A moldvai csángók támogatásában szorosan együtt szeretnének működni a Moldvai Csángómagyarok Szövetségével, amely kiemelkedő eredményeket ért el a magyar nyelvtanítás megszervezése területén. Ezt szeretné a kormány segíteni, ösztönözni – nyilatkozta egyebek mellett az MTI-nek 2010 júniusában Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. Nem másért, csak hogy érezzék a törődést azok a fránya határon túliak.

2012 januárjában-februárjában a csángómagyar gyerekek magyar nyelvű taníttatásáért küzdő szóban forgó szövetséget – amelyet ugye másfél évvel korábban még segíteni és ösztönözni óhajtott a drága jó magyar kormány – a szoros és eredményes együttműködés megkoronázásaként, lehetetlen helyzetbe kényszerítette a nemzetmentésben elkötelezett Nemzetpolitikai Államtitkárság. Tarthatatlan állapotokra hivatkozva egy bejáratott oktatási programot és az egész csángóföldi helyzet menedzselését az ottani különleges viszonyokat nem ismerő személyekből, de a Fideszhez meglehetősen közel álló szervezet(ek)nek adta  át. Az ügy visszásságáról az év elején megannyi tájékoztatást, állásfoglalást olvashattunk, most nem részletezném újra a dolgot. Én magam is úgy éreztem,  a csángómagyar oktatás túlságosan fontos  ügy ahhoz, hogy el lehetne hallgatni. Sajátosan olyan ügy, amelybe a politikai érdekeknek, klientúra-építésnek és háttéralkuknak ideáltipikus esetben nem lehetne beleszólásuk. Hiszen az egyedüli fontos kérdés az, hogy hány gyermek tanul meg magyarul, minden más mellékvágány és irreleváns fröcsögés.

forrás: www.erdely.ma

A magyar kormány nemzetpolitikai elköteleződéséről azóta nagyon sok magasröptű szólamot olvastunk, hallgattunk végig, magasztos és könnyfakasztó csomagolások tömkelege jött szembe Budapest különböző illetékes szócsövein keresztül. Tudom, nagyon pici és jelentéktelen ügy ez is ahhoz képest, hogy milyen makrotársadalmi és gazdasági kérdések zavarják mostanság a magyar politika amúgy is vadul tajtékzó vizeit. Ettől még számomra, és sokunk számára fontos téma ez, de egy kicsi, és minden tekintetben gyenge közösség számára egyenesen létkérdés. Ami a lényeg: átszerveztek, feladatokat csoportosítottak át, hatásköröket rajzoltak újra, módosították a tanárok munkaszerződéseit, az oktatási helyszínek működési alapelveit, és közben észrevétlenül eltelt több mint félév.

A minap olvasom, hogy az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának legutóbbi ülésén a helyettes államtitkár emígyen értékelte a csángóoktatás jelenlegi helyzetét: megnyugtatóan sikerült rendezni a korábbi problémákat, az oktatás folyamatos, a részt vevő pedagógusoknak olyan fizetést tudnak juttatni, amely 10 százalékkal magasabb, mint az erdélyi fizetések.

Lelki füleimmel már majdhogynem hallani véltem Répás asszony győzelemittas csatakiáltásait csángó ügyben, és a Fidesz körül állandóan jelenlévő tömjénfüst is rátelepedett érzékszerveimre. Már éppen az aggodalom verejtékének cseppjeit törölgettem homlokomról és a megnyugvástól elernyedten hátra akartam dőlni, amikor a következő hírrel találtam szembe magam: Budapest államosította a csángó oktatást.

Tudom, már megint rossz forrásokból tájékozódom, de ettől még érdemes elidőzni egy pillanatra. Az új rendszer – mindenki számára nyilvános – jellemzője: a tanárok minden hónapban szerződés alapján, egységesen 700 lej (Répás Zsuzsannának üzenem, ez hozzávetőleg 43 ezer forintot jelent) költségtérítési juttatást kapnak. Ebből a megadózott 700, azaz 588 lejből (Répás Zsuzsannának ajánlom figyelmébe, ez sacckb. 36-37 ezer forintot jelent) házat kell bérelniük, terembért kell fizetniük, fűtőanyagot kell beszerezniük, és lehetőleg állniuk a számlákat. Előrebocsátom, hogy nem gondolom, hogy az anyaország anyagi támogatása alanyi jogon jár, és a sültgalamb-effektust követve várni, és elvárni kellene. Hangsúlyozom továbbá: anno tudomásul vettem (mit tehettem volna egyebet?) a rendszer újragondolásának indokait, és ha nem is értettem egyet a távvezérlésű átalakítással, kénytelen voltam beletörődni, hogy aki a zenekart fizeti, az rendeli a nótát. Úgy gondoltam, hogy a sokat emlegetett nemzetpolitikai megfontolások, amelyek a háttérben álltak pontosan azért voltak elengedhetetlenek, hogy egy állítólag veszteségesen működő, pénzügyi visszásságokkal teljes adminisztrálási módot hatékony és eredményes kerékvágásba lehessen terelni. Mert a csángó gyerekek magyar nyelven oktatása mégiscsak nemzeti prioritás, és ebben felelősséget vállalt a magyar kormány. Nem azért mert én a fegyvert a halántékához tartottam, hanem mert ő így akarta, szándéknyilatkozatai szintjén így érezte helyénvalónak.

Nos, az egykor nagyra értékelt, de azóta mostohává lett MCSMSZ elnöke által felvázolt mai helyzetkép – amelyet mindenkinek szíve joga figyelembe venni, avagy esetenként csupán egy frusztrált szervezet-vezető agya szüleményének tartani – engem személy szerint mégis kicsit elgondolkodtat. De ha teljesen hülye lennék, akkor is felmerülne bennem  a kérdés: mi a frászért kell egy pedagógusnak a magyar nyelv tanításán kívül gazdasági szakembert és adminisztrátort játszania? Ha egyszer működött egy olyan rendszer, amelyben a tanárra jelenleg kirótt – nevetséges és érthetetlen – feladatokat ellátta a magyar állammal szerződő csángószövetség, akkor mi értelme volt ezt az egészet a feje tetejére állítani? Ha ennek a történetnek az a célja (mert más célja nem lehet, tudomásom szerint) hogy minél több pedagógus vállalja ezt az egyáltalán nem magától értetődően vállalható, de annál megkerülhetetlenebb és nemesebb  feladatot, amely a magyar nyelv megőrzését hivatott szolgálni, akkor mi lehet az a megfontolás, amely ennek az egésznek az ellehetetlenítését indokolttá teheti?

Tisztában vagyok vele, hősi megvalósítás, példátlan teljesítmény Répásék számára, hogy átláthatóan és megnyugtatóan működik a Bethlen Gábor Alap, de megkérdezném: ingázott-e már valaha télen, a hó miatt járhatatlan utakon őnagysága úgy, hogy ráadásul az üzemanyagát sem térítették? Tette ezt azért valaha is,  hogy egy maréknyi gyereknek minden nap, töretlen lelkesedéssel oktatni tudja a magyar nyelvet, miközben azon kellett gondolkodnia miből veszi meg a tüzelőt, és jut-e a villanyszámla fedezésére? Van halvány fingja arról, hogy milyen ez? Sokadik költői kérdések ezek, és persze lehet csűrni-csavarni a lehetséges válaszokat és magyarázatokat, (amelyeket egyébként szívesen meg is hallgatnék, ha lennének) de ennek az egész anyaországi, távirányított felelősségvállalásnak erőteljesen véres a nyaka. Sőt, hajlok rá, hogy leginkább a fejétől bűzlik. A pedagógus társadalom sajnos soha nem arról volt híres, hogy túlfizetett kategóriaként volt számon tartható, ezért a fentiek tükrében vérlázító Répás önfényező elégedettsége a programban részt vevő tanárok erdélyi fizetéseket meghaladó javadalmazásával kapcsolatban.

Tudom, hogy a Fidesz soha nem fog visszakozni, és soha nem mondja azt, hogy bocs, barátaim,  tévedtünk. Amit másfél évvel ezelőtt kijelentettünk, az ma már nem igaz, sőt, akkor sem volt igaz. Mert mi oda szeretünk piszkítani, ahol régebb enni szoktunk. Most sem hiszem, hogy felmerül ez a kérdés, hiszen mint láttuk, szerintük megnyugtató a helyzet, sínen vagyunk, olajozottan működnek a fogaskerekek. Nekem mégis jó okom van továbbra is félteni ezt az oktatási programot, mert én teljesen mást látok az egész üggyel kapcsolatban. Továbbra sem állítom, hogy az év elején kifogásolt gyakorlat, az MCSMSZ-el kapcsolatos hiányosságok, mulasztások, netán túlkapások teljesen alaptalanok voltak. Mint ahogy nem gondolom azt sem, hogy mi itt, politikai és civil dimenzióban túlteljesítettünk volna e kicsi és magára hagyott közösség „megmentése” érdekében. De sajnos ettől még a jelenlegi állapotok, az azóta nyélbe ütött átalakítás eredménye azt mutatja, hogy a csángóoktatás ügye és igazi célja –mindenféle magasröptű nyilatkozat dacára – valójában sokadrangú kérdés a Fidesz számára. Átvett egy olyan feladatot, amelynek méltó és eredményes megvalósításához elhivatottság, jó értelemben vett elvakultság  - mondhatni - fanatizmus szükségeltetik. Ez pedig, akárhonnan nézem, nem az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának üléstermi mikrofonja mögött található.

Én tökéletesen megértem, hogy tulajdonképpen nem kellenek a Fidesznek a csángók. Szavazóként nehezen szólíthatók meg, távol is vannak, kilógnak a kárpát-medencei nemzetpolitikai elköteleződés karéjából. Más szóval: befektetésként veszteségesek. Csak akkor legalább annyi visszafogott jóérzés legyen ebben az áldott jó magyar kormányban, hogy ne állítson piedesztálra egy olyan intézkedést, amelynek kinyilatkoztatott jobbító szándéka tulajdonképpen egy sok évnyi, kemény erőfeszítéssel létrehozott, sok szempontból nagyon is működő rendszer összeomlásához vezet.

Mélyen tisztelt Répás Zsuzsanna! Ön és szeretett kormánya nem kötelesek támogatni a moldvai csángómagyar oktatást! De ha nemzetpolitikailag tiszta és feddhetetlen imidzsük megkövetelte és folyamatosan megköveteli, hogy világgá kürtöljék elköteleződésüket az ügyben, akkor legalább ne csináljanak hülyét azokból az emberekből, akik – kiszolgáltatottságuk ellenére - elhivatottságból és jó értelemben vett fanatizmusból leckét adhatnának önöknek. Önökkel ellentétben, nekik semmi okuk megnyugtatónak látni saját helyzetüket. Akármit is mondtak Önök valaha, és mondanak ezután, ennek a szánalmas hercehurcának mégiscsak a csángómagyar gyerekek, és a gyakran embertelenül nehéz körülmények között dolgozó magyartanárok lesznek a vesztesei.