A buzizás kultúrpolitikája
H_A Címkék: kultúra színház buzik kultúrpolitika Kerényi Imre Nemzeti Színház Vidnyánszky Attila2013.05.22. 16:00
Kultúremberi böfögés: „Vidnyánszky Attila (...) meg fogja csinálni a Nemzeti Színházat, ami ugyanúgy sikeres lesz, mint az Alföldié, csak nem a buzikról fog szólni, hanem a szerelemről, meg a barátságról, meg a hűségről.” Kultúremberi magyarázkodás: „Magánemberként vettem részt a rendezvényen, színházi emberek között voltam. Abba a közegbe ez a stílus belefér, nem bántásnak szántam, amit mondtam.”
Buzizni akkor sem elegáns dolog, ha az ember a kocsmaasztal mellett, kidagadt erekkel a nyakán, szélesen gesztikulálva teszi ezt. Ha Kerényi Imre, nem tegnap óta kormányzati főpojáca ragadtatja magát erre, az ember – a bolondok közt király a féleszű elv alapján – hajlamos lehet elnézőbbnek lenni. Főleg ha az ember még azt is gondolja, Kerényi már annyit sem ér, hogy jegyezzék a nevét, nem hogy minősíthetetlen kirohanásait kommentálják.
Mégis Kerényi Imre „magánvéleményként” előadott buzizása nem csupán egy jellemtelen féreg trágyaszagú megnyilatkozása, hanem a magyar kultúrpolitika szánalmas keresztmetszete. Kerényi nem önmagát minősíti, hanem azt a rendszert, amely újratermeli és naggyá teszi a mindenfajta eleganciát nélkülöző, prolitempójú csőcseléket. Ezért nem vicces a történet, hanem szomorú. Ezért kell beszélni róla, ahelyett, hogy mosolyogva legyintenénk: boldogok a lelki szegények. Mert van valami végtelenül groteszk és elkeserítő abban, ahogyan a megboldogult kommunista párttitkár, az MDF-ből a Demokratikus Chartán keresztül a Fideszben landolt egyenes gerincoszlopú, kontextuálisan köpönyegforgató, szervilis csinovnyik hűségről és becsületről prédikál.
A Belvárosi Polgári Szalonban szervezett áprilisi rendezvényen, az V. kerületi fideszes udvari televízió kamerái előtt, a keresztényi erkölcs legmagasabb piedesztáljáról, Vidnyánszky Attila balján, Kerényi nagyot alakított. És alakíthatott is, mert közönsége is volt hozzá. Amely közönség – Vidnyánszky Attila szégyenkező, de mégis cinkos hallgatásba burkolt fejcsóválása mellett - kedélyesen nevetgélt a megbélyegző, lábszagú, alpári stíluson. Saját tévénkben, sajátjaink körében, saját megkerülhetetlenségünk és fontosságunk tudatában.
Mit mondott Kerényi? Hogy unja a színházat, de ha alkirály lenne elvenné a Színházi- és Filmművészeti Egyetem pénzét, "mint a nyavalya", hogy egy nemzeti kultúrában a színészeket nemzeti szellemben kell nevelni, mert ettől érdekesek, hogy Alföldi színháza bár jó, és őt is leköti, de kerüli a problémákat, így "semmi közünk hozzá", hogy amikor a színházban hatalomváltás (!!!) van mindig lemegy a látogatottság, de hazafiúi feladatunknak eleget téve, jegyvásárlással támogassuk az új direkciót, hogy miközben az Alföldi-féle Nemzeti a buzikról szólt, a Vindnyánszky-féle a szerelemről, barátságról, hűségről fog. Amúgy ez magánvélemény, színházi emberek között ez a stílus belefér.
Ez mit jelent Kerényiről lefordítva? Hogy ha valaki beleül a hatalom székébe, önkényesen lökheti a zsét, ahova akarja, hogy a színészképzés csak és kizárólag nemzeti lehet, hogy bármilyen népszerű egy színház, pont leszarjuk, ha nekünk nem teszik, hogy a kulturális intézményekben természetesen nem vezetőcsere van, hanem hatalomváltás, hogy a kulturális termék minőségének egyetlen ismérve az előállító szexuális irányultsága, hogy a buziknak különben sincsenek érzelmeik, se barátaik, fingjuk se a szerelemről, és végül: mi, színházi emberek már csak ilyenek vagyunk, magunk között lazán buzizunk. Böfögés helyett például.
Bár sejtéseim vannak erről, kíváncsi lennék, hogy a hivatkozott színházi emberek – körön kívüliek és belüliek egyaránt – miként értékelik a kamerák előtt, magánemberekként ezt a disztingvált úri megnyilatkozást, mennyire érzik magukénak ezt a fajta kultúrleckét. Nem tudom, az Alföldi Róbert-féle Nemzeti Színház közönsége hogyan fogadta ezeket a mélyenszántó megaszondásokat. Persze az is érdekelne, Vidnyánszky és Alföldi hogyan viszonyulnak a rájuk egyenként vonatkozó szentenciákhoz. És ahhoz, hogy mennyire adhat megnyugvásra okot az, hogy miután egy állítólag felelős kultúrpolitikus magánemberként buzizik egy egészségeset a kamerák előtt, közli, hogy nem bántó szándékkal tette. És ezzel le van tudva a dolog. Ezzel valóban le lehet tudni a dolgot, uraim? Szerintem az van, hogy ez a l’art pour l’art típusú kirekesztő ömlengés se nem keresztényi, se nem nemzeti, hanem gusztustalan és veszélyes: a buzizás nem egyenesen arányos a minőségi kultúrával és a felelős (nemzet)politizálással.
Kerényi elvtárs! Magunk között szólva, magánemberi véleményemnek hangot adva, elmondanám: szégyellem magam, hogy ilyen szellemi véglényeknek mint ön, lapot osztanak a magyar kultúrpolitikában, sőt, mikrofont tesznek eléjük, beszéltetik, mutogatják őket. Mindazonáltal úgy vélem, ebbe a közegbe ez a stílus belefér, nem bántásnak szánom. Ettől még fájdalmas realitásként kezelem, hogy ez is Déryné és Jászai Mari (Gobbi Hilda és Mensáros László) országa: ahol Kerényi Imrék buzizva terjesztik a nemzeti szalaggal átkötött konzervatív értékeket. Amihez nem mellesleg Vidnyánszky Attilák szemlesütve asszisztálnak.
Remélem a Mona Lisáról is az jut eszébe, hogy da Vinci meleg volt. Igazi kultúrember már csak ilyen.
Update1: Kulka János nyílt levele Kerényi Imrének - Helyetted szégyellem magam, Imre.
Update2: A normalitás megnyilvánulásának, de legalábbis valamiféle jelének tekintem, hogy Kulka János állásfoglalását követően Vidnyánszky Attila úgy érezte, meg kell szólalnia, el kell határolódnia, meg kell szánnia-bánnia a cinkos hallgatást. Ha már a megfelelő pillanatban nem volt bátorsága közbelépnie. Kíváncsian várom, miként ülteti gyakorlatba azt, hogy "közös, valós kérdéseinkre egymást megbecsülve keressünk válaszokat". A továbbra is sunyító, vállalhatatlan Kerényivel nem biztos, hogy bármit is közösen kellene keresni, illetve megtalálni.