Azt mondja Bajnai Gordon Facebook oldalán, hogy "Ma a gyűlölet elleni összefogás ideje van. Magyarok vagyunk, megvédjük egymást és nem félünk!" (Március 21., Antirasszista világnap.) Így a román-magyar zártkapus vb-selejtező előestéjén és vadhajnalán az jut erről eszembe, hogy a vendégcsapatot elkísérő bukaresti szurkolók a minap magyar zászlót égettek, és Magyarországot gyalázó jelszavakat skandáltak Kolozsváron (Erdély szívében) a helyi CFR (KVSC) elleni román bajnoki rangadón. Érdemes ezt az esetet a március 22-i összecsapás tágabb kontextusába elhelyezni, még akkor is ha Kolozsváron semmi más nem történt, mint hogy a szurkolói lokálpatriotizmus, nacionalizmus és rassszizmus összecsapott a sportszerűséggel. (Apropó antirasszista világnap.) Nemzeti zászlót égetni – mondjuk éppen a magyart - egyszerűen primitív, bunkó és visszataszító gesztus, teljesen mindegy hogy egy örmény teszi azt Jerevánban, vagy egy román Kolozsváron. Tökéletesen közömbös, hogy milyen okokból.

Tény, hogy kelet-európai sajátosságainkból eredeztethetően, mifelénk a lelátók nem ritkán a nacionalista őrjöngés színterévé válnak. Persze az idegengyűlöletet egyáltalán nem a sportversengés termeli ki és újra, hanem az aktuálpolitikai történések által generált indulatok gyűrűznek be a társadalom különböző bugyraiba. Nem tudom, hogy magyar zászlót égető kedvükben lévő bukaresti román fiatalok egészséges nemzettudatának biztosítékát mennyire verte ki mondjuk a marosvásárhelyi autonómiatüntetéssel vegyes székely zászló lobogtatás, egyáltalán van-e valamilyen közvetlen oksági kapcsolat a székely autonómiatörekvések és az egyre gyakoribb magyarság ellen irányuló támadások között. Tény, hogy Kolozsváron ezúttal, a változatosság kedvéért nem székely zászlót téptek, hanem magyar lobogót égettek. A saját csapat bíztatását felülírta a zászlóégetés formájában megnyilvánuló kollektív agresszió kinyilvánítása. A gúnyolódást, szitkozódást, verbális konfrontációt konkrétan a magyar nemzet alapvető szimbólumának meggyalázása súlyosbította. Érzékeny téma, de semmiképpen nem páratlan és nem is előzmények nélküli.

Szóval az van, hogy ha a futball(mérkőzés) az öncélú sportteljesítményt általában látványossággá, közösségi örömforrássá instrumentalizálja, akkor világos: ebben nem, vagy csak részben lesz részük péntek este a magyar, illetve a román válogatott szurkolóinak. Bizonyára mindannyiunk rövid távú memóriájában élénk az előzmény: a magyar drukkerek antiszemita rigmusokat skandáltak, palesztin és iráni zászlókat lobogtattak a legutóbbi Izrael elleni budapesti barátságos (hangsúlyozom: tét nélküli) mérkőzésen a Puskás Ferenc Stadionban. A tavaly augusztusi eseményeket szemlélve – és melléjük rendelve a néhány nappal ezelőtti igen hasonló esetet – számomra elgondolkodtatónak tűnik, hogy az Európai Unió egyik tagországában, amely állítólag és hivatalosan elkötelezett a demokratikus értékek és az emberi szabadságjogok mellett, létezik és köszöni, jól van egy olyan politikai erő (Jobbik), amely teljesen nyíltan és bevalottan tér vissza a történelem legsötétebb fejezeteihez, gyűlölködik és megbélyegez úgy, hogy Magyarország kormánya nem lép fel egyértelműen és következetesen az ilyen jelenségek ellen (jelzésértékű, hogy Orbán Viktor miniszterelnök annak idején inkább nem kommentálta a zártkapus büntetésre vonatkozó FIFA-döntést). Mivel a gyalázkodó rigmusokat akkor tisztán lehetett hallani a stadionban (Mocskos zsidók!), nem lett volna baj, ha a mérkőzés után legalább néhány játékos elítéli az esetet, vagy a Magyar Labdarúgó Szövetség kér bocsánatot az izraeli szurkolóktól.  Ez nem történt meg.

Megkockáztatom, hogy ennek fényében a normalizálódás irányába mutat, hogy a mi kis zászlóégetéses -  nem mellesleg sportdiplomáciai bonyodalommá fajult - kolozsvári ügyecskénk után Victor Ponta román miniszterelnök elítélte a bukaresti Rapid szurkolóinak tettét. Hogy a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) honlapján közölt közleményben bocsánatot kért az MLSZ-től, Magyarország nemzeti válogatottjától, az ország polgáraitól és a magyar államtól "egy felelőtlen szurkoló minősíthetetlen tettéért”.  Hogy az időközben azonosított elkövető ellen, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség feljelentése nyomán, büntetőeljárás indult diszkriminációra való felbujtás gyanújával. Hogy a magyar fél szorgalmazására a bukaresti vasutasklubra jelentős pénzbüntetést szabtak ki és egy Liga 1-es mérkőzést is zárt kapuk mögött kell megrendeznie. (Update: a zászlóégetés mégsem jár zártkapus meccsel, a román Hivatásos Labdarúgó Liga enyhített korábban kirótt büntetésén. Sajnálatos és elítélendő.)

A csürhe mindenütt csürhe. Van, volt és lesz. Ettől persze minket joggal nyugtalanít, hogy a demokratikus politikai kultúra nem került fölénybe a romániai, magyarországi lelátókon, mert ennek alapfeltétele volna, hogy a társadalom szintjén is ténylegesen fölénybe kerüljön a tolerancia. A román-magyar (latensen hömpölygő, bizonyos szélsőséges csoportok nemzettudatában újra meg újra felmelegíthető) történelmi szembenállás csupán a jelen eset diszkrét bája és pikantériája, amelyet az államközi, jószomszédi kapcsolatok minőségi romlása erősít fel. Semmiképpen nem szeretnék belemagyarázni a dologba, viszont némiképp elgondolkodtató és aggasztó, hogy a kolozsvári zászlóégetés egyáltalán nem akasztotta ki a nemzeti ügyek kormányát. Van abban némi perverzitás, hogy az MLSZ mellett, csak az MSZP és a Jobbik ingerküszöbéig jutott el a hír. Annyira, hogy megbotránkozó közleményben foglaljon állást, és ítélje az esetet.

Nagy és kötelező zárójel: a jobboldali Fidesz kormány azon nem borult ki, hogy egy multikulturális erdélyi városban meggyalázzák a magyar trikolórt, egy szájbatekert közleményt nem volt képes kiadni az ügyben. Ehhez képest a külügyminisztérium bekérette a budapesti román nagykövetet azt követően, hogy Románia miniszterelnöke, Victor Ponta egy interjújában azt mondta: csak Magyarország miatt van szükség az erősebb uniós számonkérési mechanizmusra. Az a bosszantó és vérciki ebben, hogy ez a Ponta ugyanaz a Ponta, akit nemrégiben tett budapesti látogatása alkalmával keresztre feszített a jobboldal, de aki a hétfői sajnálatos eset után kiadott közleményében megengedhetetlennek tartja a bukaresti Rapid futballcsapat szurkolóinak tettét, „akik azt gondolták, hogy Magyarország zászlajának a felgyújtásával buzdítják a csapatukat”. Hozzátette: „A román kormány tiszteletet kér bármely állam nemzeti szimbólumai iránt, és a román állam nemzeti szimbólumai iránt is”.

Szóval a nemzetegyesítő, nemzetvédő Orbán a füle botját sem mozgatja, amikor népe becsületét gyalázzák (nem csupán a határon túliakét, az anyaország zászlaját égették el) de sértődötten kioktatja a szomszédos ország miniszterelnökét, akinek jogosan gurul el a gyógyszere, amikor hozzá hasonlítják. És igaza van. "Romániában egy vesszőt sem változtattunk az alkotmányban, míg Magyarország állandóan módosítja az alaptörvényt. Romániában sajtószabadság van, és a jegybank valóban független, tehát semmiben sem hasonlít a helyzetünk Magyarországhoz, úgyhogy nem akarom, hogy egy kalap alá vegyenek". Győri Enikő államtitkár két nap fáziskéséssel mégiscsak megsértődött, és ennek a magyar-román zártkapus mérkőzés előestéjén mindenképpen hangot akart adni. Szerinte Románia csatlakozott a Magyarországot megalapozatlanul bírálók táborához, és ezáltal mélyen megkérdőjeleződik a stratégiai partnerség a két ország között. Tehát mindenki hülye, és rosszul látja, de ha Románia még valamit szeretne, lesz szíves revideálni. Tökéletes üzenet, jó időben, jó helyen. Zárójel bezárva.

És hogy péntek este mi lesz? A zártkapus mérkőzés idején Budapesten két különböző helyszínen lehet szurkolni.  A Jobbik által a Puskás Ferenc Stadion Dózsa György úti bejáratához szervezett demonstrációval párhuzamosan az MLSZ az '56-osok terére szervezett rendezvényt, amelyet a politikai alakulat "ellenrendezvénynek" tart, és úgy véli, ez megosztja a "nemzeti összetartást". (Ha engem kérdeznek: kicsit sem bíztató.)

NEM TÚL BIZTATÓ

A futballstadion megkonstruált társadalmi interakciós tere az utcára költözik. A pályán zajló, szigorúan szankcionált szabályok szerint szerveződő küzdelemmel ellentétben a Puskás Stadion tövében a társadalmi élet szokásos normái alig, vagy egyáltalán nem érvényesek: az ellenféllel kapcsolatos különböző elfogadhatatlan jelentéstartalmak felszínre kerülhetnek. Akárcsak tavaly augusztusban, vagy most márciusban Erdélyben. Így a mocskos zsidózás, valamint a magyar zászló vázolt meggyalázása után csak remélni tudom, hogy – a Jobbikra való különös tekintettel - elmarad a büdösrománozás. Nem vagyok túl optimista. Azért kicsit bízom abban, hogy a magyar-román egymásnak feszülés zártkapus kényszere által generált érzelmek, indulatok, Trianon örökzöld traumája, vagyis a történelmi frusztrációk és sérelmek nem emelődnek négyzetre, így a lincshangulat, hisztéria és agresszió nem lesz meghatározója eme igen nagy téttel bíró mérkőzésnek. Pontosabban annak stadionon kívül megnyilvánuló részének.

 „Így legalább megtanulják a hülyék, hogy ne a korlátoltságuk és nacionalizmusuk kinyilvánítására járjanak stadionba. Ilyesminek a sportban helye nincs". Sem Romániában, sem Magyarországn. Egyetértek Bölöni Lászlóval, a román válogatott erdélyi születésű egykori edzőjével. Kíváncsi vagyok, megtanulják-e?  

Ja, és hogy mennyi lesz az eredmény? Arra is kíváncsi vagyok. Állítólag régóta nem volt egál.