A baloldali amatőrizmus elviselhetetlensége

H_A Címkék: propaganda évértékelő szerzői jogok kormányzás kampányfilm MSZP Fidesz Orbán Viktor RTL Klub2013.03.04. 00:51

Nem tudom ki hogy van ezzel: igaz, hogy majdnem 20 percet vett el az életünkből, nem egészen legalja ez az MSZP kampányfilm. Amelyet a Magyarország ma elnevezésű kampány keretében adott közre  a Fidesz kormányzásáról. Ettől függetlenül hatalmas melléfogásnak érzem a projektet. És meg is tudom magyarázni. Régóta nyilvánvaló, hogy a baloldalon, az ún. demokratikus ellenzék térfelén  nyugtalanítóan magas az eladható imidzs-deficit, és a konstruktív, a média ingerküszöbét jó értelemben rugdosó megmozdulások felmutatásának képessége. Ami esetleg arra engedne következtetni, hogy 2014-ben valamiféle érdemi változás mehet végbe Magyarországon.  

Az MSZP-nek sikerült bebizonyítania, hogy amatőrizmus tekintetében igencsak magasra tette a lécet. Először is, kíváncsi lennék, hogy kinek készült ez a kampányfilm. Ha figyelembe vesszük, hogy engedély nélkül használt fel részleteket az RTL Klub híradójából, akkor nagyjából tökmindegy. Azt mondanám, hogy leginkább a bajnak készült. Nehezemre esik bár, de kénytelen vagyok elfogadni, hogy egy ilyen kulcsfontosságú pillanatban, amikor az ellenzéki oldalon összezárásra, stratégiai együttgondolkodásra, és hiteles, megkerülhetetlen üzenetek megfogalmazására lenne szükség, egy ilyen röhejes ballépésre ragadtatja magát az elmúltnyócév kormányzó pártja.

Az a baj, hogy ez a jelentéktelennek tűnő szerzői jogok körüli vita nem bekkelhető ki azzal, hogy bocs, de újraszerkesztettük, és különben is más médiumoktól is eltulajdonítottunk. Ha előzetesen nem kérsz engedélyt valaminek a felhasználására, akkor teljesen lényegtelen, hogy miként ollózod össze saját szád íze szerint. Ez sajnos mit sem változtat a tényen, hogy nem a tied. Őszinte csalódás, hogy a jövő szombati grandiózus évértékelőre való felkészülés hevében ilyen „apró” részletekre nem figyelnek Mesterházyék. Merthogy akár még igazuk is lehetne. Kicsit rezignált, kicsit statikus, kicsit erőtlen, de alapvetően olyan tényeket sorakoztat fel a filmjük, amelyeket csak az nem lát, aki szándékosan elfordítja a fejét. És mégis, valahogyan az egész kép hibádzik.

A társadalmi különbségek növekednek, a középosztály lecsúszik, négymillió a szegény ember, közülük másfél millióan a létminimum alatt élnek, a gazdaság teljesítménye csökken, a fiatalok menekülnek az országból - sorolja az alkotás, amely bírálja a kormány oktatási és kulturális politikáját, a stadionépítéseket, a szociális kiadások csökkentését is. A film konklúziója, hogy a Fidesz-kormánynak meg kell buknia, Orbán Viktornak pedig távoznia kell a közéletből. – írja a nol.hu.

Nem igaz, hogy a felsorakoztatott tények köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, de az RTL-es botrány nem az egyedüli vérző sebe ennek a sztorinak. Az MSZP egyebek mellett azt a Fidesz propagandát nehezményezi, amely szerinte elszakadt a valóságtól. Hogyan lehet hiteles ez a bírálat, amikor hozzáteszed, hogy te magad is kemény milliókat költesz arra, hogy Orbán Viktort, Matolcsy Györgyöt és Hoffmann Rózsát óriásplakátokon láthassa vissza a drága jó magyar választó? És hogy kampányfilmestől-mindenestől megúsztátok 15-16 millióból, vajon kit vigasztal? Hogy nem milliárdos nagyságrendekről beszélünk, szerintem senkit.  Ez az alternatíva? Ezért kellene valami másra szavaznia Magyarországnak 2014-ben?

Azt már csak nagyon halkan és zárójelben jegyzem meg, hogy Bajnai Gordon évértékelőjében úgy vélekedett: örvendetes, hogy a Fidesz nem csekély összegeket fordít ismertségének növelésére, csak kár, hogy az adófizetők pénzén teszi. Vajon (az ellenzék egyetlen esélyes miniszterelnökjelöltje) mennyire örül most ennek a bejelentésnek és e szépreményű, kampányfilmmel feldúsított propagandás  mellényúlásnak? Annál is inkább hogy eléggé evidenssé kezdett válni: a vészesen fogyó idővel versenyt futva már nem lehet sokáig halogatni a döntést. Vagy lesz összefogás a baloldalon, vagy megy a levesbe az egész eddigi felhajtás.

Nos, ez a lépés egyáltalán nem bölcsességre enged következtetni. Az MSZP még mindig nem érti, hogy a Fideszt nem lehet megverni ugyanazokkal az eszközökkel, amelyeknek segítségével az „elmúltnyócév” után neki sikerült egy fülkeforradalmat sikerre vinnie. Aki azt hiszi, hogy a Fidesz legyőzésének alternatíváját azoknak a fegyvereknek a megragadása képezi, amelyeket ő maga sikerrel alkalmaz - a jövőképet felvonultatni képtelen, szájbarágó, ellentmondást nem tűrő háromszavas retorika, az állandó szembehelyezkedés – annak csalódásban lehet része. Jó okom van azt hinni, hogy a kiábrándulás és rengeteg frusztráció dacára, 2014-ben nem lehet választást nyerni, vagy akár az erőviszonyokat jelentősen megváltoztani a sérelmi alapú kommunikációval, leutánozva azokat az izzadtságszagú húzásokat, amelyekre egy kétharmados kormánypártnak nyilván sokkal több pénze van, mint ellenfeleinek.

És hogy ki jött ki jól ebből az egészből? Kocsis Máté és a Fidesz.  Az a Kocsis Máté, aki nem valószínű, hogy 20 percet feláldozott az életéből, hogy tükörbe nézzen. De akinek jó alkalmat szolgáltatott ez az MSZP-s akció arra, hogy akár áttételesen is, de újra emlékeztessen az elmúlt nyócra. És volt annyira cinikus, hogy a pártja által tökéletességre fejlesztett gyűlöletet - a magyar emberektől kapott felhatalmazás birtokában, miszerint beszélhet a nevükben - ellentmondást nem tűrően ellenfelével azonosította. 

Az MSZP kétségbeesésében egyre csak süllyed a gyűlölettel teli világába, ahol csak uszítás és hergelés van. A magyarok  azonban soha többé nem akarnak velük együtt süllyedni. Talpra álltunk, és Magyarország ma jobban teljesít, mint korábban. - Kocsis Máté, (nol.hu)

Ez pedig azért kurvára nem jó hír, mert ez az emlék (a kiheverhetetlenül elkúrt elmúltnyócév) fog sokakat távol tartani az urnáktól jövőre. Ha minden így megy tovább a szent amatőrizmus jegyében, pont nem azokat fogja, akik az állandó szabadságharcot vívó, külföldieket kizavarni akaró, a nulláról egy 100%-ban magyar gazdaságot építeni igyekvő kormánnyal szimpatizálnak.  

Update -Török Zsolt, MSZP szóvívő magyarázkodóan elhárító manőverei ellenére a kampányfilmmel kapcsolatban továbbá kikéri magának: Puskás Ferencné, a Terrorelhárítási Központ (TEK), a Blikk, valamint Bartók Béla szerzői jogainak magyarországi örököse. Ez nagyon ciki, kedves feleim a baloldalban!

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr715115474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pocaklakó minimanó 2013.03.04. 19:20:06

Kreatív vendéganyagot használt volna fel a "becsületes emberek értékalapú közössége?" Váááá!!! :)
süti beállítások módosítása