hacsaknem

Szkeptikusan figyeltem-figyelem a Fidesz székház „ostroma” körüli fejleményeket. Nem éreztem egy percig se a felhőtlen örömöt, inkább valami mást. A kora délelőtti órák óta érkeznek a hírek arról, hogy tüntetők vették körül a Fidesz Lendvay utcai székházát. Kiderült, hogy civil aktivistákról van szó, akik "Az alkotmány nem játék", "Valódi Alkotmánybíróságot!", "Család nem egyenlő a törvénnyel", Sajtószabadságot, szólásszabadságot!" "Hajléktalannak lenni nem bűn" feliratú táblákkal, molinókkal felszerelkezve tiltakozni mentek a „medve barlangjához”. Azóta sokminden történt. Egyetlen kérdés fogalmazódik meg bennem: van-e tanulsága ennek a történetnek, valami, ami túléli a mai napot?

Ha hinni lehet a lovakkal, szobrokkal és kiemelkedő történelmi alakokkal kapcsolatos városi legendáknak, kurva nehéz lesz megmintázni az MSZP legvadabb álmaiban megjelenő Orbán lovasszobrot. Mint tudjuk, a ló lábának talapzathoz viszonyított térbeli elhelyezkedése a hátán ülő derék katona haláláról hordoz értékes információt. A történet legegyszerűbb, demo változata szerint, ha a ló egyik lába a levegőben van,  gazdája csatában esett el, ha viszont a jószág mind a négy lábával a talapzaton áll, akkor a természetes halál vetett véget földi nyomorúságának.

Hogy Magyarország történelmi időket él mióta a fülkeforradalom végbement, egyáltalán nem számít újdonságnak.  Mint tudjuk, Magyarország a földgolyó azon kevés országainak egyike, ahol egy ideje a regnáló hatalom védelmében erőt demonstráló szimpátiatüntetéseket szerveznek. Ha bárki azt hitte, hogy a nemzeti groteszknek van felső határa, van oka bőven kiábrándulni. A jelek szerint sikerült továbbfejleszteni az ötletet: szombaton ellenzéki párt fog ellenzéki párt ellen tüntetni Budapesten. Jelige: „mindannyian székelyek vagyunk!”

Nem tudom ki hogy van ezzel: igaz, hogy majdnem 20 percet vett el az életünkből, nem egészen legalja ez az MSZP kampányfilm. Amelyet a Magyarország ma elnevezésű kampány keretében adott közre  a Fidesz kormányzásáról. Ettől függetlenül hatalmas melléfogásnak érzem a projektet. És meg is tudom magyarázni. Régóta nyilvánvaló, hogy a baloldalon, az ún. demokratikus ellenzék térfelén  nyugtalanítóan magas az eladható imidzs-deficit, és a konstruktív, a média ingerküszöbét jó értelemben rugdosó megmozdulások felmutatásának képessége. Ami esetleg arra engedne következtetni, hogy 2014-ben valamiféle érdemi változás mehet végbe Magyarországon.  

Az utóbbi hónapok, hetek, és főleg napok kétségtelenül legizgalmasabb, helyenként túl is elemzett kérdése - az egyre-másra megjelenő közvéleménykutatási adatok tükrében - az ellenzék kormányváltási esélye. Akár a Medián, akár a TÁRKI legfrissebb méréseit vesszük alapul, szem előtt tartva, hogy mindenki abban a közvéleménykutatásban hisz, amelyet ő maga hamisít, mégiscsak be kell látnunk, hogy ebben a pillanatban nem a kormányváltásnak áll a zászló. Nem is efölött szeretnék kétségbeesni, ráérünk arra még. Ami ezekből a számokból számomra a legelgondolkodtatóbb – a Fidesz-KDNP még mindig kényelmes 40% fölötti támogatottsága mellett, a Jobbik lassú, de szolidnak látszó térnyerése.

Majdhogynem könnybelábadt szemmel olvastam Kövér László baráti, meleg szavait, amelyeket az ötvenedik születésnapját ünneplő Bayer Zsolthoz intézett kedd este. A Magyar Hírlap főfőmunkatársát nem kis, zártkörű családi összeborulás keretében, hanem a kamerák előtt, hivatalos felszólalásokkal illik ünnepelni. Nem elég a család, a hozzátartozók, barátok, régi és új munkatársak, a diszkrét gyertyafény, kell egy Kövér László is. No meg a csillogás, a kamerák. Miért? Mert megérdemli.

A nemzetpolitika köztudottan a Fidesz-KDNP kormány sikerágazatainak legebbike. A nemzeti ügyek kormányának szemszögéből cáfolhatatlan kijelentés alátámasztásául – sok más, jóval fontosabb téma mellett - a határon túli magyarokra vonatkozó feladatok végrehajtásáról szóló beszámolót tárgyalta kedden az Országgyűlés.  Bármennyire próbálom megerőltetni magam, nem emlékszem, hogy a Fidesz hatalomra kerülése óta (örökkévalóságnak tűnik) sor került volna már ilyen típusú jelentés ismertetésére, noha a Magyar Állandó Értekezlet megszabja a kormány ez irányú éves beszámolási kötelezettségét. Legyen ez a legnagyobb bajunk, bár azért ha így áll a dolog akkor én úgy tekintem: hiányos kissé ez a nemes nemzetpolitikai vallomás.

Miután Orbán Viktor levelét nekem és valamennyi határon kívül rekedt honfitársának megküldte, úgy döntött - a nemzet jövőjébe való interaktív beleszólásnak álcázott agymosás szellemében - valamennyi  magyar állampolgárral is levelezni fog a következő időszakban. Lássuk be, ez a hír überel egy egész napos, kommunizmust (egyébként jogosan) elítélő sirám-orgiát, még akkor is, ha kísértetiesen kommunizmust idéz eme nagyszerű vállalás: tájékoztató füzeteket küld eredményeiről a kormány minden háztartásba. Nem ám kedves kis rövid (olcsó) levelecskét, hanem egyenesen füzetet. Gondolom ezzel végérvényesen bearanyozza egész Magyarország választásokig hátralévő napjait.

Aki tátott szájjal hallgatta végig Orbán Viktor sokat emlegetett pénteki évértékelő/önértékelő beszédét, az valószínűleg nem értheti mit kerestek vasárnap fejében több ezrek az utcán, tiltakozásul valami olyasmi ellen, ami az alapvető jogok sárbatiprásának kortárs gyakorlatáról szól. A Klubrádió megmaradásááért szervezett szimpátiatüntetés persze nagyon fura egy olyan országban, ahol minden rendben van, ahol nincsenek felvonulások, tiltakozások. Ahol a kormány jól kormányoz, és mindenfajta demonstráció délibáb csupán.

Kontrollált visszavonulás, önkéntes területfeladás – ezekkel a módszerekkel (?) látja megoldhatónak a külhoni magyar szórványközösségek asszimilációjának megállítását na, ki? Hát Szász Jenő, Orbán Viktor első vonalbeli stratégája, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (a Magyar Művészeti Akadémia nemzetpolitikai megfelelője) vezetője. A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) múlt heti munkaülésén zárt ajtók mögött elhangzott gondolatok – bár nem kavartak akkora port Magyarországon, mint kolosszális marhaság jellegük miatt logikus lett volna -  megérnek bőven egy misét.