Az erdélyi magyar politika utóbbi napokban tapasztalható – parlamenti választásokra hangoló - helyezkedéseit, üzengetéseit, kérdezősködéseit és válaszolgatásait, a jelölési taktikázások mikéntjét szemlélve arra a következtetésre jutottam, hogy ennyire gyomorforgató talán még soha nem volt kis magyar közéletünk, mint jelenleg.
A helyzet semmilyen megnyugtató vonatkozást nem hordoz arra nézve, hogy a magyar képviselet szempontjából mi várható december 9 után. Azzal együtt sem, hogy az önkormányzati választásokon induló három erdélyi magyar párt közül csupán kettő fog versenybe szállni a megfogyatkozott közösség szavazataiért e bűvös december 9-én. A még mindig Szász Jenő háttérmunkásságának gyanúját hordozó, de Bíró Zsolt új elnök személyében a normalizálódás jegyeit mutató Magyar Polgári Párt (ugyan soha nem volt, soha nem lesz a szívem csücske) a nem minden áron elv alapján, mondhatni bölcsen döntött úgy, hogy nem mozdul a megosztás felé: „akkor vagyunk következetesek elveinkhez, és akkor járunk el leghelyesebben a nemzeti érdek érvényesítése szempontjából, hogyha a parlamenti választások tekintetében nem a további megosztást, versenyt szorgalmazzuk, hanem amellett az elv mellett állunk ki, hogy a nemzeti érdeknek felül kell írnia mindenféle pártpolitikai és csoportérdeket”- olvasom az új pártelnök nyilatkozatát. Az MPP szimpatizánsai döntésére bízza, hogy kit támogatnak a parlamenti választásokon, ő maga nem tesz saját lóra e versenyfutásban.
Mindez nem mondható el az Erdélyi Magyar Néppártról, amely egyik nap még a polgáriak irányváltása fölött sápítozik, nem sokkal később arról tájékoztat, hogy Maros megyében közös jelölteket indít az MPP-vel. Az erkölcsi alapokra helyezett, mindenek fölött álló nemzeti érdek szent nevében. Kár, hogy az MPP nem így tudja, és nekem is nehezen követhető, hogy akkor most mi is van. Mindegy is. Nem értem, és akármennyi egészséges jobboldali empátia szorulna belém, akkor sem érteném ezt a fajta kommunikációs stratégiai lavírozást a komolyanvehetetlenség vizein. Semmi kedvem belemenni abba, hogy Toró T. Tibor EMNP pártelnök, Temes megye egykori RMDSZ-es képviselője mit keres Háromszéken szenátorjelölti minőségben, vagy Sánta Imre makulátlan civil harcos miként tapossa el az elveit azáltal, hogy a Mikó-ügy leghitelesebb, legmarkánsabb képviselőjeként, nem utolsó sorban a politikától való szent távolmaradás szándéknyilatkozatának megpecsételőjeként az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben lép politikai pályára (amely pályától szerintem nem esett annyira távol a közelmúltban sem). Pontosan azzal az alapfokon börtönbüntetésre ítélt Markó Attilával szemben, akivel közösséget és szolidaritást vállalva állt ki a Mikó Kollégium visszaállamosítása elleni tiltakozásképpen. Legyen ez az ő lelkiismereti problémája, semmiképpen nem irigylem ezért. A szívesség, amelyet ezzel tesz kizárólag a román pártokat érinti, de őszintén kétlem, hogy egy Kovászna megyei USL-s képviselő felvállalja majd azoknak az érdekeknek a képviseletét, amelyek a magyar közösség tulajdonával állnak kapcsolatban. Vagy anyanyelvhasználatával. De leginkább oly sokat emlegetett autonómia törekvéseivel.
Ami a legszomorúbb, hogy bármilyen oldalról szemlélem ezt a kis magyar erdélyi groteszket, amelyet a nemzeti elköteleződés legdagályosabb szólamaiba igyekeznek becsomagolni Németh Zsoltiék erdélyi kebelbarátai, azt látom, hogy a frusztráltságtól elhomályosult elmék beleragadtak a 6:3 mátrixába, és erre a félrevezető bizonyosságra tették fel annak a közösségnek a sorsát, amelynek alternatívát akarnak kínálni, amelyért esküdöznek Isten s ember előtt. A küszöb ehhez kicsit kevés, nem?
forrás: Facebook
Én azt hiszem, hogy a 6:3 nem több és nem kevesebb, mint egy számtani alapművelet, amely választási szlogenné konvertálva nem jelent mást, mint a megosztásra irányuló vak elszántság nyílt vállalását. Aki picit is jártas a demográfiai mutatók és választási részvételi adatok politikai mandátummá alakíthatóságának témájában, vagy egyszerűen belegondol abba, hogy a 6% bármilyen feldarabolása miként vezeti a keveset a több felé, az biztosan nem hagyja magát hülyére venni.
Azok kedvéért, akiknek hízelgő ez a nemzeti, petőfiinges, melldöngetős, szabadságharcos mellébeszélés, és hajlanak a mesék gondolkodás nélküli megemésztésére, annyit mondanék, hogy csak azért, mert valamit nagyon sokszor és lehetőleg elég agresszíven mondanak, nem jelenti, hogy az egyetemes igazság benne foglaltatik. Legyen nagyon világos: két magyar párt indulásával a magyar képviselet csökkenni fog a 2012-es parlamenti választásokat követően, amely csökkenést nehéz lesz kizárólag az általános román mobilizáció erősödésére ráfogni. A törvény lehetőséget teremt bármire, kedves barátaim, a 6:3-as alternatív küszöb elérésének mindenfajta önmagán túlmutató jelentését és következményét is előírja, valóban. Egyetlen baj van, amit mindig elfelejtenek hozzátenni az illetékesek: hogy nincsen szavazóbázis, amely lehetővé tenné e nemes elmélet gyakorlatba ültetését. Más szavakkal: az Erdélyi Magyar Néppártnak csupán elméleti alapon lehetséges elérnie az alternatív küszöböt, az önkormányzati választások eredményeinek ismeretében egyetlen kollégiumban sem szerezné meg a szavazatok relatív többségét.
Amire viszont mindenképpen jó lesz az, hogy indulnak, és csak azért sem hagyják magukat, hogy a fő ellenség RMDSZ 5 százalék körüli önkormányzati eredményének megismétlése mellett igen nagy valószínűséggel elveszejtik a szórvány megyék képviselői mandátumait. De az is lehet, hogy Marosban és Kovásznában is román pártok ülnek majd a tisztelt házban azok helyett az úriemberek helyett, akik a 6:3 önámító és félrevezető választási létigazságra tették fel az erdélyi magyar közösség sorsát. Lelkük rajta, uraim. Itt a történelmi esély. Remélem vállalják érte a felelősséget december 9 után is.
