Kertész Ákos Magyarországa: ahol a diktatúra pocsolyájában röfögve zabáljuk a moslékot

H_A Címkék: baloldal diktatúra emigráció Kertész Ákos2012.03.04. 12:10

Amikor azt olvassa az ember, hogy egy 80 éves író menekültstátuszt kér a világ másik felén, legalább egy pillanat töredékére valószínűleg összeszorul a gyomra. Számomra kétségtelenül ez egy megrázó hír és momentum, annál is inkább, hogy nemrég értekeztem arról, milyen életérzés kerülgeti azt az értelmiségi embert, aki ma Magyarországon élni, alkotni akar, milyen félelmek gyötrik és milyen bizonyosságok mentén definiálja önmagát.

Súlyos ítéletként hatnak Kertész Ákos szavai, és biztos vagyok benne, hogy első olvasatra mindenképpen gyomorszájon rúgásként érzékeli minden egészséges önértékelésű magyar ember. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy második nekifutásra a megvilágosodás erejével hat az üzenet. Még akkor is, ha a genetikusan alattvaló szóösszetétel  magyartalanságától eltekintve és azzal együtt is, határozottan az elutasítás, elhatárolódás reakcióját ébreszti bennünk.

Hogy tudniillik a magyar:

mindent másra hárít, (...) mindig másra mutogat, (...) boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni.

Akárcsak Parti Nagy, Kertész Ákos is társadalomrajzot fest. Lírait és kegyetlent. Önkéntelenül adja magát a kérdés: ez az a Magyarország, ahol élnünk, halnunk kell? Ez az a Magyarország, ahol a társadalom fasizálódó, szélsőséges fele fizikai fenyegetéssel és tettlegességgel viszonyulhat egy József Attila- díjas, Kossuth-díjas, Arany János-díjas íróhoz, és mindezt a hatalom elnéző cinkossággal veszi tudomásul? Ez az a Magyarország, ahol a büdöszsidózás szinte már fel sem tűnő, a végtelenségig ismétlődő szitokszólamait a fizikai fenyegetettség emeli négyzetre?

Parti Nagy Lajos azt mondta, fél attól, hogy Orbán Viktor összeáll a nácikkal. Tessék, itt az újabb bizonyítéka annak, hogy a félelem nem alaptalan. Sőt, Nem az a baj, hogy Kertész Ákostól esetleg visszavonják kitüntetéseit, címeit, hiszen nem kérdés, hogy a kézfelemelő gépezet pillanatok alatt megsemmisíthet mindent, amit szeretne. És fogadjuk el azt is, hogy tavalyi nyílt levelével Kertész sokat tett azért, hogy a támadások kereszttüzébe kerüljön. Mert nem akart félreállni ő sem, mert az író nem engedheti meg magának, hogy félreálljon, hogy hátat fordítson. Mert az, amit mások hazaárulásnak, közösség elleni izgatásnak, rágalmazásnak és becsületsértésnek aposztrofálnak, nem más mint egy 80 éves idős ember elkeseredéssel vegyes aggodalmának hangja saját amortizálódó, tetszhalott nemzetéért. Egy baloldali értelmiségi szavai ezek, akinek műveit a világ több nyelvén olvassák, és ma is játsszák, és aki most mégis megelégelte.

És akinek talán a legfontosabb - újraolvasott nyílt leveléből ma átjövő - mondanivalója éppen egy nagyon egyértelmű üzenet a baloldalnak:

„Ami engem még érdekel, az a baloldal. (...) És engem ennek a közösségnek a folyamatos árulása érdekel, mert ha nincs ez az árulás, Fidesz sincs. Ezen a jobboldal röhög, a baloldal elereszti a füle mellett, mert pillanatnyi érdeke, hogy ne hallja meg. Amúgy persze létérdeke volna, hogy odafigyeljen, de addig ez a banda nem bír fölemelkedni, ezek is magyarok. Percemberkék.”

Kertész Ákos ezzel mindent elmondott. És meg is magyarázta, miért tart ma ott ez a diktatúra alatt öntudatlanul röfögő Magyarország, ahol. Mert van egy borzalmasan szétcsúszott, megbízhatatlan, hibát hibára halmozó baloldal. Amely szintén dagonyázik a langyos sárban. És mindeközben felnő a szélsőséges második erő, a véres habzó szájú fasiszta-náci nyúlvány, amelynek létalapját az adja, hogy ettől a másnaposan szédült baloldaltól vesz el támogatókat.

Hát ezért a szomorúan jogos megállapítás: Kertész Ákos emigrációja újabb bizonyítéka Magyarország fasizálódásának. Ahol a kultúra és közélet nagyszerű alakjainak, akik életük egész ideje alatt szolgálatott tettek Magyarország nemzetközi síkon kialakult imidzsének, 80 év után meg nem tűrt, megfélemlített civilekként kell elhagyniuk a világnak eme sarkát. Mert nálunk az írói szólásszabadság ilyen szinten van lábbal tiporva. 

Szégyellem magam azok helyett, akiknek eszükbe nem jutna. Azoknak a fajmagyaroknak a helyében, akik a tőlük különböző véleményeket vallókat legszívesebben szó szerint, de verbálisan úton-útfélen karóba húzzák. Szégyellem magam Kertész Ákos döntése miatt egy ilyen Magyarországáért. 

· 6 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr274287839

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kertész Ákos Magyarországa 2012.03.05. 09:39:01

Ahol a diktatúra pocsolyájában röfögve zabáljuk a moslékot.

Trackback: Kertész Ákos mártírrá avanzsál 2012.03.05. 09:38:28

Kertész Ákosból nehéz hőst csinálni. Nehéz úgy búcsút intenie, hogy komolyan el tudjam hinni, a Kossuth-díjas író, csak jót akart, ő maga pedig csak áldozat. Kertész Ákos ügyesen gyújtott újabb tüzeket (ahelyett, hogy oltani próbált volna), sikeresen m...

Trackback: Kertész Ákos mártírrá avanzsál 2012.03.05. 09:37:25

Kertész Ákosból nehéz hőst csinálni. Nehéz úgy búcsút intenie, hogy komolyan el tudjam hinni, a Kossuth-díjas író, csak jót akart, ő maga pedig csak áldozat. Kertész Ákos ügyesen gyújtott újabb tüzeket (ahelyett, hogy oltani próbált volna), sikeresen m...

Trackback: Reszketni méltóztatnak, krumplit osztanak 2012.03.04. 16:08:11

Krumpliosztás volt pénteken Debrecen Dombostanya nevű városrészében. 300 rászoruló család kapott egyenként 30 kilónyi krumplit, összesen kb. félmillió forint értékben, pedig hol van még a következő választási kampány. Az adományozó neve titokban marad...

Trackback: "Sajnáljuk, mi vagyunk a demokraták!" 2012.03.04. 16:07:13

"Ti kis mocskos kis primitív diktátorok vagytok!" - mondta Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője tegnap a Corvinus Egyetem bejáratánál a szabad véleménynyilvánítás jogával élve ellene tüntető fiataloknak. A lentebbi videón lá...

Trackback: Milyen érzés vegzálni egy nyolcvanéves öregembert? 2012.03.04. 16:06:46

Kiköltözött békásmegyeri panellakásából az az idős ember, akit az interneten megjelent véleménye miatt folyamatosan támadtak, fenyegettek és bántalmaztak ismeretlen tettesek. A hír önmagában is olyan lenne, amire felkapja az ember a fejét, arra meg pl...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.03.05. 12:36:58

@TrueY:

Tudod te azt nagyon is jól, hogy kire értem ... Te kis hamis. Ez kissé aggasztó vitafordulat, mert ok nélkül ingerli a partnert, hát ne tedd.

Más: Az inkriminált kifejezést a vikucira meg számos blogban található anyázások viharában felmerülve volt szerencsém olvashatni, azért vélem, hogy egy időben trendi volt a szélballib körökben.

Csak aztán valami főlibsi fejes észrevehette, és gyorsan leállíttatta, de vannak még, akik nem agyamputáltak, és így emlékezhetnek még erre is.

Más: Ha meg tényleg így van, akkor nincsen értelme az egésznek, és mindenestül meg kell szüntetni a politikai életet Magyarországon. Mert nincs remény arra, hogy valaki egyszer még felütheti fejét a mocsokból, és előveheti a korbácsot, meg ami még kell.

bandeirante 2012.03.05. 12:48:55

@pimpalini: Nyugati szempontból (EU, USA, Világbank) Magyarországon akkor van demokrácia, amikor ők maximálisan érvényesíthetik az érdekeiket. Ebből a szempontból Horn, Medgyessy és Gyurcsány alatt tökéletes demokrácia volt. Ebből a szempontból.

KedvesVezető Lenéz Rátok 2012.03.05. 12:50:08

Vajon Ady Endrét meddig lehet majd oktatni az iskolákban? Hiszen a saját a korában ő is igen hasonló gondolatokat fogalmazott meg mint K.Á.!
Ugyebár "Nekünk Mohács kell!"

Neeel Armstrong 2012.03.05. 13:05:28

@un.no
A hazájukat szerető magyarokat lenácizóknak üzenem, köztük is eminensen neked, hogy aljas libsi söpredék vagytok, akiket lassan sehol a világon nem tűrnek meg, mindenütt utálnak és gyűlölnek. Még itt, a toleráns Magyarországon vagytok a legbiztonságosabb helyen, mert sehol nem akarnak befogadni benneteket (lásd az 1938-as eviani konferenciát).

Kertész Ákos egy zsidó provokátor, amit csinált egy jól kigondolt akció része: halálra sérteni a magyarságot, majd a jogos felháborodást kihasználva újabb hazugságokat világgá röpíteni a nemzetközi zsidó média segítségével.

Ez az ország menedéket adott a felmenőidnek, akik egy szál kaftánjukban kértek bebocsájtást Galíciából, ahol üldözték őket. Itt fedelet kaptak és megélhetést találtak. Mi volt a hála? A második generáció részéről a Kun (Kohn) Béla-féle rémuralom, a harmadik-negyedik nemzedék részéről pedig a Rákosi (Rosenfeld), Gerő (Singer), Farkas (Lővy), Révai (Lederer) és Péter Gábor (Eisenberger Benjámin) fémjelezte bolsevik terror és az ország szétpusztítása.

Miattatok és a bérenceitek miatt tartunk itt, ahol vagyunk. Ti vagytok azok, akikbe szemernyi önkritika sem szorult, akik mindenért másokat hibáztatnak. Nektek köszönhetjük a kommunizmust, jelenleg pedig a zsidó bankok garázdálkodását.

Jó lenne, ha eltakarodnátok innen, azonnal és végleg. És üdvös lenne befogni a pofátokat, abbahagyni a mocskolódást és a hazátok hetenkénti feljelentését Tel-Avivban, Brüsszelben és Washingtonban.

Ennek megint nem lesz jó vége, és senki nem fog sajnálni benneteket.

pimpalini 2012.03.05. 13:15:41

@TrueY:

Mivel nem látod be, hogy diktatúrában komoly tisztséget betöltő emberek miért nem lehetnek demokraták, s a (z egyébként bármilyen) rendszerük miért nem lehet demokrácia (az alapok hiányoznak), úgy érzem felesleges tovább beszélgetnünk.

Te nem demokrata vagy (ebből is látszikl) csak egy pártszurkoló, de inkább ellendrukker.

Gondolom egy neonácit, vagy egy volt háborús bűnöst is megtapsolnál, miközben demokratát játszik. Hogy azt már nem? Hja igen, tipikus kettős mérce.

pimpalini 2012.03.05. 13:17:07

@bandeirante:

Hát igen, van aki látja is a dolgokat, nemcsak nézi...

pengusz 2012.03.05. 13:18:38

@TrueY: "Sajnos azt kell mondanom, hogy Horngyufa 100* demokratább volt, mint ork bán. "
Én még emlékszem azokra, akik akkor menekültek el ebből az országból, amikor abból az emberből lett miniszterelnök, aki annakidején kiverte puskatussal az egész fogsorukat. És te őt nevezed demokratának?
Gondolom Mengelét is szívesen láttad volna egészségügyi miniszterként 30 évvel a 2. világháború után...

pimpalini 2012.03.05. 13:20:47

@Frizuravarjú:

Annyit még hozzátennék, hogy elvakultságukban az sem érdekli őket, ha kirobbantják a harmadik világháborút. Lásd izrael politikáját (ahol az egyetlen békepárti politikust lelőtték).

2012.03.05. 13:32:05

@Leevi:

Már megmondottam volt, hogy pl. a nevezett Ady, s még sok más igazi itteni szellemi óriás is egészen máshogy szerette hazáját, mint ez a kertész nevű izé.

Ti nem jártatok iskolába, vagy a speckó sulitokban valami más nóta járta? Egyáltalán van valami mélyebb képetek arról, amire van képetek hivatkozni, s azt is sűrűbben a kelleténél?

(Ezt neked, mint a sokadik, Adyt és a többieket ide és más tematikus topikokhoz citálgatónak mondom, miközben okkal feltételezem, hogy ez is egy feladatul kiosztott mantrátok, amit folyton nyomatnotok kell)

fővöcsök 2012.03.05. 13:33:42

@pengusz: Mármint Horn Gyula fogat vert ki puskatussal? Nem vagyok a híve, de ekkora buta hazugságot nem kéne leírni. Horn 22 évesen fegyveres őr volt, s a fegyverét soha nem hazsnálat. Ezt még azok sem állították, akik őt politikailag támadták.

fővöcsök 2012.03.05. 13:34:53

@Leevi: Nemcsak Ady, hanem Mikszáth, József Attila stb. is írt hasonlókat, bár olyan durvákat nem, mint pl. Bencsik András.

pimpalini 2012.03.05. 13:35:44

@Csávógyerek:

No igen. Ott a rengeteg politológus, mint értékteremtő erő.:) A hazudozás és a belemagyarázuás, megmagyarázás "művészetét" tanulják meg.

Ezért is tapsoltam a közgazdász keretszámok csökkentésénél. 20 éve évente szakajtónyi közgazdászt képzünk. Ennek ellenére gazdaságilag olyan szarban van az ország, amilyenben még nem nagyon volt (kivéve a világháborúkat követően).
Akkor meg minek annyi közgazdáűsz? Bejött az államnak? Nem. Üzletkötözőnek jó egy érettségizett ember is? Igen. Számolni jó egy számviteles? Igen. Akkor mi a jó francnak annyi közgazdász?
De lehetne regélni a kommunikáció szakosokról vagy éppen a jogászokról is.

pimpalini 2012.03.05. 13:40:54

@fővöcsök:

Azt viszont igen, hogy a börtönökben verőlegénykedett. Volt egy sorozat a 90-es évek közepén, amiben túlélők nyilatkoztak. Persze nem 94 után...:)

2012.03.05. 13:43:06

@fővöcsök:

Bencsikből is legalább ugyanekkora botrányt kellett volna csinálni.

Az, hogy a 'jobbosok' nem csináltak belőle, nem ment fel benneteket az alól, hogy ti se sikítoztatok. Mert azzal is boldogan egyetértettetek, mint az összes többi magyartaposással ezen a világon.

És te se gyere az irodalmi nagyjainkkal, mert még a lábvizüket sem ihatnád meg. Nevezett Bencsikkel együtt.

KedvesVezető Lenéz Rátok 2012.03.05. 13:56:26

@ekszvájzed:

Aha értem...tehát Ady "másképp" szerette, mint K.Á., sőt képzeld, a politikai berendezkedés is "más" volt akkor, de képzeld jónéhányan Adyt is hasonlóan ítélték meg akkor, mint most K.Á-t.
Egy művésznek szíve joga véleményt nyilvánítani, és tegye ezt bárhogyan is, érdemeitől nem lenne szabad megfosztani...

pengusz 2012.03.05. 13:59:23

@fővöcsök: Annakidején a Magyar Félmúlt c. sorozatban beszéltek az egykori áldozatai. Természetesen őket le lehet hazugozni, meg tagadni az egészet, aztán a demokrácia hőseként visszatérni....
Valami archívumban biztos megvan, én láttam annakidején.

pengusz 2012.03.05. 14:02:19

@fővöcsök: www.utolag.com/Letiltott.htm
Most nem tudok belenézni, de ezek közül valamelyik, ha jól emlékszem

Neeel Armstrong 2012.03.05. 14:04:40

@fővöcsök:

Libsi provokátor, fizetnek ezért neked, mint a Gaudit a Corvinuson kifütyülő Soros-bébiknek?

Vagy meggyőződésből gyalázkodsz itt? Hogy mered Ady, Mikszáth, József Attila nevét a szádra venni és a Kertész féreggel egy bekezdésben említeni?

Kertész valahogy nem dagonyázott és röfögözött 2008-ban, amikor El Kúró kezéből átvette a Kossuth-díjat.

Attól az embertől, aki másfél évvel korábban vallotta be, hogy hazudtak éjjel-nappal és imitálták a kormányzást, tönkretéve az országot.

Idézet Kertésztől: "...a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős...."

Aki egy ilyen mondatrészletet le mer írni, az megérdemlné, hogy száműzzék a hazájából. Nem ez történt, sajnos.

bandeirante 2012.03.05. 14:15:28

@Leevi: Azért ő olyat soha nem írt volna le, hogy a magyarok dagonyában röfögnek, a genetikai alsóbbrendűségről nem is szólva.
Na meg Kertész láthatóan kívülről bírálja a magyarokat.

pimpalini 2012.03.05. 14:28:23

@pengusz:

Az is oly jellemző ezeknek a szemellenzős, erkölcstelen hazugoknak a "demokráciájára", hogy az említett Magyar félmúlt című sorozat "letiltott" lehet.
Fájhat nekik az igazság, de még élnek néhányan, akik emlékeznek arra, hogy minidiktátor gyulánk milyen ember is volt valójában. Meg a többi söpredék, akikkel körülvette magát.

pimpalini 2012.03.05. 14:36:30

@pengusz:

De azért a "hülyemagyar" nyugodt szívvel választotta meg a megvett, gyárilag előállított "ellenzék" szadesszel egyetemben. Kb. azzal a lelkesedéssel, mint amivel 1491 környékén az önző, irigy nemesség szétverte az erős központi hatalmat, a fekete sereget, eltemetve ezzel az európai magyar nagyhatalmat, s megágyazva kb. 500 év nyomorának.

Az elitünk sajnos sok esetben likvidálandó, jobb esetben magatehetetlen és tehetségtelen, rosszabb esetben az ördöggel is kollaboráló, önző, irigy és hataloméhes volt. Ma sincs ez másképp. Ezért kellene tisztítótűz. Az alapoktól rothad a rendszer. 90-ben rossz alapokra és rossz kötőanyaggal építkeztek. Nem csoda, hogy azóta nem győzik foltozni, aládúcolni az "épületet"...

pimpalini 2012.03.05. 14:41:21

S még valami: ügynöktörvény.

Orbán ugyebár 2002-ben megbukott. Őt érte a legnagyobb meglepetés. Akkor még megcsinálta volna az ügynöktörvényt, ami ellen persze minden más akkori párt hevesen tiltakozott. Kivéve tán a Miépet.
Most már nem teszi meg a Fidesz, mivel rájött arra, hogy pusztán programmal nyerni választást Magyarországon nem lehet. Nem elég a tett, az igazság, kell ide propaganda is.
Így aztán a Fidesz is begyűjtött minden hulladék elemet. Náluk is fellelhető pár régi komcsi, ezek az emberek meg nyilván nem akarnak bukni. Persze náluk (Fidesz) is megvan az a vonal, aki akarná a megtisztulást, de a közös érdek, az egzisztencia hízlalása tartja egyben elsősorban a pártot.

De mindez 2002 egyenes következménye. Akkor és ott megtanulták, hogyan is lehet nyerni. Mindegy milyen áron, s mindegy kikkel szövetségben, csak és kizárólag a győzelem a fontos. Jó tanítómesterük volt.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.05. 15:18:22

@bandeirante: "Gyula vezérnek nem volt kétharmada. A maszopnak és a szadinak EGYÜTT volt kétharmada, ami messze nem ugyanaz."
Megkövetlek! Igazad van! Bocs, rosszul emlékeztem!

"el kellene szakadni attól, hogy a jog a legfőbb jó."

Igazad van! Ez csak a polgári demokráciák sajátja. Ahol nincs jogbiztonság, ott nem lehet polgári demokrácia!

Vannak esetek, amikor nem a jog a legfőbb jó, és ettől még nem dől össze a demokrácia, esetleg még erősebb is lesz."

Erősebb nem lesz attól, hogy államilag megsértik a jogot! A példamutatás az egyik legfontosabb dolog egy társadalomban. Ha a politikusok vélt érdekeik mentén elkezdik áthágni a jogot, akkor mindenki jogosnak fogja érezni. Ezért tartunk ott, ahol tartunk! :(

@ekszvájzed: "Tudod te azt nagyon is jól, hogy kire értem ..."
Nem tudom, de van tippem. De minden esetre elszomorít. Ez olyan, mint amikor Idegen Tollak törzsfőnökön azért röhög a fél ország, mert plagizálta a doktori desszertjét. Pedig ennél komolyabb bajok vannak az ipsével!

"Ez kissé aggasztó vitafordulat, mert ok nélkül ingerli a partnert, hát ne tedd."
Nem ok nélkül. Szerintem egy meglehetősen bornírt szóösszetétel.

"trendi volt a szélballib körökben."
Ha ez így van, akkor ott is szomorú. :()

"előveheti a korbácsot, meg ami még kell."
Nem kell ilyen drasztikus eszközökhöz nyúlni! Elég lenne, ha a politikusok végre abbahagynák a mutyizást! Ha ez megtörténne, akkor pár generáció alatt sokat tisztulhatna a mindennapi élet. Csak ezt nem akarják, mert különben honnan lenne szép, nagy villájuk. :( Normális munkával nem tudnának olyan állást találni, ahol ennyit kereshetnénk. Hát elmennek gombnyomogatónak.

Neeel Armstrong 2012.03.05. 15:27:39

@pimpalini:

Megnéztem a szavazást név szerint. Orbán nemet nyomott, ahogy Szíjjártó és Illés Zoltán is. Néhányan tartózkodtak a Fidesz-frakcióból, 19 becsületes ember igennel szavazott.

Kövér, Varga, Navracsics és mások úgy oldották meg a dolgot, hogy bár bent voltak a teremben, nem nyomtak gombot, a nevük után a "jelen, nem szavazott" olvasható. Az apróért megvett Winkler Mariska és a "mocsár" követte a vezért.

Ez a szavazás a magyar demokrácia történetének egyik legszégyenteljesebb árulása. Lassan mi vagyunk ez egyetlen utódállam, ahol 22 év után sem tárható fel teljességében az állambiztonsági múlt.

Nyilvánvaló, hogy ez a politikai osztály közös érdeke.
Valószínű, hogy minden frakció padsoraiban ott ülnek az állampárt volt ügynökei, kivéve talán a Jobbikot.

Az embernek ökölbe szorul a keze, hogy a mai napig a képembe röhöghetnek azok, akik jelentettek rólam, akik lehallgatták a telefonomat, akik megfigyeltek a munkahelyemen, nem beszélve a tartótisztekről és az egész muszkavezető apparátusról..

Említsük meg azt is, hogy az államnak évi 200 millió forint többletköltségbe kerül a volt szochazások, a "partizánok", a munka vörös zászló érdemrendjével kitüntetettek és a hozzátartozók kiemelt nyugdíja.

Ennek eltörlését is megakadályozta a 2/3-os Fidesz többség. Vajon miért? (A kérdés költői.)

Idet 2012.03.05. 15:48:19

@bandeirante: Na, ebben a "kerülözés"-ben teljesen igazat adok!

pimpalini 2012.03.05. 15:57:06

@Neeel Armstrong:

"Ez a szavazás a magyar demokrácia történetének egyik legszégyenteljesebb árulása. Lassan mi vagyunk ez egyetlen utódállam, ahol 22 év után sem tárható fel teljességében az állambiztonsági múlt."

Ezzel egyetértek. De számomra ez 2002. (közvetve 1994.) egyenes következménye. Viktor látta, hogy itt csak a "mindenáronvalónyerés" az egyetlen stratégia.

S nem abban látom a Fidesz fő hibáját, amit a turbólibsik hörögnek (alkotmány, médiatörvény, a "demokrácia" temetése - nincs is mit temetni, ami nem létezik, az nem halhat meg), hanem ebben. Az ügynöktörvény az, ahol a leginkább kilóg a lólág, sőt, ez a paci igazából már le sincs takarva.

Persze mondhatjuk azt is, hogy a Fidesz (Viktor) tudja, hogy csak azzal segíthet az országon, ha egyben tartja a nyájat, benne az exkomcsi csürhét is, mert hát itt választások lesznek. S a birkanépet négyévenként meg kell győzni, ha kell azzal, hogy a csillagokat is megígérik nekik. Különben visszajönnek a posztkomcsik, meg a belőlük született torzók.
Vagyis a cél szentesíti az eszközt.

Idet 2012.03.05. 16:02:13

@bandeirante: És még görögök: tavaly voltam Krétán. Azt láttam, hogy bizony, ott sokat dolgoztak az emberek. Akinek kertje, földje volt, délidőben is kiment csinálni a dolgát, a pici "szupermarketben" ugyan nemigen tüsténkedett az eladó/tulaj, de megjegyzte, hogy Retsinát fogyasztok állandó jelleggel, és amikor kifogyott, reggelre ott volt az új sortiment... valahogy mások nem voltak olyan lelkesek, és rám maradt a Retsina, Istennek legyen hála csekély kegyeiért is...
Láttam pakisztáni meg indiai vendégmunkásokat is, de nem ez volt a jellemző. Roppant barátságosak voltak egyébként.
A kis szállodában a tulajnő és a férje reggeltől estig műben voltak, a tulajnő 1 db falusi asszonyt alkalmazott, és együtt takarítottak. A szomszéd tavernában, ahol vacsoráztam, a tulaj és a felesége épp úgy dolgoztak, mint a pincérfiú- és kislány, igen, jómódban éltek, de nem vetette föl őket a pénz. Nagyokat beszélgettünk a világ állapotáról...
Szóval, differenciálni kell, szerintem.

bandeirante 2012.03.05. 16:13:00

@TrueY: Noni, nem kell fetisizálni a jogot. Pl. 1945 után is visszamenőleges törvények alapján ítélték el a nácikat, és senki nem rikoltozott a jogállamiság miatt. Ha a nácikat el lehetett, a kommunistákat miért nem?

Nem igaz, hogy mindig, minden körülmények között a törvényi elvek betartása a legjobb megoldás, egy demokráciában sem. Főleg egy olyanban, ahol 22 éve még diktatúra volt, és a mai napig sok a rendezetlen kérdés.

@Idet: Persze, nagyon sokat dolgoznak. Csak éppen eszük ágában sincsen leadózni. Megcsinálják okosba. Az állam pedig mégiscsak adóból szerez bevételt, nem?

pimpalini 2012.03.05. 16:16:00

@bandeirante:

" Ha a nácikat el lehetett, a kommunistákat miért nem? "

Mert kettős mérce alá esnek.
Tudod, az ő diktatúrájuk jobb volt, sőt, nem is volt diktatúra. Így aki részt vett benne, az "egy aranyos ember" (lásd. gyulus).

Bezzeg a "tetvesrohadtfasiszták"...:)

velorex-vezető 2012.03.05. 16:19:49

@Idet:

Én nem féltem a görögöket. Ahol az Egyház így áll a saját népéhez, ott rendbe fognak jönni a dolgok. Megszívlelendő gondolatok, függetlenül attól, hogy hívő vagyunk, vagy nem.

A Görögországi Orthodox Egyház Szent Szinódusának felhívása
-------------------------------------------------------------------------------------------

2011. 01. 11. kedd. - 10:26

A Görögországi Orthodox Egyház főpapsága, amely október 5-8-án
összeült soros ülésére, kötelességének tartja, hogy a nyájhoz, Isten
népéhez, valamint minden nem közömbös emberhez forduljon az igazság és
a szeretet nyelvén.

Veletek élünk e súlyos és drámai időben. Mint ország, rendkívül súlyos
gazdasági krízissel kerültünk szembe, amely az emberek többségét a
bizonytalanság és a félelem érzésével tölti el. Nem tudjuk, hogy mit
hoz számunkra a holnapi nap. Nyilvánvaló, hogy Hazánk már nem szabad,
hanem ténylegesen a hitelezői irányítják (1). Tudjuk, hogy sokan
közületek azt várják, hogy az Egyház megszólaljon és állást foglaljon
azon eseményekkel kapcsolatban, amelyeknek mindannyian szemtanúi
vagyunk.

Az, amit ma Hazánk megél, precedens nélküli és megrendíti a
képzeletet. A szellemi, társadalmi és gazdasági krízissel lépésben
halad előre minden alapunk lerombolása. Hagyományunk eltörlésének és
megsemmisítésének kísérlete történik, annak, amit mindig Hazánk élete
alapjának tartottak. A társadalmi szférában berendezkedésünk és
jogaink megszüntetése folyik. Méghozzá mindezt a kormányzat soha nem
látott indokkal teszi: „E lépésekre hitelezőink kényszerítenek
bennünket". Tehát, mi, mint ország, gyakorlatilag beismerjük, hogy
megszálltak vagyunk és új (külföldi) kormányzóink akaratát
teljesítjük. Ezzel kapcsolatban felmerül a következő kérdés:
beavatkozási igényeik csupán a pénzügyi és szociális szférára
vonatkoznak-e, vagy kiterjednek Hazánk spirituális és kulturális
identitására és önállóságára is?

A kialakult helyzettel szemben minden értelmes emberben felmerül a
kérdés: korábban miért nem hoztuk meg azokat a kemény intézkedéseket,
amelyeket ma régóta szükségesnek neveznek? Társadalmi életünk mindezen
patológiái, amelyeket most oly nagy erőfeszítéssel igyekszünk
leküzdeni, miért nem orvosoltattak időben? Miért volt szükség arra
várni, míg eljutunk a mai kritikus állapotba? Hiszen államunkat már
több évtizede ugyanazok az emberek irányítják. Milyen politikai
célszerűségből indultak ki ők, tudván, hogy az országot a
katasztrófába vezetik, ma pedig biztonságban érzik magukat, mivel
csupán idegen akarat teljesítőinek vallják magukat? Ma olyan radikális
reformok zajlanak, amelyek a korábbi években felháborították volna
egész Görögországot, ma azonban alig találnak ellenállásra.

Gazdasági krízisünk a termelés és a fogyasztás közötti
egyensúlytalansággal kapcsolatos. Az általunk elérhető termelés lassú
tempója és azon magas életszínvonal között, amelyet megszoktunk.
Amikor a fogyasztás jelentősen meghaladja a termelést, a gazdasági
egyensúly elkerülhetetlenül a kiadások oldalára csúszik el. Hogy ezt
rendbe tegye, országunk kénytelen külső kölcsönökhöz folyamodni.
Amikor a hitelezők elkezdik visszakövetelni az adósságot, eljön a
krízis, azt pedig a csőd követi. De a gazdasági krízis, amely ma
Hazánkat sújtja és nyomorítja - csupán a jéghegy csúcsa. Ez egy másik,
spirituális krízis következménye és gyümölcse.

A fogyasztás és a termelés közötti aránytalanság nem csak gazdasági
kategória, hanem, mindenek előtt, a spirituális törés mutatója. Az
erkölcsi krízis jele, amely mind a hatalmat, mind pedig a népet
elérte. Azé a hatalomé, amely nem volt képes felelősen viselkedni a
nép előtt, nem tudott vagy nem akart az igazság nyelvén beszélni,
hamis ideálokat propagált, elősegítette a korrupciót, és egyetlen
célja magának a hatalomnak a megtartása volt. A hatalom gyakorlatilag
a nép és Országunk valóságos érdekeivel szemben cselekedett.

Másrészről mi, a nép, szintén felelőtlenül cselekedtünk. Istenítjük a
gazdagságot, jóllakott és nyugodt életet keresünk, és nem vetjük meg a
csalást és a könnyű jövedelemszerzést. Minket már nem izgatott, hogy
mi folyik a világban és országunkkal. A szakszervezetek és a
társadalmi csoportok önkényes követelései jogaik betartására teljes
közömbösséggel párosult aziránt, hogy mindez milyen hatást fejt ki
társadalmunkra összességében, és ezek jelentős mértékben hozzájárultak
ahhoz, hogy a mai helyzetbe jutottunk.

A spirituális krízis lényege az élet értelmének hiányában és az
embernek az egydimenziós jelenben való leragadásában, egocentrikus
önimádó ösztöneinek fogságában található. Ez jövő, eszmék és víziók
nélküli jövő. Unalomra és monotonitásra ítélt jelen. Az életnek a
születés és a halál két eseménye közötti ideiglenes időszakba való
átfordulását jelenti, amelynek egy ismeretlen tényezője van: mennyi
idő telik el közöttük. Ilyen perspektívában a céltalan mindig verseng
az értelmetlennel, és ezek következtében mindig a tragikus győz. És
akkor a kérdés: „Fiam, miért fogyasztasz kábítószert?" kérdésre azt a
választ hallod: „Mondjátok meg, miért ne fogyasszak? Nem reménykedem
semmiben, nem várok már semmit. Egyetlen örömöm ez a kábítószer". Mi
pedig ahelyett, hogy megtalálnánk az élet értelmét, a gazdagságra,
komfortra, jólétre törekszünk. De amikor a fogyasztáson kívül nem
létezik semmilyen más életcél, amikor az anyagi jólét és annak a
környezet felé való demonstrálása az egyetlen módjává válik a
társadalmi elismertség elnyerésének, akkor a romlottság (2) az
egyetlen lehetséges életmóddá válik, ellenkező esetben, ha nem romlasz
meg, akkor butának tűnsz fel. Így gondolkodtak és tettek sokan, mi
pedig eljutottunk odáig, hogy nem csak a hatalom emberei romlottak
meg, hanem a nép többsége is. Az örök kérdést, Dosztojevszkij
dilemmáját: „Szabadság vagy boldogság" annak teljes tragikusságában
éljük meg. A látszólagos jólétet választottuk, de elveszítettük a
szabadságot, mégpedig nem csak személyes szabadságunkat, hanem Hazánk
szabadságát is. Ma az ember (lehetséges, jogosan) remeg jövedelme
csökkenésének még a gondolatától is, de alig nyugtalanítja, hogy az
állam nem fordít megfelelő pénzt az oktatásra. Nem aggódik gyermekei
miatt, akik különféle függőségekben hunynak ki, nem aggódik az emberi
személyiség és élet elértéktelenedése miatt. Ez a mai krízis valódi
értelme és a gazdasági nehézségek forrása, amelyeket oly kegyetlenül
kihasználnak a „világ irányítói".

A Szent Szinódus ülésén mi, a ti lelki atyáitok, kritikusan
viszonyultunk saját tetteink iránt és szeretnénk magunkra vállalni a
felelősséget és megtalálni a mostani krízisben saját hibánk mértékét.
Tudjuk, hogy elkeserítettünk benneteket, lehetséges, hogy kísértésbe
is vittünk titeket. Nem reagáltunk azonnal és hatékonyan a klérus
magatartására, amely megsebesített benneteket. Azok, akik szeretnék
megszakítani a nép és az Anyaszentegyház kapcsolatát, kihasználták a
valódi és kitalált botrányokat, igyekeztek lerombolni az Egyház iránti
bizalmatokat.

Szeretnénk nektek elmondani, hogy az Egyház rendelkezik a fogyasztás
kultuszának ellenmérgével - ez az aszkézis. Míg a fogyasztás -
zsákutca (hiszen az életnek nincs benne értelme), addig az aszkézis -
út (hiszen a valódi élethez vezet). Az aszkézis célja - nem az
élvezetről való lemondás, hanem az élet mélységgel és tartalommal való
megtöltése. Hasonlít a sportoló edzéséhez, amely elvezeti őt az érem
megszerzéséhez, ez az érem pedig semmi más, mint a halált legyőző
élet, a szeretettel gazdagított élet. Az aszkézis a felesleg
rabságából a szabadságba vezető út. Azon rabságból, amely nevetség
tárgyává tett ma bennünket.

Nyugtalanít bennünket oktatásunk állapota, mivel a mai oktatási
rendszer a tanulóra nem személyiségként, hanem számítógépként tekint.
Egyetlen funkciója - az információ „feltöltése". A tanuló
személyiségét egyáltalán nem veszi figyelembe. Gyermekeink joggal
vetik el az ilyen oktatást. Ezért nyugtalanít minket a készülő újabb
középiskolai reform. Elismerjük, hogy a tankönyvek összeállítása - az
állam felelősségi szférájába tartozik, de tartalmuk érint minden
állampolgárt, akik közül sokan várják az Egyháztól, hogy felemelje
alázatos hangját ebben a kérdésben.

Azt szeretnénk, hogy minden templomunk nyitva álljon a fiatalság
előtt. Azokat az egyházközségeket, amelyek ezt megtették, számtalan
értelmet és reménységet kereső fiatal keresi fel.

Tudjuk, hogy tőlünk, lelkipásztoraitoktól hősies Egyházat vártok, élő
és prófétikus szót, a fiatalságnak aktuális igehirdetést, amely
ugyanakkor nem elvilágiasodott, kompromisszum nélküli, szabad és erős.
Olyan Egyházat, amely nem fél ellenállni e világ bűnös rendszereinek,
még akkor sem, ha ez üldöztetéshez és vértanúsághoz vezet.

Az Egyház az egyetlen olyan intézmény, amely képes az ember mellé
állni és támogatni őt. De az Egyház - mi vagyunk mind, és ebben van az
Ő és a mi erőnk is. A lelkipásztorok és a nyáj egységét mindenek előtt
a „világ kormányzói" kívánják lerombolni. Tudják, hogy ha legyőzik a
pásztort, könnyen szétszórják és rabságba hajtják a nyájat.
Emlékezzetek a történelemre: mindenhol, ahol Istennel harcoltak, a
csapás végső célja az ember volt, és annak teljes leállatiasítása.
Ellenkezőleg, Isten emberré válása az ember legnagyobb
felmagasztalása. Az Egyház nem az állam ellen lép fel, hanem azok
ellen, akik mögötte állnak, megpróbálván megfosztani bennünket
reményünktől és eszményeinktől. Emlékezzetek, hogy számos közgazdász
értékelése szerint ezt a krízist művi úton váltották ki, azért, hogy
eszközzé váljon azon erők világuralmának elérésére, amelyeket nehéz
emberszeretettel gyanúsítani.

Krisztus Egyházának van álláspontja a mai kritikus helyzettel
kapcsolatban, mivel nem szűnt meg a történelem és az emberiség
részének lenni. Az Egyház nem hunyhat szemet semmilyen igazságtalanság
felett, hanem késznek kell lennie a tanúságtételre és a vértanúságra.
Tudjuk, hogy az emberek körülöttünk éheznek és szükséget szenvednek,
lelküket pedig gyakran eltölti a kétségbeesés. Tudjuk, mivel az első
hely, amelyet a remény és az értelem keresése során felkeresnek, az a
templom. Célunk és feladatunk, hogy az egyházközségek olyan központtá
váljanak, amelyeken keresztül a lelkipásztori gondoskodás eléri és
átfogja az egész társadalmat.

Úgy döntöttünk, hogy létrehozzuk a társadalmi problémák elemzésének
központját, hogy ne csak szemléljük, hanem sikeresen küzdhessünk azon
nehézségekkel szemben, amelyeket a jelenlegi krízis váltott ki.
Feladatunk - hogy oly módon fejlesszük ki minden egyházközség
jótékonysági tevékenységét, hogy ne maradjon egyetlen ember sem, aki
ne kaphatna egy tányér ételt. Tudjátok, hogy az Egyház e tekintetben
hatalmas munkát folytat. Tudjátok, mivel sokan közületek munkátokkal
vagy anyagi segítségetekkel támogatjátok egyházközségeink
erőfeszítéseit. Arra kérünk titeket, hogy álljatok közelebb
egyházközségetekhez, hogy együtt képesek legyetek támogatni egymást e
nehéz időkben.
Népünk korábban is találkozott a szegénységgel és az éhínséggel, de
kibírta és győzedelmeskedett, mivel rendelkezett eszményekkel és
értékekkel. Mind együtt képesek vagyunk segíteni az egyénnek, az egy
pedig mindenkit támogathat. Isten nem gyáváknak teremtett bennünket,
hanem megadta nekünk az erő és a szeretet szellemiségét. E szellemmel
eltelve, hibáinkat tudatosítván, egységesüljünk nagy családunk,
Egyházunk mellett az élet értelme és a szeretet keresésében, és akkor
túl fogunk jutni e nehéz megpróbáltatásokon.

A Görögországi Orthodox Egyház Szent Szinódusa

Neeel Armstrong 2012.03.05. 16:34:34

@pimpalini:

Egyetértek, a cél szentesíti az eszközt. Valóban azt kell elkerülni, hogy ámítással még egyszer hatalomra kerüljenek a komcsik, "a posztkomcsik, meg a belőlük született torzók". Különösen soha többé nem a "genetikusan" tolvaj, parazita, cionista libsik.

Mint Kertész példája is bizonyítja, ezek olyanok, mint a Bourbonok: soha nem felejtenek és soha nem tanulnak. Talmudi bosszúvágy élteti őket. Ennek oka jelen esetben az, hogy bucira lettek verve a 2010-es választásokon, kikerültek a hatalomból, pártjuk pedig végleg a történelem pöcegödrébe hullott.

Egyébként érdekes, hogy ismert pszichológusaik, történészeik (Heller, Popper, Karsai, Ránki, Berend, Raunschburg) vizsgálódásának a köréből mindig is hiányzott a hazai zsidóság öngyűlöletéből fakadó transzponált magyar- és kereszténygyűlöletének a beható és önkritikai vizsgálata.

Ahogy David Irving egy előadásában kifejtette, soha maguknak fel nem teszik/tették a kérdést: Why us? Miért bennünket gyűlölnek? Mi az oka annak, hogy a 2-3 ezer év óta a zsidó a világ legutáltabb népe?

Amig erre nem magukban (is) keresik a választ, addig az ilyen élősködők, mint Kertész, Konrád, Heller, Göncz Kinga, Gyurcsány és társaik hazaárulása csak megvetés tárgya lehet Magyarországon.

A bölcsek szerint az életben mindig a legkisebb rosszat kell választani. Ezért tanácsos kitartani, ha fogcsikorgatva is Orbán mellett, amig nem jöhet egy nemzeti kormány. A szocionista bagázs visszatérése a hatalomba Magyarország elpusztításával lenne egyenlő.

Martian (törölt) 2012.03.05. 16:49:39

@Neeel Armstrong: szerintem nem lehet "a" zsidókról sem általános szinten beszélni (ahogy más népekről sem)... közülük is csak egy hangosan és színpadiasan ágáló kisebbségről van szó, amelyik imádja a politikai szappanoperákban (jajj!) való részvételt.

Ugyanakkor a "fasiszta" Horthy-t három zsidó család tartotta el az emigrációban... valahol mégsem annyira fekete-fehér a történelem.

pimpalini 2012.03.05. 16:55:01

@velorex-vezető:

A görögök függetlenségének teljes megsemmisítésével (a pénzügyi függetlenség elpusztítása ma már egyenlő azzal) valahol az európai civilizáció vívmányait is ledózerolják.
Érdekes kérdés, hogy miért pont a görögöknél kezdik...:)

Martian (törölt) 2012.03.05. 17:01:28

@pimpalini: na ja, a görögök is "beleléptek" a brüsszeli gittegyletbe... de lehetne olyan törvény is, hogy az államadósságnak egy kormányzati ciklusban bizonyos mérték felett való növekedése azzal jár, hogy a kormány tagjai e mérték felett a saját vagyonukkal is felelnek az adósságért.

velorex-vezető 2012.03.05. 17:18:35

@Martian: Látod ebben egyet tudok érteni veled. Egy szűk kisebbség, amelyik aránytalanul nagy médiafelületet kap, rettentő hangos és izgága rossz fényt vet sok becsületes és jó hazafi zsidóra is.
Ezzel együtt, ha őszinték akarunk lenni, be kell látni, hogy a több évezredes üldöztetés kifejlesztett sok olyan tulajdonságot bennük, amiket a gazdanemzetek nehezen tolerálnak.
Pl. az okos zsidó hozza magával a hülye zsidót is, lásd
Vitray Tamás "Kapcsoltam" telefonos társasjátéka, amit lepasszolt az idióta, tehetségtelen, balfék rózsagyurinak.

Martian (törölt) 2012.03.05. 17:20:08

@Neeel Armstrong: "Mi az oka annak, hogy a 2-3 ezer év óta a zsidó a világ legutáltabb népe?"

Nézd, mi nem tesszük ki az ablakba, hogy a kalandozó ősmagyarok a Lajtán túl hány nőt erőszakoltak meg... a franciákhoz bevonuló nácik rögtön begyűjtötték az összes Mein Kampf-ot a helyi könyvkiadásból... viszont Mózes Führer ötkötetes Mein Kampf-ja benne van az összes keresztény Bibliában. :)

Neeel Armstrong 2012.03.05. 17:23:37

@Martian:

Természtesen nem a Radnóti Miklósokról, Örkény Istvánokról, Karinthy Frigyesekről van szó, a magyar mivoltuk mellett teljes életművükkel kiálló nagy művészekről és nem a Weisz Manfrédokról, Goldbergerekről, és más Corvin-lánccal is kitüntetett nagyiparosokról, akiknek sokat köszönhet a hon.

Legalább annyit, mint amennyit ezek és felmenőik köszönhetnek a befogadó nemzetnek. Amikor például Horthy 1944 nyarán leállíttatta a zsidó lakosság további deportálását, az a német dominanciájú Európában páratlan tett volt.

"Hálából" az importált vörösök, Rosenfeld és bűntársaik, valamint a hazai zsidóság legaljasabb elemei nácinak és fasisztának kiáltották ki. Ki is végezték volna, ha Sztálin személyesen nem lép közbe a kormányzó érdekében.

Amig a hazai zsidóság hangadó elemei el nem ismerik, hogy 1944 márciusáig, amig a Wehrmacht meg nem szállta Magyarországot, itt volt Európa legnagyobb lélekszámú, viszonylagos békében élő, intakt zsidó közössége, addig velük bármilyen vita felesleges.

Amig nem ismerik el, hogy az áldozatok száma nem 600 ezer, hanem annak kb. a harmada, tehát annyi, mint ahány magyart a megszállók összefogdostak és kényszermunkára vittek a Gulágra, tehát, hogy nem csak ők, hanem a háború és a megszállás poklában mindenki egyaránt szenvedett, addig nem lesz lezárva a múlt.

Ez az ország sok 100 ezer idemenekülő zsidónak adott fedelet, munkát, megélhetést, gyerekeiknek kiváló oktatást, elég ha a fasori evangélikusoknál végzett Nobel-díjas tudósokra emlékezünk.

Hála helyett mai utódaik legaljasabb hangadó elemei folyamatosan mocskolják és hetente feljelentik a szülőföldjüket, és ezt úgy hívják, hazaárulás.

bandeirante 2012.03.05. 17:33:27

@Idet: Mondjuk nekem az is görögországi élmény, hogy a nagyobb boltokat és a patikát kivéve sehol nem adtak számlát semmiről, maximum kézzel firkált cetliket.

Az az igazság, hogy a görögöket semmi nem predesztinálja arra, hogy jobban éljenek, mint Közép-Európa. Két működő ágazatuk van: a turizmus és a teherhajózás. Abban jók és nagyok. Más nincs. Most annyi történik, hogy a mesterségesen felpumpált életszínvonal lemegy egy kvázi közép-európai szintre. Ami persze nekik fájdalmas és rengeteg emberi tragédiával terhelt történés, úgyhogy övék a szimpátiám, de igazából megrendülni nem tudok rajta.

velorex-vezető 2012.03.05. 17:47:42

@bandeirante: Ez a két dolog, amit említesz bőven elég kellene, hogy legyen a jólétre. Több ezer kilométer gyönyörű, homokos tengerpart, csodálatos klíma, el kellene, hogy tartsa az országot. A teherhajózásról és hajóépítésről nem is beszélve.

bandeirante 2012.03.05. 17:55:54

@velorex-vezető: Az azért kevés. Amellé még kell ipar és mezőgazdaság is, meg egyéb szolgáltatások. A világon nincs olyan fejlett ország, amelyik ennyiből megélne.

Ha tudsz angolul (most nincs időm lefordítani), itt egy részlet Michael Lewis Boomerang című könyvének (tavaly jelent meg) a Görögországgal foglalkozó részéből:

The Ministry of Agriculture had created an off-the-books unit employing 270 people to digitize the photographs of Greek public lands,” the finance minister tells me. “The trouble was that none of the 270 people had any experience with digital photography. The actual professions of these people were, like, hairdressers.”
By the final day of discovery, after the last little hand had gone up in the back of the room, a projected deficit of roughly 7 billion euros was actually more than 30 billion. The natural question—How is this possible?—is easily answered: until that moment, no one had bothered to count it all up. “We had no Congressional Budget Office,” explains the finance minister. “There was no independent statistical service.” The party in power simply gins up whatever numbers it likes, for its own purposes.

És egy másik:

the finance minister stresses that this isn’t a simple matter of the government lying about its expenditures. “This wasn’t all due to misreporting,” he says. “In 2009, tax collection disintegrated, because it was an election year.”
“What?”
He smiles.
“The first thing a government does in an election year is to pull the tax collectors off the streets.”
“You’re kidding.”
Now he’s laughing at me. I’m clearly naïve.

2012.03.05. 19:13:39

@Leevi:

Miféle filozófiai elmerogyasztmány kodifikálja a számotokra ezt a tézist, hogy ha valaki történetesen "művész" akkor azt mondhat, amit csak akar (amennyiben nem tirólatok, meg a ti szentséges bálványaitokról mondja) mert a "művészet" mindenek felett áll ???

Más világ volt ... Az "aranykorban" még a ti őseitek gazdagabbik része is úgy vélte, hogy ezt az országot fel kell emelni, és a nyugati világ méltó részévé kell tenni. És ennek a szellemében épült és készült akkor minden, egészen a nagy háborúig.

Mi mellett a kapzsi kapcsi tőke szarrá nyomorított egy országrésznyi parasztot, és rabszolgává több városnyi proletárt.

Jah, kiskoma, azért alkalom adtán olvasgass el néhány szöszmöszt, amit pl. Ady írt a zsidókról. Lesz meglepetés, nagy.

... Minden esetre soha nem tudhatjuk meg sajnos, hogy mit mondott volna Ady, ha ép elmével megérhette volna, a saját szellemi munkájának gyümölcseiről, 1919 vagy 1920 után.

Mindenesetre a bolsiknak nem igazán lett volna jóbarátja, de ennek ellenére, ha őutánuk még itt érik, a darutollasok az első fára lógatva belezték volna ki, az fix. Fejjel lefelé.

Ha mégse ez történt volna vele, mert okosan lelép, Trianon meg végképp nem lett volna ínyére, "Mohács" ide vagy oda. Mert talán mégsem igazán ÚGY gondolta.

Neeel Armstrong 2012.03.05. 19:42:14

@ekszvájzed:

Hadd tegyek hozzá annyit, hogy József Attilát - akiről, ugye 1955-ig kevés dolog volt elnevezve, a színház és a lakónegyed is ezután vette föl a nevét - pedig valószínűleg börtönbe csukják vagy felakasztják 1949-ben, 44 évesen, mint fasiszta uszítót és a kommunista párt soraiba beférkőzött ellenséget.

De minimum szilenciumra ítélik, amit kérdéses önuralommal fogadott volna.

Kérdésem a következő, ki az a három akkori irodalmi nagyságunk, aki nem szerepel a Rákosi (Rosenfeld) 60. születésnapjára összeállított hódoló emlékkönyv, a Magyar írók Rákosi Mátyásról című kiadvány szerzői között?

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.05. 20:24:51

@pimpalini: "Mivel nem látod be, hogy diktatúrában komoly tisztséget betöltő emberek miért nem lehetnek demokraták, s a (z egyébként bármilyen) rendszerük miért nem lehet demokrácia (az alapok hiányoznak), úgy érzem felesleges tovább beszélgetnünk."

Itt Martonyira gondolsz? Aki privatizációs kormánybiztos volt és MSZMP tag? Vagy a volt KISZ titkár ork bánra? Vagy elég egy szálloda igazgató helyettesi pozíció is?

"Te nem demokrata vagy (ebből is látszikl) csak egy pártszurkoló, de inkább ellendrukker."

Hát persze, hogy nem! A Te mércéd szerint biztosan nem. Én a hülyeségről el tudom dönteni, hogy hülyeség, akármelyik oldalon is történik meg. És tudom szeretni Csurka drámáit, annak ellenére, hogy politikusi ámokfutása értékelhetetlen.

"Gondolom egy neonácit, vagy egy volt háborús bűnöst is megtapsolnál, miközben demokratát játszik. Hogy azt már nem? Hja igen, tipikus kettős mérce."

Aki el volt ítélve a bűneiért, azt nem tapsolnám meg. De ki volt a felsoroltak közül elítélve???

velorex-vezető 2012.03.05. 20:30:04

@Neeel Armstrong:
Tersánszky Józsi Jenő egész biztosan nem szerepeel az alkotók között.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.05. 20:30:14

@pengusz: "Én még emlékszem azokra, akik akkor menekültek el ebből az országból, amikor abból az emberből lett miniszterelnök, aki annakidején kiverte puskatussal az egész fogsorukat."

Ez nem bizonyított ügy. Persze vannak hiátusok az önéletrajzában. De ilyen érdekes likak Idegen Tollak törzsfőnöknél is előferdülnek... Hmmm...

"És te őt nevezed demokratának?"
Kénytelen vagyok. '94-es regnálása idején sokkal inkább az volt, mint ork bán bármikor is. Szomorú, de ez van.

"Gondolom Mengelét is szívesen láttad volna egészségügyi miniszterként 30 évvel a 2. világháború után..."
Horn koncentrációs táborokban emberkísérletet végzett? És ezért el is ítélték? Ezt nem tudtam! Egy forrást tudnál nyújtani? ;)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.05. 20:34:18

@bandeirante: "Noni, nem kell fetisizálni a jogot. Pl. 1945 után is visszamenőleges törvények alapján ítélték el a nácikat, és senki nem rikoltozott a jogállamiság miatt."

És igazad is van! De egy átmeneti állapotot ne keverjünk egy viszonylag normális állapottal. Háborús retorikát csak a fő szabadságharcos hirdet. Ami '45-ben elfogadható volt, az 2012-ben nem az!

"Ha a nácikat el lehetett, a kommunistákat miért nem?"
A háborús eseményeket nem 1967-ben vizsgálták. 1990-ben neki lehetett volna állni feldolgozni az ügynök aktákat. Még mindig porosodnak valami raktárban? Vajh miért nem?

"Nem igaz, hogy mindig, minden körülmények között a törvényi elvek betartása a legjobb megoldás, egy demokráciában sem. Főleg egy olyanban, ahol 22 éve még diktatúra volt, és a mai napig sok a rendezetlen kérdés."
És ez kinek a felelőssége? Ha végig maszop uralom lett volna, akkor el is fogadom, de mi van az mdf-fel és a két fityisz regnálással?

bandeirante 2012.03.05. 20:41:23

@TrueY:
>Vagy a volt KISZ titkár ork bánra?

Azért ne csúsztassunk. Orbán egy iskolai osztály kisz-titkára volt, aminek kb. nulla volt a fontossága. Mi pl. annakidején a legjobb nőt választottuk meg az osztályban KISZ-titkárnak (nagyjából egy korosztályból származom Orbánnal). Poénból. Ennyire volt komoly.

>És ez kinek a felelőssége?
Szerintem mindannyiunké, magyar választópolgároké. Az enyém is (noha soha maszopra vagy szadira nem szavaztam). De most inkább azzal kéne foglalkozni, hogy másszunk ki a gödörből, és nem azzal, hogyan kerültünk be.

>A háborús eseményeket nem 1967-ben vizsgálták.
Valóban nem, hanem folyamatosan, még 2011-ben is (lásd Képíró per).

2012.03.05. 20:52:21

@Neeel Armstrong:

J. A.: Teljesen igazad van. Megkockáztatom, amilyen heves és vad lelki betegségektől űzött volt szegény, olyasmikre ragadtatta volna magát, amelyek ezt még csak súlyosbítják.

Hiányzók: Többen is: Pilinszky, Ottlik, Csoóri, a kispolgári 'csökevények', Tersánszky, Heltai, Füst, stb. a "népiek", majd mind, na és persze Faludy ... Gondolom, főleg azokra gondolsz, elvileg belefértek volna.

Remélem van találat ...

Neeel Armstrong 2012.03.05. 21:00:40

@TrueY:

Libsi, rendkívül szellemesnek gondolod, hogy a Orbán Viktor nevét ork bánnak írod. Ha eddig nem mondták volna meg, óvodista infantilizmus kiforgatni bárkinek a személynevét.

Más a helyzet El Kúróval, aki maga valotta be, hogy elkúrták az országot, és erről éjjel-nappal hazudoztak. A gúnynevet ezzel érdemelte ki.

Azt nem vettem észre, hogy bármelyik kommentedben a kúrcsányt, esetleg a gyúrcsótányt használtad volna. Tehát megint a rátok jellemző kettős mérce.

Mint állítod, a hülyeségről magad el tudod dönteni, hogy az-e. Vajon a hazugságokról is? És az általad felhozott féligazságokról? És mi a helyzet a demagógiával?

Martonyi állampárti tagságával és Orbán 17 éves kori gimnáziumi KISZ-titkárságával hozakodsz elő. Ennyire futja?

Mi a helyzet Pető Ivánnal és Bauer Tamással, akiknek a szülei az Ávo köröm-cipő osztályán voltak előadók?

Esetleg a Román KP egykori tagjával, a jeles demokrata és ellenzéki Tamás Gáspár Miklóssal?

Aki három évtized alatt elég széles mezsgyét járt be világnézetileg. Ja, bocsánat, az ő anyja a nagyváradi ortodox zsidó kántor lánya, így nyilván más megítélés alá tartozik.

Számodra Martonyi és orbán nem hiteles, nem demokrata, de bezzeg az Lendvai Ildikó, Kiss Péter, Gyurcsány, még korábról Horn, Szekeres vagy Kökény.

Hogy Suchman Tamást ne is említsem, hiszen akkor máris antiszemita vagyok, vagy zsidózok.

Vitaképtelenek vagytok.

2012.03.05. 21:06:58

@TrueY:

A mutyi ezen a mai szinten már nem maradhatna abba a szép szavaktól, régóta már. Sőt, a mutyizók két-háromszoros fizetésemelésétől sem.

A sógor-koma-uram-bátyámot 150-200 éve atombombával se lehet kiirtani innen. Hozzá még a 22 éve uralkodó maffiaszellem, ami jóval erősebb függés, még ezeknél is.

Itt csak a felső tízezer forrásainak teljes befagyasztása segíthet, valamint a rákényszerítés, hogy adják fel pozícióikat. És ez nem cukorkával történik ...

Jaj, te, az okos visszakérdezésekkel, olyan kis szelektív vagy! (Nemcsak velem szemben) Miközben mindent értesz, ez egy egész arzenál, a nyilak odébbpattintására.

Valahogy úgy néz ki ez is: Ami itt helyénvaló, az ott nem. Aki állít valamit, nem azt elemezzük. Ami nem rólunk szól, azt is magunkra vesszük. Az én lovam jó, a te lovad rossz. Kissé kevesebb ilyet, és jobb lesz a vita, meglátod.

Neeel Armstrong 2012.03.05. 21:15:58

@ekszvájzed:

Van, Tersánszky Józsi Jenőt eltaláltad, aminek nagyon örülök.:) Őt kevesen ismerik már.

A másik kettő, aki nemet mert mondani, Németh László és Weöres Sándor. Mindketten ráfáztak alaposan.

Íme a névsor: Zelk Zoltán, Illés Béla, Reményi Béla, Déry Tibor, Devecseri Gábor, Darázs Endre, Aczél Tamás, Nagy László, Rákos Sándor, Szabó Pál, Benjámin László, Veres Péter, Nagy Sándor, Örkény István, Szüdi György, Asztalos Sándor, Rideg Sándor, Háy Gyula, Illyés Gyula, Gyárfás Miklós, Képes Géza, Darvas József, Morvay Gyula, Urbán Ernő, Sőtér István, Kónya Lajos, Mesterházi Lajos, Hegedűs Zoltán, Cseres Tibor, Somlyó György, Örvös Lajos és Máté György.

A kis- és nagypolgári írók, mint Ottlik, Füst, Heltai szóba sem jöhettek, Faludy Recsken volt. A népiek szép számmal felvonultak, a legjobban Illyés és Nagy László fáj, de Örkény és Devecseri is. Zelken, Illés Bélán és egyéb zsidók felvonulásán és talpnyalásán nem csodálkozom.

Neeel Armstrong 2012.03.05. 21:47:44

@ekszvájzed:

Tersánszky egyébként nem tagadta meg a közreműködést a hozsannázó könyvben, de igazi székely góbéként közelhetetlen írást küldött.

Ha jól emlékszem egy kommunista cukrászról szólt, aki cukormázból és marcipánból szobrot készít Rákosiról, és azt a pincében rejtegeti.:)

Így tehát megúszta, de a bolsevista irodalompolitika dogmatizmusa a partvonalra száműzte. Meséket és bábjátékokat írt, többek között a felejthetetlen Misi Mókus kalandjait.

Ebben szerepel minden mókusok legbölcsebbje, Rókus Mókus.:)

A barmok nem vették észre, hogy ki rejtőzik a név alatt:)

2012.03.05. 21:55:31

@Neeel Armstrong:

Te aztán tájékozott vagy ... :)

Én inkább csak felületesen ismerem a név szerinti leosztásokat, bár már elég széles képem van a korról, de inkább magukat az eseményeket térképezem fel, amolyan amatőr világkronológiai adatgyűjtőként, nem specifikálva magam a személyekre. Szégyellem is, de talán még fejlődhetek :)

Tudom, hogy a többi miért nem volt, de ők is a kor nagyjai voltak ... A népiek, mint irányzat, részben el volt ítélve, mert egy része a "régi rendszert" pontosabban annak fasizálódó forradalmiságát kezdte kiszolgálni akkor, ellentétbe is kerülve emiatt a balosokkal. Azaz '45 előtt voltak népi írók a széljobbon is.

Faludyt is tudom, hogy akkor épp szívott, s épp nem füvet, s azt a mást se úgy, ahogy szerette volna :D csak mondtam, mert ha nem olyan veszett libsi már akkor is, szépeket kanyaríthatott volna ... Azzal fogadta korábban itthon Péter Gábor, hogy "Te hülye, minek jöttél vissza?" - ha jól emlékszem.

Tersánszky szerinte inkább egy jópofa bohém csavargó volt, egy vicces, ám kritikus figura, ő sem illett a képbe. Azért tőle a "Misi mókust" már kisdobos koromban :) ismertem, el se feledtem ...

pl. Eörsi magyarázkodása arról szólt, hogy zsidókként '45 miatt üdvözölték a "felszabadítójukat" - ami máig is igaz, s a kommunizmusban meg azt látták, ami végleg eltörli az antiszemitizmust (is) a föld színéről. Ez is igaz ma rájuk. Azt mondta zsenge ifjúsága miatt nem látta, mi folyik valójában ... Aztán '56-ban, meg utána persze már 'megvilágosodott', a 80-as években egész tűrhetőeket nyomott, de végül a vérlibsik mögé állott, vagy azok őmögé, ez már kusza. Főleg a szánombánom-könyve csapott a lecsóba akkor. Sajnálom, mert nem volt egy rossz arc.

2012.03.05. 21:57:41

@Neeel Armstrong:

Hát megelőztél ... :D

Bár mai sekély memóriám és kisdoboskori tájékozottságom ezt a revelációt se tette lehetővé, eddig a percig :DDD

pimpalini 2012.03.05. 23:24:18

@TrueY:

Ugyan már... Menj már ezzel az "elítélve" dologgal a csudába! Amikor meg lecsuknak egy hagyófélét, akkor meg koncepciós per, mi?:)
Nevetséges.

pimpalini 2012.03.05. 23:28:26

@bandeirante:

Arról nem is beszélve, hogy Képíró egy hazafi volt, a mai cuclib bagász együtt sem érhet még a nyomába sem.
Miért is? Képíró harcolt a hazájáért, kockára tette az életét a magyarságért. Ezek max. akkor tették kockára az életüket, mikor gyengébb minőségű viszkivel koccintottak a privatizációs ügyleteik sikerére, az ország kirablása fölött ült halotti toron...

pimpalini 2012.03.05. 23:37:59

@ekszvájzed:

Ezért beszélek megtisztulásról, s pár 1000 ember kivégzéséről, bebörtönzéséről. Más nem segít.

A morális rothadás, az általad idézett maffiaszellem, a kontraszelekció miatt hagyja itt az országot a tehetséges, ám becsületes emberek egy jó része. Aki mer annyira önző lenni (ami teljesen normális manapság, amikor a hazaszeretet már csak egy szó), hogy a saját és gyermekei boldogulását előrébb helyezze egy olyan nemzeténél, országánál, amelyet a vezetői elárultak és kifosztottak.
S ez néhány törvénytől nem fog megváltozni.

Idet 2012.03.06. 06:14:14

@bandeirante: Nekem mindenről adtak szlát. El is tettem őket, úgy számoltam össze a napi kiadásaimat. Lehet, hogy adóellenőrnek nézek ki?! Lehet, hogy a szárazföldön másképp mennek a dolgok.
Velorex-vezető Szent Szinódus-szövegét kellene elolvasnod, amint lesz időm idemásolom!

bandeirante 2012.03.06. 06:47:58

@Idet: Olvasd el a sztorikat, amiket bemásoltam. Ott van kicsit bővebben leírva, hogy a kormány négyévenként szabályosan visszavonta az adóellenőröket. Meg az is, hogyan derült ki, hogy 7 helyett 30 (!) milliárd euró az adósság. A másik sztori, amit bemásoltam, arról szól, hogy digitalizálni akarták Görögország térképét, hogy végre legyen már az országnak ingatlannyilvántartása (mert hogy jelenleg még nincsen). Föl is vettek rá 270 embert, csak éppen kiderült, hogy egyikük sem ért a térképészethez, fodrász és hasonló a szakmájuk.

Aztán arról is lehet olvasni, hogy a görög adóhivatal légifelvételek alapján próbálja belőni, hogy kinek van úszómedencéje, amolyan vagyonosodási vizsgálatképpen. Meg is jelentek a görög piacokon a terepszínű úszómedence-takarók.

bandeirante 2012.03.06. 06:49:43

@pimpalini: Rendkívül undorító volt, amikor Képíró felmentése, majd halála után a Zuroff-féle banda kiadott egy közleményt arról, hogy mennyire örülnek a halálának, és remélik, hogy az ő ténykedésük is hozzájárult egy kicsit ahhoz, hogy megrövidüljön az élete. Nem akartam elhinni, hogy van képe valakinek ilyet leírni. Mert még ha csak magában gondolja, az is gáz, de magában mindenki azt gondol, amit akar. No de leírni...

Idet 2012.03.06. 08:06:54

@bandeirante: Értem én. Nem helyes így, az biztos.
Egyébként a történelmük miatt is van. 1821-1831-ig tartott a görög szabadságharc, 10 évig... akkor nálunk már reformkor volt, Európa nyugati felén pedig még előbbre jártak.
A mai idősebbek dédapja még élt akkor. Azt a túlélési technikát tanulták meg, hogy amit a defterdár adószedői elől el tudnak titkolni, az az övék, és abból tudnak megélni. Merthogy akkoriban az adók fejében semmi szolgáltatás nem járt...
Igen, igazad van, adót fizetni kell, modernizálódni is - egy bizonyos mértékig. Most az a túlélés. A szívem akkor is az övéké, passz.

bandeirante 2012.03.06. 08:14:57

@Idet: Persze, nyilvánvaló a török megszállás hatása, annyira nyilvánvaló, hogy nem is említettem. Az emberekbe beleivódott, hogy az államot be kell csapni, és csak magunkban meg a családunkban bízhatunk. Az elmúlt 160 év nagyobb részében egyébként Görögország tényleg csődben is volt.

Csak hát ezeken a dolgokon túl kell tudni lépni. Dél-Korea vagy Tajvan pl. 50 éve még tökéletesen feudális és fejletlen állapotban volt, aztán csak ki tudtak mászni belőle.

A másik, hogy a görögök mindig számíthattak a Nyugat szimpátiájára, a filhellén érzelmekre, és ezekre rendesen rá is játszottak. Amihez hozzá kell venni, hogy az ország stratégiai pozíciója és NATO-tagsága, illetve a kommunista hatalomátvétel veszélye miatt amúgy is kiemelt figyelmet kaptak (pl. a válság ellenére valahogy mindig megoldják, hogy azért tengerelattjáróra meg rakétára legyen pénz.

Én is szimpatizálok velük amúgy, tényleg. Csak kicsit azon akadtam fönn, amikor felháborodtak, hogy közép-európai szintre akarják őket visszanyomni...

A defterdárról jut eszembe (teljesen OFF), bemész Indonéziában egy étterembe, és hozzák az étlapot, mi van ráírva nagy betűkkel: Defter.

Idet 2012.03.06. 09:24:57

@bandeirante: Hát, mert ott is van iszlám kultúra rendesen. A defter jegyzéket vagy valami ilyesmit jelent, úgy emlékszem. A törökök is nagyszámú arab jövevényszót használnak. Pláne, hogy a közigazgatás, adó- és pénzügyek meg a hasonló gonosz varázslatok mind arab eredetűek...
Szerintem a "kelet-európai szintre lenyomni"-kifejezés inkább kultúrára, életmódra, az egymás közti közlekedésre vonatkozott, amúgy Freud-osan. Amúgy ebben ők jobbak, mint mi, szerintem. Jobbak Nyugat-Európánál is. Azért is szeret az ember oda menni, többek között. A ny.-eur.-i hölgyek még a tökös-mákos görög pasikat is kedvelik, vagy kedvelték, még a vérzivataros AIDS és a még vérzivatarosabb gazdasági válság előtt.
Nagyon sajnálnám, ha ez a nyugati típusú világszemlélet őket is bedarálná. Az még egy élhető világ (volt).

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.06. 11:25:42

@bandeirante: "Azért ne csúsztassunk. Orbán egy iskolai osztály kisz-titkára volt, aminek kb. nulla volt a fontossága."

Ok, tehát a KISZ titkárság nem fontos. Én pölö KISZ tag sem voltam, pedig akkor ez még kockázatos volt. Hol van a határ, ahol fontos? Az MSZMP tag, privatizációs miniszter, az már pfuj? Vagy még az sem? Tényleg azt ki dönti el? Kezdetben vala a III/3-as pfuj. De amikor kiderült valakiről, hogy utálni kell, akkor már a III/2. is pfuj lett? Vagy a mi komenistán a jó komenista, a tiétek meg a pfuj?

"Mi pl. annakidején a legjobb nőt választottuk meg az osztályban KISZ-titkárnak (nagyjából egy korosztályból származom Orbánnal). Poénból. Ennyire volt komoly."

Akkor Fletót most kezdjem el szeretni, mert egy komolytalan KISZ Központi Bizottság Egyetemi és Főiskolai Tanácsának elnöke volt? Vagy ez már pfuj?

"Szerintem mindannyiunké, magyar választópolgároké."
Ezzel egyetértek!

"De most inkább azzal kéne foglalkozni, hogy másszunk ki a gödörből, és nem azzal, hogyan kerültünk be."
Bocs, de ez tipikus újfityiszes szöveg. Legalábbis én ezt tőlük hallom mostanában! A maszop regnálása alatt Népünk Bölcs Vezére minden elkövetett, hogy megbénítsa az adott csapat regnálását. Most pedig nem érti, hogy miért nem akar vele együttműködni senki. Jé! Először valós gesztusokkal neki kellene bizonyítani együttműködési készségét. Nem fordítva!

"Valóban nem, hanem folyamatosan, még 2011-ben is (lásd Képíró per)."
Ebben igazad vagyon! Azokat a törvényeket hozták valamikor '45-46 tájékán, ami szerint a háborús bűnök nem évülnek el.

Idet 2012.03.06. 12:05:35

@velorex-vezető: Kinyomtattam. Nálunk miért nem szólal meg az egyház ilyen hangon?
Félteni ugyan féltem a görögöket, de egyúttal irigylem is őket az egyházi vezetőikért. Bátorság, tisztánlátás, tiszta beszéd, saját magukat is beleértve. Teljes szívemből szorítok értük!

bandeirante 2012.03.06. 12:07:21

@TrueY: Amikor Gyurcsányt megismertem, a pécsi egyetem tanárképző karának volt a kisztitkára. Ami ezért eléggé különbözik egy középiskolai osztály kisztitkárságától, szerintem. És Fletó komolyan vette a feladatát, és elég vonalas szöveget nyomatott (ezt személyesen hallottam, persze nem kötelező nekem elhinni).

Máskülönben nem az a fő probléma, hogy ki volt kisztitkár és ki nem.

A kommunisták bíróság elé állítása mindig is nehéz ügy volt, pl. a nyugati támogatás miatt. Mint emlékezetes, Helmut Kohl személyesen próbálta rábeszélni Antall Józsefet, hogy vegye be Horn Gyulát a kormányába külügyminiszternek. Vagy gondolj a vörös khmerre: elég régen megbuktak már, mégis csak mostanában születnek ítéletek - pedig ott elég egyértelmű a helyzet.

>Először valós gesztusokkal neki kellene bizonyítani >együttműködési készségét. Nem fordítva!

Szomorúan, tényleg szomorúan azt kell mondanom, hogy fölösleges. Az első Orbán-kormány tett ilyen-olyan gesztusokat, főleg kulturális téren. Teljesen fölöslegesen, mert semmiféle érdemi választ nem jött. Ebből okulván már nem tesznek gesztusokat. Szerintem sem kell. Jó lenne, ha lenne értelme, de nincsen. Engesztelhetetlen ellenféllel szemben fölösleges. Lehet, hogy egyszer majd eljutunk odáig, hogy érdemes gesztusokat tenni, de az nem mostanában lesz.

bandeirante 2012.03.06. 12:09:48

@Idet: Nem, egyértelműen arra vonatkozott, hogy a közép-európai életszínvonalat szánják nekik. Ami igazság szerint kijárna nekik a gazdasági teljesítményük alapján.

Máskülönben én is kedvelem a mediterrán stílust. Sajnos Magyarországon a balkáni kedélyesség, közvetlenség már kiment a divatból, a nyugat-európai precíz merevség meg nem honosodott meg, így aztán balkáni szintre kerültünk a Balkán emberközelisége nélkül.

Martian (törölt) 2012.03.06. 12:14:23

@TrueY: "Ok, tehát a KISZ titkárság nem fontos. Én pölö KISZ tag sem voltam, pedig akkor ez még kockázatos volt. Hol van a határ, ahol fontos?"

Én az egykori főállású/függetlenített vezetői pozícióktól húznám meg a határt.
A "mezei" KISZ- vagy párttagság (vagy akár alapszervi titkárság) alig volt több, mint ma egy fészbukos regisztráció vagy Autóklub tagság.

velorex-vezető 2012.03.06. 12:53:19

@Idet: talán a görögöknél erősebb a nemzettudat. Talán az Egyház nem kompromittálódott olyan szinten, mint nálunk(békepapok, besúgók stb.)

Talán azért mert az egész ország görögkeleti vallású.

Nem tudom igazán. Én is nagyon megkedveltem a görögöket, amikor ott jártam (kedvesek, vendégszeretőek, de nem tolakodóak és önérzetesek, ezt tapasztaltam különben Horvátországban is) és én is nagyon drukkolok nekik.

Idet 2012.03.06. 13:01:04

@bandeirante: Ha a gazdasági teljesítményük ny.-európai lenne (lehet, hogy csak lassúak), már régen nem lenne mediterrán-görög életstílus.
Ne kezdjük elölről az adósság-dolgot, de nem lehetne valahogy békén hagyni a népeket (minket is!), hogy a maguk módján intézzék az életüket?

Idet 2012.03.06. 13:04:33

@velorex-vezető: Én is megkedveltem azt a világot; az aggodalmam mögött azonban egy kis önzés is lapul: mivé lesz az a világ, ha őket is gleichschaltolják? Hová megyünk majd egy kis emberi közegért? Volnának tippjeim, de azok európaiaknak nem biztonságos helyek.

bandeirante 2012.03.06. 13:06:48

@Idet: Egyszerű a megoldás: nem kell eladósodni.
Azért a görögök elképesztően felelőtlenek voltak, amikor kiderült, hogy ja, bocs, hoppá, nem is 7 milliárd a hiány, hanem 30 milliárd...

Persze a dolog nem ilyen egyszerű, Jorgosz a halász nyilván nem vett fel hitelt senkitől (ámbár az apja valószínűleg hitelből kapja a nyugdíját).

Kicsit hülyén fog hangozni, de szerintem a fő probléma az, hogy az emberek nem élnek felelősen a választójogukkal. Arra ugye mindenki vevő, hogy több jusson neki, és ezt a politikusok meg is ígérik (emlékszik még valaki, mi volt az MSZP kampányszlogenje 2002-ben: Több pénzt az embereknek!). Na most mindaddig, amíg szavazatokat lehet szerezni extra pénzek belengetésével, és erre vevő is a jó nép (nem mindenhol vevő, pl. Németországban vagy Hollandiában nem), egyenes az út az eladósodottságig.

bandeirante 2012.03.06. 13:07:38

@velorex-vezető: A horvátok nemzettudata sokkal egészségesebb, mint a miénk, talán azért is, mert ők aztán tényleg a vérükkel fizették meg a függetlenséget.

Örzse néni 2012.03.06. 13:21:18

Remélem a kanadai magyarok közt még akad férfi és felkötik ezt a férget az első juharfára. Ha már idehaza csupa gyáva töketlen nyuszi lapul.

velorex-vezető 2012.03.06. 13:22:55

@bandeirante: nyilván ez lehet az oka, meg talán homogénebb az etnikai összetétel náluk.
Mikor ott jártam említettem a házibácsinak, hogy milyen nagyra tartjuk sokan nálunk Ante Gotovinát. Ez olyan jólesett neki, hogy elhívott vasárnap minket egy megemlékezésre, amit a helyi temetőben tartottak a függetlenségi harcban elesettek emlékére. Ez egy igen nagy megtiszteltetésnek számított.
Gondoljátok el, milyen következménye lehetne ott egy ilyen nyilatkozatnak egy ismert író részéről!
Nem hiszem, hogy a díszpolgári címe elvesztését fájlalná legjobban az illető.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.03.06. 13:30:59

Kíváncsi lennék, ha jómagam publikálnék hasonló irományt a fajtájáról, mennyi ideig szaladgálnék szabadlábon izraelben?!

Neeel Armstrong 2012.03.06. 13:57:46

@negondolkozz!majdénmegmondom!:

Nem érnéd meg a másnapot!

Még azokat is inzultálják a tetűcsúszdások, akik péntek este nyiva merik tartani a boltjukat, amikor szerintük már elkezdődött a sábesz.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.06. 13:58:24

@Neeel Armstrong: "Libsi"
:) Valszeg Te sertésnek szántad, de én tényleg liberális szeretnék lenni. Egészen pontosan jobboldali liberális és kifejezetten fájlalom, hogy Magyarországon csak baloldali pártok ülnek a parlamentben (kivéve az LMP, akiről nem tudom még eldönteni, hogy mi).

"óvodista infantilizmus kiforgatni bárkinek a személynevét."
Ebben nem vitatkozunk, mert igazad is van! Ahogy Te is beírtad a libsit. Üdvözöllek az óvodában! Hogy iszod a kakaót? ;)

"Más a helyzet El Kúróval, aki maga valotta be, hogy elkúrták az országot,"
Én Fletózom, de ahogy érzed. :)

"és erről éjjel-nappal hazudoztak. A gúnynevet ezzel érdemelte ki."
Ja, akkor most ork bánról beszélsz! Bocs, azt hittem Gyurcsány!

"Tehát megint a rátok jellemző kettős mérce."
És persze rád is... Ilyenek vagyunk, mi emberek. Csak van, aki belátja magáról! ;)

"Martonyi állampárti tagságával és Orbán 17 éves kori gimnáziumi KISZ-titkárságával hozakodsz elő. Ennyire futja?"
Azért felhívom figyelmedet arra a finom csussztatásra (sic!), hogy ugye vagytok a "mi", a rohadt libsi, komenisták meg a "ti", a nemzetmentők (ha jól értem). Csak ez nem így van! Azért mert nem értek veled egyet, még nem vagyok judeo-liberál-plutokrata. ;) Most idézzem be azt a listát, ami felsorolja, hogy a fityiszben hány MSZMP tag ül?

"Mi a helyzet Pető Ivánnal és Bauer Tamással, akiknek a szülei az Ávo köröm-cipő osztályán voltak előadók?"
És akkor mi a helyzet Gyürk Andriskával? Az ő apukája is AVH-s volt. Na jó, sportavós, de érdekesen hirtelen csak MIÉP-es lett. Vagy Pokornyi besúgó papája? Hogy is mondtad korábban? "Tehát megint a rátok jellemző kettős mérce." Kit érdekel az apuka? A téma (szép)irodalmilag feldolgozva: qltura.blog.hu/2011/01/20/konyv_esterhazy_peter_javitott_kiadas

"Esetleg a Román KP egykori tagjával, a jeles demokrata és ellenzéki Tamás Gáspár Miklóssal?"
TGM-ről szerintem senki, még ő maga sem tudja eldönteni, hogy mit gondol valamiről! Szerintem őt hagyjuk ki. :)

"Számodra Martonyi és orbán nem hiteles, nem demokrata, de bezzeg az Lendvai Ildikó, Kiss Péter, Gyurcsány, még korábról Horn, Szekeres vagy Kökény."
És ki mondta, hogy hitelesek? Nem vagyok és sohasem voltam maszop szavazó. Most akkor mi van?

"Vitaképtelenek vagytok."
Szerencse, hogy benned megvan a magas fokú empátia és vitakészség! Igyekszem ellesni a lehelet finom fortélyokat! ;)

Neeel Armstrong 2012.03.06. 14:33:53

@TrueY:

Most akkor az van, hogy SZDSZ-szavazó libsi vagy, aki jelenleg azért frusztrált a végletekig, mert alávaló tolvajok vezette pártja a megérdemelt helyére került, a történelem pöcegödrébe.

Hát ez nagyon gyönge, libsi, 3-as alá ez a dolgozat, pedig egy fél napot gyötrődtél vele. Ha ennyire futja tőletek, akkor van remény.

(Zárójelben, Esterházy személyes ismerősöm, hogy neki valójában és magánemberként mi a véleménye rólatok, azt ugyan nem adhatom ki, de kicsit sem hizelgő...)

Aki itt ork bánozni kezdett, az te vagy libsi, no meg a fajtársaid. Szerettek másokat kigúnyolni, viszont a humorérzéketek csak egy irányban működik.

Ne felejtsük el a lényeget, egy alávaló szemét ember, aki El Kúró kezéből 4 éve átvette a Kossuth-díjat, {attól a tetűtől, aki a libsi cimboráival elkúrt mindent (idézett tőle)}, sértett bosszúvágyában egy amerikai magyar nyelvű lapban galád hazugságokat terjesztett a hazájáról.

Egyetlen mondatrészletet idézek ide, hogy ne feledkezzünk meg róla:

"Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős..."

Aki ilyet közíróként megjelentet, azt jobb korokban azonnal felhúzták a legelső fára, még akkor is, ha az illető gróf volt.

Emlékezzünk csak: Görgei Artúr, miután 1848. szeptember 29-én előőrsei elfogták a két Zichy testvért (Ödönt és Pált), akik Jellasicsnak kémkedtek, a rögtönítélő bíróság elnökeként Ödönt felakasztatta, Pál ügyét pedig átadta a polgári bíróságnak.

Pedig ők nem is ócsárolták a hazájukat külföldön, mint ez a féregnek is gusztustalan Kertész.

Idet 2012.03.06. 14:48:50

@velorex-vezető: Hogy Ante Gotovinát bebörtönözték, az egyszerűen felháborító.
Az ő háborús bűnei abban merültek ki, hogy a betelepült szerbeket visszatelepítette oda, ahonnan jöttek, illetve még folyosót is biztosított nekik. Nyilván voltak atrocitások, nyilván szenvedtek és meg is haltak emberek, háború volt. Az viszont, amit a szerb katonai és polgári vezetők valóságos biztatására a szerb hadsereg, az irregulárisok meg a milícia művelt: tömegsírok, Vukovár... Gotovina védte a hazáját. Nem ők támadták meg Milosevicsékat, hanem fordítva!
Ez a szerencsétlen, frusztrált vénember megkapja a büntetését: sohasem lesz meg a lelki békéje.

Idet 2012.03.06. 14:52:07

@velorex-vezető: Már úgy értem, Kertész Ákos a frusztrált stb.

Idet 2012.03.06. 14:59:28

@bandeirante: A franc essen belé abba a nyüves adósságba! (Főleg azért, mert igazad van...)

A felelősség az egyéneket is terheli, bár nem mindegy, hogy elfogadjuk az extra nyugdíjat/fizetést (noha a fejünk hátuljában ott van, hogy ezzel nem stimmel valami), vagy orrba-szájba kölcsönt veszünk fel plazmatévére, vagy olyan lakásra, amit nem engedhetünk meg magunknak.
Olvastad Velorex Szent Szinódus szövegét? Valahol feljebb megvan. Szerintem köröztetni kellene, mert ránk épp úgy igaz!

bandeirante 2012.03.06. 15:00:35

@Idet: Igen, szerintem is nagyon jó ez a szöveg, egyetértek.

Idet 2012.03.06. 15:09:33

@TrueY: Szerintem Pokorni apját hagyjuk ki ebből. Ő azok közé tartozott, akiket megzsaroltak a nyavalyások, és nem volt elég ereje nemet mondani, mégpedig a családja miatt. Tedd a szívedre a kezedet, te biztosan tudtál volna nemet mondani? Hősleg és vakbátran? Tönkrement a házassága, elvált, és belebetegedett az egész hercehurcába. Amikor a drága Maszop-Szadesz őrsereg elővette az ügyét, hogy a fiát lejárassák - aki mellesleg semmit sem tudott az egészről - na, az olyan fokú aljasság, pártállami mocsok volt, amit kátrányba-tollba hempergetéssel kellett volna "jutalmazni".
Pokorni egy-két nap alatt őszült meg teljesen. Iszonyú lehetett.

Idet 2012.03.06. 15:53:22

Na, te jó Isten, megszólalt a kórus másik illusztris tagja is! Fischer Ádám karmester úr úgy érezte, hogy neki is feltétlen bele kell folynia MO és a magyarok pocskondiázásába, abból ő ki nem maradhat. Benne van az MNO-ban, melyik francia lapnak pukkantotta el magát.
A sok blőd, hazug és szokásosan rosszindulatú szöveg mellett azt találtam a legszebbnek, hogy a szemünkre veti: a magyarok 95%-a nem beszél angolul.

velorex-vezető 2012.03.06. 16:28:33

@Idet: mno.hu/kulfold/fischer-adam-ujra-magyarorszagot-ekezi-1057560

Ha egy országnak ilyen barátai vannak, ellenségre már nincs is szüksége

Neeel Armstrong 2012.03.06. 17:01:11

@Idet:

Ahogy a másik blogban már megjegyeztem elég beszédes, hogy Kertész fajtársai közül senki nem határolódik el tőle.

Olyan libsi hangadókra és média megmondókra gondolok, mint Ungváry, Heller, Konrád, Radnóti Sándor, TGM, Krausz Tamás, Mészáros, Fiala, Fajkasházy, Décsi, Andressew, Friderikusz, Hernádi Judit.

Arról nem is beszélve, hogy Bródy, Alföldi, Eszenyi, Török Ferenc, Grillusz, Mundroczó, Fliegauf is hallgat, mint szar fűben.

Idet 2012.03.07. 06:14:53

@Neeel Armstrong: A lista jó, csak Andrassew nem tartozik bele. Állítólag. Ő maga állítja.
Nem is az a lényeg,hogy ők milyen származásúak. Hanem, hogy milyen beállítottságúak. És mit mondanak.

pengusz 2012.03.07. 08:11:27

@TrueY:
"Ez nem bizonyított ügy. Persze vannak hiátusok az önéletrajzában. De ilyen érdekes likak Idegen Tollak törzsfőnöknél is előferdülnek... Hmmm..."
Nem értem miért kell egyből ide-oda mutogatni? Én nem vonom kétségbe hogy a "jobb"oldalon is volt pártfunkcionárusok vannak jelenleg is a hatalomban. Azok bizonyítottak? Vagy azért mert te elhiszed, bizonyítottak? Horn annakidején vajon miért nem perelte be azt, aki azt állította, hogy kiverte az összes fogát?

"Kénytelen vagyok. '94-es regnálása idején sokkal inkább az volt, mint ork bán bármikor is. Szomorú, de ez van."
Már megint a hasonlítgatás. Mitől lett hirtelen demokrata egy volt pufajkás? Ja ő megváltozott, most már szabadságharcos bölcs lett. Nem is értem, akkor minek kell bíróság elé citálni egy 95 éves embert, aki állítólag lelőtt 1 db. embert a háborúban (tehát nem egy tömeggyilkost)

"Horn koncentrációs táborokban emberkísérletet végzett?"

Ilyet nem állítottam.

" És ezért el is ítélték? Ezt nem tudtam! Egy forrást tudnál nyújtani? ;) "

És vajon miért nem ítélték el? (Nyilván nem háborús bűnökért) Ezen gondolkozhatsz. És nem csak őt, hanem az összes pártban az összes volt párttagot, KISZ titkárt, ügynököt akárkit.

Frizuravarjú 2012.03.07. 08:12:34

Pontosan. A származás már nemigen számít, mióta intenzív lobotómia működik a média és oktatás által.
Ellenpélda is van persze: egy ismerősömnek bizonyos tehetségkutatón induláskor súgtak, hogy érdemes beírnia zsidó vagy cigány származást a papírra, így is tett, majdnem meg is nyerte... pedig köze nincs hozzájuk, sőt.
:)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.07. 12:44:16

@ekszvájzed: "A sógor-koma-uram-bátyámot 150-200 éve atombombával se lehet kiirtani innen. Hozzá még a 22 éve uralkodó maffiaszellem, ami jóval erősebb függés, még ezeknél is."

Ezzel egyetértek. Talán abban nem vagyok biztos, hogy csak az utóbbi 150-200-et mutyiztuk végig. :)

"Itt csak a felső tízezer forrásainak teljes befagyasztása segíthet, valamint a rákényszerítés, hogy adják fel pozícióikat. És ez nem cukorkával történik ..."

Ez nem megoldás. Mert ki a felső tízezer? Az a képviselő, aki trabantot ír az adóbevallásába?

"Az én lovam jó, a te lovad rossz. Kissé kevesebb ilyet, és jobb lesz a vita, meglátod."
Én sem szeretem a relativizálást. A hülyeség nem attól hülyeség, mert a másik csinálta. És én nem azért olvasok, vagy nem egy írót, mert ilyen-vagy olyan párthoz kötődik (ideológiákról nem is érdemes szót ejteni), hanem mert tetszenek a művei, vagy nem. Esterházy, Vámos, Csurka és Wass is tetszik, pedig egészen másról és másként írnak.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.07. 12:47:06

@pimpalini: "Ugyan már... Menj már ezzel az "elítélve" dologgal a csudába! Amikor meg lecsuknak egy hagyófélét, akkor meg koncepciós per, mi?:)
Nevetséges."

Inkább szomorú. Annyira össze-mutyisodott a társadalom, hogy nem lehet senkit sem elítélni, mert akkor dönti utána a többieket. És ez nem pártközeliség dolga. Ha Hagyó bűnözött, akkor csukják le. De Simicskát is. Én ezt vártam volna a '98-as fityisz kormánytól. Mi történt? Semmi. És 2002-ben sem. Ez a nagy baj. Nincsenek következményei a tetteinknek.

Frizuravarjú 2012.03.07. 12:51:39

Pont ehhez kapcsolódik, amit egy másik posztra is beírtam:

Miért szavazták le a fideszesek az állambiztonsági múlt feltárását?

velemenyvezer.blog.hu/2012/03/07/ugynokugy_a_fidesz_megis_a_szivere_hallgat?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_03_07&utm_campaign=index

kuruc.info/r/9/93098/

Nagyon csúnya dolgok ezek, uraim! Fel vagyok háborodva!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.07. 14:03:13

@bandeirante: "Amikor Gyurcsányt megismertem, a pécsi egyetem tanárképző karának volt a kisztitkára. Ami ezért eléggé különbözik egy középiskolai osztály kisztitkárságától, szerintem. És Fletó komolyan vette a feladatát, és elég vonalas szöveget nyomatott (ezt személyesen hallottam, persze nem kötelező nekem elhinni)."

Persze, igazad van. De én pl. nem voltam KISZ tag, pedig ezzel az egyetemi felvételimet is veszélyeztethettem volna. Szerencsére közben változott a helyzet. Édesapám pedig nem lehetett osztályvezető, mert nem volt párttag. Ez milyen viszonylatban van azzal, hogy valaki KISZ titkár volt?

"Máskülönben nem az a fő probléma, hogy ki volt kisztitkár és ki nem."

Teljesen egyetértek! Ezt eredetileg @Pimpalini: hozta fel ("Mivel nem látod be, hogy diktatúrában komoly tisztséget betöltő emberek miért nem lehetnek demokraták,"). Én csak példákat hoztam a másik oldalról is!

"A kommunisták bíróság elé állítása mindig is nehéz ügy volt, pl. a nyugati támogatás miatt. Mint emlékezetes, Helmut Kohl személyesen próbálta rábeszélni Antall Józsefet, hogy vegye be Horn Gyulát a kormányába külügyminiszternek."

Valszeg Kohl nem azért akarta, mert Horngyufát, mert komenista volt, hanem mert jó volt vele a kapcsolata. Nem ugyanaz! De nem tudom, hogy volt-e ilyen kérés.

"Vagy gondolj a vörös khmerre: elég régen megbuktak már, mégis csak mostanában születnek ítéletek - pedig ott elég egyértelmű a helyzet."

Az egyértelműen háborús bűn. Mivel azonban nincs olaj, senki nem ment oda rendet teremteni.

"Szomorúan, tényleg szomorúan azt kell mondanom, hogy fölösleges. Az első Orbán-kormány tett ilyen-olyan gesztusokat, főleg kulturális téren."
???

"Ebből okulván már nem tesznek gesztusokat."
Én ezt nem így látom.

"Engesztelhetetlen ellenféllel szemben fölösleges."
Én is így látom. Ezért nem értem, hogy miért penget Martonyi olyan húrokat, hogy most támogatni kellene a kormányt. Mintha nem itt élt volna az elmúlt 2 évben.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.07. 21:29:29

@Martian: "Én az egykori főállású/függetlenített vezetői pozícióktól húznám meg a határt.
A "mezei" KISZ- vagy párttagság (vagy akár alapszervi titkárság) alig volt több, mint ma egy fészbukos regisztráció vagy Autóklub tagság."

Ez azért nagyon nagy tévedés! Én a 80-as évek elején nem léptem be e KISZ-be és esélyes volt, hogy az egyetemi felvételinél problémák lehetnek. Szerencse, hogy a suli dirije nagyon jó fej volt! Szóval egy sima KISZ tagság is része volt a kádári megalkuvásnak! A párt tagság pláne. Mondjuk az külön vicces volt, amikor 1989-ben az egyik egyetemen két elsőéves egymást gyilkolászta a KISZ titkári posztért. :)

Martian (törölt) 2012.03.07. 23:04:00

@TrueY: a "megalkuvás" nehezen értelmezhető kategória (megalkuvó lehet az is, aki a 60-70-80-as években nem lőtt szovjet katonára :))... viszont a politikai felelősség döntéshozói beosztástól kezdve értelmezhető (elvileg egyéni szinten kellene mindenkit megvizsgálni).

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.08. 20:41:00

@Neeel Armstrong: "Most akkor az van, hogy SZDSZ-szavazó libsi vagy, aki jelenleg azért frusztrált a végletekig, mert alávaló tolvajok vezette pártja a megérdemelt helyére került, a történelem pöcegödrébe."

Örülök, hogy ennyire szépen kielemezted a problematikát. Azért voltam sok évvel ezelőtt frusztrált, mert arról a pártról, akire anno szavaztam, egyszer csak kiderült, hogy "tolvajok vezette párt". Ez pedig a fityisz.

"pedig egy fél napot gyötrődtél vele. Ha ennyire futja tőletek, akkor van remény."

Értem én, hogy fizetett kommentelő vagy, aki megpróbálja az igaz ügyet rátukmálni az olvasó táborra, de itt egy picit felé lőttél. Tudod, vannak olyan emberek, akiknek nem az a munkájuk, hogy kommentezzenek. Én termelem azt a GDP-t, amit utána Matolcsy eltőzsdézik és amiből téged is fizetnek.

"magánemberként mi a véleménye rólatok, azt ugyan nem adhatom ki, de kicsit sem hizelgő..."

Esterházy véleménye kifejezetten jó rólam. Ha tényleg ismered, akkor meg is kérdezheted tőle. Ezt a levelet tőle kaptam: qltura.blog.hu/2011/05/02/konyv_esterhazy_peter_valasza_a_termlesi_regeny_posztra

"Aki itt ork bánozni kezdett, az te vagy libsi, no meg a fajtársaid."

Nem tudtam, hogy Te számítógép vagy. Bocs... Amennyiben mégis, akkor viszont nagy valószínűséggel kénytelen vagyok veled osztoznom a fajomban.

"Szerettek másokat kigúnyolni, viszont a humorérzéketek csak egy irányban működik."

Ezt nem értem. Én elfogadtam a libsit, azzal a kiegészítéssel, hogy jómagam ebből is a jobboldali liberális lennék.

"Ne felejtsük el a lényeget, egy alávaló szemét ember, aki El Kúró kezéből 4 éve átvette a Kossuth-díjat, {attól a tetűtől, aki a libsi cimboráival elkúrt mindent (idézett tőle)}, sértett bosszúvágyában egy amerikai magyar nyelvű lapban galád hazugságokat terjesztett a hazájáról."

Akkor nézzük ork bánt és bandáját, aki nyolc éven keresztül szerette volna lejáratni Magyarországot. És most szúr el mindent a szemünk láttára. Ez van. Értem én, hogy benned ott munkál kognitív disszonancia, de hát ilyen az ember. Védeni szeretnéd népünk Bölcs Vezérét és ezzel saját egodat is. De hát minden napra jut egy védhetetlen megnyilvánulása. :( Szegény hazám. :(

"Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős..."
És a többi része? Egyes mondatokat én is ügyesen ki tudok szedni akárkinek a szövegéből.

"Aki ilyet közíróként megjelentet, azt jobb korokban azonnal felhúzták a legelső fára, még akkor is, ha az illető gróf volt."

Értem én, hogy munkálkodik benne a zsigeri indulat, csak hát sajnos javarészt igaza van. De odáig Te valószínűleg nem jutottál el. Ez a nagyon szomorú! :(

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.09. 09:52:29

@Idet: "Szerintem Pokorni apját hagyjuk ki ebből. Ő azok közé tartozott, akiket megzsaroltak a nyavalyások, és nem volt elég ereje nemet mondani, mégpedig a családja miatt."

Teljesen egyetértek veled! Különben is a szülők tetteiért nem a gyerek a felelős. Egyébként szerintem Pokorni a fityisz kevés vállalható embere közé tartozik. Kár, hogy partvonalra tették. Viszont neki is csak azért kellett háttérbe vonulnia, mert követve a fityisz akkori irányelveit, tőle szokatlan módon habzó szájjal ócsárolta azokat, akinek a családjában ilyen-olyan potentátok voltak. És akkor jött az ominózus arcra esés. Személy szerint sajnálom, de házhoz ment a pacipöcsért.

Én kedves blogtársunk azon megjegyzésére írtam, hogy bizonyos "más" párthoz tartozó emberek családjában milyen szülők voltak. Ha példákat hozunk, akkor hozzunk példákat, de a reflektor fénykévéje által megvilágított területen minden nyulat vegyünk észre!

"Tedd a szívedre a kezedet, te biztosan tudtál volna nemet mondani?"

Valószínűleg nem. Esterházy is megszenvedte ( qltura.blog.hu/2011/01/20/konyv_esterhazy_peter_javitott_kiadas ).

"Amikor a drága Maszop-Szadesz őrsereg elővette az ügyét, hogy a fiát lejárassák - aki mellesleg semmit sem tudott az egészről"
L. fenti megjegyzésem. Ha tartotta volna magát a korábbi kulturált viselkedéséhez, akkor nem kellett volna meghasonulnia. Sajnálom őt és Őt sajnálom (remélem érted, hogy miért írtam kétszer).

"na, az olyan fokú aljasság, pártállami mocsok volt, amit kátrányba-tollba hempergetéssel kellett volna "jutalmazni"."

Ezt a mocsokságot minden párt elkövette, aki nem engedte, hogy nyilvánosak legyenek az ügynök akták. Most legutóbb a fityisz tett ezért, amikor az LMP-s javaslatot megvétózta. :(

Idet 2012.03.09. 11:51:50

@TrueY: Hát, tudod, elég rémes dolog, amikor az embert egy rosszarcú bűrkalapos egyén követi, meg amikor felfedezed, hogy a lakásod nem intakt többé, hanem illetéktelenek mászkáltak benne. A magam részéről hagytam a fiúknak egy üzenetet az íróasztalomon, hogy máskor ügyesebbek legyenek, úgy és oda tegyék vissza a dolgokat, ahogyan és ahol voltak... nem tudom, hogy poloskát is raktak-e be, én mindenesetre esténként végighúztam egy vonalzót a fém fűtőtesten, biztos nem örültek neki.
Csakhogy Pokorninak, mint mondtam, fogalma sem volt arról, hogy érintett. A szülei emiatt váltak el (egyedül az édesanyja tudott a dologról, na az sem lehetett leányálom, ezzel a teherrel élni), neki nem mondták meg az igazi okot.
süti beállítások módosítása