Kár önért, Vidnyánszky úr!
H_A Címkék: kultúra kultúrharc Nemzeti Színház Strasbourg Vidnyánszky Attila kultúrbotrány Julie Brochan2013.03.18. 21:04
Ezelőtt alig két hónappal - amikor a március 15-i váratlan havazás még nem törte ketté nemzeti ünnepünket és nem tépázta meg nemzeti önértékelésünket – valami elvetemült osztrák liberál-bolsevik művészek arra formáltak jogot, hogy Balog Zoltán nemzeti erőforrás miniszternek címzett levelükben a kultúra, különös tekintettel a színház szabadságának garantálását kérjék. (Apropó Nemzeti Színház, Alföldi-Vidnyánszky, és úgy anblokk minden, ami a Fekete-Kerényi páros áldásos tevékenysége mellett magyar kultúrának minősül.)
Erről szóló blogbejegyzésem kapcsán - nyilván nem túl nagy meglepetésemre - a szellemi alultápláltság keresztény, úri középosztálybeli megnyilvánulásainak indulathulláma csapott pofán, hogy aszongya: kik ezek a középszerű osztrák megmondóemberek, ezek a súlytalan bécsi kultúrliberálisok, ezek a bérrettegő, nárcisztikus exhibicionista úgynevezett művészek, hogy merészelnek beavatkozni a mi dolgainkba? Sok büdös zsidó, Elfriede Jelinek, Michael Haneke, és a többi. (Halkan mondom: ezek ugyanazok az osztrákok, ugyanaz a genetikailag selejt populáció, amely beavatkozott Magyarországnak a hó fogságából való kiszabadításába is. Miközben mi balfaszkodtunk, azok a mocskos európaiak hozták a hókotrókat és filozófálás helyett cselekedtek).
Nos, ez a dolog úgy jön képbe, hogy ma olvasom: nem kell Vidnyánszky Attila Strasbourgnak. Azon egyszerű oknál fogva, hogy Julie Brochan, a Strasbourgi Nemzeti Színház igazgatója – csatlakozva számos nemzetközi elismertségű művész és közéleti személyiség megszólalásához a magyarországi kultúra és a politika kapcsolatának kétségbeejtő állapotát illetően – problematikusnak tartja Vidnyánszky Attila igazgatói kinevezésének körülményeit, illetve azt, hogy politikusokat választ stábjába. Ezért az intézmény által szervezett fesztiválra két előadással (Három nővér és a Szarvassá változott fiú) meghívott Vidnyánszkyt tanárként nem látja szívesen a rendezvényen, sőt a kaposvári egyetemisták és a strasbourgi színihallgatók közös munkáját sem engedélyezi.
Julie BROCHAN, a Strasbourgi Nemzeti Színház igazgatója, aki a magyar kulturális élet sokszínűsége, a művészeti, kifejezési szabadság védelmében kiadott közleményével egyidejűleg visszamondta Vidnyánszky Attila és az általa képviselt Kaposvári Egyetem kurzusának meghívását
fotó: www.journal-laterrasse.fr
Más szavakkal: a hat osztrák művész levelében foglaltakra rímelő üzenetet fogalmaz meg Brochan is, miszerint marhára nincs rendben a kultúra politikai igába hajtása, a művészi szabadság korlátozása, és igenis, jogot formál arra, hogy az európai művésztársadalom nevében ezt beletolja az arcunkba. A Vidnyánszkyéba nem utolsó sorban. Aki jó magyar ember, ért a szóból, jól tűri a kritikát, szívesen kiáll az elvei mellett, és/de mint Brochan-nak címzett válaszából kiderül, megtartja magának az előadásait. O, wie Schade! A francia igazgató viszont akkor is fenntartotta az utolsó szó jogát: Vidnyánszky elmaradt előadásai egyikének időpontjára vitát szervez a művészeti szabadság témájában, amelyre szeretettel várja a rendezőt.
Az a helyzet, hogy én mindentől függetlenül, nagyrabecsülöm Vidnyánszky munkásságát. Valószínűleg Franciaországban is így vannak ezzel, ha két darabját is érdemesnek tartották meghívni e színházi seregszemlére. Ez a reakció viszont tipikus példája annak, hogy egy tehetséges rendezőt - a rendszert mindenáron kiszolgálni akaró -politikai ambíciója miként fordítja ki teljesen magából. Ahelyett, hogy a művészi kiválóság tudatos birtokosaként visszafogottan, elegánsan szembenézett volna az őt ért támadásokkal, közéleti szerepvállalásának véresen komolyan vételével felülírta az alkotó zsenialitását, és megsértődött. Ha ehhez hozzáveszem azokat a nettó baromságokat, amelyeket a jobboldali gondolat színházépítő küldetéséről, vagy akár a színház felszenteléséről nyilatkozott, végképp nem értem, hogyan lehet egy művészt ilyen mértékben kilóra megvenni. Aki aztán a közéleti szereplőként begyűjtött bírálatokra – nagyon tévesen – akár művészetének feláldozásával is képes válaszolni. Miért? Mert beállt abba a sorba, ahol a magukat jobboldalinak tituláló, félművelt és zavarosfejű konjunktúra-lovagok foglalnak helyet. Akikkel szemben alapvető elvárás, hogy totálisan behódoljanak a hatalomnak, csúszómászó férgekké váljanak, így már csak foltokban emlékeztessenek valamikori énjükre. Kár önért, Vidnyánszky úr!
A sértett rendező-igazgató, aki visszamondta két beregszászi előadásának meghívását
fotó: www.hvg.hu
A sértett művészi (és immár sajnos politikusi) önérzete diktálta hévben ne ragadtassa magát arra, hogy az egyre bővülő európai művésztábort - amely jogosan fogalmaz meg kritikát a magyar kultúr- és szabadságharccal kapcsolatban - egy lebecsülendő, mocskos baloldali összeesküvés tagjainak tekintse, akik nem tudni honnan veszik a bátorságot, hogy a mi nemzeti pocsolyában való bősz, és nagyon magyar dagonyázásunkba beleszóljanak.
Mielőtt teljesen eladná a lelkét, és sértett, frusztrált karrierista pojácává züllene (aki előtt majdani művész-énje hóvirágpózban hajtja le a fejét) fontolja meg, amit az ön kétharmados kormánya egyszerűen nem hajlandó. Nálam is okosabb emberek jótanácsa így hangzik: ha a liftben észreveszi, hogy mindenki fintorogva húzódik el ön mellől, mert elviselhetetlen lábszaga nem kínál más alternatívát, ne kezdjen el összeesküvésről, a liftezők szaglásának eltorzulásáról, vagy a személye elleni lejárató kampányról beszélni, ne kérje ki magának, hogy milyen jogon szólnak bele tisztálkodási szokásaiba, ne állítsa pellengérre utastársai származását, ideológiai elköteleződését, se azt, hogy támogatják-e őket Amerikából, Izraelből vagy Moszkvából. Egyszerűen mosson lábat! Még nincs minden elveszve! És kár lenne önért, Vidnyánszky úr!
Az utolsó 100 komment: