Majdnem úgy alakult, hogy Orbán Viktor törökországi látogatásának híre nem érte el az ingerküszöbömet, a keleti országban tett e heti diplomáciai pofavizit ugyanis látszólag semmivel sem volt érdekesebb-izgalmasabb mint a magyar miniszterelnök bármely más, hasonló kiruccanása. Az a helyzet viszont, hogy közben eszembe jutott: a néhány halottal és több ezer sérülttel járó, nyár eleji törökországi tüntetések a magyar kormány szerint éppen a török demokrácia működőképességének bizonyítékai, így aztán hatványozottan érdekessé válnak Orbán elhangzott beszédének önmagukban is pikáns foszlányai.

Az egyáltalán nem meglepő, hogy Orbán Viktor az Európai Unión kívül magabiztosan jól érzi magát: Indiában, Kínában, Japánban, vagy éppen Törökországban magas lóról lehet fikázni Európát anélkül, hogy a hallgatóság sorain értetlenkedő morajlás vonulna végig. Jó helyek ezek, ahol egy távoli ország miniszterelnökét távoli politikai tevékenysége elismeréséül díszdoktorrá lehet avatni, és ahol cserébe e nagyszerű vezető az alábbiakhoz hasonló gondolatokat szemrebbenés nélkül megfogalmazhat:

Amikor török üzletemberek arról gondolkodnak, hogy az unión belül mely térségek lesznek sikeresek, hol van profitlehetőség, arra biztosan számíthatnak, hogy az európai gazdasági növekedés motorja Közép-Európában lesz. E régiónak a része Magyarország, amelyet a kormány az elmúlt években termelési központtá alakított, és ahová "rendkívüli mértékben érkezik a külföldi tőke". Hallgatóságát arra biztatta, használják ki azokat a lehetőségeket, amelyeket a két ország közötti megállapodásokkal megteremtettek, és csináljanak üzletet, töltsék meg élettel e megállapodásokat. "Az üzleteknek legyen nagy volumene, önöknek legyen rajta jó sok haszna, nekünk meg legyen tisztességes adóbevételünk." "Jó látni az Európai Unióból érkezve ide, önökhöz egy olyan országot, amely tudja, hogy mit akar, és tudja, merre van a jövője". Az EU-ban közel sem ilyen optimista a helyzet, "a mi közösségünk vajúdik", az unió ugyanis nem találta meg a válaszokat azokra a kérdésekre, amelyektől a jövője és a sikere függ. "Szemben önökkel a mi közösségünk demográfiailag hanyatlik. Szemben önökkel az EU-ban bizonyos fontos dolgok elveszítették a megbecsülésüket és a tiszteletet. Nem tisztelik a családot, a munkát, a nemzetet, hanem másfajta eszméknek hódolnak". A miniszterelnök szerint Európa válaszúthoz érkezett: vagy sikerül magát ésszerűen átalakítania vagy folytatódik térvesztése. "Nagyon remélem, hogy mind mi, magyarok, mind az EU vezetői tanulmányozzák majd azt a sikertörténetet, amelyet önök állítottak elő".

A történelmi léptékkel mérhető, hagyományosan békés és messzire mutató török-magyar kapcsolatokból szerintem is érdemes a török sikertörténetet felrajzolni a kétoldalú diplomáciai jópofizás egére. Ez pedig különösen azért sokatmondó, mert a szóban forgó ország irigyelt, példaképként kezelt kormánya békés tüntetők hangjának önkényes, erőszakos módszerekkel való elhallgattatását a demokrácia legkézenfekvőbb velejárójának tekinti. Pedig egyáltalán nem az, még ha Budapestről úgy is tűnik egyeseknek.

De legalább a keleti nyitás politikája iránti romantikus elvágyódás újfent kikönyökölhetett Viktorunk száján, most már csak azt nem tudom eldönteni, hogy a török, vagy a magyar sikertörténet az, amelyből Európának érdemes volna tanulnia. Nem teljesen világos, hogy a magyar, vagy a török sikertörténetet volna célszerűbb irigyelnie és másolnia a hanyatló Nyugatnak, de nyilván annak aki számára a gazdasági válság nem sokk, hanem lehetőség annak igen sajátos elképzelései vannak önmagáról és a világról, annak nyilván nem szabályokra van szüksége, hanem friss levegőre. Ahogyan - saját bevallása szerint - Orbán Viktornak is.

Akinek a gazdasági válság friss levegője olyan visszafordíthatatlan történelmi lehetőséget teremtett hogy 2/3-os hatalom esett az ölébe, amelynek birtokában kizárólag saját szabályai szerint játszhat egy saját maga által kialakított pályán, annak valóban nehéz megértenie, hogy mások is jogot formálhatnak játékszabályok megteremtésére, és tiszteletben tartatására. Annak természetes, hogy a jogállam megszállása és lebontása, a másként gondolkodók pellengérre állítása, a közpénz nagyvonalú szórása és a csókosok kezére való átjátszása mellett büszkén, cseppnyi szégyenérzet nélkül beletolhatja ezeknek a keleti demokratáknak az arcába a "Magyarország jobban teljesít" szólamot. Amivel - amint a fenti ábra is mutatja - kizárólag a Törökország egy sikertörténet evidenciája érhet fel. Jól hangzik ez ott is, hát még itthon, az országgyűlési választások előestéjén.

Persze számomra (török vízummentesség ide vagy oda, köszönjük Erdogan) nem Orbán török államvezetésnek csontig benyaló retorikája az igazán felháborító, mint ahogy semmi meglepőt nem találok EU-t bíráló eszmefuttatásában sem. Egyetlen kijelentés az, amely kiverte a miniszterelnöki ámokfutással kapcsolatos határtalan türelmem biztosítékát. Éspedig, miszerint: gyertek ide, török barátaink - 150 éves török hódoltság, fátylat rá - csináljátok meg a szerencséteket, hozzátok össze a jó nagy üzletet, és lehetőleg legyen rajta jó sok hasznotok. Hoppá. A magyar emberek bőrén? Te mondod ezt Viktor, aki négy éve abból élsz, hogy a rajtunk galád módon kereskedni, meggazdagodni, a rajtunk tisztességtelen hasznot lefölözni akaró, idegenszívű külföldi multik és bankok ellen szabadságharcolsz? Hogy jöjjön csak ide a török befektető, mert a szánalmas Európa hanyatlik, de majd mi együttes erővel közösen beintünk neki? Hogy is van ez?

Hát így. Orbán Viktor Törökországban is fölöttébb jól érezte magát. Japán és India után Isztambulból-Ankarából is megüzente a tutit. Egy országból, ahol az EU-val ellentétben állítólag tisztelik a családot, a munkát, a nemzetet. Olyannyira, hogy békés tüntetők szemének kilövetésétől sem riad vissza a fennálló hatalom. Hát igen, ezt a sikertörténetet kellene nekünk tanulmányozni itt a világ európaibb felén.

Igen, a narancsos (!!!)-vaníliás baklava receptjére gondoltam.