A legjobb esetben is hülye helyzet az, amikor egy munkáltató így válik meg alkalmazottjától: figyu, haver, kurvajól csináltad ezt a dolgot, de holnaptól ezt másképp kellene jól csinálni, és szerintem ez neked nem fog menni. Úgyhogy köszi, ezennel megválunk egymástól. Holnaptól ugyanis változik a cég politikája, ami eddig kerek volt, azt most négyszögesítjük, a szakmaiságod alapvetően alkalmas erre, de senki nem fogja elhinni neked, hogy a négyszögűt is ugyanolyan jónak találod, mint a kereket. Ez utóbbi mondat, de semmi ehhez hasonló nem hangzott el Vidnyánszky Attila szájából, amikor Nagy Zsolttal közölte, nincs helye az általa vezetett Nemzeti Színházban.

Nagy Zsolt: akinek nincs helye a Nemzetiben

És most tekintsünk el attól, hogy Nagy Zsolt, a színész, aki nem mellesleg az Európai Filmakadémia tagja, valószínűleg önszántából távozott volna akkor is, ha holnaptól nem kellett volna négyszögesíteni a kereket, és akkor is, ha Alföldi Róbert helyén nem Vidnyánszky Attila ülne július 1. után a Nemzeti élén. Ez a történet, az elbocsátás mikéntje mégis megér újabb három keresetlen szót arról a rendezőről, aki számomra rejtélyes okoknál fogva – és dacára annak, hogy ezt több ízben igyekezett cáfolni – úgy feküdt le a politikának, hogy arra egyáltalán nem volt rászorulva. Megismétlem: azt gondolom, hogy Vidnyánszky Attila minőségi, elismert színházat csinált eddig is, anélkül is, hogy a nagypolitika rátette volna kezét-lábát a karrierjére.

Idézzük fel legendássá vált gondolatát arról, amit képletesen négyszögesítésnek neveztem, és ami azt a fajta ideológiailag kézivezérelt váltást szimbolizálja, ami miatt a szakmaiságot ismételten felülírja a kötelezően képviselni kívánt irányvonal. „Paradigmaváltás jön, melynek részeként egy igazi, nagy Nemzeti Színházat szeretnénk létrehozni. A Nemzeti egy templom, spirituális, szakrális hely, a nemzet lelkéből született. (…) A Nemzeti Színházat a jobboldali gondolat építette és tartotta életben, a másik fajta gondolat láttuk, mit csinált belőle.” Nos, ha jól értem, akkor Vidnyánszky megelőlegezett, és felsőbb szinteken elvárt bizalmatlansága szerint Nagy Zsolt nem illeszkedik a jobboldali paradigmába, ő „a másik fajta” gondolatrendszerben tud katarktikusat alkotni. Mondja ezt Vidnyánszky tehát úgy, hogy a színésznek alkalma sem volt bizonyítani, mire képes akkor, ha valaki más, valami mást vár el tőle.

Jól jegyezzük meg Nagy Zsolt eszmefuttatását, aki egyébként leszarja, illetve ha szavait jól értem, inkább elítéli ezt a jobb- és baloldali „felhabosítást”: "...pont az az izgalmas a színházban, hogy csomó irányzat, csomófajta gondolkodás van; nem lehet mindet beszűkíteni egy irányvonalra még akkor sem, ha az az irány is érdekes. Hibás gondolkodás, hogy minden a kőszínházakban zajlik – ezt neki is tudnia kell, hiszen ő is az undergroundból jött. És nem lehet az sem, hogy egy ember túl sok pozícióban legyen egyszerre, mert ebbe eddig mindenki belebukott. Ezt diktatúrának hívják, és a diktátorok mind elbuknak előbb vagy utóbb".

Hallotta, Vidnyánszky úr? Eddig mindenki belebukott abba, hogy egy hátsóval több lovat akart megülni egyszerre, ön még rátesz erre egy lapáttal: önmaga képességeinek túlbecsülése mellett egyúttal ráállt arra a bizonyos szimbolikus, követendő irányvonalra. Én is azt gondolom önről, hogy nem a szakmaiságával van a baj, hanem azzal, aminek alárendelte ezt a szakmaiságot. Merthogy az én olvasatomban a szakmaiság továbbra sem jobb-, vagy baloldal kérdése, ez a fajta primitív radikalizmus viszont nagyon veszélyes: dilettánssá teszi az embert, akkor is, ha soha nem volt az.

Sajnos semmi újat nem tudok hozzátenni ahhoz, amit önnel kapcsolatban eddig leírtam, de ragaszkodom hozzá, hogy hozzávetőlegesen megismételjem. Egy pártkatona és egy szuverén alkotó között az a különbség, hogy az előbbi kínos megfelelési  kényszeréből adódóan evidenciának tekint olyan dolgokat, amelyek sohasem képezhetnek evidenciát. Míg a szuverén alkotó számára a szakmaiság felülírhatatlan, egy egyszerű káder – amivé züllesztette ön is saját magát – a nagyfene eszmét keresi megrögzötten mindenki arcán. Ami vagy ki van ülve oda, vagy nincs. Nagy Zsolt nem az egyedüli, akinek nem ült ki az arcára a paradigmaváltás szükségességének szakrális eszméje, vele vagy nélküle lesz Nemzeti Színház július 1. után is. De hogy a kereket sikerül-e eredményesen négyszögesíteni úgy, hogy közben a szakmaiságot ilyen módon rúgjuk seggbe, ahogy ön teszi, afelől erős kételyeim vannak.  De legyen ez az ön baja, én csak azt tudom mondani, hogy továbbra is kár önért, Vidnyánszky úr!

fotó: index.hu