A kommentelés szabadsága...

H_A Címkék: döntés komment alkotmánybíróság véleménynyilvánítás internetes oldalak2014.05.29. 16:48

Kedves Olvasóm! Az is, aki bejegyzésről bejegyzésre, a kis magyar közéletünk történéseivel kapcsolatos véleményalkotás minket közös nevezőre hozó gondolataival felvértezve követi az írásaimat, és az is, aki a minket elválasztó nézetkülönbségek birtokában, az építő vagy éppen romboló kritika által vezérelve olvasgat ezen az oldalon! Szeretnélek tájékoztatni arról, hogy tudomásul vettem az Alkotmánybíróság arra vonatkozó döntését, hogy az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak. Sőt, akkor is, ha utólag eltávolítják azokat.

Tisztában vagyok azzal, hogy semmilyen eszköz nem áll rendelkezésemre a hatalom túlérzékeny emberei kicsinyes frusztrációinak és sértettségének precedens értékű alkotmánybírósági döntésekkel érvényt szerezni kívánó igazságszolgáltatási gyakorlattal szemben. Ennek ellenére úgy érzem, hogy éppen eleget hallgattunk már korábbi rendszerek mindenfajta kritikát elutasító, könyörtelenül ésszerűtlen és emberhez méltatlan logikája miatt ahhoz, hogy ez az embert öltem, nyilván az áldozat tehet róla típusú alkotmánybírósági döntésre egy 21. századi - még mindig hiszem hogy  - demokráciában felkapjam a fejem.

Az icipici érintettség okán szeretném világossá tenni: ezen az oldalon, ahogy eddig is, úgy ez után is mindenki szabadon elmondhatja a véleményét. Ahogy eddig se, úgy ez után sem fogok élni a kimoderálás kényelmes, de a véleménynyilvánítást és önálló gondolkodást megölni képes lehetőségével. Azt gondolom, hogy a fennálló rendszer külön bejáratú médiája által uralt és leuralt életünkben, az internetes oldalak jelentik a sajtó- és véleményszabadság utolsó bástyáit, amelyek ledöntéséhez én nem kívánok hozzájárulni. Tiltakozom az ellen, hogy elvárják tőlem: előre tudjam mit gondol kommentelni vágyó olvasóm. (Egyébként hogyan tudnám megakadályozni, hogy jogsértő módon nyilatkozzon? Sehogy.)

Nem szeretném, ha Radnóti egykori szavaiban- "Oly korban éltem én e földön, mikor ki szót emelt, az bujhatott, s rághatta szégyenében ökleit, - az ország megvadult s egy rémes végzeten vigyorgott vértől és mocsoktól részegen" a minket körül vevő jelen veszélyes valósága tükröződjön vissza. Éppen ezért arra kérek mindenkit, ahogy eddig is, úgy ez után is használja bátran ezt az oldalt saját véleményének, gondolatainak ellenkező előjelű álláspontokkal való ütköztetése, kicserélése céljából. Tegye ezt kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával. Ez valamennyiünk közös érdeke.

Bármit is gondol erről a Lázár Jánosok lelki üdve miatt aggódó Alkotmánybíróság.

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr706228574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Muad\\\'Dib 2014.05.30. 08:27:01

Ismétlem, amit már máshol is leírtam. Ez sajnos nem csak magyar probléma. Egész Európában egyre inkább ez a fajta aberrált cenzúra kezd elterjedni. Dühítő és elkeserítő, hogy ezzel kell foglalkozni a XXI. században.

mojszipupi 2014.05.30. 08:40:51

Majd államosítják az internet szolgáltatást, aztán csak az kap aki engedelmeskedik.
Amúgy ez az ítélet egy nagy nulla, látszik h lövésük sincs hogy működik a net. Ezután nem a blogok, cikkek alatt lehet majd kommentelni hanem linkről átkattintva átdob egy olyan oldalra ahol tényleg 0 szerkesztett tartalommal, kizárólag a kommentek jelennek meg és a szerver meg nagyon nem itthon van. Innentől kezdve semmit nem tudnak tenni. De kérdéses h egy facebook v disqus komment ablak integrálva minek számít. Mert ott sem az adott hírportálra/blogra kommentel az ember hanem egy másik oldalra amit megjelenít egy másik oldal. Sok itt a részlet és rengeteg a megoldás. Ezt az idősebb generáció vagy akik a döntést hozták pl fel se fogják mennyi lehetőség van szóval sok para nem lesz.

vasgyuszi 2014.05.30. 08:56:35

@mojszipupi: "...akik a döntést hozták pl fel se fogják..."

Ez itt a lényeg és a szégyen!

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.30. 09:18:24

A folyamat Európa fasizálódásának része.

♔batyu♔ 2014.05.30. 09:19:59

Nagyon egyszerűen meg lehet kerülni és meg is kell.

A szólásszabadság fontosabb mint az alkotmánybíróság. Amiről nekem egyébként 2006.október 23-a óta az a véleményem, hogy totálisan felesleges pénzkidobás. Ahogy az ombudsman intézménye és az alkotmány is.

Ha diktatúra van, azt úgyis meg kell védeni és külföldi segítség nélkül ez nem megy. Ha viszont van külföldi segítség, épp fentiek szolgálnak az elnyomás magyarázatául, hiszen a demokrácia "intézményei" ott vannak.

Ajtony 2014.05.30. 09:48:39

@maxval a gondolkodó birca: ...ez nem fasizálódás, ellenkezőleg, globalizálódás - mindkettő egy tőről fakad(a kommunizmust nem is említem). A globális rendszerek nem bírják elviselni a gondolkodást, az ellenvéleményt, talán magát a véleményt is szeretnék száműzni. Jól láthatóan körbekrétázzák a tűrt területet, a kilógó részeket lenyesik. A hatalom minden rendszerben torol - a fasisztában gyors tarkónlövéssel, a kommunistában az előzővel, vagy/és előtte egy kis ühüm-bühümmel. A globalista egyszerűen rabszolgává tesz, ha nem dolgozol neki, akkor éhen döglesz. Mindegyik rendszerben csak annak jó, aki a hatalom része - persze aki az egyikben az, nehezen viseli a másikat :-)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.30. 09:54:05

@Ajtony:

A globalizálódás a fasizálódás ellenében megy, azaz ezzel nem értek egyet.

Muad\\\'Dib 2014.05.30. 09:58:22

@maxval a gondolkodó birca: @Ajtony:
Valójában inkább imperializmust kellene mondani. Mert a lényeg ebben van. Az imperializmus nem szereti az ellenvetéseket. Ebből szempontból az állai berendezkedés (demokrácia/fasizmus/kommunizmus/stb.) "lényegtelen". Nyilván amúgy az életminőség és élhetőség szempontjából nem mindegy a dolog.

béla a görög (törölt) 2014.05.30. 10:35:46

A Fidesz csak blöfföl/félemlít. Tudom hol itt a Fidesz - alkotmánybíróság mondta -> de téves ismert az alkotmánybíróság és a Fidesz helyzete.
Szóval blöff, kell nekik az EU-s pénz.

Összemosni meg mással (EU trend/fasizálódás) hülyeség. Ez csak Fidesz. És csak nyomásgyakorlás.

béla a görög (törölt) 2014.05.30. 10:57:49

@Muad\\\'Dib: Lehet, csak most már te is másként fogalmazol mint az első kommentedben :) - OK. Igazad van.

Viszont amíg Magyarországon 2/3-os Fidesz uralom van addig Magyarországon MINDENÉRT a Fidesz a felelős!
Nem a szocik, nem a libsik, nem a zsidók, nem az EU - a Fidesz! Illetve annak nevében a pár jogász és a talpnyalók.
És ezt nem árt tudatosítani. Ez nem olyan, hogy a hatalom az abszolút az enyém, de a felelősség közös.

borzimorzi 2014.05.30. 11:12:17

Beteg és velejéig korrupt ötlet az AB-é. Gyakorlatilag abban fog manifesztálódni, hogy a kormánynak nem tetsző irányvonalú sajtótermékeket orrba-szájba fogják bírságolni a kommentelők tevékenysége miatt. Mely kommentelők nem ritkán pontosan azért fognak ocsmány dolgokat írni, mert ezért fizeti őket ugyanaz a kormányzat ill. kormánypárt, hogy aztán szénné lehessen bírságolni az adott sajtóorgánumot. Agyrém a köbön.

Ennek az lesz a vége, hogy majd külföldön fogják bejegyeztetni a különféle szájtokat, ahol már nem esnek magyar joghatóság alá.

Üdv:
b

Huncutkukac (törölt) 2014.05.30. 11:17:55

@béla a görög:

"Viszont amíg Magyarországon 2/3-os Fidesz uralom van addig Magyarországon MINDENÉRT a Fidesz a felelős!
Nem a szocik, nem a libsik, nem a zsidók, nem az EU..."

Abszolúte egyetértek Veled!

(Ezt mondjuk sosem hittem volna!
Úgy látszik, van olyan helyzet, amikor a "hülye náci," és a "balliberális faszkalap" is egy platformra kerül!)

Bori Wó 2014.05.30. 16:04:53

"Ahogy eddig se, úgy ez után sem fogok élni a kimoderálás kényelmes, de a véleménynyilvánítást és önálló gondolkodást megölni képes lehetőségével."

Ha ez tényleg így van, minden tiszteletem.

@béla a görög:
Azért azt együk hozzá, hogy az egyetlen, aki szót emelt ez ellen a baromság ellen az alkotmánybírók közül, pont egy ősfideszes: Stupmf István.
Ez persze mit sem változtat azon, hogy a többi agyatlan Fidesz-seggnyaló milyen döntést hozott.

betamàs 2014.06.01. 19:07:01

@mojszipupi: "Ezután nem a blogok, cikkek alatt lehet majd kommentelni hanem linkről átkattintva átdob egy olyan oldalra ahol tényleg 0 szerkesztett tartalommal, kizárólag a kommentek jelennek meg és a szerver meg nagyon nem itthon van"
Ezen a "linkről átkattintva átdob"-on van a lényeg. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a blogger, vagy a portál lehetővé kell tegye az "átdobást" a moderálatlan kommentelésre, és végső soron a jogsértő tartalom feltöltésére, mely esetben ugyanúgy felelősségre vonható.

betamàs 2014.06.01. 19:10:01

Ameddig a honlap üzemeltetője megteheti azt, hogy a kommenteket előzetesen moderálja, meg is kell tennie. A cél az kell legyen, hogy a jogsértő tartalmak ne is kerülhessenek fel a különböző honlapokra. Az sem megengedhető, hogy valaki feltesz egy sértő kommentet, majd az üzemeltető bezsebeli a hirdetőktől a megnőtt forgalom miatt járó pénzt, utána pedig "kérésre eltávolitja" a kommentet és mossa kezeit. Maximum annyit tartanék elfogadhatónak, hogy a kimoderálási kötelezettség ne legyen érvényes politikusokra vonatkozóan, amennyiben komment a közjogi tevékenységükkel kapcsolatos. Ugyanakkor semmilyen esetben sem lenne szabad felengedni az olyan kommentet, amely az érintett személy származására, nemére, nemi irányultságára, vallására, vagy valamely társadalmi csoporthoz való tartozására utal sértő hangnemben (pl: büdös ilyen vagy olyan).

Ajtony 2014.06.02. 07:43:01

@borzimorzi: Azért vannak itt egyéb problémák: a "tisztelt" kommentelők nem ritkán rágalmaznak, előfordul valódi gyűlölet-beszéd (mindkét irányú). Törvénysértő megnyilvánulás esetén a többnyire anonim felhasználót nem, illetve nehéz azonosítani. Egy szerkesztőséget - legyen az bármilyen irányultságú - csak így lehet rávenni arra, hogy moderáljon.

Ajtony 2014.06.02. 07:51:51

@Huncutkukac: lehet, hogy csak nem vetted észre: a szélsőséges eszmék rendkívül hasonlóak. A szélső-jobb/bal mindig önfeledten tudta irtani a neki nem tetszőket, akár saját fajtájából is.

borzimorzi 2014.06.05. 10:17:46

@Ajtony: A próféta szóljon belőled! Ha csak ennyi, akkor legfeljebb mindenhová felvesznek pár állástalan újságírót moderátornak. De tartok tőle, hogy nem ez lesz.

Jellemző amúgy, hogy Stumpf volt az egyetlen, aki nem értett egyet. Ő ugyanis elsősorban politikus, és csak sokadsorban jogász. Ő pontosan tudja, hogy a szelepet eldugaszolni egy kuktán: nem bölcs dolog. Már így is csak azért nem lettek elfenekelve, mert 600ezer olyan ember, aki undorodik a Fidesztől, elment más országokba. A kritikus tömeg így hiányzik, a robbanás elmarad. De örökké nem fog ez így menni. Mindenki nem megy el, mert ehhez hiányzik vagy a nyelvtudása és a piacképes szakmája, vagy a világpolgár attitűdje. Épeszű politikusnak tudnia kell, hogy aki kommenteket ír, az addig se a kaszát köszörüli...

Üdv:
b

Ajtony 2014.06.14. 17:30:15

@borzimorzi: "Már így is csak azért nem lettek elfenekelve, mert 600ezer olyan ember, aki undorodik a Fidesztől,elment más országokba"
Ez így eléggé egyoldalú - a kvázi kivándorlás jóval előbb elindult, mondjuk akkor, amikor erre lehetőséget nyitott a munkaerőre vonatkozó korlátozás feloldása. Maradjunk annyiban, hogy jelenleg kb. 500 ezren vannak kint, és ebből 2010 előtt már odakinn volt 350 ezer. Az ismeretségi körömből a legtöbben szakképzettség nélküli munkakörökbe mentek és legtöbben 2008-2010 között. Az okok között a legtöbbjüknél nem az alacsony bér szerepelt, inkább az, hogy a saját vállalkozásuk tönkre ment két nagy multi egymással vetélkedése közben - egyik irányba 3 km-re Tesco, másik irányba Auchan 4-re. Sokan a "kerítés is kolbászból van" miatt próbálkoztak, ám nemrég az egyik már kicsit elkeseredetten mondta: sajnos feladta az itthoni munkáját, ám kint is a nyelvi és szakképzettség jelentette okok miatt gondolkodik a hazajövetelen. A kinti nyugalom meg nem mindenkinek van meg - sokakat rendszeresen megaláznak, nincs lehetőségük a feljebb lépésre(persze a frekventált szakmákkal és a jó nyelvismerettel rendelkezőknek valóban jó, de ott már az arányok nem annyira indokolják a távozást).

2015.10.17. 04:35:24

@mojszipupi: Széchenyi aranyköpése: „Az önkény, mint a tapasztalás bizonyítja, rendszerint karöltve jár az ostobasággal!”
Megölték érte, igazsága meg Ferenc Jóskát, Sztálint, proletár diktátorokat! A jelen, jövő diktátorait is megfogja

„Aki el akarja nyomni a kritikát: annak vagy becstelen szándékai vannak, vagy érzi a maga szellemi silányságát.” Szabó Dezső: A nemzeti egység fogalma, határai, feltételei.

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." Voltaire
süti beállítások módosítása