hacsaknem

Hogy végre láthatóan is elkezdődödött a Bajnai Gordon köré épülő Együtt2014 Mozgalom kampánya, legalább annyira jó hír, mint amennyire nem. Bár ha komolyan gondolták, amit egy ideje gondolnak, akkor mostmár tényleg halaszthatatlanul időszerű volt valami látványosabbat lépni. Az elmúlt napokban a Facebookon szembejöttek a Bajnait Orbánnal szembesítő virtuális plakátok, a forint-euró árfolyamának, illetve a tojás árának összehasonlítása mentén.  Visszás érzések kerülgetnek, és gyanítom, hogy távolról sem vagyok egyedül ezzel.

Eközben időközi választási eredményeket tanulmányozok: tarolt a Fidesz Szentendrén, de Dunakeszin is. Hogy miként értelmezi  a számokat, és a végleges eredményeket a demokratikus ellenzék, az csak látszólag közömbös a téma szempontjából.

Régóta nincs hírértéke annak, ami az LMP-ben történik, most mégis teszek egy kivételt, és foglalkozom egy kicsit e jobb sorsra érdemes (papíron legalábbis) zöld párttal. Bármennyire hittem egykor az ellenkezőjében, az LMP az a párt, amely a legkevésbé érti a tömegdemokrácia lényegét. Az érthetetlenül sokadik, szám szerint XXIII. kongresszusa semmilyen papírformát nem rúgott fel. Merthogy az LMP esetében nincsen papírforma. Illetve van: egy kicsiből picivé zsugorodott párt – amelyhez szép számban fűzödtek remények ezelőtt három évvel, akárcsak a Fideszhez – végigjátszotta az eb karóhoz kötésének valamennyi fázisát. És elment a falig. Az LMP az a téma, amely már senkit nem hoz lázba. Félek, a következő kongresszus érdeklődőkkel és a sajtó képviselőivel együtt is simán befér majd egy 28 négyzetméteres garzonba. Bárcsak vicces lenne.

Van egy ország, ahol haccázezerér’ marhabőrbe kötnek egy alkotmányt is, ha kell. Ha nem, akkor is. Van egy ország, ahol a fáraó megbízásából dolgozó emberek, akik a demokrácia fátyoltáncát járják, küldetésüket úgy kezelik, mint amikor egy játszótéri homokozóban kell lekörözni a szomszéd hülyegyereket, valami nagyon eredeti mutatvánnyal. Az egyik mutogatnivaló, és e feladatra kiválóan alkalmas példány Kerényi Imre, akit csak azért nem nevezek a nemzet szégyenének, mert mások már előttem megtették. Másfelől mert megélhetési cselédsége, és látszólagos mélydilettantizmusa mögött pislákol a gyanú, hogy talán nem ennyire hülye, csak megjátssza magát. Persze a végeredmény tekintetében ez teljesen mindegy.

Ilyen egyszerű az egész történet: az a fasza csávó, aki ad, nem aki elvesz. Aki pedig történetesen most ad, az a Fidesz. Nem tudjuk, hogy mennyit és nem is érdekel. Mi hiszünk a tündérmesékben. Mi nem tartozunk azok közé, akik utánajárnak. Megelégszünk azzal, hogy elhisszük. A végtelenül leegyszerűsített, mondhatni lebutított politikai kommunikáció célba jutott: a Fidesz egy hónap alatt 500 ezer új választót nyert meg magának. Miután 3 évig szembement a forgalommal, az időszerű csattanás helyett száguldhat tovább kedvére.

Azt mondja Bajnai Gordon Facebook oldalán, hogy "Ma a gyűlölet elleni összefogás ideje van. Magyarok vagyunk, megvédjük egymást és nem félünk!" (Március 21., Antirasszista világnap.) Így a román-magyar zártkapus vb-selejtező előestéjén és vadhajnalán az jut erről eszembe, hogy a vendégcsapatot elkísérő bukaresti szurkolók a minap magyar zászlót égettek, és Magyarországot gyalázó jelszavakat skandáltak Kolozsváron (Erdély szívében) a helyi CFR (KVSC) elleni román bajnoki rangadón. Érdemes ezt az esetet a március 22-i összecsapás tágabb kontextusába elhelyezni, még akkor is ha Kolozsváron semmi más nem történt, mint hogy a szurkolói lokálpatriotizmus, nacionalizmus és rassszizmus összecsapott a sportszerűséggel. (Apropó antirasszista világnap.) Nemzeti zászlót égetni – mondjuk éppen a magyart - egyszerűen primitív, bunkó és visszataszító gesztus, teljesen mindegy hogy egy örmény teszi azt Jerevánban, vagy egy román Kolozsváron. Tökéletesen közömbös, hogy milyen okokból.

Majdhogynem könnyes, drámai momentum volt:  a megindultsággal küzdő Szaniszló Ferenc térdre borult a „pusztuló aljas világrend” előtt. Már nem kell neki a Táncsics-díj, lemondott róla, vigye az amerikai nagykövet, ilyen áron nem tart rá igényt.

Tulajdonképpen semmi váratlan, semmi meglepő, vagy világrengető nem történt. Mint leírtam már, mindennek a forgatókönyv szerint kellett alakulnia. Az egész ordas cirkusszal Orbánék bepróbálkoztak, hiszen ahogy fogy a megfojtott jogállam levegője, minden elégedett mosolyba csomagolt szavazatra szükségük van. Leginkább azokra a szavazatokra, amelyek a Szaniszló Ferencek hívó szavára magához nyúló Jobbik-táborból egyenesen átjátszhatók a Fidesznek.

Balog Zoltán látszólagos kopernikuszi fordulata ellenére, Szaniszló esetleges díjról való lemondása dacára, de leginkább pont ezeknek köszönhetően ebből a sztoriból kizárólag a radikálisabb hangnemet megütő jobboldal fog megerősödve kikerülni.

Nem szorul bizonyításra, hogy a Táncsics-díj körüli adok-kapok-visszaadok cirkuszt szemlélve kiderül: valóban lehet egyre mélyebbre süllyedni rangos állami díjak totális amortizációjának tekintetében. Ez viszont csak az érem (díj) egyik oldala. Azért tegyük hozzá, hogy nem sok olyan esetet láttunk, amikor az Orbán-kormány bármilyen nyomásgyakorlást figyelembe vett volna, és ennek megfelelően revideálta volna korábbi álláspontját. Látszólag ez történt. Azért ne dobjuk el az agyunkat, kezeljük helyén a kérdést: a dolog botránynak álcázott, ám nagyon is tudatos stratégia része, amelynek megvan a magához való diszkrét bája.

Amíg a katasztrófavédelem fantasztikus össztársadalmi megítéléséről szóló, 600-as mintán készült, reprezentatívként beállított telefonos közvéleménykutatás adataira várok, itt van a Századvág legutóbbi – mint mindig – szakmailag támadhatatlan felmérése arról, hogy ha a politika színpadán csak Bajnai Gordon és Mesterházy Attila közül választhatnánk, akkor vajon mihez kezdenénk? És a Föld forogna-e ugyanúgy tovább?

Századvég: a jelenlegi Orbán-kormány összteljesítménye a legjobb az elmúlt 10 évben, a Századvég szerint jövőre nőhet a GDP, a Századvég szerint a többség egyetért az alkotmánymódosítással, az azerieket okolják a magyarok a Századvég szerint, a Századvég szerint tetszett az embereknek Orbán Viktor évértékelője, nagyszerűt alkotott a kormány a Századvég szerint, az emberek többsége szerint jó ötlet a röghöz kötés, a kétharmad elutasítja a székházfoglalást, bla-bla-bla.

„És abban a pillanatban, hogy kormányra kerülünk, Gyöngyösi Márton lesz a külügyminiszter, Szaniszló Ferenc pedig a Médiahatóság élére kerül.” Remélem Vona komolyan gondolta. Viccnek túl durva lenne.

Magyarországon a nemzeti ünnep alkalmából az Orbán-kormány notórius antiszemitákat és rasszistákat tüntetett ki: Szaniszló Ferenc (utólag megbánt?) Táncsics-díjának híre körbejárta a világot. Március 18-án Izrael Állam nagykövete, Ilan Mor az alábbi sajtóközleményt jegyzi:

Ezelőtt alig két hónappal  - amikor a március 15-i váratlan havazás még nem törte ketté nemzeti ünnepünket és nem tépázta meg nemzeti önértékelésünket – valami elvetemült osztrák liberál-bolsevik művészek arra formáltak jogot, hogy Balog Zoltán nemzeti erőforrás miniszternek címzett levelükben a kultúra, különös tekintettel a színház szabadságának garantálását kérjék. (Apropó Nemzeti Színház, Alföldi-Vidnyánszky, és úgy anblokk minden, ami a Fekete-Kerényi páros áldásos tevékenysége mellett magyar kultúrának minősül.)