erős pozíciók a gyakorlatban pontosan fordítottan arányosak a magyarság megmaradásával. Más szavakkal: minél inkább beavatkozik a magyar kormány a szomszédos országok magyar közösségének életébe, annál inkább kompromittálják annak jelenét-jövőjét. Hogy is van ez?

Ha esetleg valakiben kételyek éltek azzal kapcsolatban, hogy egy több százezres erődemonstráció bármikor megismételhető, nyugodtan fellélegezhet:  másodszor is összegyűlik a Békemenet. Még nem tudjuk, hogy 100 ezer, 400 ezer, vagy hánymillió résztvevőre lehet számítani, de minden bizonnyal a március 15-i szabadságharcos melldöngetés kiváló alkalmat teremt egy újabb számháborúra. Majd lehet újra „libsibolsizni”, meg idegenszívűektől és hazaárulóktól elhatárolódni, meg hát ezúttal lengyel barátaink  ezrei biztosítják a hátszelet.

Én két dolgot szeretnék még megélni. Az egyik, hogy az elszakított részek visszatérnek, a másik, hogy felbomlik az EU. Erős tudat, erős gazdaság, erős hadsereg. Én ezt ajánlom a magyarságnak, ha komolyan akarja venni a jövőjét.

Alighogy Kertész Ákos nagy vihart kavart kijelentései, a lehetséges viszonyulások, a mindenfajta előjelű felfokozott hangnemű, nem ritkán gyűlölködő kommentárok után kicsit magamhoz tértem, újabb - „finomságát” tekintve igen hasonló - téma került az utamba. A Magyar Hírlap oldalán visszás érzéseket keltő beszélgetést olvastam ma reggel éhgyomorra, amelyben történelmi időkről, trianoni szétrúgatásról, baljós viharról, szerencsétlen szétesett Magyarországról és vérpadra lökdösésről értekeznek a résztvevők.

Amikor azt olvassa az ember, hogy egy 80 éves író menekültstátuszt kér a világ másik felén, legalább egy pillanat töredékére valószínűleg összeszorul a gyomra. Számomra kétségtelenül ez egy megrázó hír és momentum, annál is inkább, hogy nemrég értekeztem arról, milyen életérzés kerülgeti azt az értelmiségi embert, aki ma Magyarországon élni, alkotni akar, milyen félelmek gyötrik és milyen bizonyosságok mentén definiálja önmagát.