A buzizás kultúrpolitikája

H_A Címkék: kultúra színház buzik kultúrpolitika Kerényi Imre Nemzeti Színház Vidnyánszky Attila2013.05.22. 16:00

Kultúremberi böfögés: „Vidnyánszky Attila (...) meg fogja csinálni a Nemzeti Színházat, ami ugyanúgy sikeres lesz, mint az Alföldié, csak nem a buzikról fog szólni, hanem a szerelemről, meg a barátságról, meg a hűségről.” Kultúremberi magyarázkodás: „Magánemberként vettem részt a rendezvényen, színházi emberek között voltam. Abba a közegbe ez a stílus belefér, nem bántásnak szántam, amit mondtam.”

Buzizni akkor sem elegáns dolog, ha az ember a kocsmaasztal mellett, kidagadt erekkel a nyakán, szélesen gesztikulálva teszi ezt. Ha Kerényi Imre, nem tegnap óta kormányzati főpojáca ragadtatja magát erre, az ember – a bolondok közt király a féleszű elv alapján – hajlamos lehet elnézőbbnek lenni. Főleg ha az ember még azt is gondolja, Kerényi már annyit sem ér, hogy jegyezzék a nevét, nem hogy minősíthetetlen kirohanásait kommentálják.

Mégis Kerényi Imre „magánvéleményként” előadott buzizása  nem csupán egy jellemtelen féreg trágyaszagú megnyilatkozása, hanem a magyar kultúrpolitika szánalmas keresztmetszete. Kerényi nem önmagát minősíti, hanem azt a rendszert, amely újratermeli és naggyá teszi a mindenfajta eleganciát nélkülöző, prolitempójú csőcseléket. Ezért nem vicces a történet, hanem szomorú. Ezért kell beszélni róla, ahelyett, hogy mosolyogva legyintenénk: boldogok a lelki szegények. Mert van valami végtelenül groteszk és elkeserítő abban, ahogyan a megboldogult kommunista párttitkár, az MDF-ből a Demokratikus Chartán keresztül a Fideszben landolt egyenes gerincoszlopú, kontextuálisan köpönyegforgató, szervilis csinovnyik hűségről és becsületről prédikál.

A Belvárosi Polgári Szalonban szervezett áprilisi rendezvényen, az V. kerületi fideszes udvari televízió kamerái előtt, a keresztényi erkölcs legmagasabb piedesztáljáról, Vidnyánszky Attila balján, Kerényi nagyot alakított. És alakíthatott is, mert közönsége is volt hozzá. Amely közönség – Vidnyánszky Attila szégyenkező, de mégis cinkos hallgatásba burkolt fejcsóválása mellett - kedélyesen nevetgélt a megbélyegző, lábszagú, alpári stíluson. Saját tévénkben, sajátjaink körében, saját megkerülhetetlenségünk és fontosságunk tudatában.  

Mit mondott Kerényi? Hogy unja a színházat, de ha alkirály lenne elvenné a Színházi- és Filmművészeti Egyetem pénzét, "mint a nyavalya", hogy egy nemzeti kultúrában a színészeket nemzeti szellemben kell nevelni, mert ettől érdekesek, hogy Alföldi színháza bár jó, és őt is leköti, de kerüli a problémákat, így "semmi közünk hozzá", hogy amikor a színházban hatalomváltás (!!!) van mindig lemegy a látogatottság, de hazafiúi feladatunknak eleget téve, jegyvásárlással támogassuk az új direkciót, hogy miközben az Alföldi-féle Nemzeti a buzikról szólt, a Vindnyánszky-féle a szerelemről, barátságról, hűségről fog. Amúgy ez magánvélemény, színházi emberek között ez a stílus belefér.

Ez mit jelent Kerényiről lefordítva? Hogy ha valaki beleül a hatalom székébe, önkényesen lökheti a zsét, ahova akarja, hogy a színészképzés csak és kizárólag nemzeti lehet, hogy bármilyen népszerű egy színház, pont leszarjuk, ha nekünk nem teszik, hogy a kulturális intézményekben természetesen nem vezetőcsere van, hanem hatalomváltás, hogy a kulturális termék minőségének egyetlen ismérve az előállító szexuális irányultsága, hogy a buziknak különben sincsenek érzelmeik, se barátaik, fingjuk se a szerelemről, és végül: mi, színházi emberek már csak ilyenek vagyunk, magunk között lazán buzizunk. Böfögés helyett például.

Bár sejtéseim vannak erről, kíváncsi lennék, hogy a hivatkozott színházi emberek – körön kívüliek és belüliek egyaránt – miként értékelik a kamerák előtt, magánemberekként ezt a disztingvált úri megnyilatkozást, mennyire érzik magukénak ezt a fajta kultúrleckét. Nem tudom, az Alföldi Róbert-féle Nemzeti Színház közönsége hogyan fogadta ezeket a mélyenszántó megaszondásokat. Persze az is érdekelne, Vidnyánszky és Alföldi hogyan viszonyulnak a rájuk egyenként vonatkozó szentenciákhoz. És ahhoz, hogy mennyire adhat megnyugvásra okot az, hogy miután egy állítólag felelős kultúrpolitikus magánemberként buzizik egy egészségeset a kamerák előtt, közli, hogy nem bántó szándékkal tette. És ezzel le van tudva a dolog. Ezzel valóban le lehet tudni a dolgot, uraim? Szerintem az van, hogy ez a l’art pour l’art típusú kirekesztő ömlengés se nem keresztényi, se nem nemzeti, hanem gusztustalan és veszélyes: a buzizás nem egyenesen arányos a minőségi kultúrával és a felelős (nemzet)politizálással.

Kerényi elvtárs! Magunk között szólva, magánemberi véleményemnek hangot adva, elmondanám: szégyellem magam, hogy ilyen szellemi véglényeknek mint ön, lapot osztanak a magyar kultúrpolitikában, sőt, mikrofont tesznek eléjük, beszéltetik, mutogatják őket. Mindazonáltal úgy vélem, ebbe a közegbe ez a stílus belefér, nem bántásnak szánom. Ettől még fájdalmas realitásként kezelem, hogy ez is Déryné és Jászai Mari (Gobbi Hilda és Mensáros László) országa: ahol Kerényi Imrék buzizva terjesztik a nemzeti szalaggal átkötött konzervatív értékeket. Amihez nem mellesleg Vidnyánszky Attilák szemlesütve asszisztálnak.

Remélem a Mona Lisáról is az jut eszébe, hogy da Vinci meleg volt. Igazi kultúrember már csak ilyen.

Update1: Kulka János nyílt levele Kerényi Imrének - Helyetted szégyellem magam, Imre.

Update2: A normalitás megnyilvánulásának, de legalábbis valamiféle jelének tekintem,  hogy Kulka János állásfoglalását követően Vidnyánszky Attila úgy érezte, meg kell szólalnia, el kell határolódnia, meg kell szánnia-bánnia a cinkos hallgatást. Ha már a megfelelő pillanatban nem volt bátorsága közbelépnie. Kíváncsian várom, miként ülteti gyakorlatba azt, hogy "közös, valós kérdéseinkre egymást megbecsülve keressünk válaszokat". A továbbra is sunyító, vállalhatatlan Kerényivel nem biztos, hogy bármit is közösen kellene keresni, illetve megtalálni.

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr515312978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Husz_János_Puszita 2013.05.23. 17:09:58

Kerényit ezért durván megfizetik. Ő a Fidesz kulturkampf tagozata.

lehuto 2013.05.23. 21:01:24

Nézzük már meg azt a videót megint. Napok óta olvasom, hogy Vidnyánszky szemlesütve csóválta ugyan a fejét a buzizás után... Bla-bla-bla. Kérem, az nem szemlesütés volt, hanem a Kerényi szavait helyeslő, amolyan "nem bizony, nem a buzikról" gesztus. Ne legyenek illúzióink, Attilánk legyen bármilyen jó rendező, ugyanúgy dörgölődzik a hatalomhoz, mint az a szaros ripacs mellette. Amúgy meg ez az egész színházasdi jócskán túl van lihegve ebben a szerencsétlen országban.

panic_button 2013.05.23. 22:44:08

na és az elmúltnyolcévben a bajnai milyen gusztustalan színdarabokat rendezett? akkor persze nem zavart titeket!

delejes 2013.05.24. 09:36:48

Vidnyánszky magyarázkodása késő bánat, ő már csak ilyen politikai csicska marad, tehet akármit. Kerényi elvtárs nyílt színen látványosan s..be dugta, még sikongatott is hozzá. Ma már bánja. Hát van mit...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.24. 10:41:00

Mikor fogja megérteni az összes "közember", hogy neki nincs magánvéleménye?!

Nem teszi le a lantot este 6kor, hogy utána ő már magánember.

Ha hétvégén, szabadságon csinál/mond marhaságot azt is közemberként teszi.

pocaklakó minimanó 2013.05.24. 23:23:53

Van olyan szégyenletes és ocsmány vélemény, amely kirekesztő és gyűlöletet keltő és van olyan szégyenletes és ocsmány vélemény, amelyik kritika.

Általában azok, akik az egyikről azt mondják, hogy kirekesztő és gyűlöletet keltő, azok a másikat kritikaként emlegetik.

HgGina 2013.06.04. 10:28:26

Véletlen sem szeretném a buzikat kirekeszteni. Sőt! Kifejezetten támogatom, hogy összezárják őket. Csernobilban a 4-es blokkban. Aztán sugárzó tekintettel nézzenek a jövőbe!

H_A 2013.06.04. 20:17:07

@HgGina: Ezért a mély, intelligens, emberi és civilizált gondolatért valóban érdemes volt megszólalnod.
süti beállítások módosítása