A nemzet választ?

H_A Címkék: kampányvideó külhoni magyarok Fidesz Orbán Viktor választás 2014 Nemzeti Választási Iroda A nemzet választ2014.02.08. 16:27

Úgy fest a dolog, hogy a Fidesz közvélemény kutatási adatokból kirajzolódó, fölényes, magabiztos előnye ellenére is nyugtalan Nemzeti Választási Iroda magától értetődően nemzeti küldetése és felelőssége teljes tudatában úgy döntött: semmit nem bíz a véletlenre. Szavazásra buzdító, mozgósító videójában Orbán Viktorra, Magyarország jelenlegi miniszterelnökére, a Fidesz soron következő, örökzöld miniszterelnök-jelöltjére is osztott egy néhány másodpercnyi szerepecskét.

Ami persze nem lenne baj, ha A PÁRT előretolt kampányvideójáról lenne szó. De ugye ez egy állítólag pártsemleges, állampolgári jogaink érvényesítésének fontosságát népszerűsítő üzenet. Tudom, hogy az NVI kézzel és lábbal tiltakozott, cáfolt, hogy nem az ő műve a kis filmecske, de miután tudjuk, hogy egyebek mellett tévesen tájékoztatták a helyi választási irodák az amerikai magyarokat, a 2014-es országgyűlési választások időpontjáról, engedtessék meg nekem, hogy ezt az életszerűtlennek ható tiltakozást a maga életszerűtlenségéből adódó aggályokkal közelítsem meg.

"A nemzet választ" című, valamivel több mint egy percnyi audiovizuális élményt nyújtó, tipikusan nemzeti és tipikusan nagyon magyar filmtörténeti léptékű (kampány)propagandával két bajom van. Az első, rögtön az első az, hogy propaganda, és nem közérdekű felhívás. Következésképpen semmi keresnivalója nem lenne benne sem Orbán Viktornak, sem senkinek, aki tegnap, tegnapelőtt, de főleg ma politikai szerepet vállal, valamely politikai alakulattal egyértelműen azonosítható. Másrészt, ez az egyértelműen a külhoni magyarok érzékeny lelkivilágát megcélzó, Trianon-komplexust reflektorfénybe helyező, kétségtelenül profi érzelmi manipuláció (Kautzky Armand közreműködését külön köszönjük) továbbra is azokat a fenntartásaimat erősítik, amelyek egyáltalán nem mellesleg a jelenlegi kormánypárt malmára hajtják a választások kimenetelének csak látszólag zavaros vizét.

Kénytelen vagyok unalomig hangoztatott ideákat újrafejtegetni. Zárójel: az én olvasatomban változatlanul problémás dolog (2-3-4 mandátum is sokat nyomhat a latban) hogy azok is szavazni fognak a magyarországi politikai berendezkedésről, akiket az anyaországi szociális, oktatási, gazdaságpolitikai, és a többi problémák nem érintenek. A határon túliakat legfeljebb a kül- és szomszédságpolitika, illetve a nemzetpolitika érintheti.  E téren lehetőséget kellett volna teremteni számukra, hogy beleszólhassanak, de miután erre nem nyílik lehetőségük, az, hogy olyasmiről szavazzanak, aminek a következményei aztán nem őket érinti, legalábbis aggályos. Nem igaz, hogy a kettős állampolgársággal automatikusan együtt kell járnia a választásokon való részvétel, viszont ennek az 1 perc 13 másodpercnyi tömény, áldjon, de leginkább verjen típusú, örökös vesztes, de végül mindig győztes magyarságunk legérzékenyebb pontjaira hatást gyakorolni kívánó politikai melodrámának ez a fő üzenete.

Sőt, mi több, hovatovább: Böjte Csaba oldalán (nem tudom mit szól hozzá az erdélyi magyarság egyik legnagyobb, elvitathatatlan érdemekkel rendelkező kortárs személyisége, hogy nem mellékszerepet osztottak rá egy kampányfilmben) Orbán Viktornak lenni, és szavazásra buzdítani, valljuk be, kézenfekvő dolog. Hülye lenne, ha nem használná ki, ha nem sajátítaná ki, mint ahogy egyébként mindent kisajátított már, ami nemzeti, ami igaz magyar, ami a miénk, ami annak ellenére van, hogy a történelem buldózere átment rajtunk. Még akkor is, ha egyértelmű, és akár hátra is dőlhetne: a szavazásra jogosult, és megkérdőjelezhető szavazati jogával élő határon túliak körében a Fideszen kívül más aligha fog labdába rúgni. (Ettől még szomorú, hogy majd lehet köpködni a külhoniakra, mint homogén masszára, a választások kimenetele miatt.)

Ezért szóra érdemes ez az egész videó. Rendben van, hogy a közszolgálati televízió híradója közpénzből finanszírozott propagandaműsor, amely már régen simára taposta a Fidesz újabb választási sikere felé vezető ösvényt. Rendben van, hogy a kormány ingyen és bérmentve átad A PÁRTNAK egy közel 800 millió forintért kialakított "Magyarország jobban teljesít" arculatot és szlogent, hogy a hülyére vett választópolgárnak kétsége se lehessen afelől, hogy ki előtt boruljon térdre majd április 6-án, de azért ez a patetikus, Orbán a mi Krisztusunk előjelű, mozgósító, ha Önnek is fáj Trianon, mi megmondjuk hova tegye az X-et típusú filmecske több mint felháborító.

És lehet azt mondani, hogy a jelenlegi kormánypártnak nincs köze ehhez az egészhez, hogy a Nemzeti Választási Iroda ártatlan az ügyben, - ez esetben megkövetem a feltételezett elkövetőket - de azért eléggé valószínűtlennek találom, hogy a magát darabjaiból keservesen összerakó ellenzéknek, vagy rendszerkritikus civileknek szívük vágya lenne, hogy ilyen profi, nem olcsó videócskákkal próbáljanak szavazatokat szerezni az arra egyáltalán nem rászoruló Fidesznek. Mert az nem lehet kérdés, hogy ez a picivel több mint egy perc szíven találja mindazokat, akiknek szánták.

Úgyhogy mindannyiunk örömére, a nemzet választ. Főleg, ha mozgósítás címen a szájába rágják, hogy kire kell.

· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr775803585

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A tízmillió atomtudós közgazdász országa 2014.02.09. 09:32:04

. Tényleg Alkesz Pistabácsi és Otthonkás Marinéni döntse el népszavazáson, hogy bővítsük-e a Paksi Atomerőművet? Bajnaiék hű fegyverhordozója, a PM-es Jávor Benedek népszavazást kezdeményez a Paksi Atomerőmű új egységének a megépítése ügyében. Azt mé...

Trackback: Mutatjuk, miben menjen szavazni a rejtőzködő, félős baloldali 2014.02.09. 09:31:07

. Így álcázd magad, ha félsz, hogy a Fidesz pribékjei kiszúrják a szavazókör felé tartva a politikai preferenciádat! „Ha félnek, megteszik-e akár azt, hogy felvesznek egy narancssárga pólót, kitűznek egy I love Fidesz jelvényt, tesznek egy narancsot ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.02.09. 15:34:28

Megint terelgetsz. Egyforma állampolgárságunk van a külhoniakkal vagy nem? Ez a kérdés. Látom, te nem érted.

"A szavazati jog jogi és nem etnikai kérdés."

Valóban? Akkor miért adtatok szavazati jogot egy más országban élő etnikai kisebbségnek? Megint hazudtál?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.09. 15:34:55

@Orbán Mutyin:

Ez a nemzetközi gyakorlat, ez nem valamiféle magyar sajátosság.

2014.02.09. 15:36:51

@maxval a gondolkodó birca: "Egyforma állampolgárok vagyunk, minden magyar egyenlő."

Akkor tehát szavazhatok a román parlamentre is. Mert ha nem, akkor most is hazudtál.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.09. 15:37:00

@Orbán Mutyin:

Nem adható szavazati jog etnikai alapon, tévedsz. Hiába vsgy magyar, nem szavazhatsz, ha nincs magyar állampolgérságod.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.09. 15:38:13

@Orbán Mutyin:

Román állampolgárságod van? Ha igen, szavazhtsz a román választásokon. Hol a gond?

Bolsi Buster 2014.02.09. 15:38:20

@Orbán Mutyin: 'Valóban? Akkor miért adtatok szavazati jogot egy más országban élő etnikai kisebbségnek? Megint hazudtál?'

Senki nem kapott szavazati jogot se egyénileg, se kollektívan. Szóval igen, hazudtál.

2014.02.09. 15:40:27

@maxval a gondolkodó birca: "Ez a nemzetközi gyakorlat, ez nem valamiféle magyar sajátosság."

Tudom, a baltás gyilkos kiadatása egy muszlim államnak is nemzetközi gyakorlat, ugye?

2014.02.09. 15:43:45

@Bolsi Buster: Jobb, ha kimaradsz ebből, mert azt sem tudod miről beszélsz.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.09. 15:44:07

@Orbán Mutyin:

Nem, nem az. De ez hogyan kapcsolódik a szavazati joghoz?

2014.02.09. 15:47:33

@maxval a gondolkodó birca: "Román állampolgárságod van? Ha igen, szavazhtsz a román választásokon. Hol a gond?"

A gond ott van, hogy azt hazudtad, hogy "Egyforma állampolgárok vagyunk, minden magyar egyenlő."

Tehát mégsem, mert ők egyenlőbbek egy állampolgársággal.

Bolsi Buster 2014.02.09. 15:49:43

@Orbán Mutyin: Majd ha te is kérsz román állampolgárságot, és meg is kapod, mint ők a magyart, akkor egyenlő leszel.....:)))

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.09. 15:51:35

@Orbán Mutyin:

Az, hogy valakinek egynél több állampolgársága van, nem teszi őt több joggalrendelkezővé egy adott állampolgársága szempontjából.

2014.02.09. 16:04:35

@maxval a gondolkodó birca: "Nem adható szavazati jog etnikai alapon, tévedsz."

Akkor a külhoniak a kék szemük alapján kaptak állampolgárságot? Nem tudnál egyetlen mondatot leírni, amelyikben ne lenne hazugság?

"Az, hogy valakinek egynél több állampolgársága van, nem teszi őt több joggalrendelkezővé egy adott állampolgársága szempontjából."

Hogyne: két helyen is szavazhat, úgy hogy az egyikhez gyakorlatilag nincs köze. Ha zavarosan is, de megint marhaságot írtál.

@Bolsi Buster: Bakker, akkor hazudott a vezéred? :D

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.09. 16:09:19

@Orbán Mutyin:

Attól, hogy x 2 ország állampolgára, melyből az egyik Mo., még ninstöbbletjoga Mo-n.

Nins köze hozzá? Devan, hiszen állampolgár.

nu pagagyí 2014.02.09. 16:12:33

@maxval a gondolkodó birca: Az állampolgárság vonja maga után a közteherviselésben való kötelező részvételt, amiben sajnos, a születésüknél fogva máshol élő, másik országot gazdagító polgáraink nem tüsténkednek, pedig képességeik és lehetőségeik meglennének. Utóbbi miatt a nemDr. Schmitt-féle alaptörvény szerint a közteherviselés rájuk nézve is kötelező lenne (alaptörvény o) pont). Én a helyükben nem szavaznék, akkor sem, ha a magyarországi magyar polgárok rovására szavazati jogot kaptak.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.09. 16:12:58

@Orbán Mutyin:

A magyarok állampolgárságot kaptak, nem szavazati jogot. Aszavazati jog ax állampolgérság következménye.

nu pagagyí 2014.02.09. 16:15:07

@maxval a gondolkodó birca: A közteherviselés nem feltétel, hanem kötelesség (Alkotmány, alaptörvény).

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.09. 16:15:59

@nu pagagyí:

Nem így van. A közteherviselésben nem szempont az állampolgárság. A Mo-n élő külföldi nem mondhatja, hogy ő nem fog adót fizetni, hiszen nemmagyar állampolgár. Ugye? S közben NEM szavazhat!

dual824 2014.02.09. 16:26:27

@maxval a gondolkodó birca: Abszolut biztos vagyok benne, hogy legbelül egy szavadat sem hiszed el.

Bolsi Buster 2014.02.09. 16:35:37

@maxval a gondolkodó birca: A magyarok nem kaptak állampolgárságot.

nu pagagyí 2014.02.09. 16:51:12

@maxval a gondolkodó birca: A magyarországi állandó lakhellyel rendelkező külföldi állampolgár szavazhat az önkormányzati választásokon. Ez így rendben is van.

nu pagagyí 2014.02.09. 16:59:15

@maxval a gondolkodó birca: Még egy gondolattal hozzájárulok birkaságod tökéletestéséhez: Én utálok egy olyan klub tagja lenni, ahol csak én fizetek tagdíjat, a többiek pedig csak a kaviárt jönnek felzabálni.

Bolsi Buster 2014.02.09. 17:04:39

@nu pagagyí: Mindig a farhátas száraztésztások vevők az ilyen dumákra hogy ők fizetnek mások kaviárjáért...:))

2llkedő 2014.02.09. 17:30:44

@maxval a gondolkodó birca:
"A magyar választások minden állampolgár ügye és nem az országlakosok ügye."

Figyelj, te szerencsétlen egoista fideszbirka független újságíró!

Kérdés:

Milyen saját dolgod van neked Magyarországon?

Melyik szóval nem vagy tisztában? Vagy a szavak összerakásával van gondod?

Válaszolj a kérdésre, ne terelj, mint Piktorod!

2llkedő 2014.02.09. 17:32:31

@maxval a gondolkodó birca: "Egyforma állampolgárok vagyunk, minden magyar egyenlő."

Kivéve a Gyevi bírót, meg a 18 éven aluliakat, a börtöntöltelékek, stb.

2llkedő 2014.02.09. 17:36:59

@maxval a gondolkodó birca: "Aszavazati jog ax állampolgérság következménye."

A szavazati jog megadása nem kötelező, mivel szerzett jog.

Eriggyé mán ezzel a "de nekem jogom van hozzá" dedós szövegeddel!

Majd ha kötelességeid is lesznek, akkor lesz jogod!

Addig KIBIC vagy, és KIBICNEK KUSSSS!

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.09. 18:01:48

@nu pagagyí:

Csak ha a külföldi EU-állampolgár és akkor sem szavazhat a parlamenti választáson.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.09. 18:03:23

@félázsiai 2llkedő:

Alkotmányjogilag aggályos a szavazási jog megvonása.

2llkedő 2014.02.09. 18:04:31

@maxval a gondolkodó birca:

Még mindig nem érted a kérdést narancsbirka?

Milyen saját dolgod van Magyarországon?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.09. 18:06:46

@félázsiai 2llkedő:

Nem fogok tízszer válaszolni ugyanarra a kérdésre

2llkedő 2014.02.09. 18:07:27

@maxval a gondolkodó birca: Mi az az alkotmányjog, ha alkotmány nincs?

2llkedő 2014.02.09. 18:08:03

@maxval a gondolkodó birca:

Fasz ki van veled! Egyszer sem válaszoltál!

2llkedő 2014.02.09. 18:11:16

@maxval a gondolkodó birca:

Az, hogy állampolgár vagy, az nem válasz.

Akkor most válaszolj a kérdésre:

Milyen dolgod van neked Magyarországon?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.09. 18:11:29

@félázsiai 2llkedő:

Így igaz. A kibic nem is szavazhat, pl. az idegen állampolgárok.

2llkedő 2014.02.09. 18:12:42

@maxval a gondolkodó birca:
A kibic az az, aki felelősség nélkül beleszól más dolgába.

Milyen saját dolgod van neked Magyarországon?

2llkedő 2014.02.09. 18:14:15

@maxval a gondolkodó birca:

Összekevered a szezont a fasommal, mit Piktorod.

A videón is az szerepel, hogy a Nemzet választ.

A nemzet nem azonos az állammal!

2llkedő 2014.02.09. 18:43:53

@maxval a gondolkodó birca:

Kérdésre a válasz?

És ne gyere azzal az érveléssel, hogy azért van jogod hozzá, mert jogod van hozzá.

Az elején azt mondtad, hogy a saját életedbe szólsz bele. Akkor vezesd már elő, hogy milyen saját életed van Magyarországon?

És arra is jó lenne mellébeszélés nélkül válaszolni, amit már egy másik blogban is feltettem, hogy bele szólsz-e a gyerekeid, szüleid, nagyszüleid, unokatestvéreid életébe? És ha nem, akkor miért nem, pedig a családodhoz tartoznak?

2llkedő 2014.02.09. 18:44:49

@maxval a gondolkodó birca:
Mégis bólogatós kutyát játszol a skoda hátuljában.

pocaklakó minimanó 2014.02.10. 08:10:45

EZEK SZERINT A MÉLYSÉGESEN ELFOGULATLAN TOPICGAZDA INGERKÜSZÖBÉT VALAHOGY CSAK NEM ÉRTE EL A MASZOPOS DROID AUSZTRIAI BANKSZÁMLÁJA.

BEZZEG MÁSKOR ENNÉL KEVESEBBÉRT IS ITT SZOK' VERGŐDNI - MÉLYSÉGES ELFOGULATLANSÁGÁBAN... :)

pocaklakó minimanó 2014.02.10. 08:14:50

@félázsiai 2llkedő:

"Majd ha kötelességeid is lesznek, akkor lesz jogod!"

Majd ha elmagyarázod, hogy a szavazati jog megadása és az általad vágyni látott kötelességek között miféle összefüggés van...

És hol írják elő...

2llkedő 2014.02.10. 08:52:31

@pocaklakó minimanó: Baszod!

Mi köze ennek a témához?

pocaklakó minimanó 2014.02.10. 09:19:47

@félázsiai 2llkedő:

"KIBICNEK KUSSS!"

Hölgyeim és uraim, a ballib érvkészlet kifinomultságát olvashatták. :)

pocaklakó minimanó 2014.02.10. 09:20:23

@félázsiai 2llkedő:

"Elvi kérdés!"

Ahány ember, annyi elv. Aztán vagy jó a tiéd vagy sem.

Inkább: sem.

pocaklakó minimanó 2014.02.10. 09:23:50

@félázsiai 2llkedő:

"Mi köze ennek a témához?"

Ez csak offos volt. Arra írtam be, hogy korábban a lúzer topicgazda próbálgatta magáról azt bizonygatni, hogy őt oldalfüggetlenül bántják a közéleti visszásságok, erre föl amikor Ballibfalva-Alsóról jön egy szaftos kis botrány, akkor a füle botját sem mozgatja, miközben a másik oldal botrányait illetően azonnal reagál.

Pár év múlva meg teljes lelki nyugalommal fogja magáról azt állítani, hogy ő ezt a mostani szoci botrányt is mélységesen elítélte - csak sehol nem lesz nyoma, tehát bemondásra kell neki elhinni bármit.

Megtehetné, hogy gyorsan nyit egy szociekéző posztot, de olyan érzésem van, hogy nem nagyon fog - vagy csak jó nagy késéssel és hosszas rábeszélés után.

Mert ő nem mér kettős mércével és mert ő őszinte... muhaha! :)

pocaklakó minimanó 2014.02.10. 09:55:14

A választási jogról...

Mellesleg képzeljük csak el, hogy...

a) valaki külföldre települ át, ott van bejelentett lakcíme pl. fél éve (végleges áttelepülés), de mivel továbbra is csak magyar állampolgár (a másikat még nem kapta meg pl.), így ott azért nem szavazhat, mert nem állampolgár, míg itt azért vennék el tőle, mert nem itt lakik ÉS

b) valaki hosszú évek óta külföldön él, de van állandó bejelentett magyarországi lakcíme (nem végleges áttelepülés papíron, de gyakorlatban igen; az állandónak meg nincs elévülési ideje), így bár évek óta nem szól bele az itthoni közösség életébe, mégis szavazhat.

2llkedő 2014.02.10. 11:21:19

@pocaklakó minimanó: Ha nem tudnád, ez kártyás kifejezés.
És ha jól gondolom, jobboldaliak között is vannak kártyások.

2llkedő 2014.02.10. 11:23:34

@pocaklakó minimanó: "Ahány ember, annyi elv. Aztán vagy jó a tiéd vagy sem."

Gondolom voltál gyerek, és ahogy elnézem a nevedet, van is gyereked. Próbáld végig gondolni, mit is mondtak neked a szüleid, és mit is vársz el a gyerekedtől.

2llkedő 2014.02.10. 11:35:35

@pocaklakó minimanó: Kérdésem hozzád is:

Te beleszólsz-e szüleid, nagyszüleid, testvéreid, gyerekeid életébe, ha külön háztartásban éltek?

2llkedő 2014.02.10. 11:37:39

@pocaklakó minimanó: A fantáziavilágoddal, képzelgéseiddel nem tudok vitatkozni.

pocaklakó minimanó 2014.02.10. 13:44:59

@félázsiai 2llkedő:

"Próbáld végig gondolni, mit is mondtak neked a szüleid, és mit is vársz el a gyerekedtől."

És ez most hogy jön ide? Te írtál arról, hogy ELV. Én pedig azt írtam, hogy ami számodra elv, a más számára nem biztos, hogy az - és fordítva.

pocaklakó minimanó 2014.02.10. 13:45:45

@félázsiai 2llkedő:

"Te beleszólsz-e szüleid, nagyszüleid, testvéreid, gyerekeid életébe, ha külön háztartásban éltek?"

Meg fogsz lepődni, de te is beleszólsz sok olyan dologba, amihez állítólag semmi közöd.

pocaklakó minimanó 2014.02.10. 13:46:20

@félázsiai 2llkedő:

"...nem tudok vitatkozni."

Elég lett volna csupán ennyit leírnod.

Örülök, hogy segíthettem.

2llkedő 2014.02.10. 15:16:09

@pocaklakó minimanó: Összekevered a vélemény nyilvánítást a beleszólással!

A kérdésem ugyan az:
Te beleszólsz szüleid, gyerekeid, testvéreid életébe, ha külön háztartásban éltek? Ha nem, akkor miért nem, pedig vérrokonok vagytok?
A kérdésre válaszolj, és ne terelj úgy mint az a birka.

2llkedő 2014.02.10. 15:17:18

@pocaklakó minimanó: Én vitatkozni tudok, ha van vitapartner. Te nem az vagy. Egy felsőbbrendű lény, mint te, képtelen a vitára.

pocaklakó minimanó 2014.02.11. 10:02:16

@félázsiai 2llkedő:

Vitapartnerségről...

"Mellesleg képzeljük csak el, hogy...

a) valaki külföldre települ át, ott van bejelentett lakcíme pl. fél éve (végleges áttelepülés), de mivel továbbra is csak magyar állampolgár (a másikat még nem kapta meg pl.), így ott azért nem szavazhat, mert nem állampolgár, míg itt azért vennék el tőle, mert nem itt lakik ÉS

b) valaki hosszú évek óta külföldön él, de van állandó bejelentett magyarországi lakcíme (nem végleges áttelepülés papíron, de gyakorlatban igen; az állandónak meg nincs elévülési ideje), így bár évek óta nem szól bele az itthoni közösség életébe, mégis szavazhat."

NEM MEGLEPŐ (EGYÁLTALÁN NEM), HOGY NINCS REAKCIÓ. :)

2llkedő 2014.02.11. 10:47:00

@pocaklakó minimanó:

"a) valaki"
"b) valaki"

Mit vitatkozzak egyedi esetekről?

Fideszbirka barátunk se érti meg, hogy nem személy szerint vele van a gond, hanem a tömeggel. A határon túliak soha nem voltak a Magyar államnak a tagjai. A nemzet nem egyenlő az állammal!
Fideszbirka barátunk megszerezte a jogot arra, hogy magyar állampolgár legyen. De ettől függetlenül a nem egoista ember tudatában van annak, hogy nem szól bele olyanba, aminek a következményei őt nem érintik, azaz nem vállal felelősséget a döntéséért, vagyis kibic.

pocaklakó minimanó 2014.02.11. 13:59:00

@félázsiai 2llkedő:

"...a nem egoista ember tudatában van annak, hogy nem szól bele olyanba, aminek a következményei őt nem érintik..."

Aha. És ha hozok olyan példát, amelybe esetleg te belszólnál - akár csupán az oldalról kibicként kiabálva -, akkor...?

pocaklakó minimanó 2014.02.11. 14:38:14

@félázsiai 2llkedő:

"...nem személy szerint vele van a gond, hanem a tömeggel."

Te meg azt nem fogod fel, hogy azok az állítólagos elveid milyen simán szembemennek az állampolgári jogokkal.

És amennyiben egy állampolgár választójoga sérül, mert a te elveid szerint ennek és annak emiatt és amiatt nem lenne szabad választania, akkor nem biztos, hogy te látod jól.

2llkedő 2014.02.11. 14:40:10

@pocaklakó minimanó: Látom, nehéz a felfogásod. Nem ugyan az, ha elmondom a véleményemet, akár kiabálva is, mint tevőlegesen beleszólni, azaz például leszavazni.

2llkedő 2014.02.11. 14:46:06

@pocaklakó minimanó: "Te meg azt nem fogod fel, hogy azok az állítólagos elveid milyen simán szembemennek az állampolgári jogokkal."

Ne kapaszkodjál már Piktorod által összehányt jogokra.
És itt nem a jogról van szó, hanem arról, hogy egyáltalán milyen alapon kapnak állampolgárságot azok, akik soha életükben nem is éltek Magyarországon?

Állampolgár nem egyenlő a nemzetpolgárral!

A nép a népszavazáson nem támogatta, hogy a határon túliak kapjanak állampolgárságot.
Piktorka diktatórikus módon, a saját érdekei miatt megadta nekik, úgy hogy akkor még arról volt szó, hogy nem kapnak szavazati jogot. Most pedig már szavazati jogot is kaptak. Gondolom, eljutunk odáig is, hogy nyugdíjat is fognak kapni, mert állampolgári joguk.

"És amennyiben egy állampolgár választójoga sérül,"

Melyik állampolgárnak melyik szavazati jogáról beszélsz?

2llkedő 2014.02.11. 14:57:34

@pocaklakó minimanó: De ha már itt tartunk, akkor még nem kaptam választ arra a kérdésemre, hogy:

Te beleszólsz-e szüleid, nagyszüleid, testvéreid, gyerekeid életébe, ha külön háztartásban éltek?
És te hagyod, hogy szüleid, nagyszüleid, testvéred bele szóljanak a te életedbe? Hogy megmondják, hogy nálatok ki kezelje a pénzt, ki döntsön fontos kérdésekről, stb.? Ez azt hiszem csak, és kizárólag a Te és a párod dolga. Senkinek nincsen joga ebbe beleszólni, még ha vérrokonság is van köztetek. Mert a szeretet az ilyen.

pocaklakó minimanó 2014.02.11. 15:35:30

@félázsiai 2llkedő:

"És itt nem a jogról van szó, hanem arról, hogy egyáltalán milyen alapon kapnak állampolgárságot azok, akik soha életükben nem is éltek Magyarországon?"

Nézz már körül, légy szíves, hogy ez a megoldás hány demokratikus európai országban lehetséges.

Jus sanguinis.

pocaklakó minimanó 2014.02.11. 15:36:33

@félázsiai 2llkedő:

"Melyik állampolgárnak melyik szavazati jogáról beszélsz?"

Nézzük például ezt: "b) valaki hosszú évek óta külföldön él, de van állandó bejelentett magyarországi lakcíme (nem végleges áttelepülés papíron, de gyakorlatban igen; az állandónak meg nincs elévülési ideje), így bár évek óta nem szól bele az itthoni közösség életébe, mégis szavazhat."

pocaklakó minimanó 2014.02.11. 15:47:42

Egy rakás olyan ismerősöm él évek óta külföldön, aki csak sátoros ünnepeken teszi be a lábát Magyarországra, de itt van bejelentett lakcíme, ragaszkodik az állampolgárságához - mégis van pár itthoni tehetséges, akik szerint nekik nem lenne szabad szavazniuk, mert "külön háztartásban" élnek.

Csak tudnám, miért? :)

2llkedő 2014.02.11. 16:04:35

@pocaklakó minimanó: "Nézz már körül, légy szíves, hogy ez a megoldás hány demokratikus európai országban lehetséges."

Mutass egy olyan országot, ahol olyanok is megkaphatják az állampolgárságot, akik legfeljebb csak átutazóban, vagy vendégségben voltak az országban.

2llkedő 2014.02.11. 16:13:47

@pocaklakó minimanó: "de itt van bejelentett lakcíme"

"mert "külön háztartásban" élnek."

Itt van állandó lakcíme. Te is kimondtad. Külföldön "bérlőként" él. Állandó lakcíme csak egy van. A bejelentett lakcímhez kötelezettségek is járnak. Az más kérdés, hogy a kötelezettségről nem veszünk tudomást. Amikor mondjuk válásra kerül a sor, akkor jönnek elő ezek a kötelezettségek, amiket a másik orra alá lehet dörgölni.

2llkedő 2014.02.11. 16:23:51

@pocaklakó minimanó:
Mint már említettem, ott van például a fideszbirka barátunk. Ő megkapta az állampolgárságot, mert 10 évig élt Magyarországon. Addig, amíg a hozzá hasonlóak megkapják az állampolgárságot, senkit nem zavar, mivel egy csepp a tengerben. A szavazata nem oszt, nem szoroz.

Viszont Piktorkának ez a fűnek-fának adunk állampolgárságot bizony már nem ugyan az a kategória.
Emlékszel még a történelem tanulmányaidból, hogy a törökök hogyan foglalták el Buda várát? Szépen szállingóztak befelé, míg el nem érték azt a bizonyos tömeget.

A pohárba is cseppenként csepeghet a víz, míg meg nem telik a pohár, és elég csak egy légynek a pohár szélére repülni, hogy az kiboruljon.

Piktorka az egoista elképzelésével azt hiszi (jelenleg joggal), hogy majd rá fognak szavazni. De az ego nem gondolkodik, és tehet olyan lépést, ami felbőszíti a határon túliakat, és éppen ellenkezője valósul meg, mint amire számított.

Abban az esetben is helytelenítem, hogy a határon túliak döntsenek a kérdésben. Ez nem a határon túliakról szól, hanem ő értük. Nekik ott kell boldogulni, ahol élnek. Nekik kell a problémájukat megoldani, kiharcolni. Nekünk annyi jogunk van, hogy támogassuk őket. Mint egy rendes szülő.

2llkedő 2014.02.11. 17:25:31

@pocaklakó minimanó: "Egy rakás olyan ismerősöm él évek óta külföldön, aki csak sátoros ünnepeken teszi be a lábát Magyarországra, de itt van bejelentett lakcíme,"

Nyilván azért van meg itthon az állandó lakhelye, mert még nem szándékozott kint végleg letelepedni, bízik abban, hogy valami majd csak lesz Magyarországgal, illetve odakint megteremti azt az indulótőkét, amivel majd itthon el tud indulni.

2llkedő 2014.02.11. 17:29:29

@pocaklakó minimanó: A fiatalkorúak miért nem szavazhatnak? Miért nem szavazhatnak a fogvatartottak? Ők nem magyar állampolgárok?

pocaklakó minimanó 2014.02.12. 10:17:40

@félázsiai 2llkedő:

"Viszont Piktorkának ez a fűnek-fának adunk állampolgárságot bizony már nem ugyan az a kategória."

Bizony, hogy az. Ezért is ajánlottam, hogy tájékozódj, miképpen működik ez a nagyvilágban - de a tájékozódás helyett inkább továbbra is kötöd az ebet a karóhoz, hogy mindenki ostoba, csak te vagy a helikopter.

pocaklakó minimanó 2014.02.12. 10:20:05

@félázsiai 2llkedő:

"Nyilván azért van meg itthon az állandó lakhelye, mert még nem szándékozott kint végleg letelepedni, bízik abban, hogy valami majd csak lesz Magyarországgal, illetve odakint megteremti azt az indulótőkét, amivel majd itthon el tud indulni."

Igen, csakhogy a te elved szerint nekik itt coki a szavazás, mert az év legnagyobb részét nem itthon töltik, csak látogatóba járnak haza, tehát belekibicelnek a partvonalról az itteniek életébe.

És lám, mégsem vonják meg a szavazati jogukat. Nem csupán itthon: SEHOL!

Most azt kellene megmagyaráznod, hogy te MIÉRT MENNÉL SZEMBE A DEMOKRATIKUS JOGÁLLAMI GYAKORLATTAL, ha az ELVEIDET követed.

Nem lehetséges az, hogy TE LÁTOD ROSSZUL?

Persze, hogy nem, hiszen te csak jól láthatod. Eldöntötted és a valós életbeli tények nem zavarnak egy csöppet sem.

pocaklakó minimanó 2014.02.12. 10:23:28

@félázsiai 2llkedő:

"Miért nem szavazhatnak a fogvatartottak?"

Látod, erről beszélek, amikor azt mondom, hogy NEM OLVASOL, CSAK ÍRSZ ÉS ÍRSZ RENDÜLETLENÜL.

"A választójog gyakorlása a választópolgár szabad elhatározásán alapul. A szavazáson a fogvatartottak egy része is részt vehet, leadhatja voksát a pártok által állított listákra, amennyiben rendelkezik választójoggal. Részükre a bv. intézetben kell biztosítani e joguk gyakorlását. A fogvatartottak választójoga gyakorlásának biztosítása érdekében a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka intézkedésben szabályozta a bv. intézetek eljárásának rendjét." (bvop.hu)

2llkedő 2014.02.12. 10:26:06

@pocaklakó minimanó:
Ismét:
Mutass egy olyan országot, ahol olyanok is megkaphatják az állampolgárságot, akik legfeljebb csak átutazóban, vagy vendégségben voltak az országban.

2llkedő 2014.02.12. 10:26:41

@pocaklakó minimanó: Olvasni is tudsz, vagy csak értelmezési problémáid vannak?

pocaklakó minimanó 2014.02.12. 11:20:17

@félázsiai 2llkedő:

"Mutass egy olyan országot, ahol olyanok is megkaphatják az állampolgárságot, akik legfeljebb csak átutazóban, vagy vendégségben voltak az országban."

A jus sangiuinis pont erről szól. Például az íreknél úgy is kaphatsz ír állampolgárságot, hogy valamelyik nagyszülőd ír állampolgárként született, majd kivándorolt egy távoli országba. Mindössze annyit kell tenned, hogy kitöltöd az ezt igazoló "Foreign Birth Register" nevű formanyomtatványt (megadják, hogy milyen doksikat kérnek), majd benyújtod azt akár Írországban, akár az országodban meglévő ír nagykövetségen vagy konzulátuson.

Osztjónapot!

Vagy itt egy angol nyelvű példa az olasz megoldásról: "Giuseppe Rosso is born in Italy in 1895, and emigrates in 1925. In 1927, he weds in the United States Karen Volker, an American citizen, who gives birth to a son, John, in 1929. Giuseppe becomes an American citizen in 1932, having renounced his Italian citizenship the year before. John, however, was already an American citizen because he was born in the United States (where geography is the principal determinant of citizenship). John is likewise an Italian citizen because he was born to an Italian citizen. As an infant, he could not renounce his Italian nationality, and his father could not do so for him. John remains an Italian citizen unless he ever decides to renounce this right legally." (regalis.com)

pocaklakó minimanó 2014.02.12. 11:21:15

@félázsiai 2llkedő:

Persze, hogy tudok. A TE ELVED szerint ezek a magyar állampolgárok nem szavazhatnának, mivel nem élnek itthon, tehát ne kibiceljenek bele az itteni dolgokba.

2llkedő 2014.02.12. 11:52:19

@pocaklakó minimanó:

"""Nyilván azért van meg itthon az állandó lakhelye, mert még nem szándékozott kint végleg letelepedni, bízik abban, hogy valami majd csak lesz Magyarországgal, illetve odakint megteremti azt az indulótőkét, amivel majd itthon el tud indulni."""

Az ismerőseidnek itthon van az állandó lakhelye. Odakint ideiglenesen tartózkodik.
Ha egy fiatal elmegy egy másik városba egyetemre és ott koleszos lesz, vagy albérletbe megy, akkor ott ideiglenesen tartózkodik. A közös háztartás továbbra is az, ahová állandóra van bejelentve. A határon túliak nem éltek, és valszeg nem is fognak Magyarországon élni, azaz nincs állandó lakhelyük Magyarországon. Nekik a közös háztartás az, ahova be vannak jelentve állandóra. Az az otthonuk.

2llkedő 2014.02.12. 11:57:59

@pocaklakó minimanó: És ha még nem vetted volna észre, akkor nem azok szavazati jogáról beszélek, akik úgy állampolgárok, hogy megszerezték a jogot arra, hogy állampolgárok legyenek ( itt születtek, itt éltek egy bizonyos ideig, azaz részt vettek a közösség életében), hanem azokról, akik csak amiatt kaphatják meg az állampolgárságot, hogy magyarul beszélnek, és valamikor Nagy-Magyarországhoz tartozó területen élnek. Pedig az erdélyiek a magyaroknak az egyik ága. Ők székelyeknek mondják magukat.

Az ír példád megint csak egyedi eset.

pocaklakó minimanó 2014.02.12. 12:56:51

@félázsiai 2llkedő:

Teljesen mindegy, hogy ki hogyan szerezte az állampolgárságát. Ha megvan neki, akkor nem rugózhatsz azon, hogy SZERINTED neki nem járna, mert izé és ezmegaz.

Másfelől pedig a megadott példák (amelyeket továbbra is elfelejtettél megköszönni) pont azt mutatják meg, hogy azokban az országokban is kaphatsz úgy állampolgárságot, hogy ahhoz az általad vágyott feltételrendszernek nem kell teljesülnie.

Akkor ismét felmerül a kérdés: BIZTOS TE LÁTOD JÓL?

pocaklakó minimanó 2014.02.12. 12:59:15

@félázsiai 2llkedő:

Megbocsáss, de a te "ELVED" az elején még pont arról szólt, hogy az, aki NEM ÉL ITT, az ne ugasson bele. Szó sem volt bejelentett lakcímről, meg ilyesmikről: ÉLÉSRŐL volt szó.

Gondoltam segítek.

2llkedő 2014.02.12. 13:45:04

@pocaklakó minimanó:
"Teljesen mindegy, hogy ki hogyan szerezte az állampolgárságát."

Épp itt van Piktorkád hazugsága.

És te erre a hazugságra hivatkozol?

2llkedő 2014.02.12. 14:07:28

@pocaklakó minimanó: "aki NEM ÉL ITT"

Nem ezt írtam, hanem külön háztartásról, de rá se ránts!

Elfelejtettél még mindig válaszolni a kérdésemre:

Te beleszólsz-e szüleid, nagyszüleid, testvéreid, gyerekeid életébe, ha külön háztartásban éltek?
És te hagyod, hogy szüleid, nagyszüleid, testvéred bele szóljanak a te életedbe? Hogy megmondják, hogy nálatok ki kezelje a pénzt, ki döntsön fontos kérdésekről, stb.?

pocaklakó minimanó 2014.02.12. 14:16:41

@félázsiai 2llkedő:

Tévedés. Az ír és olasz példából is az tűnik ki, hogy úgy is lehetsz állampolgár, hogy csak a felmenőid voltak egykoron annak az országnak az állampolgárai, és te csupán a vérségi leszármazás útján igényelheted az állampolgárságot - és ehhez még azt sem kell tenned, hogy személyesen mész oda, elég ezt a távolból is megtenned, nem is beszélve az odaköltözésről és ilyesmikről.

pocaklakó minimanó 2014.02.12. 14:31:03

@félázsiai 2llkedő:

"Elfelejtettél még mindig válaszolni a kérdésemre..."

Te azt vetetted fel, hogy az, aki nem itt él, ne szóljon bele semmiképpen a dolgokba.

Én erre írtam azt, hogy egy nagy rakás olyan magyar állampolgár él külföldön, akikre a te korlátozásod vonatkozhatna - és valahogy mégis megmagyarázod, hogy nekik szabad -, miközben meg a megadott állampolgárságra meg fújsz.

Pedig alapvetően mindkettő egyforma. Mindkettő állampolgár, mindkettő távol él - elvileg egyiknek sem lehetne beleszólása. Oszt mégis... :)

2llkedő 2014.02.12. 14:37:02

@pocaklakó minimanó: Mellébeszélésen kívül tudsz a kérdésre is válaszolni?

pocaklakó minimanó 2014.02.12. 14:37:43

@félázsiai 2llkedő:

A te gondod az, hogy nem tudsz szöveget értelmezni.

2llkedő 2014.02.12. 14:50:11

@pocaklakó minimanó: A tiéd pedig az, hogy egyedi eseteket akarsz általánosítani, mint ha az lenne a jellemző.

Kívánom, hogy visszafelé süljön el a dolog.

No pá!

pocaklakó minimanó 2014.02.12. 14:57:47

@félázsiai 2llkedő:

"...hogy egyedi eseteket akarsz általánosítani, mint ha az lenne a jellemző."

Ha egy esetből is kiderül, hogy bukta az érved, akkor érdemes lenne elgondolkoznod azon, hogy vajon miért mások a buták és miért te vagy a helikopter.

2llkedő 2014.02.12. 15:10:18

@pocaklakó minimanó: Látom, felsőbbrendű lénynek teccik vanni.

"Ha egy esetből is kiderül, hogy bukta az érved,"

Mindig vannak kivételek.

No, most már tényleg pá!

2llkedő 2014.02.15. 10:09:31

@pocaklakó minimanó:
""""Orbán Viktor arcképes levélben buzdítja szavazásra az állampolgári esküt letevőket, a többiekre viszont körülményes választási akadálypálya vár.""""
index.hu/belfold/2014/02/15/igy_szivatjak_azt_aki_kulfoldon_el/

Mint hogy ha éppen Piktorod lenne az, aki nehezíteni akarja az ismerőseid szavazását.

pocaklakó minimanó 2014.02.17. 11:30:12

@félázsiai 2llkedő:

Akkor neked meg örülnöd kellene. Vagy most már ennek sem tudsz örülni?

Hű de nehezen lehet a kedvedre tenni. :)

pocaklakó minimanó 2014.02.17. 12:48:27

@félázsiai 2llkedő:

Hát amiatt, hogy megnehezül a "románok és szlovákok" szavazási lehetősége hazánkban.

2llkedő 2014.02.17. 14:47:14

@pocaklakó minimanó: A "románok és szlovákok" szavazási lehetősége éppen könnyebbedik. Egyenlő pályák, egyenlő esélyek, én kerékpárral indulok. Ők szavazhatnak levélben, én nem.
süti beállítások módosítása