Törökország sikere biztatás Magyarország számára… A török siker arról szól, hogy ha egy nép bízik a saját erejében, megfelelő összefogást valósít meg, és vezetői megfelelő programot hajtanak végre, akkor csodálatos eredményeket lehet elérni. (Orbán Viktor, 2013. február 5.)

A fákért indult tüntetésből a Recep Tayyip Erdogan kormánya elleni legnagyobb megmozdulásokká nőttek ki az elmúlt napok eseményei Törökországban. A rendőrség eleinte kemény eszközökkel próbálta megfékezni a tüntetéseket, ennek az ára több mint ezer sebesült és legalább két halott volt. Ledózerolták a fákat a Taksim téren lévő Gezi parkban, ahova többek között bevásárlóközpont épülhet. A tüntetők szerint a Gezi park egyike a megmaradt kevés zöldterületnek Isztambul központjában, azonban a megmozdulások alapvetően már nem a fákról szólnak. „Iszlamista állammá akarják alakítani az országot, miközben úgy tesznek, mintha tiszteletben tartanák a demokráciát” – mondta az egyik tüntető, aki a 90 éve Musztafa Kemal Atatürk által létrehozott szekuláris köztársaságot félti a kormány egyre autokratikusabbnak tartott intézkedéseitől. – Index, 2013. június 1.

Mindeközben Budapesten, június első vasárnapján, Pedagógus Nap alkalmából az érintettek egy csoportja tüntetéssel „ünnepelt”. Szerintük elfogadhatatlan „a kötelező óvodáztatás óvodai férőhelyek nélkül, a kötelező beiskolázás új, általános korhatára, a 16 évre csökkentett tankötelezettség, a szakképzések közismereti tananyagának lebutítása, a felsőoktatás szisztematikus ellehetetlenítése, a szakszervezetek sztrájktörekvéseinek ellehetetlenítése, a Magyar Pedagógus Kar áterőszakolása, a szakma semmibe vétele, az érintettek érdekeinek, véleményének figyelmen kívül hagyása, a sok ígéret, melyek sosem válnak valósággá". – írja a fn.hir24.hu.

A tájkép lehangoló. Alig voltak ezren. A töredéke volt jelen annak a tömegnek, amely pénteken az orbáni hálaadáson fátyolos tekintettel igét hallgatott. Akkor miről is beszélünk? A követeléseket szem előtt tartva, az oktatási rendszer jelenlegi állapotát szemlélve elmondhatjuk: most is egységre lett volna szükség. Ehhez képest, ahogy nálunk lenni szokott, nagyon sokan elvonultak a maguk kis külön bejáratú pecsenyéjükkel boldogan emészteni. Hogy a másikkal mi lesz, senkit nem érdekelt, majd a kolléga kikaparja az én gesztenyémet is, minek nekem odamenni? Pedig rengeteg ok lett volna a csatlakozásra. Tüntethettek volna sokkal többen azért, hogy mind anyagilag, mind erkölcsileg becsüljék meg őket. Vagy azért mert diplomásként, értéket teremtve, több év munkaviszony után kevesebbet/ugyanannyit keresnek, mint ha utcaseprésből tennék. Esetleg azért, hogy esélyük maradjon a tudás átadására, hogy ne behúzott nyakú, megfélemlített pedagógusok statuáljanak példát a jövő generációk számára. De nem.

Így aztán jött a kormány szolgalelkű végrehajtó embere, Hoffmann Rózsa, és beleröhögött a pofánkba. Neki oka van megnyugodni és hátradőlni. Elégedettséggel nyugtázni, hogy a részvétel csekély volt, a követelések illuzórikusak, és nem annyira szakmaiak, mint politikaiak. Hogy a tüntető szervezetek "laza szerveződések, amelyek antidemokratikusnak kiáltják ki a mostani kormányzatot, amely szabályos, jogszerű választások után nyerte el a kétharmados többségét, a maguk maroknyi kisebbségének akaratát akarják rákényszeríteni a társadalomra", egyáltalán milyen felhatalmazásuk van arra, hogy az utcára vonuljanak? Van pofája méltatlankodni azért, hogy miközben szakmai, egzisztenciális, strukturális, szervezeti kérdéseket terelnek politikai síkra, miközben politikai alapon megbízott dilettánsok osztják a lapokat az oktatásügyben, a pedagógusokat politikai alapon félemlítik meg, az oktatási rendszert politikai alapon központosítják, politikai alapon vonnak meg támogatásokat, és politikai alapon írnak át törvényeket, a tanárok követelései politikaiak. Hoffmann szerint saját politikai döntéseinek bírálata nem lehet politikai. Hoffmann szerint ha egy kormány kétharmados felhatalmazást nyert egy választáson, akkor senkinek nem lehet joga megkérdőjelezni, miként politizál. Rendjén van ez, drága magyar emberek?

Kiterjesztve a honi állapotokra: Tiltakozik a nyugdíjas? Idióta nyugger. A rendvédelmi? Úgy kell neki, ingyenélő! Az egészségügyi dolgozó? Kussoljon, ott a hálapénz! A tanár? Nyári szünete is van, ne ugasson! A diák? Tanuljon, ne tüntessen! Szép lassan valamennyi társadalmi réteget egyenként falhoz állítanak miközben a többi tapsol hozzá, és a tévé előtt öntelten böfög, hogy ezek a hülyék már megint mit akarnak?

Közben Törökországban azért vonultak utcára ideológiai elköteleződéstől függetlenül emberek ezrei, mert egy tér átépítése miatt fákat akart kivágni, a zöldövezetet ledózerolni a városvezetés. Kib*szott politikai alapon. Civilizált, szolidáris, példaértékű megmozdulás volt, amelyhez önszántukból csatlakoztak egyre többen. Igen, politikai okai voltak a tüntetésnek. Nem az alkoholtilalom, és nem elsősorban a fák kivágása. A szólásszabadság lábbal tiprásának elfogadhatatlansága, az emberi jogok tiszteletben tartásának hiánya, az lakosságot érintő kérdésekbe való beleszólás igénye, a demokrácia játékszabályainak felrúgása, az iszlamista kormány diktatórikus elnyomása.

Úgy gondolom, a török lakosság összefogásának sikere biztatás lehetne a magyar, falhoz állított társadalmi rétegek számára. Igaz, nem úgy, ahogy Orbán Viktor csöpögő, Törökország-méltatásában gondolta annak idején. A pedagósusok, rendvédelmiek, egészségügyi dolgozók, trafikkárosultak, hátrányos helyzetűek, földtulajdonosok, sok és sokféle társadalmi csoport számára példa lehetne az, ami Törökországban történik. Az, hogy a szolidaritás, az összefogás nem borul térdre a könnygázgránátok és vízágyúk előtt, hogy ha egy nép bízik a saját erejében, akkor nem tűri, hogy bármit lenyomjanak a torkán.

Van mit tanulni, azt hiszem.  

fotók: www.fn.hir24.hu, Facebook (Kettős Mérce)