hacsaknem

Ha esetleg valakiben kételyek éltek azzal kapcsolatban, hogy egy több százezres erődemonstráció bármikor megismételhető, nyugodtan fellélegezhet:  másodszor is összegyűlik a Békemenet. Még nem tudjuk, hogy 100 ezer, 400 ezer, vagy hánymillió résztvevőre lehet számítani, de minden bizonnyal a március 15-i szabadságharcos melldöngetés kiváló alkalmat teremt egy újabb számháborúra. Majd lehet újra „libsibolsizni”, meg idegenszívűektől és hazaárulóktól elhatárolódni, meg hát ezúttal lengyel barátaink  ezrei biztosítják a hátszelet.

Remélem kellően egyértelmű, hogy mennyire kínos, ciki és majdhogynem morbid a kormányzat - észak-koreai modellre épülő - saját maga mellett demonstrációt szervező, a vezért csordában éltető mindenféle fajta megmozdulása. Nem nyugtat meg az sem, hogy most kevesebb lesz a sétafikálás, mint január 21-én, hiszen már amúgyis kellőképpen szánalmas a  - Rabok legyünk vagy szabadok?  kérdés fideszes pervártálása nyomán kialakuló - szabadságharcot ünneplő Magyarországunk groteszk képe.

Éppen emiatt a Bencsik András – Bayer Zsolt duó mai sajtótájékoztatója kapcsán csupán egyetlen olyan vonatkozásra kívánok reflektálni, amelyre már több ízben: miként fest a Fidesz illetve a szélsőjobb  egymáshoz való viszonya. Elhangzott ugyanis, hogy a több ezer lengyel vendég mellett Vona Gábort is szeretettel várják a rendezvényre. A Jobbik elnökét, aki egyébiránt népszavazást kezdeményezne a Magyarország által is aláírt fiskális paktumról.

Fidesz márkájú reakció: nem kell nekünk fölösleges hisztériakeltés, be lehet állni közénk. Megbírja a Kossuth-tér azt a néhány árpádsávot, a Magyar Tudományos Akadémia is látott már cifrákat, mi bajunk lehet? Éljen a szolidaritás, együtt ünneplés, budai Vár és hagyományőrző huszárság. Nyugi, ha a felmérési adatokban a népszerűségetek az úristennek sem akar a történelmi csúcsokkal kacérkodni, nálunk van számotokra hely.

Komolyra fordítva: elgondolkodtatónak tartom, hogy a kétharmad utcai hatalommá konvertált újabb demonstrálása nem utolsó sorban szélsőséges eszmék képviselőihez intézett nyílt felhívás. Igen, engem továbbra is aggodalommal tölt el, hogy Orbánék úton-útfélen összeállnak a nácikkal. Ilyen, és hasonló jelzések, gesztusok révén.

Igen, dühít, hogy a demokrácia alapértékeire hivatkozva éppen ama diktatórikus államformának állítanak szobrot, amelyben a kormányzó erő maga mellett szervez tüntetést. Hogy európai (najó, ezúttal nem fizetett) pártfogóikat felhasználva – akikhez a komédia teljességének kedvéért remélem, hogy a kebelbarát határon túli magyar képviseletek is önként dalolva csatlakoznak – egy paranoid, tekintélyelvű államhatalom létjogosult megkérdőjelezhetetlenségét dícsőitik. Aminek semmi köze a demokráciához, de amelyhez előbb-utóbb nagy számban csatlakoznak, és egyáltalán nem véletlenül, a Vona-féle szélsőséges eszmék mindenkori hívei. 

Mert végső soron nagyon szomorú, hogy nemzeti ünnepünk - végletes átpolitizálása és ocsmány kisajátítása okán - lassan teljességgel tartalmát veszíti. De helyette lesz újabb Békemenet jelenkorunk nemzeti-soviniszta hőseiért. Hát nem jó?