hacsaknem

Most már lassan tényleg megnyugszom: Magyarország lassan, kisebb-nagyobb téglánként, négyzetméterenként tényleg oda kerül ahova való. Az egyetlen mindenható kézbe: a Fidesz kormány gazdasági érdekeltségét hátán hordozó, egyetlen és megismételhetetlenül hűséges Simicska Lajos kezébe. Nem mintha annak híre, hogy július óta ez a remek, közhasznú ember a Class FM-et üzemeltető Advenio Zrt. legnagyobb részvényese, a meglepetés erejével hatna, hiszen valóban jelentéktelen kockája ez a terebélyesedő narancsszínű birodalomnak. És hogy éppen Nyerges Zsolt szintén feneketlen zsebén keresztül, helycserés támadással járt jól Simicska, igazán csak leseperhető hab a tortán.

Mondjuk bruttó 9, 5 millióért én is szívesen elvállaltam volna - az elveszítés kockázatára is magasról téve - a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ellen indított pert a trafikkoncessziós bíráló bizottság tagjai nevének nyilvánosságra hozásával kapcsolatban. Mi az nekünk közel tíz millió közpénz? Ha már a közérdekű adatigényléssel összefüggő össztársadalmi elvárások teljesítése nem a kormány erőssége, legalább jó drágán érdemes ügyvédi irodákat megbízni védhetetlen ügyek védelmével.

Egyházi ingatlanban pártrendezvényt tartani alapvetően gusztustalan lehet annak, akitől jó keresztény létére távol áll a szószékről politizálás lélektana, és mindennapi gyakorlata. Az, hogy Hegedűs Loránt jobbikos lelkészt, vagy lelkes Jobbikost ez teljesen hidegen hagyja, az baj, de nem tragédia. Számomra a maga idején is az volt, most is rejtély az, hogy mit kereshet egy református templomban egy Horthy-szobor, de legyen ez az én bajom. Ettől függetlenül némiképp örülök annak, hogy a református egyházban sem zabál mindenki gondolkodás nélkül a politika markából. Hogy nem mindeninek nyeli be a gyomra az egyház ingatlanjának pártcélú használatát, a horthysta jelképekkel átszőtt istentiszteleteket, amelyekhez alkalomadtán a zsidók listázását javasló honatyák, vagy csendőregyenruhás személyek is lazán asszisztálhatnak. 

Drága magyar testvéreim! Remélem mostanra mindannyian kijózanodtatok, mert olvasom, hogy feladat van, hív a haza. Meg kell védeni ismét. Persze, hogy a hazát. De ahhoz, hogy a ránk virradt új esztendőben egyáltalán a közelébe kerülhessünk eme nagyszerű ideál megvalósításának, a rezsicsökkentést kellene vérünk árán is megvédeni a gonosztól. Még mindig, már megint, változatlanul.

Egyáltalán nem az ünneprontás szándéka vezérel - vagy ha igen, csak legfeljebb annyira, mint a helyszínen fotókat készítő újságírót - amikor a Blaha Lujza téren kígyózó, éhező magyarok alkotta sorról készült felvételekkel kapcsolatban próbálom ünnepinek alig nevezhető gondolataimat rendszerezni. Nem a számháború kérdésében akarok igazságot tenni, hogy tudniillik több százan, vagy esetleg több ezren kényszerültek idén arra, hogy a karitatív szervezetek, egyházak által felkínált meleg levest igénybe vegyék. Nem próbálok meg döntést hozni arra nézve, hogy bezzeg az elmúlt nyolc évben a karácsonyi csillogás fenyegető közeledtével többeknek, avagy kevesebbeknek nem lehetett részük semmiféle csillogásban, hogy csökkent-e, vagy éppenséggel növekedett azoknak a száma, akiknek az utcai "ünneplés" jutott a családi asztalon gőzölgő töltött káposzta és a megannyi finomság helyett. Viszont.

Sokan naivan hihettük, hogy aki szerint két tankönyv nem kettőt jelent, hanem sokkal többet, annak szellemi mélyrepülése végre-valahára tényleg megfogta a padlót, és ennél már nincs lejjebb. De van. Karácsony előtt Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár asszony röpke egy hét alatt másodszor is feladta a leckét abból, amihez a legjobban ért: a köznevelési rendszer szereplőinek arrogáns pofán röhögéséből. December 11-én keltezett, az államosított alap- és középfokú iskolák fenntartóihoz címzett, "Felhívás intézkedésre" tárgyú levele már megint több ponton megdöbbentő, mint amennyin nem. Persze mindez továbbra is független attól, hogy őnagyságát sem valószínű, hogy az eszéért szereti a világ ama fele, amelyik valóban szereti.

Úgy tűnik, karácsony előtt a közélet szereplői úgy érzik, nem árthat meg, ha a politika legalább most, legalább látszólag emberi arcot ölt. Ha egyenesen az államfő ragadtatja magát mélyen gyökerező erkölcsi eszmék futtatására, az különösen nagy boldogság. Az, hogy a Kossuth Rádió nagy hagyománnyal bíró és páratlan népszerűségnek örvendő pénteki miniszterelnöki hegyi beszédét ezúttal az Áder János államfővel készült, a jövő évi választásokról és egyéb ínyencségekről szóló interjú helyettesítette, semmit nem vont le a megszokás öröméből és gyönyörűségéből.

Majdnem úgy alakult, hogy Orbán Viktor törökországi látogatásának híre nem érte el az ingerküszöbömet, a keleti országban tett e heti diplomáciai pofavizit ugyanis látszólag semmivel sem volt érdekesebb-izgalmasabb mint a magyar miniszterelnök bármely más, hasonló kiruccanása. Az a helyzet viszont, hogy közben eszembe jutott: a néhány halottal és több ezer sérülttel járó, nyár eleji törökországi tüntetések a magyar kormány szerint éppen a török demokrácia működőképességének bizonyítékai, így aztán hatványozottan érdekessé válnak Orbán elhangzott beszédének önmagukban is pikáns foszlányai.

Valószínűleg ahogy eddig soha, jövőre sem fogok részt venni Mága Zoltán január 1-jén sorra kerülő, immár hagyományos újévi koncertjén. Igaz, hogy 2014 első napján valószínűleg nem azért nem osztozom majd abban a hatalmas élményben, amelyet a művész úr produkciója nyújthatna, mert nem vagyok felcsúti, hanem mert egyébként sem vagyok rajongója. Ennek ellenére módfelett örülök annak, hogy Felcsút a világ közepe, és hogy következésképpen 50 darab felcsúti polgár ingyen részesülhet a Mága Zoltán show gyönyörűségében. A művész úr felajánlásából, természetesen. Akinek nagylelkűsége viszont egyáltalán nem szívet simogatóan támasztja alá az Orbán Viktor miniszterelnököt övező személyi kultusz gyomorforgató evidenciáját.

Olvasom, hogy a Fidesz, a Jobbik, és az LMP szerint nincs rendben a Kúria devizahitelesekre vonatkozó döntése, amely szerint nem ütköznek törvénybe a devizahiteles szerződések, azokért alapvetően a hitelfelvevő viseli a kockázatot. Ahelyett, hogy egyik ámulatból a másikba esnék a politikai pártok ilyetén felsorakozásán az üggyel kapcsolatos állásfoglalások tekintetében - amely ügynek a konkrét és jelen esetben jogszolgáltatási vonzatai vannak - az jutott eszembe, hogy milyen gyönyörű szép pályát írt le ez a populista húrok pengetésére kiválóan alkalmas megmentési történet. Amikor a kormánypárt mostani, nem kicsit álságos, nem kicsit szemforgató politikai nyilatkozatait értelmezni próbáljuk (hogy tudniillik a Kúria is a bankok oldalára állt) érdemes lenne pár szempontot nem elfelejteni.