hacsaknem

Olvasom a Magyar Hírlap internetes oldalán, hogy a vajdasági Óbecsén elkövetett gyilkosságnak  nincs etnikai indítéka. Bármennyire is nem hivatalosak az értesülések, a Magyar Hírlap tudja. Dacára annak is, hogy – édesapja beszámolója szerint - a tizenhét éves Bilicki Ervint pár éve már összeverték egy szórakozóhelyen. Akkor az elkövetők szerbek voltak. Irreleváns, tudom. Persze nehéz és veszélyes bármit is hozzátenni egy ilyen tragédiához, bármit ami az egyszerűen rossz vajdasági közbiztonság, illetve a szerb-magyar történelmi együttélés közötti skálán megragadhatná az igazságot.

Én egyelőre nem vennék mérget erre. A fagypont körüli hőmérséklet ugyanis nagy mértékben gátat szabott a magyarok tüntetési kedvének vasárnap délután, és az a baj, hogy a Milla rendezvényén nem csak hogy nem voltak elegen, de még sokan sem voltak. Félek, hogy nem az időjárás tehet róla. Aki jobban érzi magát tőle, fogja a nyuszira. Vagy vigasztalja magát azzal, hogy tájainkon aligha vonulnak utcára pár ezren olyan ügyben, amely nem az evéssel-ivással kapcsolatos, tehát sínen vagyunk és siker a történet.

Lassan és tagoltan mondom, hogy értsd, Viktor! Alulmaradtál. Mindenben. Pintérrel, katasztrófavédelemmel (szerencsétlen megfogalmazás: elhárítás helyett mi védjük a katasztrófát) gusztustalan tehetetlenséggel és arrogáns cinizmussal együtt. De szerencsére tegnap óta tudjuk, hogy ez az ország nem rólad szól. Március 15. egy sima karmikus figyelmeztetés volt: hó alá került egy ország, a saját országod. Amelyet elvbarátaiddal együtt legjobb tudásotok szerint hagytatok cserben. Amelyet állítólag nem azért szerettek mert nagy, hanem mert a tietek.

Van valami diszkrét bája annak, hogy miközben Magyarországon emberek hosszú órák óta teljes létbizonytalanságban küzdenek  az időjárás „áldjon vagy verjen sors keze” típusú váratlan (!!!) szeszélyeivel, úgy, hogy a kormány „a tél komplex társadalmi probléma” jellegének isteni felismerésétől hanyatt esve március 15-én télügyi biztost nevez ki, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes lóháton vonul be Kézdivásárhelyre. 

Mire jött rá Táncsics a börtönben? Hogy nem ő van bezárva, hanem az ajtó. A jól ismert poént most valahogy alig találom viccesnek. A Táncsics név és a hozzá kapcsolódó díj a mindenható magyar kormány jóvoltából sajátos megvilágításba került. Nem tudtuk mi hiányzik alapon. Miután mától hivatalosan is kijelenthetjük, hogy Magyarországon  a demokrácia és a jogállam immár végérvényesen tartalom nélküli formává és keretté degradálódott, hogy a törvénynek bőven elég a betűjét figyelembe venni, a szellemét simán le lehet szarni, újabb kihagyhatatlannak látszó csapást sikerült mérni a kultúrára. És azokra a kultúremberekre, akik politikai széltől és ellenszéltől függetlenül építik azt, amiről úgy vélik: a jövő nemzedéknek érdemes lesz tovább adni. Mától azt is egy újabb fokkal nehezebb és röhejesebb lesz magyarázni, hogy a kultúra megbecsülése nálunk nem üres szó, hanem élő valóság. Nem, semmi meglepő nem történt. És mégis. Azt hittem, hogy „kiemelkedő művészeink megbecsülésére alkalmas, a magyar kultúra forrásait gazdagító” Fekete György-féle Magyar Művészeti Akadémiánál lejjebb nem lehet süllyedni e területen. Tévedtem.

Nos, feleim az autonómiában! Traian Băsescu román államfő a vasárnapi marosvásárhelyi tüntetés után egy kedd esti televíziós interjúban nyilatkozott arról, hogy szerinte az autonómia. Miközben sokan azzal voltak elfoglalva, hogy Victor Ponta miniszterelnököt démonizálják az MSZP kampánygyűlésén való részvételéért, elfelejtődött a hírhedt matróz-államelnök. Akit egyébként elég sokan (mondhatni, túl sokan) a magyarok/székelyek barátjának tartanak Erdélyben (meglehetősen tévesen), mert hiszen az egyszerű deduktív logika szerint Orbán Viktor barátja a székelyek barátja is, nemdebár? Csakhogy ez soha eddig, és most sem akadályozta meg őt abban, hogy markánsan, a tőle megszokott nyers, de annál inkább népi szájíznek kedves, felhasználóbarát stílusban hallani se akarjon erről az igényről.

Addig is, amíg a Vatikánban felszáll a fehér füst, és Áder Janó soha nem volt kételyeit maga mögött hagyva kézjegyével látja el az alaptörvény vadiúj módosításait, olvasom, hogy „Nemzetbiztonsági és diplomáciai érdekekre hivatkozva tenné eltitkolhatóvá a kedvezményesen honosított magyar állampolgárokra vonatkozó adatokat egy fideszes képviselő, a parlament honlapjáról pedig eltűnt egy dokumentum, amely tartalmazott ilyen számokat. Korábban a hvg.hu már pert indított a statisztikákért, amelyekben már a tárgyalás napja is ki van tűzve.”

Nos, arról van szó, hogy Potápi Árpád fideszes képviselő titkosítni akar engem,  és még pár százezer külhoni magyart, mivelhogy obskúrus nemzetbiztonsági, külpolitikai érdekek, és erők ezt bármikor megkívánhatják. Bonyhád szorgos-dolgos polgármesterének szeget ütött a fejébe, hogy Navracsics minisztériumának pert érő válasza a hvg.hu januári, közérdekű adatkérelmére, perspektívikusan kibekkelhető egy törvényjavaslat segítségével. Be is nyújtotta rögvest.

Aki azt hitte, a jelenlegi magyar kormány, élén a vezérrel alulmarad elődeivel szemben a teljhatalommal való visszaélés tekintetében, az mostmár beláthatja: sokan pironkodhatnak múltbeli pitiánerségük miatt, a Fidesz immár többszörösen lekörözte őket. Aki arra keresi a választ, hogy miért nem iskolában voltak azok a diákok, akiket ma délben a Parlament elől szállítottak fogdába a rendőrök, azok keressék a választ tiltakozásuk okában. Ha szembe tudnak, akarnak, egyáltalán szembe mernek nézni azzal, ami körülöttük folyik.

Az a helyzet, feleim, hogy miközben Magyarország szimbolikus, paradicsomi hely az álnok liberális világ ölében, ahol egyesek fáradhatatlanul azon ügyködnek,  hogy az instabilitás és a demokrácia hanyatlásának látszatát keltsék kifele, ami persze egyáltalán nem jellemző a magyar állapotokra – a különböző utcai megmozdulások pusztán a megvezetett idegenszívűek aljas, kormányellenes stratégiájának jelképei – vannak még olyen helyek a világon, ahol Orbán Viktor beszédeit állva tapsolja a közönség. Nem sok ilyen hely van Európában, és a világ egyéb tájain, de Lengyelország mindenképpen ezek közé tartozik.

Mesterházy Attilának volt pofája meghívni Victor Pontát a szombaton lezajlott évértékelő-kampánynyrendezvényre. Hetek óta olvasom, hogy milyen hazaárulás íze van annak, hogy a „magyarellenes román miniszterelnök” lesz az ellenzéki párt rendezvényének díszvendége. Az MSZP diplomáciai érzékének hiányától, arrogáns pofátlanságától hangos média és közvélemény határon innen és túl kimerítően foglalkozott tehát a kérdéssel. Olyannyira, hogy a gesztus nemzetárulással felérő tényének visszhangzásával akár ki is lehetett volna tapétázni az egész Kárpát-medencét. Nem kétlem, hogy a helyzet nem sokban fog változni ezután sem. Csakhogy.