Szavazz, Magyarország!

H_A Címkék: szavazás választás2014 Magyarország2014.04.06. 09:02

Nem kell már többet aludni. Elérkezett a nap, amikor Magyarország választópolgárain a sor, hogy oda járuljanak, ahova négyévente nagy előszeretettel szólítja a politika: az urnák elé, bele a szavazófülke magányába. Semmit nem szeretnék hozzátenni ehhez a történelmi evidenciához, csak annyit, hogy ne maradj otthon, Magyarország!

Függetlenül attól, hogy az elmúlt négy év politikai csatározásaiból mit értettél meg és mit nem, függetlenül attól, hogy elhitted, vagy sem, hogy 47 ezer forintból meg lehet élni, hogy érdekelt vagy sem, hogy a a jogállam és a demokrácia alappilléreinek lebontása rád is veszélyes és visszafordíthatatlan folyamatokat indít el, hogy mérlegelted akár egy percig is, hogy tényleg jobb Moszkvához tartozni, mint az elvetemült Nyugathoz, sőt az is végképp lényegtelen, hogy pár ezer forintos rezsicsökkentésért a lelkedet is eladnád, vagy sem.

Ma rajtad a sor, hogy véleményt mondj. Holnap már senki nem lesz kíváncsi a véleményedre. Ne csak azért, mert azt mondják, hogy erkölcsi kötelezettséged, hanem mert jogod van hozzá. Azért, hogy négy évig, amíg újra kíváncsi lesz bárki is a véleményedre, legyen kit felelősségre vonni, kritizálni, vagy éppen elismerni. Ha ma nem mondasz véleményt, mások mondanak helyetted. És akkor nem vonhatsz felelősségre, nem kritizálhatsz senkit: kizárólag magadat.

Ezért szavazz, Magyarország! 

 

Selmeczi válaszol: "CSAK"

H_A Címkék: vagyonosodás Rogán Antal Selmeczi Gabriella Simon Gábor újságírói kérdés vagyonnyilatkozat-korrekció2014.04.03. 20:23

Semmiképpen nem áll szándékomban túllihegni a Simon Gábor és a Rogán Antal nevek által fémjelzett, utólagos vagyonnyilatkozat-kitöltési mizériát, a kapcsolódó korrupciós ügyletek közvélemény formáló-manipuláló hatását, az egyik és másik oldal politikai marketingfogásként bevetett ügyeinek súlyát. Minden amit erről gondolok, leírva található korábbi bejegyzésemben, és valószínűleg eszembe nem jutott újra elővenni ezt a történetet, ha Selmeczi Gabriella, a Fidesz köztudottan legprofibb kommunikátora nem ragadtatta volna magát egy távolról sem frappáns, de legalább felháborító reakcióra ezzel kapcsolatban.

Simon Gábor vagy Rogán Antal? Mi a különbség?

H_A Címkék: korrupció közpénz vagyonosodás ingatlanvagyon Rogán Antal Simon Gábor2014.04.01. 11:04

Csalni, lopkodni, hazudozni, és Istenre-nemzetre esküdözni, hogy ez így nem mehet tovább. Valami ilyesmi jutott eszembe, amikor az átmeneti amnéziával, úgy értem, tudatos emlékezetkieséssel viaskodó Rogán Antal vagyonnyilatkozatának javított, újrajavított (?) változata jött szembe velem az éter hullámain. Valószínűleg nem ez jutott volna eszembe, ha nem Simon Gábor megszámlálhatatlanul titkos millióitól, bankszámláitól, kegyesen elajándékozott ingatlanaitól volna hangos az életem. Pedig attól hangos a közmédia, a közbeszéd, a választási kampány, és lassan egész Magyarországot ki lehetne tapétázni ezzel a gyalázatos figurával és sztorival.

Oda ikszeljen, néni!

H_A Címkék: regisztráció határon túli magyarok Erdély szavazás 2014 külhoni szavazatok2014.03.28. 10:17

A választási kampány hajrájában, a bizonyosságok és feltételes bizonytalanságok kereszttüzében egy dolgot legalább halál biztosan tudunk: a választási győzelmet, azaz a rezsiharc diadalát, vagy vereségét nem a határon túli voksok fogják eldönteni. A külhoni szavazatok nagyjából nullával egyenlő súlyának tényét alátámasztja, hogy mivel e voksok csak listára adhatók le, nagyjából százezres nagyságrendben kellene manipulálni őket ahhoz, hogy érdemi hatásuk legyen a választásra. Mármint azt a 194 968 voksot, amely 100%-os külhoni részvétel mellett manipulálható.

Miért NEM kell a Békemenet?

H_A Címkék: kampány sms civil társadalom Fidesz Békemenet CÖF Fricz Tamás Csizmadia László2014.03.24. 23:35

Bár nem kaptam meg a Békemenet soron következő - a Fidesz kampányzáró nagygyűlésével természetesen merő véletlenségből összefolyó - nagyon civil menetelésén való részvételre buzdító tömeg sms-t, sértettségemet félretéve, kitörő érdeklődéssel olvasom e példátlan kezdeményezés létjogosultságát bizonygató, fáradni nem akaró érveléseket. Már csak azért is, mert valami páratlanul cinikus bájt kölcsönöz ennek a mindig spontán, mindig időszerű szimpátiademonstrációnak, hogy ilyen görcsös-gondos előkészület övezi és előzi meg.

A Fideszben a nők is verekednek?

H_A Címkék: kampány aktivista Fidesz DK Menczer Erzsébet2014.03.23. 11:19

Alig pár  napja, az Országgyűlés fideszes elnöke, Kövér László azt nyilatkozta, hogy a választási kampányt egyfajta hadműveletnek tartja, ahol a parancsnoki hídon Orbán Viktor áll, ő maga „beosztott” csupán. Nem tudom, az urak milyen szerepet szántak ebben az élet-halál harcban Menczer Erzsébet képviselő asszonynak, de bárhogyan is legyen, olybá tűnik, a hölgy kezébe vette a dolgok irányítását, komolyan vette a számára kiszabott feladatokat, és a hírek szerint a csata hevében megütötte a Demokratikus Koalíció egyik aktivistáját.

· 1 trackback

Rezsicsökkentés: a választás elviselhetetlen könnyűsége

H_A Címkék: kampány manipuláció demagógia Fidesz Hende Csaba választás 2014 rezsicsökkentés2014.03.22. 12:15

Nem új keletű és nem is eget rengető törvényszerűsége a honi politikai kultúrának, hogy a demagógia hitvallása viszi elébb, ha az országot nem is, de tehetséges politikusainkat egyik mandátumtól a másikig, mindenféleképpen. Nem az idei, újfent történelmi választási kampány óta tudjuk, hogy a választókat egy szavas csatakiáltások hallatán nyáladzani kezdő szellemi fogyatékosokként kezelni, szinte egyenértékű az újabb választási diadallal. Mondjon bárki bármit: sajnos ebben Orbánék verhetetlenek. Magyarország népe bólogató, kórusban bégető birkává degradálásának gyönyörű példája, hogy a szomszédban zajló katonai mozgások kontextusában a honvédelmi miniszter is a rezsicsökkentéssel kampányol.

· 1 trackback

Magyarország harmada jobban teljesít: éhezik

H_A Címkék: statisztika gazdaság válság éhezés Magyarország OECD2014.03.19. 00:25

Miközben tájékoztató anyagnak álcázott hirdetések formájában dübörög a kormányzati pénzből finanszírozott, "Magyarország jobban teljesít!" győzelmi csatakiáltásra épülő Fidesz-kampány, az életünk minden területét átfogó monoton propaganda ellenére olvasom, hogy Magyarország közel harmada éhezik. Igaz, a pontosság kedvéért föltétlenül hozzá kell tennem: nem a Fidesz szerint, hanem a jó magyar emberek saját bevallása szerint. Tudom, hogy ennek aligha van jelentősége most, amikor ismét történelmi fordulópont előtt áll az ország, de azért az újabb mandátum felé vezető, töretlenül diadalmas menetelés közepette nem volna haszontalan jelentőséget tulajdonítani ennek a nem kicsit mellbe vágó adatnak.

Nem gyávaság ez, miniszterelnök úr?

H_A Címkék: demokrácia televíziós vita gyávaság Fidesz Orbán Viktor Mesterházy Attila Simon Gábor2014.03.16. 16:33

A vasárnapi rántott hús emlékének ízével a számban, olvasom, hogy Orbán nem vitázik, mert Simon Gábor. Belátom, a hír nem kicsit tendenciózus címe ellenére, a Fidesz vasárnapi ebéd idejére időzített közleménye a nevetségesség és szánalmasság felső határát egyidejűleg súrolja. Ha jól értem, kereken három héttel a magyarországi országgyűlési választások előtt, a nagyobbik kormánypárt poszt március 15-i igyekezetében azon van, hogy bebizonyítsa: képtelenség és abszurditás, mondhatni hallatlan, hogy Mesterházy Attila, MSZP elnök, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje tévévitára hívja ki a jelenlegi miniszterelnököt április 5-ére.

· 2 trackback

Választási csalás. Törvényi felhatalmazás alapján.

H_A Címkék: választás jelöltállítás Pálffy Ilona NVI kamupárt2014.03.14. 16:19

Pálffy Ilona a Nemzeti Választási Iroda vezetője. Akit - ha már így alakult, hogy választások elé néz az ország - a választással kapcsolatos mindennemű gyakorlati, eljárási, jogi kérdésekről szoktak kérdezni. Amely kérdések a jelöltállítás, támogató aláírásgyűjtés rendszerével kapcsolatban fárasztják ezt a hozzáértő, profi szakembert. Bár a világért sem szeretném a hisztériát kelteni - még mielőtt az ellenzékhez hasonlóan engem is ezzel vádolna meg a Fidesz - azért én Pállfy Ilonával és kenyéradó pártjával ellentétben egyáltalán nem gondolom, hogy a választással minden a legnagyobb rendben van.

süti beállítások módosítása