hacsaknem

Néhány nappal ezelőtt Orbán Viktor Marosvásárhelyen járt, ahol az első Fidesz kormány által 12 évvel ezelőtt létrehozott Sapientia Erdélyi Tudományegyetem támogatásáról írt alá elvi megállapodást.  És ha már ott volt eme fennkölt születésnapi bulin, fejedelmi díjat is átvett. A Bocskai István-díj „történelmi szerepe elismeréseképpen” jár ki neki, véli az EMTE szenátusa.

Nem fáj nekem, hogy Erdélyben továbbra is vannak emberek, akik istenként kezelik, mi több leborulnak, hajbókolnak, kezet csókolnak, úgy értem tövig benyalnak a magyar miniszterelnöknek. Az viszont ingerültségre ad okot, hogy egyesek úgy vélik, azért nagy ember Orbán, mert egyetemet alapított, mint az erdélyi fejedelmek.

A sör nem ital, az asszony nem ember (egyébként meg verve és a konyhában jó) a medve nem játék típusú,  lélegzetelállító bölcsességek sorát szerintem mától kiegészíthetjük az élettársi kapcsolat nem család jellegű, a Fidesz-KDNP ujjlenyomatát viselő népnemzeti okossággal. Legalábbis ez derül ki az új Polgári törvénykönyvről szóló törvényjavaslat kapcsán szerdán folytatódott általános vitából, ahol a családjogi kérdésekről és a cselekvőképességet érintő szabályozásról esett szó. 

Bár végképp megfeneklettnek érzek mindenfajta jóindulatú, racionális megközelítési kísérletet a jelenlegi anyaországi politikai történésekkel, nyilatkozatokkal, állásfoglalásokkal kapcsolatban, amelyekben az a közös, hogy a nézünk, mint Ádám anyák napján életérzés mélységeibe vezetnek, lássuk mi az alapvetés ezúttal. Az előzetes regisztráció, vagy a baltás külpolitika mércéjével ha nem is, de az iskolaköpeny projekt, vagy a a családon belüli erőszak Btk.-ba emelése körüli tragikomédiájéval mindenképpen mérhetőnek érzem ezt a legutóbbi törvényhozási gyöngyszemet. 

Miután a nemzeti összetartozásnak mostanig napja, bizottsága és törvénye volt, tegnap óta áll az emlékműve is. A nemzeti összetartozás szobra. Ami eddig nem volt neki. Szimbolikusan Ópusztaszeren, és szimbolikusan ő a kitárt szárnyú Turul madár. Örülök, hogy áll ez a szobor, ha már magam köré nézve, sehol nem tapasztalom az összetartozás jelenlétének fosszíliáit sem. Ellenben láttam, hallottam, olvastam, hogy mit tesz ilyenkor a szobrot felavató, leleplező, átadó, ornitológusi tehetséggel megáldott nagy magyar vezér: a nemzeti összetartozás fontosságát hangsúlyozza. Egy olyan világban, ahol állítólag új törvények jönnek, ahol a jelekre figyelni kell, ahol csak az erőseknek van esélyük, ahol a gyengék széthullanak, ahol mindenki a turulba születik, és mi magyarok világnemzet vagyunk.

Ahogy közeledik a télbe hajló, viharosan őszi parlamenti választási kampány, erdmagyar vonalon elkezdődött a sajtónyilatkozatósdi, tájékoztatósdi, állásfoglalósdi. Ha kell, ha nem. Igyekszem nem nagyobb jelentőséget tulajdonítani ezeknek a kommünikéknek, mint amennyit megérnek. Ettől függetlenül vannak azok az eget verő kinyilatkoztatások, amelyekkel egyenes arányban nyílik a bicska a zsebemben.

Miután kiderült, hogy egyébként egyáltalán nem meglepő módon semmiféle magyar-magyar összefogás nem fog megvalósulni (már megint nem, b*szki) a parlamenti választásokra, a romániai magyar politikai erők némelyike már figyelmünkbe ajánlotta az irányvonalakat, várható üzeneteket, amelyekkel a jó magyar választókat megszólítani kívánja.

Baltás gyilkosok derűs nyugalommal való kiadatása,  a családon belüli erőszak leküzdésére tett fergeteges ajánlatok, groteszk éhségsztrájkok és biszkubélák jól időzített őrizetbe vételének idején, majdhogynem természetes, hogy elsikkadnak a Fidesz-KDNP nemzetpolitikai dimenziójú – a fentieknél nem kevésbé súlyos és nevetséges – megaszondásai és ténykedései. Olvasom, hogy a minap Szabadkára (a gyengébbek kedvéért Szerbiára, ha úgy tetszik, a Vajdaságra kell gondolni) szállt ki Magyarország nemzetpolitikai felmentő serege, hogy részt vegyen, és – ha már ott volt – világossá tegyen ezt-azt (a városháza építésének 100-ik évfordulója apropóján).

Bármit elvehetnek, bárkit bezárhatnak – hangzik a nem kicsit hátborzongató romániai/erdélyi (magyar) létigazság, az utóbbi időben sajnos /szerencsére óriási nyilvánosságot megélő Mikó-ügyet ismertető valamennyi tájékoztató felület, fórum, állásfoglalás, felhívás kontextusában. Közeledik az Igazság Napja, amikor az erdélyi magyarság hosszú idő után sajnos és szerencsére újra megmutathatja erejét, megkerülhetetlenségének súlyát és bizonyosságát. A feltételes igeidőt nem ok nélkül használom: megmutathatja. Mindezt azért, mert több mint húsz éves – ugyan törékeny – demokráciánk furcsa fintoraként kiderült, hogy tulajdonhoz való jogunk teljesen esetleges, a törvény betűjének tiszteletben tartása pedig akár börtönbüntetéssel is járhat. Sajnos azért, mert van Mikó-ügy, mert vannak, lehetnek Mikó-ügyeink. És szerencsére azért, mert ha már vannak ilyen ügyeink, akkor egyben esélyünk is lehet arra, hogy a román hatóságok, (jogállami?) intézmények felé világossá tegyük, hogy a romániai magyar kisebbségi jogok (de persze nem csupán kisebbségiek) nem zárójelbe tehetők, vagy lábbal tiporhatók.

... ahol szélsőjobboldali szervezetek egy ún. Nemzeti seregszemle elnevezésű rendezvényen közösen ünnepelhetik meg a betiltott Magyar Gárda megalapításának ötödik évfordulóját, nyugodt szívvel masírozhatnak, sőt egy, a parlamenti patkóban pöffeszkedő párt elnöke is természetesen beszédet mond. Egy betiltott szervezet rendőrség által betiltott felvonulásának bírósági engedéllyel való csak azért is lehetővé tétele révén. Mert a  rendőrség tömegközlekedési – egyébként érvelési alapként nevetséges – kifogásait felülírta az igazságszolgáltatás: igen, lehet egy félkatonai (vagy tán egészen az(?)) betiltott szervezetet ünnepelni.