Úgy tűnik, Magyarország ki fog kerülni a túlzottdeficit-eljárás alól, amelyet 9 éve megnyert magának. Örüljünk, ünnepeljünk, hisz végre felállhatunk a szégyenpadról – dübörög a kormányzati propaganda. És valóban: ha eddig dübörgött, ezután üvöltve fog dübörögni. Azért mert Rozika nénik országában, ahol oly kevesen beszélik az államháztartási hiány nyelvét, elég annyit mondani: valami nagyon jó történt velünk. Helyrehoztuk azt, amit az elmúlt nyolc év tönkretett. És nem számít, hogy Rozika néninek fingja nincs arról, mit is jelenthet ez a fránya deficit.  

Így aztán tegnap, amikor az Európai Bizottság a Magyarországgal szemben 2004 óta tartó túlzottdeficit-eljárás (EDP) megszüntetését javasolta az uniós pénzügyminiszterek (EcoFin) ülésének, én a magyar demokratikus ellenzék helyében nem ragadtam volna meg azonnal a legvadabb kommunikációs szólamok fegyverét. Megpróbáltam volna legalább úgy tenni, mintha nekem is okom volna örülni. Már csak azért is, mert az ünneprontás nem csupán politikai értelemben hálátlan feladat. Különösen akkor, amikor az ember a démonizált elmúlt nyolc év főszereplőjeként, minden rossz kútfejeként van jelen a Fidesz kétharmados többségét biztosító magyar emberek fejében. Természetesen megvan az ideje a fanyalgásnak, bírálatnak, fikázásnak, de nem kell Selmeczi Gabriella szerepét eljátszani vagy őt überelni ehhez. Neki sem áll jól, hát még a másik oldalnak.

Kegyetlen, embertelen, növekedést fékező, szegény ellenes, munkahelyromboló gazdaságpolitikát, a kormány hazugságát, hárommillió ember nyugdíjcélú megtakarításainak felélését, vagy az oktatás, egészségügy és szociális szféra kivéreztetését visszhangozni nem csak hogy értelmetlen, de veszélyes stratégia is. A második Orbán-kormány harmadik születésnapján, amikor 9 év után Magyarország kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól, mindenképpen az. Akkor is, ha az emberek 93,4%-a nem érti mit is jelent ez, mégiscsak eredményről van szó. Aki pedig az eredménynek nem tud örülni, arról feltételezhető, hogy jól érzi magát a szégyenpadon. Aki meg az európai szégyenpadon jól érzi magát, az csak hazaáruló és idegenszívű lehet.

Adott tehát egy olyan helyzet, amelyből mint eddig annyiszor, csak és kizárólag a Fidesz jöhet ki jól. A kérdés csak az, hogy az ellenzék miért akarja mindenáron még nagyobbá tenni ezt az eredményt? Hogyan lehet hiteles a bírálat azok részéről, akiknek hathatós közreműködése nélkül nem lett volna mi ellen harcolni úgy, hogy közben megállás nélkül démonizálni lehetett a fél világot? Ez az eljárás az egész politikai paletta közös sara, amelyet Gyurcsányék-Bajnaiék-Mesterházyék külön bejáratú pechére éppen a Fidesznek sikerült (átmenetileg legalábbis) eltakarítani. Egy olyan országban azonban, ahol nagyon sok Rozika néni lakik, és él szavazati jogával, ott nehéz küldetés elmagyarázni, hogy a társadalom melyik kétharmad állta az eljárás alóli kikerülés költségeit. Nem véletlenül dübörgi a propaganda a szégyenpadot, és nem magyarázza el, mit is jelent, és mit nem jelent ez a döntés.  És amíg Rozika néni nem érti meg, hogy a szégyenpadról való felállás és pénztárcája tartalma között nincs egyenes oksági összefüggés, addig mindenféle baloldali jajveszékelés Orbánéknak kedvez. (Jut eszembe: isten éltessen, drága Viktorom!)

Az van, hogy a számok alapján az eljárás megszüntetésére vonatkozó javaslat helyes, üdvözlendő, még akkor is, ha egyáltalán nem a Fidesz fényesen teljesítő gazdaságpolitikájának szól, hanem a költségvetési egyenlegről mond valamit. Ettől még a pénzügyi szektorra kirótt terhek léteznek, az alacsony keresetűek adóterhei indokolatlanul magasak, az ifjúsági munkanélküliség történelmi csúcson, amit a közmunkaprogram dominanciájával igyekeznek eltakarni, miközben a foglalkoztatási intézkedések elhibázottak, a befektetői környezet instabil, a piaci verseny elősegítése nem prioritás, az oktatási rendszer nem biztosít minden fiatalnak a munkaerőpiacra jutáshoz szükséges készségeket, szaktudást és képesítéseket, az államilag szabályozott energiaárak meg köszönő viszonyban nincsenek a kiszolgáltatott fogyasztók hatékony védelmével. Ezt is Brüsszel mondja. Ugyanaz a Brüsszel, amely indokoltnak találta e fránya eljárás felfüggesztését is.

Rozika néni meg örül. Mert nem érti. Hogy hőn szeretett Viktorkája által megvédett rezsicsökkentésének árnyoldalán gyerekei magánnyugdíjának lenyúlása, ÁFA-emelés, újabb és újabb adók (csekk adó, telefon adó, tranzakciós adó, baleseti adó, stb.) bevezetése áll, amelyek sokkal többet kivesznek abból az Echo Tv-s pénztárcából, mint amennyit beletesznek.

Éppen ezért a Rozika néniknek időt kellett volna hagyni az örömre,  mint ahogy a Fideszt is hagyni kell, hogy önmaga csodálatosságától megrészegülve újra beburkolózzon a tömjénfüstbe. Hagyni kell, hogy önmagát szembeköpve – korábbi ígérete dacára  – mégis bevezesse a reklámadót, hogy kinyírja a kereskedelmi média szektort, hogy a megmaradt köztelevíziók kedvükre zenghessék a nagy vezér dicsőségét. Egyebek mellett arról, hogy ezt is megcsináltuk: nem engedtünk Brüsszelnek, szabadságharcunk célba ért, kihúztuk az országot a gödörből.

Rozika néni meg idővel megérti, hogy már megint nem róla volt szó, hogy a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülésnek ő is csak egy a sok közül  alapon hasznosítható eszköze volt, de semmiképpen sem nyertese. Ehhez a felismeréshez az is szükséges, hogy most kicsit csendben maradjon a másik fél.