hacsaknem

Miközben Ukrajnában változatlanul ropognak a fegyverek, miközben következésképpen néhány hálás Facebook fotó kedvéért Orbán Viktor miniszterelnök a magyar-ukrán határon játssza az agyát (félreértés ne essék: nem a mesterlövészek útjába állás céljából ment oda), miközben a CÖF mégsem az orosz-magyar barátság megerősítése okán vonul utcára, és miközben a Fidesz gőzerővel keresi a politikai ellenfél választási kampányban lejáratható újabb Simon Gáborjait, elég sanszos, hogy sokunk figyelmét elkerülheti az alábbi túlságosan is fontos hír: a bíróság körében felmerült objektív okból halasztotta el a Fővárosi Törvényszék a Magyar Helsinki Bizottság által Hoppál Péter Fidesz-szóvivő ellen indított személyiségi jogsértés miatti pert.

Kicsit nem figyeltem oda, és elkezdődött a választási kampánnyal óhatatlanul együtt járó aláírás gyűjtési népnemzeti tömeghisztéria, amely minden bizonnyal szolgáltatni fogja az újabb meg újabb, gusztustalannál jóval gusztustalanabb PR-fogások tömkelegét az érdeklődő és kevésbé érdeklődő szavazók számára. Amelyekre minden bizonnyal felemeli, de leginkább nem emeli föl fejét a búsa magyar, így valószínűleg arra sem húzza el a száját, hogy Orbán Viktor miniszterelnök felesége késő este ugyan biza milyen alapon ronthat be a magyar családok otthonaiba abban a választókerületben, amelynek fideszes jelöltje Fónagy János államtitkár.

Bármit is gondolunk az Együtt-PM aktivistáinak Sándor-palota erkélyén végrehajtott, a paksi bővítés ellen szervezett performanszáról (a magam részéről helytelenítem ezt a fajta - pragmatikus szempontból erőtlen, a megfogalmazott célt esetlegessé és komolytalanná tévő - rendszerellenes tiltakozást) azt semmiképpen nem gondolhatjuk, hogy a társadalom kisebb vagy nagyobb részének álláspontját megjelenítő akció kapcsán elhangozhat a következő kérdés: Miért nem lőtték le a Sándor-palota párkányára mászó aktivistákat? Nem, helyesbítek. Nem ezt kérdezte. Csupán utalt rá, hogy máshol bizonyára lelőtték volna már őket. Mert az volna a helyénvaló.

Úgy fest a dolog, hogy a Fidesz közvélemény kutatási adatokból kirajzolódó, fölényes, magabiztos előnye ellenére is nyugtalan Nemzeti Választási Iroda magától értetődően nemzeti küldetése és felelőssége teljes tudatában úgy döntött: semmit nem bíz a véletlenre. Szavazásra buzdító, mozgósító videójában Orbán Viktorra, Magyarország jelenlegi miniszterelnökére, a Fidesz soron következő, örökzöld miniszterelnök-jelöltjére is osztott egy néhány másodpercnyi szerepecskét.

Néhány napja, hete csendben figyelem a paksi atomerőmű orosz bővítésének szerződése körüli sok ismeretlenes mizériát. Hogy a legvégén kezdjem: a megállapodással kapcsolatos zárószavazás kormánypárt részéről pár nap alatt mindenáron áterőltetését, a magyar társadalom többségének különféle felmérések által körvonalazott, egymásnak alighanem ellentmondó álláspontjait, az ellenzéki pártok felháborodásának különböző, demonstráción inneni és túli zöngéit, (amelyekben nem mellesleg a népszavazás kulcsszó is rengetegszer elhangzott) Brüsszel és a magyar civil társadalom nem csupán rezsicsökkentésül értő felének fejcsóválását. Egy szóval mindent, ami Pakssal kapcsolatos.

Előrebocsátom, hogy e sorok írásakor az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkársága nem magyarázta el a miérteket, hanem - amint az EMMI háza táján nem ritkán szokás - bölcsen és hangosan hallgat az éppen aktuális kérdésekről, azért tény, hogy  a Blikk úgy tudja, idén csak az kaphat Jászai Mari- vagy Kossuth-díjat, aki előre nyilatkozik, hogy át is veszi azt.

Mióta kiderült, hogy a Fidesz energetikai államtitkára szerint a napelemek is a Napban zajló nukleáris folyamatok energiáját hasznosítják, következésképpen a szóban forgó kiváló szakember és kormánya nem érti, mi a probléma az atomenergia-ellenességgel, (ó, anyám, borogass!) aligha tartottam elképzelhetőnek, hogy Orbán Viktor parlamentben elhangzott rezsicsökkentéses csatakiáltása előtt, közben, miatt, a hét első napján még lesz mitől megfognunk a padlót. És lett. G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója, magát az Orbán rezsim nem elemző, hanem politikai gondolkodónak tartó csahos kutyája a költészet erejével nyomatékosította főnöke ellentmondást nem tűrő üzenetét. És rímekbe szedte, "brüsszelitáknak" címzett, mélyenszántó gondolatait az ügyről. 

Olvasom, és nem hiszek a szememnek: három egész nap telt el, amíg a magyar kormánynak eljutott az agyáig, hogy pénteken, azaz pontosan három nappal ezelőtt elhunyt Jancsó Miklós, minden idők egyik legnagyobb magyar filmrendezője. Arctalan ellenségekkel folytatott nemzeti kultúrharcaink közepette, az Emberi Erőforrások Minisztériumának 3, azaz három egész nap kellett ahhoz, hogy a hétvége okozta munkaszüneti állapotot leküzdve, hétfőn nagy nehezen és kényszeredetten kinyögje: „Az életének 93. évében elhunyt művészt az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti, az elhunyt családjával közösen gondoskodik Jancsó Miklós temetéséről".

Sok minden fog még történni Felcsúton - olvasom a sokunk számára akár egy kiadós fenyegetéssel is felérő miniszterelnöki üzenetről szóló hírt. Az a helyzet, hogy Felcsúton nem volt még faluház, úgyhogy én a magam részéről örülök, hogy most már ebben sem szenved hiányt a település. De annak talán még jobban, hogy ha már ünnepélyesen átadták az épületet, a település híres szülöttének is jutott pódium egy 7 perces felejthetetlen szereplésre. Fogalmam nincs, mi mindenre gondolhatott politikai ellenfeleinek célzott pökhendi eszmefuttatásában a miniszterelnök úr, de egyáltalán nem csodálkoznék, ha már a rezsicsökkentés emlékparkját, a nemzeti trafikmúzeumot, vagy az EU elleni szabadságharc kutatóállomását terveznék a "csúnyácska víztorony" tövébe, a nemlétező faluközpontba. Mondjuk a stadion és a repülőtér közé elkelne egy metróvonal is, de nem akarok ötleteket adni, a helyzet már régen nem komikus.

Aszonta a mi Viktorunk, saját közszereplői Facebook oldalán, csütörtök este, csúcsidőben felpakolt videoüzenetében, hogy "Jó estét, fészbukkosok, jó hírem van!" És, hiszitek vagy nem, csípőre tette a kezét. Spontánul ha nem is. De hogy a drámai hatás igazi legyen, egyúttal jól neki is támaszkodott a miniszterelnöki íróasztalnak, és szinte önmagától megrészegült, elcsukló hangon közölte: "közzétették a foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokat, amelyek nem egyszerűen csak jók, még csak nem is kiválóak, hanem egyenesen lelkesítőek." Ha már mindenáron, minden mesterségesen feltuningolt, a valóságtól tetszőlegesen elrugaszkodott adatból választási kampányt előkészítő témát kell generálni, nekem is lenne néhány észrevételem ehhez a felhőtlen lelkesedéshez.