Bár hajlamosak lehetünk az összeesküvés-elméletek gyártására, nem tudom lehet-e valójában köze a krasznahorkai tűzvésznek a szlovákiai előrehozott választásokhoz. Sőt, egyáltalán nem érdekel. Még akkor se, ha én a magam részéről nem hiszek a véletlenekben. Most leginkább a tragédia az, ami figyelmet érdemel.
Hiszen mégiscsak a 13. századi krasznahorkai várról beszélünk, amely a kb. 50 százalékban magyarok lakta Krasznahorkaváralja település legjellegzetesebb nevezetessége. Szlovákia egyik legértékesebb történelmi épületéről beszélünk, amely felújított állapotban múzeumként üzemelt.
A kár nyilvánvalóan felbecsülhetetlen voltán túl, a találgatások azok, amelyek állandóak: műszaki hiba, tűzzel játszó gyerekek, netán szabotázs? Egy égő csikk, vagy szándékos gyújtogatás, azt gondolom tökéletesen mindegy. Ami a nem mindegy, az szerintem - a kiélezett választási helyzet, az utcai elégedetlenség ellenére - a közös magyar-szlovák fájdalom.
fotó: www.parameter.sk
A magyarság múltjának egy gyönyörű ékköve megsemmisülésének lehettünk tanúi a megrázó képeket nézve valamennyi csatornán. Bútorok, festmények, kürtök, múzeumi tárgyak sokasága. Az élő történelem. És közben olvasom a különböző fórumokon a hozzászólásokat, reakciókat, véleményeket. Bevallhatom: elszörnyedtem azon, ahogy a romlott politikai maszlag, a zsigeri gyűlölet, a valósnak vélt, megtalált bűnösök szimbolikus máglyára küldése befészkelte magát a mindennapi gondolkodásunkba, a megítéléseinkbe, a viszonyulásunkba.
Egy ilyen leírhatatlan tragédia előtt állva az alázat és a megrendülés helyett cigányozunk, tótózunk, divatmagyarozunk, igazi magyarozunk és védett fajról beszélünk. Indulatból, előítéletektől feltüzelve. Vádaskodunk, és esküszünk, hogy összeesküvésről van szó. Hogy csakis cigányok, szlovákok lehettek, igaz magyar ilyet nem tesz. Nehéz beletörőni, hogy egy ilyen történelmi kincs pusztulása is már csak ezeket az elvakult vad, gyűlölködő érzéseket tudja kihozni nagyon sokunkból.
Mégis, e veszteség előtt állva, én meg vagyok arról győződve, hogy e csodálatosan szép, felújított és karbantartott szlovákiai magyar vár megrongálódása egyaránt nagy fájdalom az ottani magyaroknak és szlovákoknak. Hiszem, hogy a ködben tapogatózó rosszindulatú találgatások és feltételezések, a zászlólengetés és mellveregetés helyett, a közös újjáépítésé lesz a főszerep. Hiszem, hogy vannak olyan emberek, akiknek nem a politika, a hovatartozás, a másokra mutogatás, és saját sérelmeik jutnak eszükbe erről az esetről.
Hiszem, hogy a kárpát-medencei együttélés szép példája lehet – a szlovák-magyar kormányközi kapcsolatokat és a mesterségesen generált konfliktusokat és ellentéteket legalább most félretéve – a közös romeltakarítás. Hátha ez a tragédia megteremti a lehetőségét annak, hogy - a történelmi idő töredékére legalább - előítéletek nélkül, tiszta gondolatokkal és szándékkal újjáteremtsük mindazt, ami a lángok martalékává lett. Magyarok, szlovákok a határ bármelyik oldalán.
Mert tudom, hogy van az a fájdalom, amelynek nincs nemzetisége és politikai hovatartozása.
