hacsaknem

Alábbi bejegyzésem objektíven higgadt hangvételét valószínűleg nagyban befolyásolja, hogy olvasója, időnként nézője és leginkább tisztelője vagyok Parti Nagy Lajos műveinek. Ebből egyenesen következik jelen esetben, hogy –bár soha nem találkoztunk - Parti Nagy Lajosnak, az embernek is. Ami ugyanilyen nagy valószínűséggel sok és sokféle politikai színezetű jelzővel való kitüntetésemet fogja maga után vonni. Amellett, hogy a legkevésbé sem érdekel, hozzátenném, hogy arról a magyar íróról beszélek, aki nemrégiben letiltotta szerzői jogai alá tartozó műveinek ismétlését a közrádióban. Tegnap olvastam egy vele készült interjút, amely azt hiszem elgondolkodásra kellene hogy sarkallja még azokat is, akik nem szívesen gondolkodnak. 

fotó: www.divany.hu

A nálam jóval bölcsebb ember keresztmetszeti társadalomelemzését olvasva a fülkeforradalom utáni Magyarországról, meglehetősen erős fénybe kerülnek az elmúlt két év történései, azoknak értelmiségi percepciói. Parti Nagy – sok más aggálya vázolása mellett – attól is fél, hogy Orbán összefog a nácikkal. Bár eddig soha nem gondoltam végig ennek a potenciális mozzanatnak a lehetőségét sem, most egy pillanatra mégis végigfutott a hideg a hátamon.

Számomra – a kárpát-medencei perspektíva okán – sokféle olvasata van ennek a jelenlegi politikai berendezkedésnek, illetve annak, hogy milyen beláthatatlan következményei lehetnek a demokratikus alapértékek, illetve a törvényesség fokozatos felszámolásának. Főleg azért, mert ezek a destruktív tendenciák átívelik dicső Orbánisztánunk határait. Ebben az értelemben én már nem félek attól, hogy Orbán összefog a nácikkal, mert tudom, hogy a Mikola-elv szellemében a  20 évre való berendezkedés céljából ez már egyáltalán nem beláthatatlan, valószínűtlen jövő idő. Sőt.

Emlékeztetőül: amikor egy fél világ minden lehetséges úton-módon tiltakozott Dörner György kinevezése ellen az Új Színház igazgatói tisztségébe, ennek a jelenségnek a hűvös szele már erőteljesen pofán csapkodott. Ismert és elismert művészek, a kulturális élet formálóinak tapasztalatát és kinyilvánított véleményét teljes mértékben figyelmen kívül hagyva vitte át akaratát a kérdésben kompetens végrehajtó. Finoman fogalmazva, Orbán tett egy nagyvonalú gesztust a szélsőjobbnak. Szélsőséges eszmék terjesztésének biztosított pódiumot.

Tette ezt úgy, hogy közben nem értette, és az istennek nem érti azóta sem, hogy mi a baj az alkotmánnyal, a közmédia einstandolásával, a bankadóval, az ombudsmani hivatal és az MNB monetáris tanácsának átalakításával, az oktatáspolitikával, a jegybanktörvénnyel, a választási törvénnyel, az alkotmánybíróság jogköreinek megnyírbálásával. Nem, a Fidesz nem érti. És ez nem más, mint önsajnáló, nacionalista politikájának alapvetése. Folyamatosan siratni a méltatlanul támadott hazát és mindent ebből az alapállásból kibontakoztatva magyarázni.

Parti Nagy Lajos azt mondta, hogy tele  a hócipője. Én nem tudok ennyire diszkréten fogalmazni: nekem kurvára elegem van az elmúlt nyolc évet állandóan felemlegető, seggrepacsis retorikából, a szégyenérzetre képtelen, értékvesztett és viselkedészavaros gátlástalanságból. A kétharmad lehetőséget adott volna, és még mindig lehetőséget adna a nagyvonalúságra és eleganciára. Valamiért mégis a nagyképűség, a kicsinyesség és a betartás kerekedett felül. 

És legalább ennyire zavar, ahogyan ennek a színjátéknak őszinte meggyőződéssel behódolnak olyan frusztrált, határon túli véleményformálók is, akik annak idején a Fidesz győzelmét az isteni igazságszolgáltatás szép példájának nevezték. 

Tőkés László: A Fidesz diadala csupán egy hosszú út első állomása volt. "Nagy feladat vár ránk, mindenekelőtt Trianon gyógyítása. Kilencven év után a szétszakítottság állapotát végre a közösségvállalás cselekvő öntudata válthatná fel. Itt az idő arra, hogy a kommunista eredetű 'be nem avatkozás politikájának' elvével végképp leszámoljunk.” (2010. április 15.)

Az az igazság, hogy herótom van már ettől a kommunistázástól, ettől a Trianon siratástól, az olcsó autonómiázástól, és az Orbán-féle sérelmi alapon magunknak kikérő ködösítéstől. Hogy úton-útfélen az elmúlt X évet tesszük felelőssé, és magunkat viktimizáljuk.

Elegem van abból, hogy az Európai Parlament alelnöke az én nevemben (is) behódol egy, a jogállamiság felszámolásán eredményesen ügyködő etatista, demokráciaromboló, eszelősen cinikus, nyugati dimenzióban szegregálódott, hitelét vesztett, arrogáns magyar államvezetésnek. És végképp elegem van az Orbán Viktor-mítoszból. A szűzmáriázós, róvásírásos maszlagból – ahogy Parti Nagy Lajos mondaná. Nácikkal és nácik nélkül egyaránt.

Nem vagyok Parti Nagy Lajos, nem vagyok a nemzeti kulturális örökség része, így nem tudom letiltani (egyébként sem létező műveimet). De ahogy ő, úgy én sem tudok hátat fordítani. Nem is akarok.