hacsaknem

Kimaradtam minden bizonnyal üldözendő, és feljelentésre alkalmas véleményemmel abból, hogy állást foglaljak a nemzet Rasijának legújabb politikával dehogy összefonódó viselt dolgainak pellengérre állításából. Sem nyílt levelet nem írtam neki, sem Facebook-posztban nem sajnáltam le a fél országot, amiért felvetődik benne a kérdés: vajon honnan telik Ráhelünknek arra, amire közönséges magyar embernek a büdös életben sem fog? Nem forgattam a szememet azon, hogy egy négy nyelvet beszélő, önerejéből, de főleg állami közbeszerzésekből csinos kis családi vagyonkára szert tevő miniszterelnöki sarj, hatalmas műveltségében hogyan jut el odáig, hogy J. F. Kennedy néhai amerikai államfő gondolatát sérthetetlen Édesapja saját megállapításaként akarja eladni. Hogy aztán az Elveszett Leány mítoszát meghazudtolva eltüntesse magát egy nemtelen vádakkal terhes közösségi oldalról, majd újra megjelenjen ott, és a hattyú halálának magasztosságában tetszelegve kikérje magának már megint, hogy milyen aljas lejáratási sztori ártatlan áldozata.

“Jól gondolja meg egy politikai veterán, akár személyes sértődöttségből, akár politikai megfontolásból, hogy bennünket milyen mértékben gyöngít meg, mert azzal saját magát gyöngíti vagy végzi ki.” Találta mondani Lázár Rolex Annyitisér János egy interjúban, amelyben a többi mellett az urizálást kritizáló Pokorni Zoltánnak és Kövér Lászlónak üzent félreérthetetlenül. Megy úgy általában mindenkinek, aki fideszes létére nem tartja helyénvalónak azt a gyomorforgató rongyrázást, amely Orbán Viktornak és szűkebb holdudvarának sajátja. (Az egész történetről ITT meg ITT további érdekes-értékes adalékokat, összefüggéseket lehet olvasgatni.)

Az elmúlt napok, hónapok közéleti történéseinek, nyilvánosságra került gátlástalan közpénz lopásainak és megtakarításainak fényében tényleg az lehetett volna az ember érzése, hogy karácsony előtt nagyobb pofátlanság már nem jön szembe. Pedig de, szembejött. Mert ebben az országban senki nem maradhat ki a méltányos közteherviselés elvének érvényesítéséből. Kivéve azok, akik a méltányos közteherviselés erkölcsi alapvetéseiről a legáhítatosabban szoktak prédikálni.

Ahhoz képest, hogy egyesek mennyit lopnak, mennyit felejtenek el bevallani, és mennyit tudnak félretenni eszméletlen családi összefogások eredményeként, nem tök mindegy, hogy mellé drogoznak is vagy sem? Nem teljesen közömbös, hogy hányszor tagadják le? Ahhoz képest, hogy naponta kerülnek nyilvánosságra különféle milliós-milliárdos lenyúlások, elfelejtett vagyonkák, négyzetméterek, tulajdonképpen kit érdekel, hogy Deutsch Tamás drogozott-e vagy sem, hogy Juhász Péter rá tudja bizonyítani, vagy sem, és hogy melyikük szívta szét jobban az agyát, miközben sose drogozott? Kocsis Máté, unatkozó polgármester gumicsontjában számomra az a legidegesítőbb, hogy miután egy hétig sikerült erővel ellenállnom a kísértésnek, hogy gondoljak róla valamit, most mégis gondolni fogok.

Nem korrupció ez, a család lett vagyonos, drágáim! Remélem értitek. És azt is, hogy a stadionok nem azért épülnek. Hanem mert uszodák is épülnek, pedig Viktor úszni is alig tud. Sőt, szerintem még utak is épülnek, bár ritkán láttam ezt a drága jó embert gyalog járni. Ha meg Kósa gyerekkori álma Új-Zéland, akkor annyit mondhatok, hogy állj bele, Laja, és védd meg! Ha tüntet a nép, az annak a jele, hogy én Én mindent jól csinálok. És nehogy már Petikét kirekesszem a hatalomból csak azért, mert kurva gazdag jómódú-tehetős családból származik. Főleg, hogy a szegénység csökken! Még egyszer mondom: a szegénység csökken!

Megmondom őszintén, engem egyáltalán nem érdekel, hogy az egyelőre kétharmadban narancssárga parlamenti patkóban ülő képviselők szolgálati gépeikről mennyi pornót néznek. Nem zavar, hogy ez jogerősen nem nyilvános adat. Azt viszont egyre nehezebben fogadja be a gyomrom, hogy a korrupció iránti zéró tolerancia országában a politikusok családtagjainak anyagi viszonyait nem ismerheti meg a közvélemény.

Magyarországon történelmi léptékkel mérve történelmien rövid idő alatt hatalmas tömegek vonultak utcára. A kormányellenes tüntetések egyes résztvevőit, vezéralakjait azonnal megtalálta a kormányközeli média feltétel nélküli lojalitáson nyugvó, "szakmai" oknyomozásának mindenhová elérő keze: óriási féligazságokba és elhallgatott részletkérdésekbe csomagolt tényfeltáró elkötelezettsége gátlástalanul vájkál a rezsim szempontjából kényelmetlen, vagy annak hitt emberek múltjában. Mindazokéban, akik a fennálló rendszer ellen emelték-emelik fel szavukat. Megtalálják a kábítószerrel való visszaélést, a meg nem adott elsőbbség nyomán okozott balesetet, és a hasonló, tiltakozó megmozdulásokból is csupán a mások személyi szabadságát sértő mozzanatot sikerül kiemelni. A Hír Tv és a Magyar Nemzet nem először bizonyítja, hogy a feltétlen szervilizmus hogyan köpi szembe a professzionalizmust, hogy a milliós tábor agyi szinten applikált hétről hétre, napról napra átmosásának imperatívusza hogyan nullázza le az újságírói szakma becsületét, de ami igazán szomorú most ennek kapcsán: egyre nyilvánvalóbb számomra, hogy az állam nem asszisztál mindehhez, hanem csinálja.

Remélem immár teljesen világos mindenki számára, hogy az Orbán rezsim fennállásának és eddigi fennmaradásának alapelve a vezető politikusok korruptsága, kilóra megvehetősége és zsarolhatósága, nem utolsó sorban pénzéhes butasága. Tényleg nem Burundiban, vagy Bangladesben hangzott el 1979-ben, hanem Magyarországon 2014-ben: gyengítené a közbizalmat a politikusok vagyonosodási vizsgálata. Az értelmi szerző Papcsák Ferenc, a magyar Országgyűlés igazságügyi bizottságának alelnöke, emlékeim szerint egykori elszámoltatási kormánybiztos. Úgy értem, EL-SZÁ-MOL-TA-TÁ-SI!!!444!!!

Aki a Rolling Stones-t szereti, rossz ember nem lehet. Kósa Kupak Lajossal se az a baj, hogy szereti a jó öreg narkós, rothadó nyugati bűzbe csavart zenekart. (Remélem Semjén Zsolt már keresztény szívéhez kapott Kósa találkozásától Mick Jagger, maga a sátánnal.) Hanem hogy szerinte tök rendben van, ha ezt a rock and roll iránti szeretetet az ember munkaidőben gyakorolja, amikor Magyarország jövő évi költségvetéséről vitáznak. De sőt: mivel a nyomorult ellenzék megszólalásai nem érnek annyit Kósa képviselő úr értékes életében, hogy jelen legyen (főleg, hogy nem kell ész nélkül gombokat sem nyomogatni) és kétharmadmagával meghallgassa őket, most demagóg módon irigykedünk azért, mert Budapesttől tizenakárhányezer kilométerre Kósával és kíséretével szembejött egy Rolling Stones koncert?

Úgy döntöttem, kihagyom a fecnivé degradált, nyilván nem létező korrupciós botrány körüli észosztást, elengedtem a fülem mellett, hogy a miniszterelnök úrra nyomást gyakoroltak, és kicenzúrázták azon utolsó európai lapok egyikéből, amely még kíváncsi rá, de annyira mégsem, és a közfelháborodás sikerének megírását is nálam okosabbakra bíztam. De azt, hogy egy napon, ugyanazzal a lendülettel sikerült egy marha- és egy mangalicatelepet is felszentelni átadni, és a mezőgazdaságban dolgozóknak kijáró tiszteletről halandzsázni egy hatalmasat, igazán megér egy fél órát az életemből.