Kedves Gordon, kedves Ferenc! Olvasom, hogy olvassátok az egymásnak szánt üzeneteket, felhívásokat, ajánlatokat, megszabott feltételeket. Olvasom, hallgatom, emésztgetni próbálom ezt a nyílt levelezésekre, Facebook-bejegyzésekre, interjúkban elhangzott reagálásokra épülő kommunikációt, amelyet számomra rejtélyes okokból a nyilvánosság terében folytattok. Sajnos egyetlen bizonyosság érlelődik bennem: ahelyett, hogy a fogyó idő szorításában egyre közelebb kerülnétek az állítólag mindenek felett álló közös célhoz - tudniillik az Orbán-kormány 2014-es leváltásához - ország-világ előtt igyekeztek bizonyítani, soha semmi nem lesz ebből az egészből. Mert ti sem gondoljátok komolyan.
Úgy rémlik, valami igen hasonlót írtam már hónapokkal ezelőtt, és az azóta visszafordíthatatlanul eltelt idő ellenére, az október 23.-i totálisan mellément ellenzéki közös ünneplés után lassan egy újabb hónappal még mindig ugyanott tartanak az erőfeszítéseitek, ahol eddig: sehol. Félek, hogy minden egyes napotok, amely az egymásnak címzett nyílt levelezéssel, üzengetéssel, burkolt vádak miatti siránkozással, saját magatok tisztára mosásával és magyarázkodással telik, gyengíti az amúgy sem fergeteges választási esélyeiteket.
Mert higgyétek el, hogy nem érdekel már lassan senkit ebben az országban ez az óvodás, nyilvánosságnak szánt szemforgatás és moralizálás. (Legfeljebb Deutsch Tominak és a Fidesz-propagandának kreáltok újabb és újabb felületet, amelyen elverheti a port a bukott baloldalon.) Senkit nem érdekel, és semmiféle ügyet nem visz előrébb ez a megmagyarázhatatlanságában sajnos egyre megmagyarázhatóbb egy helyben topogó tehetetlenség. Ez a neverending story, amely arról szól, hogy mindenki kurvára nagyon jól tudja, mi a teendő, csak éppen képtelen arra, hogy akár egyetlen lépéssel is közelebb vigye a szélrózsa minden irányába mutató erőfeszítéseket a célvonalhoz. Egymást szívatjátok, a Fidesz szekere pedig halad a maga útján. Megengeditek magatoknak, hogy a forró drót helyett a média nyilvánosságát használjátok kommunikációs közegnek a senki másra nem tartozó üzenetek továbbítása céljából, hülyére veszitek egymást, földön fetrengtek, ha kell megalázkodtok egymás előtt, hogy két nap múlva harcot hirdessetek egymás ellen, és cáfoljátok azt, amit a másik nyilatkozott. Nem Orbán ellen, egymás ellen. Pedig valamennyien tudjátok állítólag, ki az ellenfél, és mi a tét. De tudjátok-e vajon?
És bár nekem is van legalább 150 okom arra, hogy a büdös életben ne szavazzak a Fideszre, gyanítom, hogy ez a szánalmas kötélhúzás nem csak engem ábrándít ki, hanem mindazokat is, akiknek baloldali elköteleződésüktől függően vagy függetlenül is szintén legalább ennyi okuk van arra, hogy elküldjék Orbánékat. Csakhogy amikor már egy kávézási vagy borozási meghívást is a nagy nyilvánosság előtt intéztek egymáshoz úgy, hogy a fenti ábra szerint annak eldöntése is problémát okoz, hogy kávé legyen vagy bor, akkor lehet, hogy célravezetőbb lenne egyből valami erőshöz folyamodni.
Nem tudom, van-e annyi kávé és alkohol, ami elég lenne ahhoz, hogy a politikai túlélésért hadba állított elkeseredéseteket felülírja a józan gondolkodás. Senkit nem érdekel ma már, hogy ki hekkelt meg mit, hogy egyáltalán meghekkelte-e, és ha nem, miért tűnt mégis annak. Hogy ki rendelt kamu videókat, ki szaladt bele ügyesen felállított csapdákba és hogy kinek a sara ez a káosz és zűravar, amelyben eligazodni már nektek is egyre nehezebb. Nem érdekel, hogy ki áltatja magát azzal, amit ő maga sem hisz el, hogy ki gondolja, hogy ő lehet a miniszterelnök, vagy ki tartja magát nélkülözhetetlen szereplőjének egy soha létre nem jött összefogásnak.
Az a helyzet, hogy amíg pitiáner beszólásokkal és üzengetésekkel csináltok hülyét egymásból, és a saját térfeleteken egymást vádoljátok úgy, hogy az ellenfél már nyolcat rúgott, addig lehetetlen komolyan venni benneteket. A kávé vagy bor jó stratégia régmúlt barátságok felmelegítésére. Kár, hogy kormányváltáshoz édeskevés.
