Az Orbán-lengyel barátság: hogyan kell Fidesz-módra választást nyerni?

H_A Címkék: választás alkotmánymódosítás közszolgálati média Orbán Viktor Lengyelország Fidesz kormány Varsói Egyetem2013.03.10. 19:00

Az a helyzet, feleim, hogy miközben Magyarország szimbolikus, paradicsomi hely az álnok liberális világ ölében, ahol egyesek fáradhatatlanul azon ügyködnek,  hogy az instabilitás és a demokrácia hanyatlásának látszatát keltsék kifele, ami persze egyáltalán nem jellemző a magyar állapotokra – a különböző utcai megmozdulások pusztán a megvezetett idegenszívűek aljas, kormányellenes stratégiájának jelképei – vannak még olyen helyek a világon, ahol Orbán Viktor beszédeit állva tapsolja a közönség. Nem sok ilyen hely van Európában, és a világ egyéb tájain, de Lengyelország mindenképpen ezek közé tartozik.

Van valami egészen bizarr abban, hogy magyar fiatalok a demokrácia és a jogállam sokadszorra fércelt alkotmány útján történő lebontási kísérlete ellen tiltakoznak, szinte egy időben azzal, hogy több száz lengyel hallgató a Varsói Egyetemen tátott szájjal vegyes csodálattal hallgatja Orbán előadását arról, hogy a szülő fogalmát az Úr alakította oly módon, hogy az egy férfi és egy nő kapcsolatát jelentse.

Van valami egészen hátborzongató abban, hogy miközben a nyugati világ – amely a Fidesz szerint  definicionálisan halálra van ítélve – és nemzetközi jogvédő szervezetek elítélik Orbán kormányát a család túl szűk, szexuális irányultság, illetve a családi állapot alapján diszkrimináló meghatározásáért,  a hajléktalan emberek kriminalizálásáért, nem kevésbé  a véleménynyilvánítás szabadságának önkényes korlátozásáért, Orbánt Lengyelországban félistenként csodálják. Semmi másért, de „politikai eredményeiért és azért a munkáért, amit a magyar nemzeti identitás építése terén felmutat” – írja az mno.hu.

Értem én, hogy a legendásan történelmien fantasztikus lengyel-magyar barátság sokmindent kibír. Az azért nekem mégis meredek, hogy párhuzamosan azzal a többrendbeli figyelmeztetéssel, amely a regnáló Fidesz kormány felé 3 év óta folyamatosan érkezik a nemzetközi közvélemény irányából, Orbán –a kétségtelenül barátságos, mondhatni otthonos közegben önmaga fontosságán felbátorodva – nem meglepő, de még mindig szóra érdemes kijelentésre vetemedett. Az Instytut Wolnosci (Szabadság Intézet), valamint két egyetemi kulturális-politikai szervezet által múlt héten szervezett találkozón a  lengyel szejm legnagyobb ellenzéki pártjának, a Jog és Igazságosság pártjának (PiS) egyik képviselője megkérdezte Orbántól:  mi szükséges egy, a Fideszéhez hasonló győzelemhez? Válasz: mindenekelőtt a saját média kiépítése a legfontosabb, mert a liberális többségű médiumokban nehéz megjeleníteni az övékétől eltérő gondolatokat.

orban1.jpgOrbán Viktor a Varsói Egyetemen

fotó: www.mno.hu

Remélem senkit nem lep meg, hogy hatalmas ováció követte ezt a nemes gondolatot, olyannyira, hogy szerintem szimbolikusan álljunk fel mi is tapsolni! Orbán Viktor kampánytanácsadóvá avanzsálása mindenképpen megér egy tapsot. Orbán nem hazudott. Csak elfelejtette befejezni a gondolatot. A saját média kiépítése (miközben a negyedszerre fércelt alaptörvény a sajtó szabadságára tör) annyit tesz, hogy a közszolgálati médiát az aktuális kormány szócsövei közé sorolta a Fidesz kormány. Amely egyébként is mindent megtett azért, hogy beletörődjünk: a közszolgálati média az adófizetők pénzéből manipulálja a médiafogyasztókat, és ez így van jól, ez a normalitás. Hol van már 2010 decembere, amikor az önálló közmédia megszűnése kapcsán az MTI  vezérigazgatója, Belénessy Csaba azt mondta: "egy közszolgálati médium legyen lojális a kormányhoz és tisztességes az ellenzékhez".  Akkor még csak körvonalazódtak a mai bizonyosságok.

Tapsikoló lengyel barátaim! Orbán Viktor elfelejtette megosztani veletek, hogy a pártmédia létrehozását nem úgy értette, hogy a magánszférában, hanem hogy állami tulajdonban kell összehozni. Mert az az adófizetők pénzén működik, és ezért sokkal kifizetődöbb. A kiegyensúlyozott hírszolgáltatást meg úgy képzeljétek, hogy az ellenzéknek kuss. És hát igen, így lehet választást nyerni, nekem elhihetitek.

Nem tudom eldönteni, mi a nagyobb baj? Hogy Orbán Viktor megbomlott elméje visszafordíthatatlan károkat okoz Magyarországnak, vagy hogy ezt a bomlottságot normalitásként exportálja külföldre, és terjednek a tanai? Hogy vannak olyanok, akik az istenre támaszkodó nemzetépítés keresztényi csomagolásától még megrészegülnek? Azon gondolkodtam, vajon a budapesti magyar hallgatók miképpen reagálnának egy, a Varsói Egyetemen előadott egetveréshez hasonló beszédre? Halvány sejtésem van, mondjuk. Sejtem mikor merészkedne közéjük a vezér.

Tény viszont, hogy Magyarországon március 11-én az Országgyűlés minden bizonnyal elfogadja az alaptörvény negyedik módosítását. És az nem az Úr akaratából lesz. Vagy igen?

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr545126508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása