Fót: 2014-ben kormányváltás?

H_A Címkék: polgármester kormányváltás demokratikus ellenzék időközi választások MSZP Fidesz választás 2014 Fót2013.11.25. 13:22

Olvasom, hogy az MSZP szerint Fót példája azt mutatja, hogy 2014-ben győzhet a kormányváltók szövetsége. Szeretnék én is ennyire derűlátó lenni, mint Kormos Kata szóvivő, de valahogy nem sikerül. Pedig én is szeretném azt hinni, hogy az időközi választás eredménye a demokratikus ellenzék szövetségének erejét bizonyítja, és azt, hogy a fótiak egyértelműen kifejezték véleményüket a Fidesz három évéről. Csakhogy szerintem a fóti példából semmi ilyesmi nem következik.

A felsőoktatás zárolása hasít

H_A Címkék: felsőoktatás kormány megszorítás zárolás Fidesz Orbán Viktor2013.11.23. 12:20

Olvasom, hogy zárolták több felsőoktatási intézmény pénzét Magyarországon. Két dologra tudok gondolni. Vagy azért, mert hasítunk. Vagy azért, mert vakítunk. Döntse el a Nyájas Olvasó, hogy ha az EMMI közigazgatási államtitkára szerint nem ciki egy májusi kormányhatározatra hivatkozni az ügyben, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök "a túlzotthiány-eljárás megszüntetése érdekében szükséges intézkedésekről" hozott, akkor melyik esettel állunk szemben. Mert hála legyen a jó istennek, novembert írunk, a túlzottdeficit-eljárást meg júniusban megszüntette az Európai Bizottság. És akkor mi van?

· 1 trackback

Aludjon többet, miniszterelnök úr!

H_A Címkék: alvás Orbán Viktor Hoppál Péter2013.11.21. 19:36

Megrendülten és kétségbeesve olvasom, hogy Orbán Viktor miniszterelnök naponta csupán csak és mindössze három-négy órát alszik. Soha nem gondoltam, hogy ez az információ föltétlenül rám is tartozhat esetleg, de miután Hoppál Péter szóvivő jóvoltából immár egy egész országra tartozik, - és hát mostanában én is elég keveset alszom - őszinte aggodalommal tölt el a hír: Magyarország első embere megdöbbentően kevés időt szán a pihenésre.

Egykulcsos adó, ezt tetted velünk!

H_A Címkék: gazdaság szja egykulcsos adó adópolitika Fidesz Századvég2013.11.20. 09:29

Nagy baj van, emberek. Olvasom, hogy a 2010 és 2013 között végrehajtott szja-reform összességében évi 444 milliárd forinttal csökkentette a magyar állam bevételeit, az adócsökkentés 74 százaléka a két legmagasabb jövedelmi tizedhez tartozó gyermektelen állampolgárok nettó jövedelmét növeli. Ne merüljünk el a részletekben, a fárasztó és unalmas számsorokban és érvelésekben - akit érdekel, ajánlom figyelmébe a tanulmányt - a lényeg az, hogy Munkahelyvédelmi Akcióterv ide vagy oda, a rendszer nyertesei a magas jövedelműek voltak. Félreértés ne essék: még véletlenül sem az alulról nyitott középosztály.

· 3 trackback

Mitől vagyunk nemzetiek? Radnóti, a Fidesz és a könyvégetés

H_A Címkék: szélsőjobb könyvégetés Jobbik Fidesz Radnóti L. Simon László szélsőséges eszmék2013.11.18. 21:38

2013. november 9-én Magyarországon egyebek mellett Radnóti kötetet égetett a Magyar Nemzeti Arcvonal nevű náci szervezet. Majdnem egy hét fáziskéséssel a sajtóban is nyilvánosságot kapott "az erkölcsi fertő nevében" végrehajtott egészséges nemzeti akció. Újabb három nap után, azaz november 18-án, a Fidesz-frakció (nem, nem a Fidesz kormány) elítélő nyilatkozattal állt elő. Nagyon helyes, jobb később, mint soha. Ilyenkor van az a lehetőség, hogy jóérzésű emberi örömünkben, elégedett hümmögések közepette hátradőljünk, és szimbolikusan hátba veregessük a kormánypártot a nemes gesztusért, mégis nekem L. Simon László közleménye legjobb esetben is erőltetett magánvéleménynek tűnik, mint érdemben komolyan vehető megbotránkozásnak és valódi elhatárolódásnak. Még akkor is, ha evidencia, hogy jó érzésű embernek gondolkodás nélkül kidagadnak az erek a nyakán egy ilyen gyalázatos hír hallatán.

Nem plüssmackóknak való kampány

H_A Címkék: kampány baloldal ellenzék Fidesz Kövér László választás 2014 háborús retorika2013.11.14. 22:15

Olvasom, hogy Kövér László, a Fidesz 2014-es kampányával megbízott fő előremozdító, az országgyűlés rendjének és becsületének első számú őre, a 2002-esnél is sokkal rosszabb hangulatú választási összecsapást vizionál. Ez persze szép és jó. Mindenki aki egy kicsit is nyitott szemmel jár a magyar politikai életben, és tudja, hogy merre nyílik az ajtaja, annak semmi kétsége nincs efelől. Az argumentáció és a körítés azonban ezúttal is hajmeresztő és pofátlanul arrogáns. A szerepét tévesztett bársonyos, puha és barátságos plüssmackó hangján, Kövér megint hatost dobott a hófehér Fideszről lepergő gyalázkodás megfestéséből.

· 1 trackback

Kormányváltó stratégia: igyunk meg egy kávét, vagy egy pohár bort

H_A Címkék: baloldal kormányváltás Gyurcsány Ferenc Bajnai Gordon ellenzéki összefogás2013.11.13. 14:44

Kedves Gordon, kedves Ferenc! Olvasom, hogy olvassátok az egymásnak szánt üzeneteket, felhívásokat, ajánlatokat, megszabott feltételeket. Olvasom, hallgatom, emésztgetni próbálom ezt a nyílt levelezésekre, Facebook-bejegyzésekre, interjúkban elhangzott reagálásokra épülő kommunikációt, amelyet számomra rejtélyes okokból a nyilvánosság terében folytattok. Sajnos egyetlen bizonyosság érlelődik bennem: ahelyett, hogy a fogyó idő szorításában egyre közelebb kerülnétek az állítólag mindenek felett álló közös célhoz - tudniillik az Orbán-kormány 2014-es leváltásához - ország-világ előtt igyekeztek bizonyítani, soha semmi nem lesz ebből az egészből. Mert ti sem gondoljátok komolyan.

Megvédjük az asszonyverést!

H_A Címkék: büntetés országgyűlés tiszteletdíj nőverés DK Fidesz-KDNP Vadai Ágnes Balogh József2013.11.12. 12:46

Akkor most nézzünk őszintén magunkba és tegyük fel a kérdést: gondoltuk volna akár egyetlen percig is, hogy a DK képviselőinek nők elleni erőszakkal kapcsolatos tiltakozása bármilyen morális következménnyel járhat a jelenlegi közéleti viszonyok ismeretében? Gondoltuk volna az események egymásutániságát szemlélve, hogy - azon kívül, hogy a Fidesz-KDNP frakció nagy egyetértésben 130 ezer forinttal csökkenti Vadai Ágnesék tiszteletdíját - bármilyen normalitást tükröző hozadéka lehet annak, ha politikusok, magánemberek felemelik a szavukat asszonyverő, tettükért felelősséget nem vállaló, a közvéleményt hülyének néző közéleti szereplők ellen, és azt mondják: eddig és ne tovább. Hogy most már valóban időszerű és kötelező volna kirúgni polgármesteri és országgyűlési képviselői székeket illetéktelen seggek alól. Nem, nem gondolhattuk komolyan.

· 1 trackback

A menetelés kora: háborúval a békéért

H_A Címkék: november 11 lengyel függetlenség napja Lengyelország békemenet Bayer Zsolt Krakkó I. világháború CÖF Csizmadia László lengyel-magyar barátság2013.11.11. 10:11

A hazafiság pedig nem más, mint az erőszak önigazolása - mondá Osar Wilde nem éppen tegnap, és megtörténhet, hogy igazat beszélt. Bár akkor régen, amikor az ilyen és hasonló bölcsességeket leírta, valószínűleg nem sejthette, hogy a kétezres évek elején olyan idők köszöntenek egy kelet-európai nyomorult, de magát igen nagyra tartó kisállamra, amelyek újabb tartalommal töltik meg szavait. A lengyel függetlenség napjára buszozó CÖF bejelentését olvasva, ez jutott eszembe. Nem mintha a mitikus lengyel-magyar barátság ellen bármi kivetnivalóm lenne. Mégiscsak „Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát.” Hát ez az.

A parlament messze van a disznóólaktól, de fantasztikus évek jönnek

H_A Címkék: interjú sertéshús devizahitelek áfacsökkentés Orbán Viktor Kossuth Rádió2013.11.08. 14:58

Nem egyszerű az Orbán Viktor szívünkhöz nőtt, szokásos pénteki rádióinterjúinak legfrissebbikében elhangzott magvas, cáfolhatatlan megmondásokat, életszagú sertéspörkölt szagú evidenciákat rangsorolni, de nem is ez a cél. Mindegyik a maga módján gyöngyszem, már csak arra lennék kíváncsi, mit kell szívni ahhoz, hogy az ember száját - különösen egy ország miniszterelnökének száját - az alábbiakhoz hasonló fergeteges megmondások hagyják el.

süti beállítások módosítása