hacsaknem

Kevés olyan téma van, amelyen az utóbbi hetekben annyit rágódtunk volna, mint ezen a fránya rezsicsökkentésen. Pro és kontra érvek ütköztek, mindenki valamilyen formában állást foglalt az ügyben. Én sem vagyok kivétel ez alól, azt viszont nem gondoltam volna, hogy e nemes cél érdekében folyó, dübörgő aláírásgyűjtés az egyház falai közé is betör. Márpedig betört. Annak rendje s módja szerint, felállított standdal, emelt hangú veszekedéssel, válogatott szavakkal.

Aki a közszolgálati rádió ideológiai mantráival kezdi pénteki napjait legalábbis, az biztosan kívülről tudja már, hogy Magyarország tündérország (kis és nagy tével egyaránt), amelyet egész Európa irigyel, következésképpen utál és gyűlöl azokért a nagyszerű tettekért, amelyeket valamennyi ország vezetőinél tehetségesebb és bátrabb vezérei a vérük árán is felvállalnak. Kérem, senki ne mondja azt, hogy a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában erről értekező Orbán Viktor miniszterelnök egy megzuhant, beteg ember. Nem az, sőt.

Néhány napja írtam a Gerendás Péter búcsúlevelével kapcsolatos sztoriról, amely úgy tűnik, mégiscsak nagyobb port kavart, mint gondoltuk volna. Dacára annak a jobboldali lesajnálásnak is, amely a „húszadrangú művésznek” titulált Gerendás gesztusát övezte, és amelyre válaszul Fekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója nyílt levelet címzett a távozni készülő alkotónak, előadónak. Fekete Péter szomorú, ugyanakkor segíteni szeretne egy új otthon megtalálásában, munkát kínál, segítséget kér cserébe, és közben ő is mintegy lesajnálóan mosolyog a sorok közül: nem érti, miről beszél Gerendás, ebben az országban se, de itt Békéscsabán sincs buzizás, cigányozás, zsidózás. Végül pedig barátilag óvja a művészt attól, hogy bedőljön a magyarság megosztására törő rosszindulatú aktuálpolitizálóknak.

A legjobb esetben is hülye helyzet az, amikor egy munkáltató így válik meg alkalmazottjától: figyu, haver, kurvajól csináltad ezt a dolgot, de holnaptól ezt másképp kellene jól csinálni, és szerintem ez neked nem fog menni. Úgyhogy köszi, ezennel megválunk egymástól. Holnaptól ugyanis változik a cég politikája, ami eddig kerek volt, azt most négyszögesítjük, a szakmaiságod alapvetően alkalmas erre, de senki nem fogja elhinni neked, hogy a négyszögűt is ugyanolyan jónak találod, mint a kereket. Ez utóbbi mondat, de semmi ehhez hasonló nem hangzott el Vidnyánszky Attila szájából, amikor Nagy Zsolttal közölte, nincs helye az általa vezetett Nemzeti Színházban.

„A hazánkban tapasztalható fasizálódás” miatt emigrál Gerendás Péter - harsogja a cionista szekta portálja. A jobb körökben sehol sem jegyzett huszadrangú muzsikus nagy terjedelmű Facebook bejegyzéséből aztán előtűnik a lényeg. A fasizmus emlegetése, a folyton arra való hivatkozás bizonyos páholyokban arra is kiválóan alkalmas, hogy valaki ezzel leplezze tehetségtelenségét, sértődöttségét és a sajátjaitól való mellőzöttségét. (...)A te életműved meg, haver, még a saját almod szerint sem ér egy kalap libakakit sem. (...) Menjél, de lehetőleg úgy, hogy nem esz többet ide a rosseb. Zenésznek, előadónak egy kutya vagy, ennyi.– olvasom a zeneszerző, előadóművész, szövegíró Gerendás emigrálási szándékának hírét a fenti módon megközelítő természetesen magyar hírportálon. Megmondom őszintén, a gyomrom többszörösen felfordul ettől a szennytől, de nem ez a legnagyobb baj.

Joguk van-e tudni Tőkés Lászlóéknak, hogy én név szerint, elégedett vagyok-e a Fidesz nemzetpolitikájával, hogy igényeltem-e a magyar állampolgárságot, a magyar útlevelet, hogy kívánok-e élni szavazati jogommal a 2014-es magyarországi parlamenti választásokon, illetve ha a magyarság szent ügye megkívánná, részt vennék-e aláírásgyűjtésben, vagy kivonulnék-e az utcára? Rendben van-e, hogy e bizonyossághoz e-mail címemre és telefonszámomra is szüksége van a kérdezőnek?  

„Ezek a kötetek (...) olyan szellemi alapértékek mentén készülnek, annyi érdekességet tartalmaznak, hogy nem oszthatják meg az olvasóközönséget. Éppúgy lehet belőlük főzni, mint mesélni” – mondta tavaly októberben Kerényi Imre, nemzeti miniszterelnöki megbízott, akinek nemzeti vezetésével Nemzeti Könyvtár címen nemzeti kultuszkönyvsorozat megjelentetését hirdette meg a nemzeti ügyek kormánya. Olvassunk, és főzzünk hát, feleim a nemzetben! Itt a friss, nemzeti szalaggal átkötött, közintézmények polcain mutogatható, méregdrágán előállított hazai-nemzeti vegyesfelvágott. Csakhogy van egy kis gubanc, bocs, elfelejtettünk szólni.

Egyáltalán nem vagyok kíváncsi Kövér László Heti Válasznak adott interjújának március 28-án megjelenő, teljes terjedelmű változatára. Amit az előrebocsátott böfögésből tudni lehet, így is bőven elég arra, hogy Hofi egykori ténymegállapítása mellé újabb vonalat húzzak. A bölcs tekintetű humorista sajnos már nincs köztünk, de legfőbb közjogi méltóságként Kövér elvtárs ma is számolatlan bizonyítékot sorakoztat fel amellett, hogy alfelét igenis tudatosan, ösztönösen keveri össze a szájával.  

Igaz, hogy nem figyeltünk oda eléggé, mert igaz, hogy távolról sem alaptalanul azzal voltunk elfoglalva, elcsalhatók-e a választások a határon túlról: bár az ötlet egyáltalán nem tegnapi, megalakult, illetve bejegyezték a Határon Túli Magyarok Pártját (HTMP) Magyarországon. Érdekes módon sem az anyaországi sajtó, sem a politikai pártok nem kaptak egyelőre fegyverükhöz a hír hallatán, mondhatnám: érdeklődésük alsó határát is alig súrolja a téma. Még az is lehet, hogy egyáltalán nem véletlenül.

... hogy lejárassuk, mondta 111 évvel ezelőtt Ady Endre, és gyanítom, ha ma látná mi  folyik ezen a szép magyar ugaron,  a fejét a falba verné, hogy ennyire igaza volt.

Bármennyire cinikus, zavaros, hazug és önkényes az elkövető szerint az ítélet: 131 ezer  a vége. Ennyi jár a középső ujj jelbeszédként történő alkalmazásáért a magyar parlamentben. Nem mintha nem volna totál irreleváns, hogy a Fidesz Országgyűlés mennyire bírságolta az MSZP Kövér Lászlóját múlt heti huncut beintéséért, amelyet interpellációja után a Jobbik-frakciónak szánt. Így járunk, ha a parlament épületében nem működik egy negyedosztályú késdobáló, ahol borvirágos orral és nyugodt lelkiismerettel lehet asztalt csapkodni, ujjat lengetni, bekiabálni. Marad a gyűlésterem.