hacsaknem

Szeretem a győzelmi jelentéseket. Különösen azokat, amelyek a szociális érzékéről-érzékenységéről különösen híres kormány sikereként szemléltet olyan adatokat, tényeket, amelyek olvastán jóérzésű ember legjobb esetben is értetlenül hümmögve csóválja a fejét. Ilyen hatalmas siker mifelénk például az, hogy eddig több, mint kétszáz embert zártak ki a közfoglalkoztatásból azért, mert a gyermeke nem járt rendszeresen iskolába. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy egyre több gyermek jár iskolába mióta Orbánék úgy döntöttek, hogy az idei tanévben már nemcsak a családi pótlékot veszítheti el, aki nem gondoskodik tanköteles gyermeke rendszeres iskolába járásáról, de – közfoglalkoztatottak (a helyesírás ellenőrzőm továbbra sem tud mit kezdeni ezzel a fogalommal) esetében – a munkáját és a keresetét is. Öröm és boldogság, hogy erre a nagy ijedtségre maga alá csinált a közmunkából vígan dőzsölők országa és büdös kölkét két lábbal rugdosta iskolába. 

Néhány napja egy hírportál talpra állításán fáradozó ismerősöm hívott fel azzal, hogy vállalnám-e az oldal szerkesztésének koordinálását, esetenként néhány ütősebb véleményanyag megírását, hogy a naiv lelkesedésen kívül valamivel-valahogyan előrébb vigyük a kezdeményezés majdani, esetleges sikerének ügyét. Miután abban maradtunk, hogy alszom egyet-kettőt a dologra, kénytelenek voltunk egyetérteni abban, hogy "ugye tudod, hogy reklám nélkül egyhamar ebből nem lesz semmi, a meztelen hátsónk, lelkesedésünk, állítólagos tehetségünk és hozzáértésünk önmagában ehhez kevés?" Ez a beszélgetés elevenítődött fel bennem, amikor ma azt olvastam, hogy a reklámadó tervezett bevezetése nyomán a szemünk láttára körvonalazódó tömeges tiltakozásból Magyarország kétharmados kormánya azt bírta kiolvasni, hogy a média zsarolja a politikusokat. Merthogy a közteherviselés elve.

Lehet, hogy ciki, de bevallom: nem küldött padlóra a (rém)hír, hogy itt a világvége. Hogy tudniillik a Barátok közt, X-faktor, Éjjel-nappal Budapest, és más világszínvonalú műsorok beszüntetése vár ránk, ha a kormány nem áll el ördögi tervétől, és mindenáron bevezeti a reklámadót. Azt is töredelmesen meggyónom, hogy miközben egy pillanatnyi kétségem nincs afelől, hogy a legújabb adót is mindenféle népnemzeti tragédia bekövetkeztének veszélye - tudniillik tömegesen köti fel magát a magyar, ha a jobban teljesítésbe belefáradt agyát nem mossák át estéről estére a fenti műsorokkal - ellenére is átviszi a Fidesz, nem aggódom egyáltalán a legnagyobb magyarországi kereskedelmi adók sorsáért. Meg a kisebbekéért sem. De.

Elmentem ma orvoshoz...igen, ez már önmagában csoda, de most nem ez a lényeg. Beutalt ultrahangra, leballagtam időpontot kérni. Azt mondták, hogy augusztus 15-éig betelt minden időpont, későbbre pedig még nem adnak. Megkérdeztem, mi az oka annak, hogy ennyire telített, nem tudom elképzelni, hogy ennyire előre....na megkaptam a választ. Meg van határozva, hogy naponta hány vizsgálatot végezhetnek. Tehát idő lenne, nem is orvoshiány az ok, hanem...és ismétlem, amit mondtak: NEM ÉRI MEG TÖBB VIZSGÁLATOT VÉGEZNI. Érted? Fizetem évtizedek óta a TB-t, és a pofámba vágják, hogy nem éri meg a vizsgálat...közben épülnek a stadionok. Még mindig azt állítjátok, hogy fasza ez a kormány? Szerintem rohadjon meg.

Egy olyan országban, ahol a miniszterelnök legnagyobb, állami pénzekkel gátlástalanul finanszírozott - ám e bőkezű finanszírozást ésszerű társadalom-politikai érvekkel, és a sportág sikerességével aligha alátámasztható -  szenvedélyének számít a labdarúgás, legalábbis bulvárhír-értéke van annak, hogy Orbán Viktort születésnapján fütyülik ki a bajnokavatón. Történik mindez május 31-én, Debrecenben, Mr. Kósa Lajos városában, ahol a beszámolók szerint tízezer ember spontán fújolással fejezte ki ilyen-olyan-amolyan nemtetszését a város, és az ország első emberével kapcsolatban. Mert tegyük hozzá: Lali király sem úszta meg a spontán füttykoncertet.

Legyen az én szegénységi bizonyítványom: máig fogalmam nem volt ki az a Bognár Zsolt színművész, zeneszerző, dalszövegíró. Azt is valószínűnek tartom, hogy mától sem fogok többet tudni róla csak azért, mert Orbán Viktor fizetetlen prókátorának szerepét bámulatos élethűséggel eljátszotta, és "Orbán Viktor Miniszterelnök Úr" nevében oktatta ki nyílt levél formájában egykori évfolyamtársát, Kulka Jánost, buzilobbi ügyben. Verjen el és meg a jeges eső, ha ebben a témában még egyszer billentyűzetet ragadok. Jelen, és egyben utolsó megszólalásom apropóját a Kerényi Imre nevével és kirohanásaival fémjelzett kultúrpolitikával kapcsolatban, e névtelen, szabadfoglalkozású színművész ügybuzgó, rajtam kívül minden bizonnyal a színházi szakmára nézve is arcpirító válaszreakciója adja.

Kedves Olvasóm! Az is, aki bejegyzésről bejegyzésre, a kis magyar közéletünk történéseivel kapcsolatos véleményalkotás minket közös nevezőre hozó gondolataival felvértezve követi az írásaimat, és az is, aki a minket elválasztó nézetkülönbségek birtokában, az építő vagy éppen romboló kritika által vezérelve olvasgat ezen az oldalon! Szeretnélek tájékoztatni arról, hogy tudomásul vettem az Alkotmánybíróság arra vonatkozó döntését, hogy az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak. Sőt, akkor is, ha utólag eltávolítják azokat.

A megölt remény ízével a számban be kell látnom: valóban sokkal fontosabb dolgok foglalkoztatják a magyar közéletet, mint a kendőzetlen, állami szinten előszeretettel hangoztatott, a magyar és európai kultúrával egyre gyakrabban összefüggésbe hozott homoszexualitás, és ennek termékeny táptalaján szárba szökkenő homofóbia ízű gyűlöletbeszéd. A kormányalakítás tényleg sokkal fontosabb, mint a kormányzati szintű, példát statuálni kívánó kirekesztés. És igaz ugyan, hogy aki egyszer reflektorfénybe került, annak nem árt odafigyelni a stílusra, tulajdonképpen nincs itt semmi, amitől elhatárolódni kellene. Ezt olvashattuk ki a Fidesz, Hoppál Péter szóvivő hangján keresztül tudomásunkra hozott, témával kapcsolatos álláspontjából, amellyel a színházi szakma (jelentős részének) felháborodását igyekezett szűkszavúan bagatellizálni. Amely felháborodás oka egyszerű és triviális, nem fáj a kezem megismételni: Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott a Keresztény Színházi Fesztiválon arról beszélt, hogy a hazai színházi képzésben a "buzilobbi" irányít, és megvonná a pénzt a Magyar Színház- és Filmművészeti Egyetemtől. 

A minap békésen dohányoztam Budapest egyik nevezetes terének névtelen buszmegállójától pont annyi méterre, hogy a törvényszegés gyanújának árnyéka se vetülhessen rám, amikor egy bőröndjét éppen arra toló-húzó, hetvenes éveit taposó hölgy a fővárosi zaj csendjét megtörve, érthetetlen-megdöbbentő felindulás által vezérelve, az alábbi barátságos baráti szavakat intézte hozzám: "Dohányzol, te rossz kurva? Tolnád arrébb azt a büdös ....-dat, rám száll a füst, hogy rohadnál meg." Idézet bezárva.

Mivel már mindenki megírta, amit gondolt május 25.-éről, úgy gondoltam nem árthat meg a virtuális térnek, ha néhány gondolatot megosztok én is Nyájas Olvasóimmal. Sokak hatalmas meglepetése ellenére, engem egyáltalán nem rázott meg annak az EP-választásnak a végkimenetele, amely a mindenkori papírformák szerint is végül minden idők legalacsonyabb részvételét produkálta. Persze nem hungarikum ez, Orbán Viktor győztes, nagyon győztes, és leggyőztesebb pártja szempontjából is csupán egy kósza szóra érdemes: április 6. után a Fidesz szavazóbázisa sem erőltette meg magát. Nem is kellett. Az alacsony részvétel természetesen Orbánéknak kedvezett, és bár a miniszterelnök intelmei ellenére, miszerint mutassuk meg Európának, hogy mennyire elkötelezettek vagyunk, érdekel minket, nem vittük túlzásba: a flekken és a sör érdekesebb volt, mint egy bő hónap alatt másodszorra elfáradni az illetékes szavazókörzetig. Nem, minket sem érdekel jobban, mint másokat, hogy ki fog Brüsszelben asztalt csapkodni a nevünkben négy évig. Ettől függetlenül: