A felsőoktatás zárolása hasít

H_A Címkék: felsőoktatás kormány megszorítás zárolás Fidesz Orbán Viktor2013.11.23. 12:20

Olvasom, hogy zárolták több felsőoktatási intézmény pénzét Magyarországon. Két dologra tudok gondolni. Vagy azért, mert hasítunk. Vagy azért, mert vakítunk. Döntse el a Nyájas Olvasó, hogy ha az EMMI közigazgatási államtitkára szerint nem ciki egy májusi kormányhatározatra hivatkozni az ügyben, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök "a túlzotthiány-eljárás megszüntetése érdekében szükséges intézkedésekről" hozott, akkor melyik esettel állunk szemben. Mert hála legyen a jó istennek, novembert írunk, a túlzottdeficit-eljárást meg júniusban megszüntette az Európai Bizottság. És akkor mi van?

Semmi nincs. Hasítunk, és ez nem csupán a növekedési, foglalkoztatási és a reálbérek alakulására vonatkozó gazdasági adatokból látszik kristálytisztán, hanem ebből a nagyon konkrét 3-4 milliárdos ágazati megszorításból is. Végtelenül cinikus, hogy éppen tegnap hangzott el a miniszterelnök szájából, hogy így nem lehet bánni az emberekkel. Mármint a devizahitelesekkel például. Nem lehet azt csinálni, hogy '"végre kigondol a kormány egy devizahiteleseket segítő megoldást, egérutat, kinyitja az ajtót, és akkor a bankok összeállnak és együttesen visszazárják." Hát nem, ilyet valóban nem lehet csinálni. Ellenben azt bármikor meg lehet csinálni, hogy már régen nem aktuális megszorítást igénylő kényszerhelyzetre hivatkozva újabb megszorításokat foganatosítsunk.

Meg lehet azt csinálni, hogy egy olyan országban, ahol esze nem éppen mindenkinek, de hitele szinte mindenkinek van,  a sikertelen gazdasági intézkedéseket populista, sikerpropaganda és öntömjénezés ízű kinyilatkoztatásokkal ellensúlyozni próbálva, újra az oktatásba rúgnak egy hatalmasat. Lassan lábszagú evidencia, hogy az Orbán-kormánynak nem érdeke, hogy nagy számú, önálló gondolkodási igénnyel rendelkező, képzett szakembert termeljen újra az oktatási rendszer. Végül is a fideszes oligarchák és hűbérurak birtokain robotoló jobbágyoknak mégis mire kellene diploma?

Nem, nem a demagógia helye, de szomorú helyzetkép, hogy például a hatalmas formátumú stadionépítési munkálatok beteljesülésével párhuzamosan igenis lehet arra utasítani egy felsőoktatási intézményt, hogy nagyobb összeget fizessen be, mint amennyit nemrégiben többletforrásként kapott a gondoskodó államtól. Gusztustalan arrogancia, hogy a rosszul gazdálkodó önkormányzatokra, nosztalgia vasutacskákra, konferencia központokra, Horthy-szobrokra, üresen álló lakóparkokra és gáztárolókra, siralmasan teljesítő futballra fordított összegek másik oldalán egy ellehetetleníteni kívánt oktatási rendszer áll. 

Nem, a Fidesznek nincs szüksége gondolkodó emberekre, akikben felmerülhet a kérdés, miért van ez így? Apropó, valaki elgondolkodott azon, hogy milyen alapon kapott a kedves vezető díszdoktori címet Japánban? Hogyan kaphat bárki egy ilyen címet, aki ennyire és ilyen módon viseli szívén az oktatás jelenét-jövőjét, általában vett sorsát? Úgy gondolom, hogy háborús időkben bármire hivatkozva, bármit el lehetne vonni bárhonnan. De nincsenek háborús idők. Legfeljebb a kialvatlan Orbán Viktor fejében.

És mert nincsen háborús helyzet, számomra még mindig töretlenül felfoghatatlan, hogy ma Magyarországon az oktatás helyett a futball lehet stratégiai ágazat. Elkeserítő, hogy néhány nap leforgása alatt, a kormány milliárdokat nyom a sportklubokba azért, hogy újabb milliárdokat kivonjon az oktatásból. Újabb gyönyörű példa arra, hogy az egyébként is krónikus pénzhiánnyal küzdő oktatási rendszernek hogyan kell újra lecsapolni a vérét. Miközben a sikerpropaganda  tovább düböröghet a maga útján. Hasítunk, mint a mesében.

Mi meg adjunk hálát és örüljünk annak, hogy csak zároltak, nem bezártak. És hogy még nem hasítottak bocskorszíjat a hátunkból.

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr85649232

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.11.25. 12:39:05

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wave43 2013.11.23. 14:35:50

Az a baj, h Mo hiába került ki a túlzottdeficit eljárás alól, ezek a romkocsmatöltelék-nevelő intézetek nem kerülhetnek ki az imadeficit eljárás alól. Majd akkor lesz lóvé, ha lesz ájtatoskodás szigorlat ott is.
Jojo csak viccelek.
A poszt mindent elmondott: szisztematikus értelmiség népirtás van elrendelve, nehogy rájöjjünk mit csinál a maffia. Ennyi.

flort 2013.11.23. 20:51:15

Csak egy kérdés: a mindenhol szereplő SOTE mellett melyik egyetemeket érinti ez a csapás és milyen mértékben? Tudja valaki?

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.11.23. 20:56:14

Kurva anyádnak hazudj! Itt a forrás, hogy szó sincs zárolásról! Ezért buktok megint mint 3 éve, mert hazudoztok (többek közt ezért)!!

www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/felsooktatasert-felelos-allamtitkarsag/hirek/nem-tortent-zarolas-az-egyetemeken

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.11.23. 20:57:07

"nemleszgázáremelééés": ez volt az a pont, amettől már csak az agyhalottak hisznek a ballibnek...

Chris Colombo 2013.11.23. 21:20:07

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: ha a kormány mondja h nincs zárolás, akkor tényleg nincs:)

ppppalika 2013.11.23. 21:20:11

"Kurva anyádnak hazudj! Itt a forrás, hogy szó sincs zárolásról!"

Gondolom előbb-utóbb Ön is megtanul értően olvasni:

"Fontos leszögezni tehát, hogy most nem újabb zárolásról van szó, hanem egy olyan, a túlzott deficit eljárás miatt az összes ágazatot érintő májusi kormánydöntés végrehajtásáról, amelyről akkor a sajtó már hírt adott és eddig csak a felsőoktatási intézményeknél maradt el."

Ahogy az Ön által belinkelt lapon is olvasható.

Az más kérdés, hogy valójában mégsem zárolás, mert a saját bevétel terhére vonnak el pénzt, de ez alapvetően technikai kérdés.

Az meg igen álságos, hogy
"Éppen azért, hogy a zárolásokra csak azt követően kerüljön sor, amikor az intézmények már hozzájutottak olyan forrásokhoz, amiből ezt ténylegesen teljesíteni tudják, és így a zárolások ne vezessenek működési zavarokhoz"

De ebben egyértelműen hazudnak, mert az elvont pénz szabadabban lett volna felhasználható, mint a nemrég adott. Tehát emiatt nem lehet nullszaldós - a közlemény szavaival élve.

Lucky Larry Silverstein 2013.11.23. 21:23:05

A baloldali szavazó okos, önálló, demokrata.

A fidesz szavazó buta, mélymagyar, böfögős.

Brühühühü, mégis szopunk jaj de fáj!

tisztapista 2013.11.23. 21:24:39

Ezt a demagóg posztot is csak olyasvalaki írhatja, akinek lövése sincs a felsőoktatás anyagi helyzetéről. De azért megy a konteó, vérdemagóg dumával, hogyaszongya: "Végül is a fideszes oligarchák és hűbérurak birtokain robotoló jobbágyoknak mégis mire kellene diploma?"

Ha meg akarsz maradni a demagóg hülyeségek mellett, kedves posztoló, akkor a jövő hétre ajánlanék néhány hasonló félreértelmezést, a saját házad tájáról:

- Tény: Autognomia lakásában energiatakarékos izzók kerülnek beszerzésre spórolási célzattal
- Ferdítés: újabb magyar állampolgár sötétíti el lakását a Fidesz agymosó politikájának következtében
- Tény: Autognomia új autójának beszerzését jövőre tette át, mert idén már nincs rá pénze, mert kell karácsonyra.
- Ferdítés: A jobboldali oligarchák lábbal tiporják a hazai autóipar, és megakadályozzák az állampolgárokat abban, hogy decemberben új autót vegyenek.

Nincs összefüggés a tények és a ferdítések között? Hát, a te posztodnál sincs.

na4 2013.11.23. 21:47:43

20-30 diplomás munkanélkülieket képzö, szófosó szakokat oktató intézményt be kell zárni. Minden eröt a müszaki képzésre kell fordítani. Nem szófosók kellenek, hanem mérnökök.

has 2013.11.23. 21:50:00

azlrt szeretném felhívni a figyelmet, hogy a sotén nem csak tanítás folyik!

fgzb 2013.11.23. 21:53:48

"A kevés pénzért sokat robotoló tömegek világa nem a jövő világa. Orbán és
köre ugyan ebben hisz – de ennek szubjektív okai vannak.
Egyrészt nem ismeri a modern technológiákat. Képzettségük, műveltségük
(már akinek van…) egészen más jellegű, a modern technika csupán
felhasználókként érdekli őket (pl.: Audi A8 à la Lázár).

Ráadásul
frusztrálja is őket az a tény, hogy az általuk irányított Magyarország
bizonyosan képtelen előállítani efféle javakat.

Másrészt a „fegyelemben” hisznek, az erős szabályozásban – és általában:
az erőben, a parancsokban – és nem a kreativitásban (hiszen aki kreatív,
az önállóan gondolkodik – és ez egy hatalommániásnak veszély).

Harmadrészt pedig azért is vágynak ők „munkaalapú” társadalomra (azaz a
„sokat robotoló tömegek” társadalmára), mert ha az emberek sokat és
keményen dolgoznak a megélhetésért és örökösen érzik a hatalom (állam,
munkaadó) keménységét, akkor nem jut erejük, idejük, merszük a hatalom
ellen fellépni.

Ráadásul a tudatosan alacsony szinten tartott tudásszint,
a csak „szakismereteket” oktató iskolarendszer és a szakbarbárokat képző
felsőoktatás is jelentősen és hatékonyan csökkenti a társadalom
összefüggés-meglátó képességét, az önálló gondolkodásra-véleményalkotásra
való készséget és igényt – és ez a kívánatos állapot az orbáni rendszer
haszonélvezői szemében!

A jövőnket illetően választanunk kell egy innovatív, kreatív és erre
alapozva erőforrásokban bővülő és szabad jövő és egy parancsokon alapuló,
tudásszegény és emiatt a technológiaalapú társadalom és gazdaság
elvárásainak megfelelni képtelen magyar jövő között.

Nyilvánvaló, hogy a
magyar nép érdeke az előbbi – az utóbbi csupán a kontraszelekcióra épülő
hatalmi elit érdeke. Ez a hatalmi elit pedig valójában gyenge és
versenyképtelen – éppen azért, mert nem ért ehhez a technológiához sem ,többek között. "

Hammersmith 2013.11.23. 21:58:38

@na4: Csak mérnökök kellenek? És ki fogja reklámozni, amit terveztek? Ki fogja eladni? Ki fogja megszövegezni azokat a szerződéseket, amelyek alapján üzletet köt valakivel a gyár? Folytassam?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.11.23. 22:27:24

@Hammersmith: Reklámszakemberrel, marketingessel, közgazdával, ügyvéddel már ma is Dunát lehet rekeszteni. És konkrétan e szakmákban már ma is komoly munkanélküliség van.

Hammersmith 2013.11.23. 22:43:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az lehet. De ne mondjuk azt, hogy csak mérnökök kellenek (egyébként és is mérnök vagyok).

tükörfúró 2013.11.24. 00:06:50

Ez már a rákosi korszak 2. Szószerint.Itt az utasítás, hivatalos, pöcsétes, kiküldte a fenntartó, maradéktalanul és azonnal végrehajtandó.Pont.

Mindjárt jön a rektori utasítás is ennek alapján, a helyi elvonásokról. Muszáj mert be kell fizetni.

Viszont kifelé a sajtóba fa pofával le lehet tagadni, és ha valaki cáfol, az bizonyára hazudik.Mert itt már minden relativ,alternativ valóságok léteznek, a zárolás nem zárolás, az indok nem indok, és különbenis mindenkinek kuss. Duplagondol deluxe.

Ezt felkapja a sok kis nettroll is, nincs itt semmi látnivaló kérem, oszoljunk. Ehhez képest az 1984 egy barátságos jóléti rendszer, ott legalább a lelkek némelyikének legmélye tiszta és lázadó, amig a szeretetminisztériumban nem zárják a 101be, itt már mindenki elveszett aki számít.

A proli meg ugathat, mint általában, tökmindegy mitt mond, politikailag ártalmatlan, súlytalan.

manyuska 2013.11.24. 00:17:11

@na4: A műszaki képzésekre nem jelentkeznek, nem megy a matek a magyarnak.

tükörfúró 2013.11.24. 00:31:08

A sok "mérnök kell és nem 20diploma" okoskodók figyelmét felhivnám 2 dologra:

1. a hazai munkaerőpiacon, most és az előrelátható jövőben is, gazdasági, világgzadasáűgi viszonylatban nagyon kevés _valós mérnöki_ feladat van.

Nagyon-nagyon-elenyészően kevés fogaskereket, chipet, kijelzőt, burkolatot, motort, autót, bármit terveznek itt. Nagyon.

Maximum gyártásmérnök (valaha üzemmérnök) "kell", pár maroknyi, aki a helyi, egyébként kész, makik által is üzemmletehető technológiát legalább átlátja, szakérti, belenyul,javasol ha valami van.
Már aki-ami itt benszülöttként alkalmaz ilyet, és nem, "betanitva", rezidensként kintről hozza, készen, a géppel, a technológiával, és tokkal vonóval együtt.

2. Ehhez a hírhez és botrányhoz ez teljesen OFF, ugyanis már megint totál fűnyíróelven kezeli a felsőoktatást a tisztelt központibizoccság, bezonyám.
Semmiféle zárolásnál, elvonásnál, elsőtitkár romkocsma performansznál, nemkeretszám-keretszámnál, sose, egy tizedmásodpercre sem, még csak fel sem vetődött, hogy miféle egyetem, milyen szak.

Legfeljebb terelés szintjén, hogy na, majdmindjárt jönanagyreform, és minden "ehhez kell". Namost jön a lóf@sz, a vad ötleteléssel egybekötött elvonások fűnyíróelven, és ennyi.

Jól jellemzi ezt a mérnökmesés helyzetet, hogy ki is a főfőfő felsőoktatási álommanó, csak nem az egyik avlapvetően humánegyetem volt rektora? Jé.
Majd pont ő fog pl a "saját" almamatere kárára mindeféle lóvékat odatolni mondjuk a bme-nek, mérnökképzésre...muhahahhaha

röhögő 2013.11.24. 06:13:08

@canahari: Ezt csak megerősíteni tudom. Volt évfolyamtársam magas beosztású a ELTE-n.
Amikor mi végeztünk, akkor 30 fő volt egy vegyész évfolyam. Abból volt 20 valóban tehetséges és az évfolyamot a versenyszellem határozta meg.
Akkor 95 százalék volt a felvételi szint.
Ma 100 fő az évfolyam, abból ugyanúgy 20 tehetség van, de tanároknak a 80 fő közepes-gyenge képességűekhez kell szabni a tanítást, így egészen más a hangulat.
Ma 60-70 százalék között van a felvételi szint.

röhögő 2013.11.24. 06:16:51

@tükörfúró: Van egy kis gond az eszmefuttatásoddal. Ha csak rizsültetésre alkalmas emberek vannak, akkor oda a rizstermelésbe befektetők fognak menni.
Ha magas szinten képzett koponyák, akkor a hightech befektetők.

nu pagagyí 2013.11.24. 06:51:53

@na4: Egy normális társadalomnak nem csak mérnökre és segédmunkásra van szüksége. Ne tévesszen meg minket, hogy a hatalom kiváló emberei főleg jogászok és közgazdászok és hogy rájuk tényleg kár volt pénzt és időt pazarolni.

nu pagagyí 2013.11.24. 07:02:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A hajdani NDK-ban is csak mérnököket képeztek, ezért is lett olyan Trabant, amilyen és persze reklámozni sem kellett, így is vitték (volna), mint a cukrot, hiszen nem volt más. Minek oda ügyvéd, ahol nem szent a magántulajdonod és az állam kénye-kedve szerint elveheti. Bugyiszínű házadba pont passzol a fröccsöntött műanyag háziáldás, színházba nem jársz, vagy csak azért, hogy lássanak.

ob.szerver 2013.11.24. 07:18:42

@röhögő:

"Ha magas szinten képzett koponyák, akkor a hightech befektetők."

Van egy kis gond az eszmefuttatásoddal. Maffiaállamba és jogbizonytalanságba nem jönnek a befektetők, legfeljebb meglévő kapacitásokat bővítenek vagy vagy meglévő kapacitások beszállítóiként telepednek le. Nagy részben ezért nem fedezi a beruházási ráta az écs mértékét sem.

Kalmár 2013.11.24. 07:19:36

Nem az a baj, hogy nincs szükség gondolkodó emberekre!

Az a baj, hogy már mindenki gondolkodni akar.
Dolgozni meg senki....

Elég már a jogász, tanár, művelődés szervező hadakból.
Nincs vízvezeték szerelő, kőműves stb.

Leáll végre az ész nélküli diplomás futószalag.

BadSimpson 2013.11.24. 08:03:26

@Kalmár: Ideje lenne már ezzel a demagógiával leszámolni, hogy azért van kevés szakmunkás ma Magyarországon, mert sokan mennek egyetemre. Mert igenis van, de a jó szakemberből van kevés.

"Elég már a jogász, tanár, művelődés szervező hadakból."

Így van inkább legyen tudatlan birka a nép , akik megeszek a "Magyarország jobban teljesít" maszlagot.

BadSimpson 2013.11.24. 08:06:53

Az meg eleve röhejes, hogy egyeseket még mindig el lehet azzal kábítani, hogy "diplomagyár" van, holott ebben is az EU-s átlag alatt vagyunk és pont ez a kormány tett arra vállalást, hogy jelentősen növeli a diplomások arányát. (Persze ehhez majd jól fog jönni az, hogy a jelenlegi nyelvvizsga rendszert is megvédi a kormány és rengetegen hozzájuthatnak a diplomához, amit a nyelvvizsga hiánya miatt nem kapnak meg)

Kalmár 2013.11.24. 08:23:11

@BadSimpson: Ez nem demagógia, hanem matek.
Tényleg nem hallottál még arról, hogy elvégeznek egy pedagógus szakot, vagy művszerv. szakot, hogy legyen diploma?
Már a megkezdésekor is tudják, hogy nem fognak tanítani, ügyvédkedni sosem. Ez a többség.
Ráadásul közpénzből taníttatunk felesleges szakmákat sokszor 6-8 évig...

Azért van jó szakemberből kevés, mert a szakmunkásképzőkben a többség olyan cigány gyerek aki kényszerből tanul.
Elvégzi kínlódva vagy kihullik.

Én egy fürdőszoba beépítésére a negyedik szerelőt tudtam rávenni. Egyik sem ért rá, csak hetek-hónapok múlva.
Vazze ez a munkanélküliség?

Nincs szakember. Felesleges diplomásokat képeztünk eddig.
A pedagógus szakra jelentkezők száma nem tükrözi a népesség alakulását.
Szép lenne, ha nem a valós igények szerint finanszírozná az ország a képzéseket, hanem a jelentkezők vágyai szerint.

ppppalika 2013.11.24. 09:26:54

@canahari: A közoktatásban pedig nem alapozzák meg a műszaki érdeklődést, nincs meg az, ami alapján tényleg választani akarnák.

ppppalika 2013.11.24. 09:35:42

@Kalmár: "A pedagógus szakra jelentkezők száma nem tükrözi a népesség alakulását."

Valóban. A pedagógus szakra jelentkezők mai számával 40 évre számolva és feltételezve, hogy mindenki el is végzi és tanítani is akar, a jelenlegi pedagógusszám alig több, mint felét jelenti. Hosszú távon pedig annyit nem csökken a gyerekszám, hogy ne alakuljon ki 5-10 éven belül igen súlyos tanárhiány elsősorban pont a természettudományos, műszaki jellegű területen.

alfa137 2013.11.24. 09:36:51

@canahari: Megerősítem. Én is mérnök infón tanítok. Nálunk - és persze mindenhol - egy tanársegéd nettója 120 000 Ft. Ha PhD fokozatot szerez, akkor adjunktusként kb 143 ezer lesz a nettó keresete (közben elköltött (miből is?) a fokozatszerzési eljárási díjra 80 000 Ft-ot, a doktori szigorlatra 20 000-et, a doktori védésre 120 000-et, a doktorihoz szükséges plusz egy nyelvvizsga díja pedig minimum 20 000 (a felkészülést nem beleszámítva).) Közben a kutatás meg egyebek mellett kb akkora óraszámban tanít, mint a párja egy középiskolában, aki most többet visz haza, mint ő...... Szóval ez tényleg "viccen kívül" kategória.....szerettem tanítani, s a hallgatók szerint nem is csinálom rosszul...viszont finoman szólva is szerfelett erős késztetést érzek, hogy elfogadjam a nemrég kapott állásajánlatot, két és félszer ennyi pénzért....

BadSimpson 2013.11.24. 09:40:20

@Kalmár:

"Tényleg nem hallottál még arról, hogy elvégeznek egy pedagógus szakot, vagy művszerv. szakot, hogy legyen diploma?
Már a megkezdésekor is tudják, hogy nem fognak tanítani, ügyvédkedni sosem. Ez a többség.
Ráadásul közpénzből taníttatunk felesleges szakmákat sokszor 6-8 évig..."

Szép kis általánosítás. Ezt a kommentet olvasva meg az jutott eszembe, hogy téged(és a kormányt) még az egyetem puszta létezése is zavar.

"Azért van jó szakemberből kevés, mert a szakmunkásképzőkben a többség olyan cigány gyerek aki kényszerből tanul.
Elvégzi kínlódva vagy kihullik."

Már megint a szokásos cigány kártya.....
Ma Magyarországon a szakmunkás képzés a béka feneke alatt és nem a cigánygyereket miatt, hanem mert egyrészt az oktatói gárda teljesen alkalmatlan ( nagy részük alkoholfüggő , amit az iskolák vezetése úgy, ahogy eltussol), másrészt meg az iskolák tanműhelyeinek a felépítése sem legjobb, harmadrészt meg nagyon minimális gyakorlatot szereznek a diákok. (Vagy még annyit sem)

Moin Moin 2013.11.24. 09:43:54

@fgzb:

Igaz minden szó, amit leírtál a kommentedben - annál is inkább így látom, mert minden szót, amit itt leírtál, én magam írtam, a Progresszív Blogon, a Politizálnunk nem akármi okért kell c. posztomban, még szeptember közepén... (progressziv.blog.hu/2013/09/14/politizalnunk_nem_akarmi_okert_kell)

röhögő 2013.11.24. 09:50:27

@ob.szerver: Ez így van. Mutyimaffia államba, amely banánköztársaság szinten van, senki sem fektet be.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.11.24. 11:39:32

@nu pagagyí: Úgy látom, mesterfokon űzöd a reductio ad absurdum érvelést. Mert ugye a kutya sem mondta, hogy nem kell ügyvéd és a többi, csak ugye te figyelmen kívül hagyod azt a tényt, hogy annyi talán mégsem kellene, hogy minden második közülük megélhetési gondokkal küzd. Ugyanez áll a marketinges, közgazdász stb. szakmákra is.

"Bugyiszínű házadba pont passzol a fröccsöntött műanyag háziáldás, színházba nem jársz, vagy csak azért, hogy lássanak."

Ugye most magadból indulsz ki? Persze...

tükörfúró 2013.11.24. 14:37:55

@röhögő: Ez egyáltalán nem ennyire egyszerű, hogy ül a mérnök aki tanult X évet, beszél X nyelvet, szépen otthon a mama kötényén, és várja a sok kis mérnököcske, hogy hátha majd idejön fejleszteni a valaki.

Egy ilyen program az a társadalom teljes vertikumát felöleli, közlekedéstől a gazdasági és jogi környezeten át, nem 4éves hanem 20-30-40 éves időtávlatban elkezdhető(!) egyáltalán.

Féldiktatúrákba, latorállamokba, zűrös percenként a csőddel kacérkodó, 4évente mást hirdető habókföldekre, nyuggerlandokba a multik nem szivesen visznek érdemi know-how-t, egyátlalán semmi olyat, ami fontos, nekik a létezéshez alapvető, vagy amit nem lehet 2 mp alatt odébbtenni 3országot.

Leirtam már máshol sokszor, a felsőktatásnak csak egyik komponense az odafordított pénzösszeg, ha kötelező nyertessel lezsirozott haveri pályázatokon X évente felesleges dolgokra kiszórják, akkor az isten pénzének 10x-ese sem elég.

Kiváncsi vagyok, mikor akarják pl a komplett bme-t az alapjaitol ujraépiteni 100 és 1000milliárdokért, a rákosi kort idéző grandiozus megalománia közepette.

Majd itt meg is akadna kb a nagyzolás és a szokásos patópál lopkodótempó, hogy közben a pincében, vagy hol oktatnának, az nyilvén kutyát nem érdekelne, hisz "kaptak pénzt".

Másfelől nem képes semmiféle rendszer 10perc alatt a
semmiből átalakulni fel vagy leépülni, most sok pénzt adunk ide, itt jó a képzés, majd a következő kurzusban elvonunk mindent és akkor rossz a képzés.
Hülyeség.

Ezek lassu, szinte generációs folyamatok, amig uj, elhivatottabb oktatók, szinvonalasabb eszközpark, magasabb szintű képzésre képes intézmények létesülnek.
Mivel az egyetemek nagyok, szerkezetük hagyományos, a humán és a reál kézés ugyis egyfajta szimbiozisban él, ahogy egyébként a valós piaci viszonyok között is. Teljes állat ökörség, hogy mi majd csak mérnököt képezünk innentől.

Egyszerűen az van, a reálképzlés általában, pl mérnököt képezni drága. Kell egy jó szakember, aki hajlandó másokat oktatni, ahelyett hogy piaci pénzért melózna.
Hopp, máris baj van, valami nemtudja de tanitja munkaerőpiaci értéken nulla öreg rigolyás prof, az mindent fog, de nem a piac kivánalmainak megfelelő korszerű tudást adni.
A humántudományban ugye ez nem ilyen éles.

Nomeg egy bőcsész, jogász, stb képzés eszközigénye
minimális, könyvek, pofázás, valamennyi irodai háttér, slussz.
A mérknökkézés (de kutató, fizikus, tudós, akármi) eszközigénye a korszerű, vagy legalább azt közelítő technológia beszerzését feltételezné oktatási célra. Hogyan, miből?
Marad az erősen kérdéses szinvonalú épphogy vegetáló reál, és a részben semmirejó büfédiplomásokat ontó humánrendszer.

Ha ezt még megfejeljük avval, hogy idehaza nem is anynira a lelkesedés, szakismeret, tanulmányi eredmények, stb, hanem sokkal inkább a kinek a kije, kapcsolatok döntenek a későbbi előmenetelről, még akár multik helyi leányainak viszonyai közt is, akkor már teljesen hiányzik az ösztönzés, a visszacsatolás a rendszerből magábol is, ami egyáltalán bármiféle alapot szolgáltathatna a megújulás belső igényére.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.11.24. 15:01:04

@tükörfúró: "Hopp, máris baj van, valami nemtudja de tanitja munkaerőpiaci értéken nulla öreg rigolyás prof, az mindent fog, de nem a piac kivánalmainak megfelelő korszerű tudást adni."

Én is ismerek ilyen rigolyás profot. Épp a Műegyetemen oktat. Gyakorlati érzéke nulla, üzleti érzéke nulla, a piac kívánalmairól nulla fogalma van. S ennek ellenére kiváló szakemberek kerülnek ki a keze alól, és még azok is hozzá járnak előadásra, akiknek majd másnál kell vizsgázniuk.

Hogyan is lehet ez? Hát úgy, hogy egyrészt hamis az az elképzelésed, hogy nem tudja, de tanítja. Mert más a gyakorlati alkalmazás és más az oktatás.

A piac kívánalmainak megfelelő tudást pedig már rég nem az egyetemeken oktatják (gyanítom, ez soha nem is volt így), hanem az iparban. Az egyetemen egy mindent átfogó és részletes alaptudást és szemléletmódot tanul, továbbá megtanul tanulni és kreatívan gondolkodni, problémát megoldani. A többit meg megtanulja az iparban.

Ha azt várod el az egyetemtől, hogy a piac kívánalmainak megfelelő tudást adjon, akkor tévúton jársz, mert eszerint kb. ötévente kellene mindenkinek visszamennie az egyetemre és újra tanulnia, mert közben megváltoznak a piac kívánalmai.

Persze nem állítom, hogy teljesen hibás, amit írsz. Egy ismerősömnek a főiskolán pl. olyan technológiákat tanítottak, ami már rég nincs Magyarországon, de világszerte is halódik - az aktuális technológiákrók viszont szót sem ejtettek. Vagy hogy itt mindenki számára közelibb példát mondjak: számtech órákon két éve még frame-eket használó weboldalakat kellett készíteniük akkor, amikor a frameset már éppen elavulttá vált és alig volt használatban. De alapvetően ők is megtanulták azt, ami alapján tudtak érvényesülni az iparban.

martineden 2013.11.24. 21:08:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nagy hulyesegeket mondasz.Minden az eladas korul mozog.Tudod a jo bornak is kell a ceger.A vilag legjobb dolga is a raktarban rohad meg ha nincs aki eladja

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.11.24. 22:58:18

@martineden: "Nagy hulyesegeket mondasz."

Na persze, Mr. Helikopter. De abban igazad van, hogy a jó marketinges a szart is eladja neked, de úgy, hogy még te fogod követelni, hogy megvehesd. Csak éppen nem hinném, hogy ez vinné előre a világot. Ezzel csak az ipari hulladék mennyiségét növeled, szóval ha valaki hülyeséget ír, akkor az te vagy.
süti beállítások módosítása