Néhány napja egy hírportál talpra állításán fáradozó ismerősöm hívott fel azzal, hogy vállalnám-e az oldal szerkesztésének koordinálását, esetenként néhány ütősebb véleményanyag megírását, hogy a naiv lelkesedésen kívül valamivel-valahogyan előrébb vigyük a kezdeményezés majdani, esetleges sikerének ügyét. Miután abban maradtunk, hogy alszom egyet-kettőt a dologra, kénytelenek voltunk egyetérteni abban, hogy "ugye tudod, hogy reklám nélkül egyhamar ebből nem lesz semmi, a meztelen hátsónk, lelkesedésünk, állítólagos tehetségünk és hozzáértésünk önmagában ehhez kevés?" Ez a beszélgetés elevenítődött fel bennem, amikor ma azt olvastam, hogy a reklámadó tervezett bevezetése nyomán a szemünk láttára körvonalazódó tömeges tiltakozásból Magyarország kétharmados kormánya azt bírta kiolvasni, hogy a média zsarolja a politikusokat. Merthogy a közteherviselés elve.

Noha én sem tartozom azok közé, akik egy két órás filmet három óráig szeretnek nézni a rengeteg közbeékelt reklámblokknak köszönhetően, és azoknak a táborát sem erősítem, akik most az egyes kereskedelmi csatornák tulajdonosainak egzisztenciája miatt aggódnak, vagy akik felvágják az ereiket egy, az Éjjel-nappal Budapesthez hasonló silány bulvármédia-produktumok nélküli világban, azért lassanként nyílik a bicska a zsebemben Rogán Antal arrogáns nyilatkozatától. Mert nyilván nem az a kérdés, hogy lesz reklámadó vagy nem lesz, ez eddig sem volt kérdés. A hátborzongást az alábbi gondolat okozza: mindenkinek megvan a joga a véleménynyilvánításhoz, de ezt a Fidesz nyomásgyakorlásnak, a politikai szereplők zsarolásának tartja, amire nem lesznek tekintettel.

Azt gondolom, hogy ennél a mondatnál meg is állhatunk anélkül, hogy a közteherviselés elvének piacgazdasági viszonyokkal köszönő viszonyban nem lévő Rogán-féle értelmezését is említenénk. Ez itt és most már megint nem a társadalom egyetlen szegmenséről szól, amelynek most éppen hadat üzentek Orbánék. Ez itt a sokadik, távolról sem utolsó szelete Magyarországnak. Ahol a fojtogató, ellentmondást nem tűrő, indulati ököljog-kormányzás légkörében ma újfent kimondatott: az ellenvélemény nem vélemény, a szabad véleménynyilvánítás szabad, de a francot sem érdekel, a tiltakozás pedig zsarolás. Mert akinek sok pénze van, attól el kell venni, és az éhező gyermekekre kell költeni. Mert a média is csak olyan, mint a bankok, és ahogy a bankok véleményét leszartuk, úgy szarjuk le a média képviselőinek tiltakozását is, mert ezek az "amennyije van, annyit is ér" magyar ember legnagyobb ellenségei, akiktől majd mi jól megvédjük. 

Egy olyan országban, ahol közpénzeket számolatlanul és büntetlenül két kézzel szóró Lázár Jánosok azzal riogathatnak, hogy a kereskedelmi csatornák fenyegetik a magyar embereket, és azon forgathatják a szemüket, hogy "nem lehet egy filmet normálisan végignézni, mert állandóan reklámot tesznek bele" ahol az adócsalás árnyékában viruló Rogán Antalok közteherviselésre, és hatalmas nyereségekre hivatkozhatnak szemrebbenés nélkül, ott nincsenek érvek, és ellenérvek. Ott a demagóg infantilizmus szellemében el lehet hitetni a néppel, hogy akinek hatalmas profitja van, az a társadalom ellensége. (És nem Simicska Lajosról van szó.) Ott nem kötelező a teljes igazságról beszélni: hogy tudniillik ezek a médiacégek is fizetnek adót (ha nyereségesek, akkor nyereségadót) és igenis hozzájárulnak a közteherviseléshez, sőt akkor is fizetnek, ha veszteségesek. És hogy az árbevételükre kiszabott adó már nem közteherviselési kötelezettség, hanem közönséges sarc.

Igen, egy ilyen ellenségektől hemzsegő jelenben kit érdekel, hogy az adóforintokból működő közszolgálati csatornákkal ellentétben, amely csatornákon nem mellesleg reklám nélküli filmeket lehet nézni, a kereskedelmi csatornák reklámbevételekből élnek, tehát ha nincs reklám, film sincs, ugyebár. És kit érdekel, hogy a reklámadónak köszönhetően, nem hogy kevesebb, hanem egyre több reklám szükségeltetik majd ahhoz, hogy egy-egy médiaorgánum versenyképes maradjon.

Úgyhogy amint az egykori trafik- és földtulajdonosok, pedagógusok, véleménnyel és ellenvéleménnyel rendelkező magyarok véleményére sem volt soha tekintettel ez a kormány, úgy a médiaszereplőkre is nagy ívben. A mindenható Fidesszel szemben mindenkinek joga van tudomásul venni, és végrehajtani az éppen soron lévő döntést. És azt, hogy ha nem tetszik a rendszer, akkor az mifelénk közönséges zsarolásnak számít.

U.I. Mivel tisztában vagyok azzal, hogy állítólagos hozzáértésem és naiv lelkesedésem nem elég ahhoz, hogy reklámok hiányában (indokolatlanul nagy) nyereségre tegyek szert a médiaszektorban, és mivel felháborítónak tartom ezt a társadalmi párbeszédet nélkülöző, arrogáns, csúsztatásokkal teljes kormányzati üzengetést, szimbolikusan én is csatlakozom azokhoz a médiaorgánumokhoz, amelyek tiltakoznak a reklámadó bevezetése ellen. Azt is vágom, hogy a Lázár-Rogán-fajtákat nem hatja meg a tiltakozásom, de bízom benne, hogy még odébb van az, amikor közém is lövetnek.