hacsaknem

Tulajdonképpen azt kellene mondanom, szóra sem érdemes. Viszont annyira cinikus, fárasztó, és egyben óvodás szintre süllyedt kis magyar politikai kommunikációnk, hogy a kampányfinishre való tekintettel bizony szóra érdemessé válik. Jelen esetben az, hogy már a Mikulás eljövetele avagy távolmaradása is politikai kommunikációs mezőbe emelhető. Vagyis a Mikulásnak is politikai színezete lesz, ha a választási kampány ezt megkívánja.

Kicsit nem figyeltem oda, és lassan vége is ennek az egy hónapos, választási kampánynak nevezett móka-kacagásnak, amelyből túl sok mindenre nem érdemes emlékezni.  Érdekes vonatkozás lehet esetleg, hogy a nemzet televíziója és rádiója állandó jelleggel a magyar-magyar versenyjelleget emelte ki és járta körül annak kapcsán, hogy Romániában megnövekedett az egy választóra eső magyar pártok száma. Az olyanoké, amelyeknek parlamenti ambícióik vannak.

Miután túl vagyunk a romániai parlamenti választások kampányfélidején, nem szorul különösebb bizonyításra, hogy megnyugodhatunk: az Erdélyi Magyar Néppárt kampány jellegű autonómia-tüntetése lezárult, és minden a legnagyobb rendben találtatott. Igaz, hogy a négyezer nem huszonötezer, de a lényeg, hogy akadt egy újabb színpad Torónak, Tőkésnek a szereplésre. Mert az autonómia a megoldás.

A kétharmadot ostromolja kampányerőfeszítéseivel és a decemberi 9-i szavazáson a szociálliberális unió – jelentette be a kampány második napján a Nemzeti Liberális Párt valamikor valóban liberális elveket valló, ma már Corneliu Vadim Tudor és Gheorghe Funar nacionalista-sovén retorikáját bármikor megszégyenítő majdnem nemzeti hős. Azt mondta: a románok minden szavazatára szükség van ahhoz, hogy a küszöbön álló alkotmánymódosítást meg lehessen oldani a magyar érdekképviselet beleszólása nélkül. Hogy a magyarok ne szabhassanak feltételeket, ne fogalmazhassanak meg elvárásokat ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban, és hát alkotmányos alapon egyszer és mindenkorra be lehessen szegezni a nemzetállam ablakát-ajtaját.

Gondolom mindenki számára világos, hogy a mai napot piros betűs ünnepként kell majd jegyezni a református falinaptárban ha nem is, de erdélyi magyar politikai időszámításunk naptárában mindenképpen. Nem csupán azért, mert elstartolt az első olyan parlamenti választás Romániában, ahol a népszámlálási értelemben megviselt magyarság kegyeiért két magyar alakulat is versenybe száll. Hanem? Leginkább azért, mert megjelent – végre, valahára – a Mesekönyvek sorozat legújabb darabja: az Erdélyi Magyar Néppárt választási programja. Szép, megnyerő, valóban mesés külső, virtuális ránézésre is igényes darab, az anyagi vonzat nem akadály fejezetből. Megnyugtató, hogy Magyarország kormánya szívén viseli erdélyi cimboráinak választási szereplését, így biztosak lehetünk abban, hogy minden jó magyar ember kellő mennyiségű és minőségű információk birtokában fog dönteni arról, hogy kit látna szívesen a román parlamentben. Már amennyiben jut is, marad is abból a néhány százaléknyi erdélyi magyarból, akit a hat-három szkifijével próbálnak lázba hozni a növekvő román nacionalizmus erőterében.

Az erdélyi magyar politika utóbbi napokban tapasztalható – parlamenti választásokra hangoló - helyezkedéseit, üzengetéseit, kérdezősködéseit és válaszolgatásait, a jelölési taktikázások mikéntjét szemlélve arra a következtetésre jutottam, hogy ennyire gyomorforgató talán még soha nem volt kis magyar közéletünk, mint jelenleg.

Október 23-át írunk, amely nap elvileg az 1956-os magyarországi és Kárpát-medencei szabadságharc áldozatainak emléke előtti tisztelgés pillanata. Vegyes érzések kerülgetnek a mai megemlékezéses történettel kapcsolatban, főleg ha vigyázó szemeimet Budapestre vetem innen a világ huzatosabb feléről. Nem kérdéses számomra, hogy az erős anyaország imázsa a porbahullás posztumusz állapotában leledzik, és mert ’56 eszméit egyfelől a regnáló hatalom melletti szimpátiatüntessel, másfelől a Milla-féle ellentüntetéssel vagyunk kénytelenek közös nevezőre hozni, azt hiszem kijelenthetjük: soha nem voltunk távolabb 56 szellemiségétől, mint ma.

...mármint Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének, aki az Európai Néppárt (EPP) napokban Bukarestben zajló kongresszusán román nyelven, azaz a házigazda ország, állam nyelvén IS szólt a küldöttekhez. Eme útszéli kifakadás értelmi szerzője Deutsch Tamás, az Európai Parlament képviselője, aki Facebook oldalán adott hangot megütközésének ezzel a – ha jól értem, szerinte minősíthetetlen - gesztussal kapcsolatban.

Kérem foglalják el helyeiket, kezdődik az előadás. Akarom mondani, folytatódik a második felvonással: az erdmagyar jobboldal stratégiai helyezkedésének legszebb pillanataival  a december 9-i parlamenti választások előtt.  Mint láthattuk, legutóbb a múlt heti Magyar Állandó Értekezlet és posztértekezlet derített újra fényt arra (ha még szükség volt rá) hogy önálló identitással rendelkező jobboldali és nagyon jobboldali pártok nem léteznek Erdélyben csak és kizárólag a Fidesz kormány kényének kedvének közvetlenül alárendelt, annak kiszolgáltatott pincsikutya üzemmódban. Gondolok itt újfent arra, hogy mivel a szászjenőséget mint nemzetstratégiailag nélkülözhetetlen vezérelmét és cselekvő(?) entitást honoráljuk valamilyen nem létező, de eredményesnek nevezett munka elismeréseképpen, az egy előre meghozott döntés, egy kész tény, amelyet nagyon kevés ember hoz meg, és a tetszik-nemtetszik-ezvan logika alapján kell beletörődni. Egy döntés, amely elé nem csupán Jencit állították oda, hanem a nemzetpolitikai értelemben mégiscsak számító erdélyi közélet többi tényezőjét is. Akik kénytelenek tudomásul venni, hogy igenis, b**meg Budapest dönt a fejünk fölött. (erről már írtam a minap)

Kövér László, a magyar országgyűlés elnöke feláldozta szombati napját azért, hogy Székelyudvarhelyen részt vehessen a Magyar Polgári Párt Országos Tanácsának gyűlésén, amely pártnak tiszteletbeli elnöke. Ugyanarról a Kövér Lászlóról van szó (1.felvonás), akit azért szeretünk mi itt Erdélyben elég sokan, mert Nyirő József hamvait mindenáron a romániai önkormányzati választási kampány idején kívánta eltemetni a fent említett neves városban. Természetesen nem akart ő semmi rosszat, nem is értette akkor sem, mi a f*szért tolják rá a bűnbak szerepét a román hatóságok. Szász Jenci kebelbarátja nem, nem és nem értett a szóból, idejött és hiába kérték szépen, hogy maradna otthon közméltóságos szerepköréből fakadóan, mert ez nekünk itt magyaroknak annyira nem tesz jót, hurcolta a hamvakat az aktatáskában rendületlenül. Van ennek már lassan fél éve, ezúttal nincs aktatáska, de van képzeletbeli hátizsák tele csomó Kövér-féle jó minőségű ésszel és lábszagú bölcsességgel. Merthogy újabb választás előtt áll az erdélyi magyar közösség, és nehogy már a nagy nemzetegyesítésben megfeledkezzünk arról, hogy a nép megosztva jó. Főleg ha magyar.