Gondolom mindenki számára világos, hogy a mai napot piros betűs ünnepként kell majd jegyezni a református falinaptárban ha nem is, de erdélyi magyar politikai időszámításunk naptárában mindenképpen. Nem csupán azért, mert elstartolt az első olyan parlamenti választás Romániában, ahol a népszámlálási értelemben megviselt magyarság kegyeiért két magyar alakulat is versenybe száll. Hanem? Leginkább azért, mert megjelent – végre, valahára – a Mesekönyvek sorozat legújabb darabja: az Erdélyi Magyar Néppárt választási programja. Szép, megnyerő, valóban mesés külső, virtuális ránézésre is igényes darab, az anyagi vonzat nem akadály fejezetből. Megnyugtató, hogy Magyarország kormánya szívén viseli erdélyi cimboráinak választási szereplését, így biztosak lehetünk abban, hogy minden jó magyar ember kellő mennyiségű és minőségű információk birtokában fog dönteni arról, hogy kit látna szívesen a román parlamentben. Már amennyiben jut is, marad is abból a néhány százaléknyi erdélyi magyarból, akit a hat-három szkifijével próbálnak lázba hozni a növekvő román nacionalizmus erőterében.

Az, hogy Toró T. Tibor, az EMNP példás politikai érzékű, szépreményű elnöke miként csinál hülyét magából nyilatkozatosdi alapon nyugvó választási kampánystartra született figyelemfelkeltő akciójával, az mellékvágány ugyan a fenti gondolatsor tekintetében, de egyáltalán nem jelentéktelen. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy valóban példás tevékenységet maga mögött tudó polgármestere úgy vélte, hogy Toróhoz fűződő baráti viszonya képezheti elégséges alapját annak, hogy egy kávé mellett elbeszélgessenek valamiről, akármiről, bármiről. (Ha már a Temes – Kovászna tengely mentén így alakult a helyzet.) Nos, a laza kávézás Toró olvasatában tárgyalóasztalhoz ülést jelent. Ami nem baj, legalább érzékeli az erőviszonyokat kettejük között. Ami nagyon nagy baj az az, hogy kiforgatja a szavait. Perverz dolog ez, hiszen Antal Árpád az RMDSZ háromszéki képviselő- és szenátorjelöltjeinek nevében tisztességes kampányt ígért éppen az EMNP elnökének. Aki viszonzásképpen szájába adott olyan szavakat, amelyek még egy napi politikától távol eső választó számára is nyilvánvaló képtelenségnek hatnak: hogy tudniillik egyetértett Toróval abban, miszerint az RMDSZ-nek is érdeke, hogy magyar szövetségese legyen a román törvényhozásban.

Én eddig úgy tudtam, hogy a szövetségesével az ember nem szokott versenyre kelni, már csak azért sem, amiért a szövetséges szó nem ellenfelet jelöl. Az átlátszó csúsztatás – eddig is tudtuk, újra megtudtuk -  a legnagyobb erőssége az Erdélyi Magyar Néppártnak, és e tekintetben egyáltalán nem vagyok optimista azzal kapcsolatban, ami az elkövetkezendő hónapban ránk vár. Ebből a perspektívából az is nyilvánvaló, hogy a román pártok már most nyugodtan sütögethetik parlamenti jelenlétük szalonnáját. Cinikusnak érzem, hogy miközben némely román párt már most borítékolhatóan túlnyeri magát december 9-én, az RMDSZ – állítólag szövetségesi viszonyra törekvő - magyar ellenfele annyira mániákus frusztrációval tematizálja kollektív és egyedüli rosszként, hogy a világ bármelyik táján megirigyelhetnék az erre a retorikára vevő választópolgárok. Magyar emberek magyar emberektől féltik a magyar embereket, miközben az Antonescu-Becali-Dan Diaconescu-féle régi-új nemzetféltők lihegnek mindannyiuk nyakába. Nade, elkanyarodtam a témától.

forrás: www.radiocluj.ro

Üdvözlöm egy újabb gyönyörű mesekönyv megjelenését, amelyet nem kívánok pontokra lebontva elemezni, mert időpocsékolás, és jelenleg nem engedhetem meg magamnak. Az én olvasatomban az EMNP erdélyi jövőt ígérő, mesésen mesés, magasröptű sallangokban bővelkedő programja tulajdonképpen nem más, mint az „egymást erősítő szószerkezetek” és szájbarágó definíciók ötvözetének programja, amelyből mindent megtudtam, amit alapvetően eddig is tudtam, csak egyet nem: hogy a 6:3-al HOGYAN? MIKÉNT? Hogyan tudja ezt jobban csinálni az Erdélyi Magyar Néppárt? Értem én, hogy fiskális föderalizmus és transzilván európaiság, nem vagyok hülye. Értem a jelentéseket, csak azt nem tudom, hogyan fogja ezt mindenkinél faszábban csinálni Torók, Tőkések pártja?

Visszatérve: értem azt is, hogy az EMNP elnöke elkeseredetten próbál Antal Árpáddal kampányolni, hiszen bármennyire is szeretne kifogást emelni a munkájával kapcsolatban, rajta valóban nehéz fogást találni. Jót tenne a - Székelyföldön nem tudom milyen erkölcsi alapon induló - szenátorjelöltnek, ha az RMDSZ polgármestere vele egy követ fújna. Nem tisztességes, ellentmondásos, de ha ez a színvonal, nem tehetünk róla. Másfelől viszont van egy ettől szánalmasabb pontja is az EMNP mesésen mesés, friss, ropogós választási programjának. Azok kedvéért mondom, akik egyetértenek azzal a szemlélettel, hogy a másik fél puszta elmarasztalása és befeketítési szándéka ekvivalens a megvalósítható ígéretekkel. Fel nem foghatom, mennyi impertinencia szorul azokba a néppárti, a nemzetet hirtelen most azonnal máról holnapra megmentőkbe, hogy Markó Béla, volt RMDSZ elnök 2007 tavaszán (Új Erdélyt, új magyarságot című beszédében) elhangzott „Erdély legyen Keleti Svájc!“ – gondolatát külön pontként vázolják programjukban. És ha ez nem volna elég, még azt is mondják róla, hogy ezt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács találta fel a Mikó Imre Terv kedvéért.

Mit is mondhatnék? Hiteles jövőkép, reményteli kampánykezdet, sportszerűség, eredetiség. Nem valami ellen, valami mellett. A mindenek fölött álló nemzeti érdek mellett bizonyosan. Á lá Erdélyi Magyar Néppárt. Aki szerint minden magyar. Az állítmányt helyettesítse be ki-ki, ahogy jónak látja. Sajnos a „nyel” nem esik távol a fenti filozófiától...