hacsaknem

Törökország sikere biztatás Magyarország számára… A török siker arról szól, hogy ha egy nép bízik a saját erejében, megfelelő összefogást valósít meg, és vezetői megfelelő programot hajtanak végre, akkor csodálatos eredményeket lehet elérni. (Orbán Viktor, 2013. február 5.)

Dübörög a szoláriumozott szombati propaganda: növekszik a bizalom Magyarország iránt, az ország egyre jobban teljesít, a magyarországi vállalkozások harmada már a növekedésre koncentrál, a kormányzat számára is a munkahely teremtése az első, a gazdaságpolitika kivezeti az országot abból a “mélységes és reménytelen gödörből, amelybe a Gyurcsány-Bajnai kormány taszította”, az EU is elismerte, hogy Magyarország saját erejéből állt talpra, a külföldi befektetők bizalma is megnőtt, rekordmennyiségűre nőtt a befektetett tőke, 36 hónapja nő a foglalkoztatottság, míg az EU-ban ellentétesek a folyamatok, az 1970-es évek óta nem volt ilyen alacsony az infláció, csökkennek a családok terhei, infláció felett nőttek a nettó bérek és a nyugdíjak, Magyarország a világválság ellenére immár harmadik éve az egyik legstabilabb országa pénzügyileg az EU-nak. Arról nem beszélve, hogy az ellenzéki erők célja csupán a békétlenség szítása, a megosztás és a hamis látszat keltése, eszközük pedig a "Bajnai-gárda katonáinak erőszakos cselekményei". A Gyurcsány-Bajnai kormányzat idején egyszer sem emelték a pedagógusok bérét, de szétverték az egész oktatási rendszert, és sokakat elbocsátottak. Bajnai Gordon külföldről próbálja az ország rossz hírét kelteni ahelyett, hogy idehaza adna választ a Hajdú-Béttel és a baloldal maffiakapcsolataival kapcsolatos kérdésekre. A magyar emberek nevében kikérte magának azt a "felháborító magatartást" és "aljas hozzáállást", amellyel a volt kormányfő félelemből próbálja elterelni az emberek figyelmét – Madame Selmeczi Gabriella, szóvivő 1

És igen. A belvárosi plébániatemplom nélkülem is zsúfolásig megtelt péntek délután, amikoris a Lányok és Asszonyok Orbán Viktorért gittegylet Egyesület ügybuzgó megrendelésére a miniszterelnök 50. születésnapja alkalmából mutattak be hálaadó szentmisét. Dacára annak, hogy nem foglaltam el egyetlen helyet sem, a padok, sőt a pótszékek is kevésnek bizonyultak: 6-7000 lelkes, idős és kevésbé idős hölgy áhitatos igehallgatása tartalommal töltötte meg a templom falai közé eső erkölcsi fészket. Igen, ez Magyarország 2013-ban. Ha jelen lett volna, talán még a lábnyomát is megcsókolták volna a szeretett férfiúnak ezek a nemes honleányok.

Drága Viktorom! Nagy nap ez a mai, még akkor is, ha állítólag szép hazádnak hátat fordítva ünnepled 50. születésnapodat. Bár versikét vagy dalocskát nem írtam, nemzeti összetartozás alakú baracktortát nem sütöttem, a kedvenc töltött káposztádat szintén nem főztem meg, a mai hálaadó szentmisén valószínűleg nem veszek részt, és nem is vettem a fáradtságot, hogy 25 évnyi tömény politikai pályafutásod aranyköpéseit szépen csokorba kössem, mindenképpen úgy érzem, csatlakoznom kell azokhoz, akik ma boldog születésnapot kívánnak neked. Előrebocsátom: ez a jókívánság kizárólag a családapának, a civil Orbán Viktornak szól, a politikusnak az alábbiakat üzenném:

Úgy tűnik, Magyarország ki fog kerülni a túlzottdeficit-eljárás alól, amelyet 9 éve megnyert magának. Örüljünk, ünnepeljünk, hisz végre felállhatunk a szégyenpadról – dübörög a kormányzati propaganda. És valóban: ha eddig dübörgött, ezután üvöltve fog dübörögni. Azért mert Rozika nénik országában, ahol oly kevesen beszélik az államháztartási hiány nyelvét, elég annyit mondani: valami nagyon jó történt velünk. Helyrehoztuk azt, amit az elmúlt nyolc év tönkretett. És nem számít, hogy Rozika néninek fingja nincs arról, mit is jelenthet ez a fránya deficit.  

Brüsszel igazságtalan és visszaél a hatalmával Magyarországgal szemben. Ez Orbán Viktor habzószájú demagógiájának vezérmotívuma, primitívvé silányított retorikájának szimbolikus csatakiáltása, amelyet 3 év alatt oly tökéletessé fejlesztett, hogy nyugodtan hátradőlve készülődhet az újabb négy évnyi kormányzásra. Ezt kajálja ma kétpofára Magyarország, és az sem zavarja, hogy a háttérben, de nem ritkán okosan a reflektorfénybe irányítva, érik a jobb és szélsőjobb összeborulásának ördögi gyümölcse.

Miután a barackfa alakú nemzeti összetartozás immár bearanyozza szürke hétköznapjainkat, a kereszténydemokrata állami gondoskodás újabb gyümölcse is beért: szombaton és vasárnap országszerte több helyszínen került sor a párválasztást elősegíteni kívánó zenés-táncos népnemzeti mulatságokra. Miután felelős kormányunk ajtódísszel próbálja minél több gyermek vállalására biztatni a fiatalokat, azaz megoldani demográfiai problémáinkat, a kerítő szerepét is magára vállalta, mert azt gondolja: táncolva lehet a legjobban partnert találni. Mióta tudjuk, hogy talpaink is egymásra léphetnek...ez már nem is annyira ciki. Pedig jaj, dehogynem.

Valószínűleg bennem van a hiba, de mikor először hallgattam a (nemzeti) Összetartozás dalát a sírástól a röhögésig mindenféle érzelmi reakció utolért. Miután megemésztettem a tartalmi-formai elemek bonyolult tárházát, mégis arra jutottam, hogy ez a dal nem zene füleimnek, egyáltalán nem jóleső élmény a befogadása, bármennyi empátia is szorulna belém. Ellenben azt gondolom, ha valaki szándékosan ki akarja üresíteni, tartalomtól megfosztani a nemzeti összetartozás érzését, arra kiválóan alkalmas ilyeneket csinálni.

A legkevésbé sem érdekel, hogy kinek a kije járt jól e szellemi-művészi kreáció nyomán, de elgondolkodtam azon, hogy Észak-Koreán kívül valószínűleg nem sok ország lehet a föld kerekén, amely elmondhatja magáról: igazságügyi minisztériuma ilyen jellegű dalocskák gyártásával foglalkozik. Mindenképpen örülök, hogy KIM-ék ennyire unatkoznak és ráérnek.

Kultúremberi böfögés: „Vidnyánszky Attila (...) meg fogja csinálni a Nemzeti Színházat, ami ugyanúgy sikeres lesz, mint az Alföldié, csak nem a buzikról fog szólni, hanem a szerelemről, meg a barátságról, meg a hűségről.” Kultúremberi magyarázkodás: „Magánemberként vettem részt a rendezvényen, színházi emberek között voltam. Abba a közegbe ez a stílus belefér, nem bántásnak szántam, amit mondtam.”

Buzizni akkor sem elegáns dolog, ha az ember a kocsmaasztal mellett, kidagadt erekkel a nyakán, szélesen gesztikulálva teszi ezt. Ha Kerényi Imre, nem tegnap óta kormányzati főpojáca ragadtatja magát erre, az ember – a bolondok közt király a féleszű elv alapján – hajlamos lehet elnézőbbnek lenni. Főleg ha az ember még azt is gondolja, Kerényi már annyit sem ér, hogy jegyezzék a nevét, nem hogy minősíthetetlen kirohanásait kommentálják.

Természetesen lehet puszta kézzel is táplálkozni az Európai Unió asztalánál úgy, hogy két fogás között  gumicsizmás lábunkat felrakjuk az asztalra, de nem vagyok biztos benne, hogy olyan sokszor meghívnak majd ebédelni. Mint ahogy nyugodtan szájba lehet vágni az asztalszomszédunkat is, ha az étkezők egy részének felháborodását csillapítandó, igyekszik elmagyarázni, hogy nem elefánt ez itt mellette, és nem is a porcelánboltban vagyunk. Ő így szokta, nem kell rögtön a kidobólegények gondjaira bízni.