hacsaknem

A  félreértések elkerülése végett tisztázzuk az elején, Viktor: egyáltalán nem érdekel a lányod esküvője. Nem érdekel, hogy eme egyszeri és megismételhetetlen esemény tiszteletére hány méter aszfalt per órás sebességgel dolgoztak a gépek Csabdi és Tükröspuszta között azért, hogy – ugye, hogy lehet, ugye hogy van rá közpénz alapon, a násznép agyrázkódásának elkerülése végett -  az ország egyik legkátyúsabb útját pikk-pakk felújítsátok. A Margit-körúti járdák már szóra sem érdemesek. Az is legyen a te bajod, hogy sajtófőnököd mindenféle empirikus tapasztalással szembemenve, cáfolja a hírt  és az egész magyar nyilvánosságot hülyének nézve csinál hülyét magából. Hogy tudniillik "folytatódik a miniszterelnök és családja elleni politikai lejárató kampány". Nem mondod, Viktor.

Olvasom, hogy Magyarország a népmesébe illő, és az önmagán túlmutató jelentéssel bíró, mágikus 63. számú helyet foglalja el a Világgazdasági Fórum (WEF) évente közzétett globális versenyképességi rangsorában. Legalábbis ezt állítja a WEF magyarországi partnerintézete, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet. Mivel ez 3 hellyel rosszabb, mint az ország múlt évi helyezése, és mivel ez eddig a legrosszabb helyezés 2005 óta - mióta kicsiny hazánkat beveszik a nemzetközi felmérésbe – csak arra tudok gondolni, hogy itt valami félreértésről, valami rosszindulatú ferdítésről van szó.

Érteni vélem, hogy a Fidesz tanévnyitó ámokfutása, a szánalmastól a felháborítóig terjedő skálán mérhető ünnepi beszédek emésztgetése jóval több időt felvett, mint amennyit megérdemelt volna az ügy, ezért sokunknak talán az is kimaradt, hogy az elrendelt zárlat ellenére kiszivárgott az őzpörkölt illatának híre a szombati Orbán lagziról. Mindenesetre ha már 72 órás éhségsztrájkba kezdett a devizahitelesek egy csoportja Orbán Viktor házánál, úgy gondolom, az OTP elnök-vezérigazgatójával, Csányi Sándorral készült interjú az ATV hétfő esti Egyenes beszéd c. műsorában igencsak témába vág, és legalább akkora figyelmet érdemel, mint mondjuk Kósa Lajos sajátosan undorító elképzelései érdemelnek a teljesítmény-orientált nevelésről. 

Olvasom, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások felkent papja minisztere arra kérte  a politika szereplőit, hogy "ne rongálják a bizalmat a köznevelésben", a pedagógusokat pedig arra, hogy "ne engedjék beszivárogni az iskolákba az ellenállást".  Kérte mindezt Debrecenben, ahol abban az isteni szerencsében lehetett része, hogy Hoffmann Rózsával vállvetve nyithatta meg az immár IV. Nemzeti Tanévet.  Igen, végignéztem mind a közel húsz percet, amelyben a kivezényelt diákok türelmével maximálisan visszaélve, a köznevelésért állítólag a családokkal közös felelősségben osztozó duó bebizonyította: a lassan szitokszóval felérő, azaz nemzeti tanévnyitó apropóján az egy főre eső ájtatosságba csomagolt semmitmondás álszent bűzét igenis be lehet úgy vinni egy oktatási intézmény falai közé, hogy közben arra kérjük az illetékeseket: „hagyják a politikát”.

Mindenféle elérhető szögből és megvilágításból igyekeztem tanulmányozni az Alföldi Róbert rendezése ellen irányuló, felháborodással egybekötött tüntetés híradásait, felvételeit. Látszólag nincs összefüggés, de arra jutottam, hogy megnyugodhatunk: minden rendben van, minden a helyén van István országában. A propagandával egyenesen arányosan dübörög a gazdaság, az oktatási rendszer fénykorát éli, jóléttől elégedett, derűs emberek járnak-kelnek az utcákon. Sőt. Magyarországot irigykedve, és egyre nagyobb tisztelettel fürkészi a gyarmatosításában érdekelt Európa. Egyetlen dolog van csupán, ami nem stimmel ebben az idilli képben.

Miközben a kormányváltásra készülő baloldali csapatmozgásokra fókuszál egy fél, vagy tán egy egész ország, sokak figyelmét elkerülheti, hogy Orbán Viktor kicselezését, annak majdani sikerét vagy kudarcát egyáltalán nem elég a politika ideológiai baloldalának történéseivel magyarázni, vagy abból levezetni. Olvasom, hogy mióta az Országgyűlésben a Jobbik elveszíteni látszik nemzeti radikalizmusát, a parlamenten kívüli, tőle jobbra, és még annál is jobbra elhelyezkedő, csalódott, ám vegytisztán radikális szervezetek palettáján új szereplő ütötte fel a fejét: görög mintára, Lenhardt Balázs levitézlett, kiebrudalt jobbikos képviselő közreműködésével, akár párttá is alakulhat a Magyar Hajnal.

Általában magas gusztustalansági mutatóval szoktunk számolni akkor, amikor – teljesen mindegy minek az apropóján – egy politikus beszabadul a templom falai közé, és hithű keresztényként, az alkalomhoz egyáltalán vagy részben oda nem illő gondolatokra támaszkodva méltatja saját maga és/vagy sajátjai kemény, és ezzel arányosan eredményesnek ítélt munkáját. Nem mintha nem lenne egyébként nagy hagyománya mifelénk az egyházi mikrofon illetéktelen politikai szájakba helyezésének, de mégiscsak nehéz derűs mosollyal szó nélkül hagyni Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár egri bazilikában lenyomott abszurd-groteszk produkcióját.

Van abban néminemű nemzeti(!) perverzitás, hogy a magyarság határokon átívelő, közjogi egyesítésének hevében a magyar állam keblére öleli immár azokat a románokat is, akiknek „elmagyarosított” felmenői anno, a trianoni békeszerződés következményeként - román nemzetiségükre büszkén - ünnepelték Erdély Romániához csatolását. És akik most, a kanadai vízum elérhetetlenségébe, illetve az angliai hatóságok barátságtalanságába beletörődve gondoltak egy merészet. Olcsó is, egyszerű is, olyan nincs, hogy a református papot ne lehetne meggyőzni a levéltári kutatómunka magyar állampolgársággal kecsegtető hasznáról, és mert nyilván „mindenkinek van egy nagyszülője, akit annak idején elmagyarosítottak” alapon, miért ne lehetne az elmagyarosított románból nemzetegyesített magyar?

Borítékolható volt, hogy a rengeteg pro és kontra értelmezés, kritika, bírálat, dícséret, megvető fröcsögés, értékelés után előbb-utóbb Bayer Zsolt is magára ölti a sértett önérzetű drámatörténész és színházkritikus köpönyegét, és előbb-utóbbi beletörli a lábát azokba, akiknek az István, a király idei színreviteléhez közük van. Szörényi Leventének címzett (nyílt) levele egy újabb tipikus, pátosszal teljes nyavalygás, amelyben önjelölt igazságosztóként siratja István deheroizálásának szentségtörését, és áhítatosan forgatja a szemét azon, hogy Bródy-Szörényi művének kortárs értelmezése nem a klasszikus magyar, szívünknek oly kedves sikertörténetként mintázta meg az államalapítás ma is oly aktuális üzeneteket hordozó vajúdását.

"Ennek nagyjából most akkor vége van. Örülnék, ha nem lenne igazam, de attól tartok, hogy az Együtt-PM és MSZP közös indulásának feltételei ma széjjelhullottak. Ez a végjátszma." Én is szeretném, ha Gyurcsány Ferencnek nem lenne igaza, amikor emígyen vélekedik Bajnai Gordon és Mesterházy Attila cicaharcának pénteki fejleményeiről, a két alakulat vezetőjének legutóbbi nyilatkozatairól.