A nemzeti kalózkodás művészete
H_A Címkék: nemzeti könyvkiadás Kerényi Imre Nemzeti Könyvtár2013.03.28. 19:11
„Ezek a kötetek (...) olyan szellemi alapértékek mentén készülnek, annyi érdekességet tartalmaznak, hogy nem oszthatják meg az olvasóközönséget. Éppúgy lehet belőlük főzni, mint mesélni” – mondta tavaly októberben Kerényi Imre, nemzeti miniszterelnöki megbízott, akinek nemzeti vezetésével Nemzeti Könyvtár címen nemzeti kultuszkönyvsorozat megjelentetését hirdette meg a nemzeti ügyek kormánya. Olvassunk, és főzzünk hát, feleim a nemzetben! Itt a friss, nemzeti szalaggal átkötött, közintézmények polcain mutogatható, méregdrágán előállított hazai-nemzeti vegyesfelvágott. Csakhogy van egy kis gubanc, bocs, elfelejtettünk szólni.
Gondolom mindannyian egyetértünk abban, hogy ezt a nemzeti propagandára irányuló döntést nemzetien illik méltatni. Most, amikor a Helikon könyvkiadó vezetői világossá tették, hogy a miniszterelnök megbízására nemzeti érzelmű könyvsorozatot kiadó Kerényi Imre nem minden szerző esetében tartotta fontosnak rendezni a szerzői jogokat, akkor állapítsuk meg újra: öröm és boldogság, hogy a nemzet legnagyobb nemzeti köpönyegforgatói vezetik a nemzet kulturálisan nemzeti életét.
Miközben Kerényi papa azon fáradozott 300 millió forintos állami támogatás mellett, hogy melegvíz gyanánt feltalálja Magyarországon „az elévülhetetlen érdem fogalmát” – ahogy ő maga fogalmazott – elfelejtette közölni a nagyérdeművel, hogy nem rendelkezik minden kiadott szerző jogtulajdonosának hozzájárulásával. És akkor mi van? Ilyen apróságokon fennakadni... Amúgy, ha valakinek nem tetszik, jön a soron következő alkotmánymódosítás, népnemzeti tulajdonba vesszük azokat a fránya jogokat.
Ki nem szarja le, hogy a versenytörvénybe, a vállalkozás szabadságának elvébe ütközik, hogy az állam körültekintés nélkül beleavatkozik a tisztán piaci szabályok szerint működő magyarországi könyvkiadás kiadási és kereskedelmi rendszerébe. Kit érdekel, hogy az egész kárpát-medencei könyvkiadásra 100 millióval kevesebb jut, mint egy félnótás, udvari bolondból kulturális főheccmájszterré avanzsált karikatúrának egyszemélyben? Nem ma volt, amikor ezt szóvá tette a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése Elnöksége. Akkor se érdekelte különösebben, inkább arrogánsan beintett, most is nyugodt lelkiismerettel megvonja a vállát.
Nem csupán ártalmatlan bohózatról, az önjáróvá vált, pöffeszkedő ostobaság elszabadulásáról van itt szó, és arról, ahogy ezt az egészet tudatosan, hidegvérrel elszabadították. Jelen esetben nem arról a nyagyvonalú, egyébként értékelhető döntésről van szó, hogy a magyar állam 300 millió forintot fordít könyvkiadásra (ahogy anno a megboldogult államtitkár, L. Simon is büszkén kikérve magának állította). Félreértés ne essék: Danielle Steel, Dan Brown vagy Stephenie Meyer olvasmányossága és sokszínűsége mellett igenis helye van a magyar családi könyvtárakban Márai Sándornak, Bánffy Miklósnak, Weöres Sándornak vagy Szabó Magdának. Igaz, hogy a szakácskönyvek, kalandregények, reformkori útirajzok és avíttas lektűrök sorában kicsit kevés a valódi irodalom, de jó az ide falura.
Annak viszont marhára nincs helye semmilyen kormányzati döntéshozás szintjén, hogy ilyen arrogáns módon semmibe vegyék a szerzői jogokat, egyszerű gubancnak nevezzék a különféle szellemi termékek saját márka alatti jogtalan megjelentetését.
Hallottam, hogy van valami gubanc...
Vagyis: Kerényi ellopott valamit, ami nem az övé, nem kevés pénzből átcsomagolta, és most saját tulajdonaként értékesíti. Oké, hogy nem lesz extraprofit, ő a nullszaldónak is kétpofára örülne, de akkor is. Mikor kiderül a bűncselekmény, úgy tesz mintha semmi jelentősége nem lenne a dolognak. Mert szerinte neki ingyen jár az, amiért mások fizetnek. Kerényi Imre pofátlan cselekedete által a magyar kormány éppen újabb példát statuált a nemzeti lopásnak. Ez a dolog egyik fele. A másik fele ennél is felháborítóbb. Ugyanis őpojácasága előre ivott a medve bőrére, amikor megrendeléseket vett fel az el nem készült termékre. Most, amikor szembesült azzal, hogy a büdös életben nem kapja meg a díszes csomagolás betöltéséhez szükséges tartalom tulajdonjogát – azaz kvázi átb*szta a vevőket – azzal büszkélkedik, hogy de ő ennél sokkal jobbat állít elő mostazonnal, holnaputánra. Különben is, ki az a Bánffy Miklós, hogy ne lehetne érdekesebbet írni, mint ő?
Fogyasztóvédelmen innen és túl: Kerényi Imrét nem vitték el hátrabilincselt kézzel, még szimbolikusan sem. Pedig bevallotta, mintegy feltáró jellegű vallomást tett arra nézve, hogy nem tartották tiszteletben a szerzői és kiadói jogokat. Csakhogy Schmitt Pál óta tudjuk, hogy a szellemi termék tulajdonjogának tiszteletben tartása értelmezhetetlen fogalom kies tájainkon. Úgyhogy bekaphatják az örökösök, a potenciális nyájas olvasók, és mindenki, akinek ez nincsen ínyére.
A lopás tehát rendben van, ezt üzeni a nemzeti kormány nemzeti könyvtárának forradalmasítója. A szellemi termék eltulajdonítása mindennapjaink velejárója, nem kell úgy kiakadni, se eltúlozni a jelentőségét. És ha szellemi terméket lehet lopni, akkor bármit lehet. Hát ezért veszélyes ez az egész, és nem csupán ártalmatlan bohózata annak, hogy miközben az ország csóré segge kilátszik a rongyos nadrágból, csörgősipkás nemzeti főbohócok a liberális kánonnal hadakoznak.
fotó: www.fn.hir24.hu