Táncsics-díj az Echo TV Bayer Zsoltjának

H_A Címkék: kultúra kitüntetés rasszizmus gyűlölködés uszítás kultúrpolitika Szaniszló Ferenc Echo Tv Táncsics-díj2013.03.14. 21:36

Mire jött rá Táncsics a börtönben? Hogy nem ő van bezárva, hanem az ajtó. A jól ismert poént most valahogy alig találom viccesnek. A Táncsics név és a hozzá kapcsolódó díj a mindenható magyar kormány jóvoltából sajátos megvilágításba került. Nem tudtuk mi hiányzik alapon. Miután mától hivatalosan is kijelenthetjük, hogy Magyarországon  a demokrácia és a jogállam immár végérvényesen tartalom nélküli formává és keretté degradálódott, hogy a törvénynek bőven elég a betűjét figyelembe venni, a szellemét simán le lehet szarni, újabb kihagyhatatlannak látszó csapást sikerült mérni a kultúrára. És azokra a kultúremberekre, akik politikai széltől és ellenszéltől függetlenül építik azt, amiről úgy vélik: a jövő nemzedéknek érdemes lesz tovább adni. Mától azt is egy újabb fokkal nehezebb és röhejesebb lesz magyarázni, hogy a kultúra megbecsülése nálunk nem üres szó, hanem élő valóság. Nem, semmi meglepő nem történt. És mégis. Azt hittem, hogy „kiemelkedő művészeink megbecsülésére alkalmas, a magyar kultúra forrásait gazdagító” Fekete György-féle Magyar Művészeti Akadémiánál lejjebb nem lehet süllyedni e területen. Tévedtem.

Persze, a magyar kultúra sokmindent kibír, és nem is pofázik vissza. Túlélte Horthyt, Rákosit, Kádárt, Gyurcsányt, és igen nagy valószínűséggel Orbán Viktorék műveletlen, emiatt frusztrált és agresszív kultúrpolitikai balegyeneseit is túl fogja. Nem az itt a kérdés, hogy egy fennálló hatalom miként honorálja csókosai tevékenységét, hogy miért az övéket, és miért nem a másokét, legyen szó Táncsics-díjról, József Attila-díjról, vagy éppen a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjéről.

Legyen nagyon világos: egyetlen művésztől sem vitatom el jól megérdemelt díját. Nem zavar különösebben, (bár az üzenet- és jelzésértéket nem áll módomban figyelmen kívül hagyni) hogy a  a szélsőjobbos rendezvényeken aláfestő zenét játszó Kárpátia egyik tagja is kitüntetésben részesül, vagy hogy a futballhoz és az egyházhoz nem árt közel lenni annak, aki igényt tart az elismerésre. Majdhogynem természetesnek találom, hogy ha valaki jó néhány kampányfilmet összehoz a pártnak, akkor simán megilleti egy kulturális hátbaveregetés. Az nem baj, hogy a kultúra területén végzett kiemelkedő művészi tevékenységgel köszönő viszonyban nincs sem az ember, sem az, amit csinál. Sokadrangú szempont.

szaniszlo.jpg

2011, a Széchenyi Társaság Díja "a hazai világ korrekt közvetítéséért és értelmezéséért"

Ebben a sztoriban éppen ezért nem Szaniszló Ferenc neve a lényeg, hanem az elv. Hogy a talpnyalók jutalmazását nyíltan, gátlástalanul, rivaldafényben és kokárdával díszítve ütik nyélbe. Már nem is házon belül, pironkodva.  Ráadásul Szaniszló nem egy mezei talpnyaló. Az Echo Tv Bayer Zsoltjának a nemzeti ünnep alkalmából történő piedesztálra emelése egyenértékű azzal, hogy Orbánék immár szemrebbenés nélkül legitimálják a rasszizmust, az antiszemitizmust, az uszítást. Szaniszló munkásságát tanulmányozva,

(és nem kell nagyon elmélyülni benne, mert végtelenítve ismétlődik ugyanaz) tulajdonképpen a sírástól a röhögésig minden utoléri az embert. Nem tudom eldönteni, hogy elmeorvosi esettel állunk szemben, vagy egyszerűen egy önmaga karikatúráját eljátszó, de tudatos ember ájtatoskodik a magyarságról, és fröcsög az idegenekről. Meggyőztem magam: Szaniszló pontosan vágja, hogy a gyűlölködés üzlet, divathullám, amelyet meg kell lovagolni, fiatalok múló szeszélye és begyepesedett gondolkodású emberek hóbortja, amelyet maximálisan ki lehet és kell használni a fennálló hatalom társadalmi beágyazása érdekében. Amely hatalom a megfelelő pillanatban igen hálás lesz ezért. A baj az, hogy ez a fajta mellveregető, örjöngő-fröcsögő, esztelen, minden rációt nélkülöző turbómagyarkodás nem marad meg kirakati cikknek az Echo Tv képernyőjén, hanem befurakodik az élet minden területére, és a politikától kezdve mindent megfertőz. Például így.

 zsidozas.jpg

 Szép lassan beérik az Echo Tv-s vetés: zsidózás az ELTE bölcsészkarán

És mivel maradunk így a nemzeti ünnep hajnalán? Egy egészséges országban a Szaniszló-féle, habzó szájú tömegeszméket hirdetőknek nem jutna pódium a szereplésre. Magyarországon televíziós adást vezetnek, és tevékenységüket komoly elismerésekben részesítik.  Ha a kultúra a nemzet kardja, akkor már nem szorul bizonyításra, hogy a Fidesz arra használja ezt a kardot, hogy valamennyi kitüntetést, elismerést, jelképet visszafordíthatatlanul lejárasson. Mára egyetlen törvény maradt: a lojalitás törvénye, amely felülírja a szakmaiságot, a hozzáértést. (Hajdanában még számítottak a szakmai szervezetek ajánlásai, ma már a miniszter egymaga dönt arról, hogy kinek ad, kinek nem.)

A korábbi Táncsics-díjasok egy része következésképpen törli magát a listáról, mert nem kíván egy szélsőséges eszméket valló, uszító, az összeesküvés-elméletek gyártásában éllovas, szellemiségében vállalhatatlan újságíróval osztozni ebben a kitüntetésben. Mivel nem rendelkezem Táncsics-díjjal, tiltakozásom jeléül megválni sem tudok tőle. Tudom, hogy semmilyen jelentőséggel nem bír azok számára, akik Szaniszló és eszméi előtt fejet hajtanak, de amit tehetek: hogy mélységesen szégyelljem magam azok helyében, akik ma elítélendő témát kreáltak ebből az emberből (is). Ha Magyarországon "a hazai világ korrekt közvetítője és értelmezője" egy Szaniszló Ferenc lehet, akkor hagyjuk a vérbe az egész kultúrát. Ha a gyűlölködés és véget nem érő zsidózás állami kitüntetéssel jár, csak annyit tudok mondani: kurvára szégyellem magam egy ilyen Magyarországért!

U.I. Balog Zoltán szabadkozása nevetséges, helyette külön szégyellem magam.

A fotók forrása: www.fn.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr15135290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Parajpuding 2013.03.15. 10:55:33

A csúti sutyerák pofázik a gyűlöletkeltésről? Ebben az országban senki nem keltett több gyülöletet, nem szított annyi ellenségeskedést, nem osztott meg ennyire társadalmat, mint éppen ő és ölebei. Attól, mert másra hazudja - szokása szerint - ezeket, attól még ugyanolyan bűnös marad a nemzet és a magyarság elleni bűntettekben.
Ez a díjazott is csak egy gyűlöletkeltő agyhalott csúszómászó, de mint látható ez a tetű aljas maffiakormány ezt díjazza.
Ilyen aljas és áruló vezetője és kormánya Rákosi óta nem volt az országnak.

veracity 2013.03.15. 10:55:35

Én azt gondolom, hogy ennek a posztnak az írója az, aki gyűlölködik és minden erejével igyekszik aláásni a magyarországi demokráciát.

Gusztustalan, remélem sokan érezzük így.

veracity 2013.03.15. 10:57:26

@Parajpuding:

"Ez a díjazott is csak egy gyűlöletkeltő agyhalott csúszómászó, de mint látható ez a tetű aljas maffiakormány ezt díjazza."

Őszintén, mit gondoltok, ki a gyűlöletkeltő? Lehet, hogy az aki így ír!

Parajpuding 2013.03.15. 10:58:34

@Unagig: aki kitette, pont olyan olyan primitív gané volt, mint te. Nem te voltál?

Cubase 2013.03.15. 10:58:42

@veracity: És miért? Légyszíves indokold meg, tényleg érdekelne. Mivel próbálja meg aláásni a magyarországi demokráciát az, aki egy nyilvánvaló komcsibérenc kitüntetése ellen felszólal?

Parajpuding 2013.03.15. 11:00:10

@veracity: te tanulatlan birka. Ez nem gyülöletkeltés, csupán vélemyénnyilvánítás. Az gyűlöletkeltés, ha azt mondom, hogy egy agyhalott orbánnyalonc vagy? Nem. Tény.

Unagig 2013.03.15. 11:00:47

@Parajpuding: kemeny puding vagy :) en anyadra arcara tettem stigmat, menj be es nyald le rola :)

Hefebier 2013.03.15. 11:01:34

Nem értem. Ha igaza lenne Szaniszlónak, már nem élne.

Cubase 2013.03.15. 11:02:09

@Hefebier: Hahaha, ez nagyon jó :)

willdataa 2013.03.15. 11:02:38

A zsidók olyan gyakran mondják a gójokról hogy azok gyűlölködnek hogy megnéztem az értelmező szótárban, mit ír a gyűlöletről:

gyűlölet
Nagyfokú ellenséges indulat. Ádáz, engesztelhetetlen, fanatikus, heves, izzó, vad, vak gyűlölet

***

Ezek után megnéztem a Szaniszló Ferenctől idézett felvételt hogy észlelni-e benne nagyfokú ellenséges indulat, ádáz, engesztelhetetlen, fanatikus, heves, izzó, vad, vak gyűlöletet, és azt kellett tapasztalnom hogy ilyen nem észlelhető benne, helyette higgadt, érzelmeket alig vagy egyáltalán nem tanusító elbeszélést láttam, tehát gyűlöletnek nem volt nyoma. Ezek után számomra kiderült hogy a zsidók megint hazudnak, az illető akit megrágalmaztak nem gyűlölködött.

Cubase 2013.03.15. 11:06:21

Ez a balog egyébként nem a zorbánék házi lelkésze?

Mert akkor sokat elmond ám ez az ügy arról, hogy miféle alakokkal veszi körbe magát ez az igazmagyar ember.

Hefebier 2013.03.15. 11:09:40

@willdataa:
"Egy SS ember számára alapelv, hogy becsületes, tisztességes és bajtársias legyen saját faja tagjaival, de nem másokkal. ... Ha egy páncélgödör ásásánál 10 ezer orosz nő gyengeségtől összeesik, csak annyiban érdekel bennünket, hogy kész lesz-e az árok. .."

Himmler beszéde Pózenben 1943 október 4-én

Semmi indulat, csak racionalitás.

hiénaf1 2013.03.15. 11:09:49

Jó, egy Hellerhez képest Szaniszló maga az igazmondó juhász.

willdataa 2013.03.15. 11:15:14

@Hefebier:

A szavak elentését egyelőre még nem a zsidók döntik el, ott még nem tartunk.

Cubase 2013.03.15. 11:15:34

@hiénaf1: Nem koordináta rendszerben kellene mérni az emberek tisztességét.

Tipikus reakció a zorbánozásra hogy "mé a gyurcsány jobbvót?"

NEM. Az embereket ÖNMAGUKBAN kell értékelni, nem másokhoz képest. És ebben a rendszerben ez a szaniszló csúnyán elvérzik.

Hefebier 2013.03.15. 11:21:25

@willdataa:

Melyik szó jelentését nem érted?

willdataa 2013.03.15. 11:22:55

@Hefebier:

Amit a "gyűlölet" szó jelent, az a Szaniszlótól idézett felvételen nincs. Mit lehet ezen nem érteni?

veracity 2013.03.15. 11:23:55

Aki Március 15.-én Táncsics viccel élcelődik, az minimum nem gondolta át, hogy mit csinál.

Vagy nagyon is megfontoltan teszi, mert így is ki akarja fejezni, hogy nincs köze a magyar történelemhez. Hogy ő nem magyar és elv-társai sem magyarok.

Érthető, hiszen minden nemzetben vannak, akik belülről bomlasztják a közösségi érzést. Sajnos nálunk túl sok ilyen van, több, mint ami tolerálható.

Mint a bozóttűz, úgy perzseli az országot a balliberálisok gyűlölettombolása.

Segítsetek ti is, hogy 2014-ben elolthassuk a gyűlölet lángnyelveit.

Hefebier 2013.03.15. 11:32:21

"Amit a "gyűlölet" szó jelent, az a Szaniszlótól idézett felvételen nincs. Mit lehet ezen nem érteni?"

Igazad van. Racionálisan mondta.

Cubase 2013.03.15. 11:34:56

@veracity:

"Hogy ő nem magyar és elv-társai sem magyarok"

Már csak arra válaszolj nekem légyszives, hogy szaniszló elvtárs akkor most nagyon is magyar?

És amikor moszkvában nyomult komcsiként, akkor is ugyanekkora nagymagyar volt?

Hefebier 2013.03.15. 11:37:08

@veracity:

"Aki Március 15.-én Táncsics viccel élcelődik, az minimum nem gondolta át, hogy mit csinál."

„A kis Jedlik Ányos kérdezi a mamáját:
– Anyúúú! Tudod, mit csinál az űrhajós, ha szomjas?
– Tudom, Ányos, űrkutat ás.”

sárkányfő 2013.03.15. 11:39:25

"Aki Március 15.-én Táncsics viccel élcelődik, az minimum nem gondolta át, hogy mit csinál."

Valóban, az elmebeteg Szaniszlónak Táncsics-díjat adni, nos ez valóban rossz vicc, sőt sokkal rosszabb: ez többek közt Táncsics emlékének meggyalázása is, ezért valakinek sürgősen le kéne mondania.

Legyünk igazságosak, hisz ritkán látunk példát az önkritikára: a miniszter elismerte a hibát. Ez jó. Ezt értékelni kell. De ez nem elég, a hiba-elismerés csak akkor őszinte, ha következménye is van. A nyilvánosságnak meg kell tudni ki terjesztette elő, ki fogadta el a kretén jelölését, kinek kellett volna utánanéznie hogy ki ez a. És aki ezért felelős, azt szépen elbocsátani. Nem kell rá haragudni, elég ha bocsánatot kér, biztos bánja már ő is.

"minden nemzetben vannak, akik belülről bomlasztják a közösségi érzést. Sajnos nálunk túl sok ilyen van, több, mint ami tolerálható."

Ez is igaz. A Fidesz épp most fogadott el egy új, magyarellenes alkotmányt (annyi a változás, hogy ez lényegében egy új alkotmány, nem én mondtam, hanem Sólyom), a magát valamiért államfőnek képzelő káder janika pedig bebizonyította, hogy aláír egy magyarellenes alkotmányt, és nem a magyarokat, hanem a gazdáját szolgálja.

Ráadásként itt a Jobbik is... amelyik épp most ismerte el (Gyöngyösin keresztül) végre-valahára, amit eddig is tudtunk persze, hogy Iránt képviseli. Döbbentet. Ilyet se fogadnának el sehol a világon, hogy egy párt bejelenti hogy egy több ezer km-re lévő országot képvisel... pedig képviselhetné, teszem azt, pl. mondjuk a magyar érdeket is...

És ezek csak a pártok. De bomlasztják belülről a nemzetet azok is, akik a nemzet egy részét származási alapon ki akarják rekeszteni. A zsidózók. Akik állandóan úgy beszélnek a magyar zsidókról, mintha azok nem magyarok lennének. Döbbenet. Ezek tesznek a legtöbbet a nemzeti egység ellen, ezek lényegében állandóan a nemzeti egység szétfeszítésén dolgozó magyarellenesek, a magyarok igazi ellenségei.

Celtic 2013.03.15. 11:40:46

@angyali értékrend: +1 :)
Eskudni mernek, hoyg vagy tiz eve a Metroban egesz jo irasai voltak (vagy keverem valakivel). Nem kiemelkedo, egyszeruen csak el lehetett olvasni es ot percet tunodni rajta.

Ehhez kepest most meg lehet nezni es felorat sirni/nevetni felvaltva. Valami felelmetes marhasagokat tud nagyon komoly pofaval mondani.

En inkabb az echo tv Monty Pythonja cimet adnam neki, neha van annyira vicces.

willdataa 2013.03.15. 11:41:57

@Hefebier:

Sajnálom, arról nem én tehetek hogy amit a zsidók mondanak Szaniszlóra az nem igaz. Tessék igazat mondani.

csak egy néző 2013.03.15. 11:43:50

Az látszik, hogy azok az IMF-es repülőgépek, amely gépek az osztrák határ felett cirkálva megállítják az esőfelhőket, nyáron az aszályt, most pedig ezt a hóesést okozzák az országban, egy kicsit, vagy nem is kicsit beljebb tévedtek és annak a sok idiótának, aki ajnározza ezt az idióta Stanyecli elvtársat igencsak besugározták az agyát, ahogy azt a kedvencük ez az igazmagyar ,(hogy csak Kövér Lacát idézzem) nyikhaj, senkiházi, jöttment firkász terjeszt annak az embernek(?) a Tv-jében aki inkább hasonlít a nevét is viselő (széles szájú békához), akinek köszönhetjük, hogy sikerült tönkretennie az Ikarust és akinek olyan terevei vannak, hogy "akkor végre Magyarország olyan növekedési pályára áll amin már vagy ötszáz éve.Ha ez bejön akkor jövőre Orbán Viktor kétharmaddal fog megint nyerni” Akkor bizony lesz magyar Nobel dijas közgazdánk Matolcsy,Bogár et, Boros et személyében. Hajrá Fiatal Demagógok Szövetsége.

Ibn al-Haiszam 2013.03.15. 11:46:01

@veracity: Aki egy Táncsics nevével fémjelzett díjat olyan embernek ítéli oda, aki hazugságokat terjeszt (lsd. NATO-bombázás Ajka környékén) az sárba tiporja Táncsics emlékét és azt amiért küzdött.
Egy idézett viccért fröcsögni és a gyülölet lángnyelveinek eloltásáról hadoválni meg legalább annyira cinikus, mint nyugdíjvédelemrôl beszélve csôbe húzni ezreket és megtagadni az egyéni állami számlák megnyitását.

hiénaf1 2013.03.15. 11:47:57

@Cubase: Igazad van egyébként. Mondjuk számomra kevésbé tűnik veszélyesnek a fenti futóbolond, mint a nemzetközi szinten bérrettegő másik. Ennyit akartam mondani az előző kommenttel. :)
Egyébként mindkettőt, akárcsak az összes politikust megpróbálom a helyükön kezelni. Nem veszem őket komolyan.

Hefebier 2013.03.15. 11:49:00

@willdataa:
"Sajnálom, arról nem én tehetek hogy amit a zsidók mondanak Szaniszlóra az nem igaz. Tessék igazat mondani."

Én is ezt ajánlanám Szaniszlónak. Lebombázták az ajkai tározót? WTF!

manes 2013.03.15. 11:51:28

Amikor Szaniszló pl.cigánybűnözésröl beszél akkor nincs igaza?

DR. Smit Pal 2013.03.15. 11:55:19

A 112. gyulolkodo libsi blog, aki a szokasos modon a bankok extraprofitjaert kuzd.

kzoltana 2013.03.15. 11:55:23

Eközben Kósa Lajos városának polgárai a szabadságról. VIDEÓ
www.vagy.hu/tartalom/cikk/4074_miert_hallgattok

willdataa 2013.03.15. 11:56:32

Rafinált szó-diktatúra van Magyarországon, egy etnikailag jól körülhatárolható kisebbség az ellenőrzése alatt álló médiával szabályozza (meghamisítja) a szavak jelentését, majd a már meghamisított jelentésű szavakat (szintén az ellenőrzése alatt álló médiával) önkényesen alkalmazza az ellenségeinek kijelölt személyekre, csoportokra.

Megoldás: a szó-diktatúra erőit megfosztani az ellenőrzésük alatt álló médiától és a szó-diktatúrájuk fenntartásához szükséges erőforrásoktól.

hiénaf1 2013.03.15. 11:58:07

@vezér01: "Egy zsidó diáklány bejelentette a rendőrségen,hogy rendszeresen horogkeresztet rajzolnak kollégiumi szobája ajtajára.A rendőrség rejtett kamerát szerelt fel és kiderült,hogy a leányka maga festegeti a horogkeresztet. Az eset külföldi, de talán Hellerék ajtaja elé is megérné felszerelni egyet."

Dögöljek meg, első gondolatom ez volt az esettel kapcsolatban.

willdataa 2013.03.15. 12:01:17

@hiénaf1:

Az Egyesült Államokban a George Washington Egyetemen egy zsidó diáklány horogkeresztet firkált, végül a biztonsági kamera buktatta le.

A híradás az esetről:
www.youtube.com/watch?v=ldLJmf-SsQ0

Hefebier 2013.03.15. 12:02:18

@manes:
"Amikor Szaniszló pl.cigánybűnözésröl beszél akkor nincs igaza?"

Nincs. Csak bűnözés van. Nálunk nincs cigány, de lopják az autókat, és a garázsokat is megdézsmálják. Meg a bicikliket is lopják. Ne cigány bűnőzésről beszéljünk. Bűnözésről.

Nem akarok senkit védeni, (ha cigány, ha nem) ha vétett tessék megbüntetni!

Cubase 2013.03.15. 12:06:47

@DR. Smit Pal:

"A 112. gyulolkodo libsi blog, aki a szokasos modon a bankok extraprofitjaert kuzd."

Nem. Nem azért küzdünk.

Hanem azért hogy az ilyen kommunista bérenc "újságírók" ne kaphassanak igazi magyar emberről elnevezett díjat.

Cubase 2013.03.15. 12:10:08

@manes:

"Amikor Szaniszló pl.cigánybűnözésröl beszél akkor nincs igaza?"

Amikor szaniszló pl. arról beszél hogy NATO gépek bombázták le az ajkai vörösiszap tározót akkor nincs igaza?

Attól hogy néha az igazság morzsáját elcsípi, az nem mentesíti az alól hogy máskor viszont ordas agymosó rosszindulatú hazugságokat terjeszt. Ez nem újságírás.

willdataa 2013.03.15. 12:12:11

@Cubase:

Ha a Szaniszló olyat mond ami nem igaz, az nem gyűlölködés. A gyűlölködés szó jelentése nem az hogy valaki nem igaz dolgot mond.

hiénaf1 2013.03.15. 12:17:58

Egyébként nemrég elcsíptem egy világpanorámát és Szaniszló elég keményen osztotta benne a fideszt. Volt ott összeesküvés elmélet, baloldalinak álcázott, de mégis fideszes atv, rózsadombi-paktum, miegymás. Csodálkoztam is, hogy még műsoron van a pali.

Cubase 2013.03.15. 12:20:33

@willdataa:

"Ha a Szaniszló olyat mond ami nem igaz, az nem gyűlölködés"

Engem marhára nem érdekel a gyűlölködés.

Engem a hazugság érdekel. Meg a hitelesség, amikor egy vérkomcsi nagymagyarnak hazudja magát.

Hefebier 2013.03.15. 12:21:23

@willdataa:

"Gyermekbűnözés van?"

Ez azt jelentené, hogy csak gyermek követheti el?
Akkor határozottan igen!

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.03.15. 12:22:19

"Magyarországon soha többé nem fordulhat elő, hogy embereket származásuk, vallásuk miatt hátrány, megaláztatás érjen, a kormány az ország minden polgárát megvédi, és az antiszemitizmus minden formáját elítéli" - Orbán Viktor, 2013 január

willdataa 2013.03.15. 12:25:59

@Hefebier:

Nincs olyan bűncselekmény amit csak gyermek követhet el, de kis termetű felnőtt nem.

hiénaf1 2013.03.15. 12:29:26

@Zámolyi: Amikor látsz egy kigyúrt, kopasz, fuxos fickót egy luxusautóban, jobbján egy szilikoncsodával, akkor valószínűleg te sem arra gondolsz, hogy az ipse karmester az Erkelben. Ide nem kellenek példák, meg kell hallgatni, ahogyan megnyilvánul Heller, megfigyelni azt, ahogy mondja és máris mindenki számára kristálytiszta a kép, hogy miféle is ez a bányarém.

Hefebier 2013.03.15. 12:30:57

@willdataa:

"Nincs olyan bűncselekmény amit csak gyermek követhet el, de kis termetű felnőtt nem."

Tehát a kis termetű felnőtt = gyermek. Feltéve, hogy van gyermekbűnözés.

kutyás majmok vagytok (törölt) 2013.03.15. 12:31:29

@Wagem: "És minnél többet olvasom ennek a libolsi csürhének a hozzászólásait annál inkább fasisztának érzem magam."

Biztosan nem vagy fasiszta, ha sokat olvasol a liberálisoktól. A lényeget nem érzed: azt, hogy rettenetesen lepusztult az agysejt állományod, mert annyi olvasás után még mindig retardált vagy.

Celtic 2013.03.15. 12:31:50

Azert ujra meghallgatva ugyanolyan szorakoztato :)
Aztan megneztem hang nelkul is. Ahogy mozog a szemoldoke, az nagy szineszi teljesitmeny.

Nem Tancsics-dij kellett volna, hanem a Nemzet szineszei koze valasztani. Vagy valami szinesz-dijat, kabare-kategoriaban.

Nem tehetek rola, de engem nagyon szorakoztat :)

nu pagagyí 2013.03.15. 12:33:31

Tőlem kitüntetgethetik egymást az elvtársak. Legalább látszik az alpári bunkóság, ami átitaja ezt a jobboldalt, amihez szerencsénk van. Szaniszló munkássága magáért beszél.

Amihez a jobboldal hozzányúlt szarrá változott, úgyhogy a bukásuk után komoly köztisztasági tevékenység vár az új kormányra. Szellőztetni, takarítani kell először.

Hefebier 2013.03.15. 12:36:01

@hiénaf1: Mi a baj Hellerrel? Csak az, hogy zsidó?
És Tellerrel?

kutyás majmok vagytok (törölt) 2013.03.15. 12:37:54

@manes: " Amikor Szaniszló pl.cigánybűnözésröl beszél akkor nincs igaza?"

Szerinted, egy elmebetegnek lehet igaza?

kutyás majmok vagytok (törölt) 2013.03.15. 12:41:40

@hiénaf1: Meséld el nekem, hogy miben vagytok jobbak a zsidóknál? Érdeklődve várom, talán elfér egy mondatban.

willdataa 2013.03.15. 12:45:37

@Hefebier:

A gyermekbűnözés azt jelenti hogy olyan cselekmények, amelyek többségét gyermek követi el. A cigánybűnözés azt jelenti hogy olyan cselekmények, amelyek többségét cigány követi el, például idős nénik megerőszakolása, idős nénik, bácsik agyonverése, kirablása, utcai rablás, késelés, uzsorázás, rabszolgatartás, lányfuttatás, színesfém lopás, azzal való orgazdaság, stb.

csak egy néző 2013.03.15. 12:46:26

@Faszt vagytok ti lovas nemzet:
Sorold fel azokat a magyar Nobel díjasokat, akik nem zsidók voltak. Érdeklődve várom a listát.

Cubase 2013.03.15. 12:48:38

Az egésszel nekem az a bajom, hogy a fórumokban hiába jut 9 viszonylag értelmes véleményre 1 idióta, a közvélemény kutatások alapján még mindig a nagymagyarok nyernék a választásokat.

Ez sok mindent jelenthet, leginkább azt, hogy ezeknek a komcsiknak a szavazói jellemzően a butább, egyszerűbb, olvasatlanabb rétegből kerülnek ki.

Nem használják az internetet, újságot nyilvánvalóan nem olvasnak, csak bégetik amit a gazdájuktól hallottak.

És van rá esély hogy 2014-ben is ők lesznek többen.

Hefebier 2013.03.15. 13:00:07

@willdataa:
"A gyermekbűnözés azt jelenti hogy olyan cselekmények, amelyek többségét gyermek követi el. A cigánybűnözés azt jelenti hogy olyan cselekmények, amelyek többségét cigány követi el, például idős nénik megerőszakolása, idős nénik, bácsik agyonverése, kirablása, utcai rablás, késelés, uzsorázás, rabszolgatartás, lányfuttatás, színesfém lopás, azzal való orgazdaság, stb."

Én inkább a kormánybűnözésről beszélnék. Amit csak (kizárólag) a kormány tud elkövetni.
index.hu/belfold/2013/03/14/kovesse_eloben_a_nagy_marciusi_hidegbetorest/

willdataa 2013.03.15. 13:05:21

@csak egy néző:

Sorold fel a Nobel-díj odaítélő bizottság nem zsidó tagjait.

kutyás majmok vagytok (törölt) 2013.03.15. 13:10:18

@Cubase: "Nem használják az internetet, újságot nyilvánvalóan nem olvasnak, csak bégetik amit a gazdájuktól hallottak."

A fanatikus hívek igen, de a szegénységben élő emberek talán már rájöttek, hogy becsapták őket. A rezsicsökkentéses kamu meg semmit nem ér: sok embernek már nincs közmű szolgáltatása vagy nagyon kevés, mert nem tudná kifizetni. Vidéken még rosszabb a helyzet. Ezzel is csak a sokat fogyasztó gazdagokat segítik, ahol fűteni kell a medencét stb.
Átlagos családnál pár ezer forint alig jön össze, az eddigi sarcolások mellett nincs jelentősége.

kutyás majmok vagytok (törölt) 2013.03.15. 13:22:21

@willdataa: Retardált vagy, nem érted a lényeget. Akkor legalább annyit mondj el, hogy miért nem a magyarok irányítják a pénzvilágot, ha okosabbak mint a zsidók? Hogy lehet, hogy ezer év nem volt elég ahhoz, hogy a magyarok birodalmat és gyarmatokat építsenek ki, mint a világ nagy nemzetei? Nos?

csak egy néző 2013.03.15. 13:25:18

@willdataa:
Ugye nem azt akarod mondani, hogy a Svéd Királyi Akadémia tagja mind zsidó származású? Ennyire azért csak nem vagy elmebeteg, de lehet, hogy téged is besugároztak ennek az idióta Stanyecli et által vizionált IMF-es repülőgépek.

Cubase 2013.03.15. 13:27:01

@Faszt vagytok ti lovas nemzet:

Erre a választ azért mi is tudjuk...

Ennyire nyíltan széthúzó, gyűlölködő, mindig minden hibát másban kereső nép nincs még egy.

pocaklakó minimanó 2013.03.15. 13:28:45

Azért lássuk be, hogy sokkal szalonképesebbek a ballib megmondóembereknél azok a nem-ballibek, akik képesek arra, hogy a számukra ellenszenves jutalmazottal/díjazottal szemben ne lépjenek fel olyan tapló és tahó módon, mint a ballibek teszik akkor, amikor számukra ellenszenves emberekről van szó.

Bár jó lenne látni azt, hogy nem-ballibek adják vissza (vagy nem fogadják el) az olyan kitüntetéseket, amelyet megkaphat egy színvonaltalan Bolgár, Andrassew, Bächer vagy Havas.

willdataa 2013.03.15. 13:33:09

@Faszt vagytok ti lovas nemzet:

Azért mert a zsidók Talmudja tiltja a kamatszedést, azt olyan rossz dolognak tekinti mint a vér ontást (Baba Mecia - Középső Kapu), viszont van egy olyan barbatrükk hogy a gójoktól szabad kamatot szedni (tehát a gójokkal szabad olyan rossz dolgot tenni mint a vérontás).
Egy rasszista alapon álló nép helyzeti előnyben van a többi néppel szemben, ez olyan mint amikor egy versenyen helyzeti előnyben vannak azok akik csalnak.

pocaklakó minimanó 2013.03.15. 13:33:14

@nu pagagyí:

"Tőlem kitüntetgethetik egymást az elvtársak. Legalább látszik az alpári bunkóság, ami átitaja ezt a baloldalt, amihez szerencsénk van."

Pulitzer-emlékdíj (Emlékdíj! Muhaha! A színvonaltalan lopás jellemzője.): Aczél et., Drágajóbolgárúr, Tivadaj, Kálmán Olga, Mihancsik, MGP-spicli, tótawé & újpéter.

Kell ennél színvonalasabb gárda? :)

pocaklakó minimanó 2013.03.15. 13:36:20

@Cubase:

"...az nem mentesíti az alól hogy máskor viszont ordas agymosó rosszindulatú hazugságokat terjeszt. Ez nem újságírás."

Eötvös Pál, aki 2002-ben megkapta a Szabad Sajtó-díjat: www.origo.hu/itthon/20031027tellerlevel.html

Aha. :)

Cubase 2013.03.15. 13:37:19

@pocaklakó minimanó:

Aztán szaniszló elvtárs mennyivel színvonalasabb, áruld már el nekünk.

Mert ő még legalább elvtelen áruló is, hazaáruló komcsiból lett nagymagyar megmondóember.

csak egy néző 2013.03.15. 13:37:21

@willdataa:
Azt hiszem ennyi volt a veled való társalgás. Javaslom, hogy nézd az echó tv-ben Stanyecli et műsorát. A te szintednek, még lehet, hogy sok is lesz.

Cubase 2013.03.15. 13:39:40

@pocaklakó minimanó:

Egybites buta ember vagy.

Már írtam, hogy az embereket ne MÁSOKHOZ KÉPEST minősítsd, hanem önmagukhoz és az objektív tisztességhez képest.

Persze ez azért némileg magasabb fokú intelligenciát kíván.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.03.15. 13:41:03

no és az megvan, hogy kálmán olga az ATV propaganda televíziósa meg pulitzer díjat kapott?
ez a hihetetlen, nem a teremtésmítoszok

willdataa 2013.03.15. 13:41:22

@csak egy néző:

Érvek nélkül ellenem semmire nem mész. Szaniszló becsületes ember, nyilvánvalóan nem gyűlölködött, a gyűlölködés mint magatartás eleve idegen tőle.

pocaklakó minimanó 2013.03.15. 13:42:12

@Ibn al-Haiszam:

"Aki egy Táncsics nevével fémjelzett díjat olyan embernek ítéli oda, aki hazugságokat terjeszt (lsd. NATO-bombázás Ajka környékén) az sárba tiporja Táncsics emlékét és azt amiért küzdött."

a) Aki a nevében "szabad sajtóra" utaló díjat olyan embernek ítéli oda, aki hazugságokat terjeszt (ld. Teller-levél) az visszamenőlegesen is sárba tiporja a szabad sajtó fogalmát.
b) A "lásd" még a mostani helyesírási szabályozás szerint sem lehet lsd. formában írható.
c) A b)-re forrás: "A lásdból lehet ld., de lsd. nem" (www.origo.hu/itthon/20130308-a-magyar-helyesirasi-szabalyzat-tizenkettedik-kiadasanak-tartalmabol.html)
d) Örülök, hogy segíthettem.

pocaklakó minimanó 2013.03.15. 13:43:39

@Cubase:

"Aztán szaniszló elvtárs mennyivel színvonalasabb..."

Semennyivel. :)

Csak most nem tudom, hogy ez a többieknek jó-e. :)

pocaklakó minimanó 2013.03.15. 13:44:39

@Cubase:

"Már írtam, hogy az embereket ne MÁSOKHOZ KÉPEST minősítsd, hanem önmagukhoz és az objektív tisztességhez képest."

Ilyen esetben sem változna semennyit a minősítés.

Melyikre vagy kíváncsi?

pocaklakó minimanó 2013.03.15. 13:48:07

@wmiki:

"...kálmán olga az ATV propaganda televíziósa meg pulitzer díjat kapott?"

Nem Pulitzer-díjat, hanem Pulitzer-emlékdíjat, ami körülbelül úgy viszonyul a Pulitzer-díjhoz, mint a cikória-pótkávé a Kopi Luwakhoz.

A Pulitzer-emlékdíj nem más, mint egy ismert díj nevének kisajátítása itthoni felhasználásra.

A névvel próbálják legitimálni azt a tevékenységet, amelyért ott, ahol a valódi díjat osztogatják, már régen nem lehetnének az itthoni díjazottak újságírók.

csak egy néző 2013.03.15. 13:51:47

@willdataa:
Mint már mondtam , hogy ennyi volt. Javaslom, hogy társalogj wmikivel. Kb egy színvonalon vagytok. Na csá kicsirigó. Hajrá fidesz.

Hefebier 2013.03.15. 13:52:07

@wmiki:
"no és az megvan, hogy kálmán olga az ATV propaganda televíziósa meg pulitzer díjat kapott?
ez a hihetetlen, nem a teremtésmítoszok"

Kálmán Olga a Szaniszló lánya, vagy felesége?
No és az megvan, hogy Robert J. Lefkowitz (Duke Egyetem) és Brian K. Kobilka (Stanford Egyetem) kémiai Nobel-díjat kaptak? És mi közük van hozzá?

Cubase 2013.03.15. 13:52:14

@wmiki:

És igen, megjött az újabb komcsibérenc.

Mi az, ma délutános vagy?

Várjál csak, gyorsan berakok egy Dopeman CD-t, csak hogy egyből igazad legyen.

Cubase 2013.03.15. 13:55:25

@pocaklakó minimanó:

"Melyikre vagy kíváncsi?"

Semelyikre. Itt most szaniszló újságírói nagyságáról és kitüntetéséről beszélgetünk. Ennek megítélését semmilyen formában nem befolyásolja hogy mások mikor és mit kaptak.

pocaklakó minimanó 2013.03.15. 13:57:49

@Cubase:

"Ennek megítélését semmilyen formában nem befolyásolja hogy mások mikor és mit kaptak."

a) Azt nem.

b) Mások megítélést viszont igen.

c) Például azokét, akik MOST visszaadják, miközben MÁSKOR nem tettek így, mivel MÁS idióták idiótaságai számukra nem idiótaságok.

d) Szaniszló hitvány.

e) És hitványak mások is, akik kaptak.

f) A leghitványabbak pedig azok, akik SZELEKTÍVEN nyivákolnak.

Gera 2013.03.15. 13:58:30

@Fejesrob: Természetesen nem kell szeretni Heller Ágnest, bár engem inkább úgy, ahogy van hidegen hagy, nem nagyon tudom hova tenni a vele kapcsolatos indulatokat, de ez lényegtelen, viszont ezzel a teljesen elmebeteg Szaniszlóval épeszű ember nem említheti egy lapon.

pocaklakó minimanó 2013.03.15. 14:02:13

@Gera:

"...nem nagyon tudom hova tenni a vele kapcsolatos indulatokat..."

Akkor csak olvasnod kell. Többet.

kutyás majmok vagytok (törölt) 2013.03.15. 14:06:09

@willdataa: "Azért mert a zsidók Talmudja tiltja a kamatszedést"

Barom, nem ezt kérdeztem. Na fuss neki még egyszer a kérdésemnek! Látom értelmezési gondjaid vannak (az is lehet, hogy szimplán hülye vagy).

Gera 2013.03.15. 14:07:13

Balog elvtársnak meg felhívnám a figyelmét, hogy természetesen nem kell több száz jelölt teljes munkásságát ismernie, elég, ha a kitüntetésre kiválasztott néhánynak utánanéz. Annyira azért nem kell alaposan, ez a Szaniszló már jó ideje közröhej tárgya, még én is tudom, kicsoda, pedig életemben összesen 2 percig nem néztem még Echot.

Gera 2013.03.15. 14:09:44

@pocaklakó minimanó: Nem olvasom, mert nem érdekel. Nem éri el az ingerküszöbömet. Neked is javaslom, hogy ne foglalkozz hülyeségekkel, pláne ha kifejezetten idegesítenek. Heller annyira sem tolja magát az ember arcába, mint ez az idióta Szaniszló, szóval az ember prímán elkerülheti a vele való foglalkozást.

pocaklakó minimanó 2013.03.15. 14:11:08

@Gera:

"...elég, ha a kitüntetésre kiválasztott néhánynak utánanéz."

Minek ilyet tenni? Andrassew is kapott ilyen díjat, pedig az ő esetében is lehet tudni, hogy milyen "színvonalat" képvisel.

Csodálkoztam is, hogy a korábban díjazottak milyen békésen tudomásul vették, hogy sz@r került a Táncsics-palacsintába.

pocaklakó minimanó 2013.03.15. 14:14:54

@Gera:

"Heller annyira sem tolja magát az ember arcába, mint ez az idióta Szaniszló..."

Ez is egy szempont, bár nem osztom, hogy ne tolná magát a másik. Tolja rendesen.

Gera 2013.03.15. 14:24:18

@pocaklakó minimanó: Andrassew? És akkor mi van? Ember, értsd már meg, ebben az egészben nem az az érdekes, legalábbis számomra, hogy politikai szempontok alapján tüntetgetnek ki embereket, valóban teljesen ugyanezt művelte a másik oldal is, errefelé ez így szokás. De azért arra mégiscsak felkapja a fejét az ember, amikor egy komplett elmebeteget tüntetnek ki. Persze már az is érdekes, hogy műsora van, de egy tv sok mindent bevállal a nézettségért. De azért a Táncsics-díj már túlzás.

pocaklakó minimanó 2013.03.15. 14:42:29

@Gera:

"De azért arra mégiscsak felkapja a fejét az ember, amikor egy komplett elmebeteget tüntetnek ki."

Mennyivel jobb egy zsigeri gyűlölködő díjazása egy elmebeteg díjazásánál?

"Persze már az is érdekes, hogy műsora van, de egy tv sok mindent bevállal a nézettségért."

Persze, hiszen ha kaphat a legmélyebb szervilizmusban fetrengő, kutyába ingyen és bérmentve lemenni képes, nyálasan alákérdező drágajóbolgárúr rádióműsort, miért fosztanánk meg magunkat attól az élvezettől, hogy nézzünk egy konteórajongót? :)

pocaklakó minimanó 2013.03.15. 15:06:49

Táncsics-díj az Echo TV Kálmán Olgájának.

hiénaf1 2013.03.15. 15:13:33

@Hefebier: Mi köze van ennek ahhoz, hogy zsidó? Engem a nő irritál a stílusával és a mondanivalója tartalmával.
Miért kell mindenbe belekeverni a származást?

hiénaf1 2013.03.15. 15:17:17

@Faszt vagytok ti lovas nemzet: Ezen a ti meg mi gondolkodásmódon túl kéne már lépni, nem? Hellerrel van bajom, nem a zsidókkal.

csak egy néző 2013.03.15. 17:12:21

Egy kis adalék ehhez az idiotizmushoz. Van még aspiráns a Táncsics díjra. Ime egy kis szösszenet a XVI. Ker. Közéleti, pártfüggetlen lapjából a Civil Fórum nevű fosból, amit bedobálnak ingyen.
KUTYÁK UTÁN MI IS CSIPET KAPUNK ?
Amerikában hoztak egy olyan törvényt, mely szerint ez év márciusától minden egészségügyi ellátásra szoruló állampolgár köteles a bőre alatt egy mikro-csipet hordani.
Beigazolódott!!!, hogy az USÁ-ban minden madárinfluenzás "oltó" anyag alapjában véve csip-implantáció volt, ráadásul "halálkamrás" változatban. Másfél év múlva mindenkinek kötelező lesz persze "szabad akaratukból", ami azt jelenti, hogy meg sem kérdezik őket. Természetesen minden csip-nek fontos eleme a "halálkamra", amelynek segítségével akár egy 100.000 fős sereget lehet központilag vezérelve hullamezővé változtatni. Így minden beoltott ember egy központi szateliten keresztül bármikor "kikapcsolható"
Mindenki előtt világos, hogy az a bizonyos "vallási közösség" , amelynek tulajdonában van minden bank, minden állam kormánya, az összes sajtó-és TV, az összes ásványi kincs, minden vallási közösség irányítása ( a pápáé is ), valamint az összes gyógyászati apparátus a gyógyszeriparral együtt-nem fog lemondani a központi számítógép birtoklásáról. Ez egyre inkább biztosítja számukra a minden ember feletti uralmat, akik aztán csak megtűrt rabszolgák lehetnek.
A Világ Magyarsága Hetilap nyomán.

quadcore 2013.03.15. 17:16:16

A gyűlöletkeltés egy dolog, az is, hogy diktatúrát építenek.. de hogy gyakorlatilag az elmebetegek átvették a hatalmat.. Matolcsy az MNB-ben, rúgja ki a remek szakembereket. Szaniszló.. a videói magukért beszélnek. A közvéleménykutatások hazugok, vagy ebben az országban tényleg ennyi az ostoba ember, aki a FIDESZ-re szavazna (a másik oldal is csak egy fokkal jobb. de ennyi elmebeteg nem volt ott).

pocaklakó minimanó 2013.03.15. 18:43:15

@quadcore:

"A gyűlöletkeltés egy dolog, az is, hogy diktatúrát építenek..."

Vö.: "Azt mondta, hogy a diktatúra kifejezés nem illik a magyarországi helyzetre." (www.magyarhirlap.hu/esterhazy-szo-sincs-diktaturarol)

willdataa 2013.03.16. 13:36:25

@quadcore:

A "remek szakemberek" a jegybanknál átaludták a devizahitel hegy felhalmozását. Ha nem vették észre akkor azért alkalmatlanok, ha észrevették de szándékosan nem tettek ellene akkor meg azért.

Géza Fispán 2015.10.06. 16:45:23

@Unagig: Névtelenül tették ki a kis ( simlicska jelzők) tehát butuska neonácik...de mi eben a különleges és szokatlan? Hm? A jobboldali rezsimek mindig jobbra csúsznak.
süti beállítások módosítása