Nem egyszerű az Orbán Viktor szívünkhöz nőtt, szokásos pénteki rádióinterjúinak legfrissebbikében elhangzott magvas, cáfolhatatlan megmondásokat, életszagú sertéspörkölt szagú evidenciákat rangsorolni, de nem is ez a cél. Mindegyik a maga módján gyöngyszem, már csak arra lennék kíváncsi, mit kell szívni ahhoz, hogy az ember száját - különösen egy ország miniszterelnökének száját - az alábbiakhoz hasonló fergeteges megmondások hagyják el.

Fölgyorsultak az események.

Az áfacsökkentés nem a rezsicsökkentés része. Talán egyszer a pultokon is olcsóbb lesz a hús. Akinek szike van a kezében, az ne kapkodjon. A parlament messze van a disznóólaktól, a távolságot át kell hidalni.

Az alaphelyzet az, hogy a devizahitelek rossz hitelek, ez a bankok hibája. Arra kell sarkallni az igazságszolgáltatás vezetőit, elsősorban a Kúria elnökét, hogy előbb-utóbb tegyenek rendet a devizahitelügyek területén.

Ha ezt a költségvetést, „így, ahogy van”, a parlament elfogadja, és „utána végre tudjuk hajtani, és nem történik változás a politikai felállásban”, akkor „fantasztikus évek előtt áll Magyarország".

Az a jó ebben, hogy még mindig nem unjuk. Hogy még mindig működik a mantra ereje: még nem elég jó, de jó lesz. Évek óta ezt szajkózza ez a drága ember, csak győzzétek kivárni, feleim. Ilyen az orbáni álomvilág, hétről hétre: a valószínűtlen jövőbe projektált üres szólamok disszonanciája csiklandozza füleinket. Szeretjük az egyszerű mondatszerkezeteket, a fecsegést, a mellébeszélést és a semmitmondást. Szeretjük a legprimitívebb köznyelvi fordulatokat, amelyek a piacon igen jól hangzanak, de amelyek egy miniszterelnök szájából groteszk pofánkba röhögésnek hatnak. De nekünk ez jó.

A disznóolaktól távol, a fantasztikus évekhez közel

Jó nekünk időről időre hallani, hogy saját igazunkért folytatott harcunk a legfontosabb pillére az életünknek, hogy nekünk a "vértolulásos életvesztés határán álló" Európa az ellenfelünk, de mi megállunk immár a saját lábunkon, és ugye milyen jól beintettünk nekik. Hétről hétre elhisszük, hogy a kőtörő közmunkások számával feljavított munkanélküliségi statisztikából kiolvasható az Orbán-kormány munkahelyteremtő fáradozásainak sikere, meggyőződésünk, hogy a havi 150 ezer nettónkhoz mért kétezres rezsicsökkentésért alázatos hálával tartozunk, és összeráncoljuk a szemöldökünket, amikor az újabb és újabb ellenünk intézett támadásokról szóló propagandával kábítanak.

Nem zavar minket, fel sem tűnik, hogy Orbán Viktor a politika erejével akar nyomást gyakorolni a független igazságszolgáltatásra, mert ha a deviza, megmentés, csökkentés szavakat meghalljuk, fátyolos lesz a szemünk, és a meghatottsággal vegyes elismerés elcsukló hangján rebegjük, milyen áldott jó ember ez. Mit nekünk a jogállam, azt nem lehet megenni, meginni. Jóllakunk bármikor népi bölcsességeinek hallatán, amelyeknek értjük a jelentését, és cinkosan összekacsintunk a mellettünk ülővel: ez a mi emberünk, csökkenti a sertéshús áfáját is. Bezzeg mások. És miközben semmi nem történik ebben az országban, ami valós gazdasági előrelépésre utalna, megnyugtatjuk magunkat a miniszterelnök sziporkázó feltételes módjaival: ha ez lesz, ha az is teljesül, talán akkor.

Az az igazság, hogy nem tudom értelmes érvekkel megcáfolni ezt az axiómát: a parlament valóban távol van a disznóólaktól. És legalább annyira távol vagyunk mi is, fecsegéstől megcsömörlött emberek attól az elszabadult kormányzástól, amelynek saját kétharmados felhatalmazására mai napig hivatkozva, már nem érdeke, hogy áthidalja a távolságot. Velünk, akiknek nem dobban meg a szívünk a rezsi, vagy a sertéshús hallatán. Pedig vannak itt sokan, akik nem látják ama fantasztikus évek ígéretét sem a távolban, hiába pattog a kandallóban a rezsicsökkentés. Félek, hogy semmi más nincs amiben Magyarország ma jobban teljesít, mint ez az állandó, agymosó locsogás. Félek, hogy lassan azt fogjuk mondani, visszatekintve a múltra, hogy fantasztikus évek álltak mögöttünk valaha.

Egyébként meg egy olyan ország, ahol nem csak asszonyt lehet következmények nélkül verni, de vadabbnál vadabb mutyik hátán szemrebbenés nélkül, a nyilvánosság csendes félrenézése mellett lehet szórni a közpénzt, és mindez csak az elkövetők népszerűségét növeli, ott tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy a parlament és a disznóól között mekkora a távolság.

fotó: www.mandiner.hu