hacsaknem

Olvasom, hogy Ózdon a képviselő-testület döntésének értelmében folyamatos megfigyelés alá helyezik a közmunkásokat. Már be is szerezték a szemüvegekbe épített kamerákat. Ám ez nem minden: munkaköri leírásukban a közmunkások tájékoztatás is kapnak arról, hogy „a munkaügyi eligazításokról és a munkaidőben történő munkavégzésről bármikor hang-, video- és fényképfelvétel készülhet”. Ami felháborítóan szörnyű: a munkaköri leírást a közmunkára jelentkezőknek alá kell írniuk, és arról is nyilatkozniuk kell, hogy a felvételek további felhasználásához is hozzájárulnak. Mert ha esetleg nem, úgy tehetnek egy szívességet.

Soha nem értettem, hogy a képpel, hanggal, számokkal, évszámokkal, vissza nem térítendő támogatásokkal bizonyítható tények letagadásának mi értelme van. Ez onnan jutott eszembe, hogy Kovács István (Kokó) a nemzet köztiszteletben álló ökölvívója kipréselt magából egy olyat, hogy ő sosem volt Fideszes. De még Fidesz-közeli sem volt soha. Nem meglepő, de módfelett mulatságos: innen már csak egy lépés, hogy Orbán Viktor is kitalálja, ő sem volt soha Fideszes.

El tudjátok képzelni, milyen pofát vágtak ezek a hanyatló európaiak, amikor meghallották, hogy halálbüntetés? Egy velejéig korrupt országban halálbüntetésről álmodozik a miniszterelnök. Ennél jobb kombót, keresve se találni ezen az öreg, dekadens kontinensen. Ja, és ráadásul az ország felének nem is volna ellenére. Vicc ide vagy oda, ez még a magyaroktól is durva. Úgyhogy Európának Schulztól Junckerig felakadt a szeme és fel is állt a szőr a hátán Orbán Viktor félreérthetetlen büfögésén. (Igen, értettem: azt mondta, hogy napirenden kell tartani, és nem azt, hogy a május elsejei utáni kijózanodás hevében meg is szavaztatja, mintha csak az alaptörvényről lenne szó.)

Egyre magasabbra feltolt ingerküszöböm péntek óta elborzadva szemléli a megélhetési bevándorlókat verbálisan keresztre feszítő, nemzeti konzultációnak alávetett kreálmány körüli hisztériát. Arra jutottam, hogy a rezsicsökkentés primitívo-fideszizmusba csomagolt, levelező akciója óta nem volt példa arra, hogy ennyire gátlástalanul bele akarják nyomni az arcomba, mit kell, mit illik, mit kötelező gondolnom valamiről. Megkövezés terhe alatt is azt kell mondanom: nekem nem elsősorban az a bajom, hogy közel 1000 millió forintba kerül írásba adatni a néppel, hogy gyűlöli az idegeneket. (Bár összehasonlításképpen azért halkan megjegyezném, hogy a londoni diplomásokat hazacsábítani hivatott akcióra ezzel szemben kemény 100 millió jut.)

Érpatakot írunk, 2014 novemberét. Egy részeg helyi lakos bemegy a polgármesteri hivatalba, és ha már ott van – részeg ember általában igazat mond alapon – számon kéri a különféle egyenruhák és bohócruhák iránt különös vonzalmat érző Orosz Mihály Zoltán polgármesteren ezeknek a legalábbis fura ruházati cikkeknek a viselését, elküldi őt a női nemi szervbe, és nem éppen udvariasan felszólítja, hogy ne vigye túlzásba ezt az öltözködésbeli hóbortot. A település első embere rendőrt hív, a megbotránkoztató és félelemkeltő viselkedés miatt emberünket januárban meghallgatás nélküli eljárásban, garázdaság miatt 50 ezer forintra büntetik. Nincs vége. A nyomorult idős ember utólagos bocsánatkérését, a tekintetes úr nagylelkű megbocsátását, no meg az esetről készült hangfelvételt tartalmazó összemixelt videót feltöltik a YouTube-ra. Elrettentő példa és követendő modell gyanánt, örök tanulságul eljövendő alkoholistáknak, engedetlen polgároknak: Érpatakon (egyelőre tudomásommal még csak ott) a bűnmegelőzés leghatásosabb módszere a nyilvános megaláztatás.

A Mandiner arra a hálátlan feladatra vállalkozott, hogy Semjén Zsolttal (nagy)interjút készítsen. Igaz, hogy egy kicsi is elég lett volna, de ha már így alakult, végigolvastam, esküszöm. Elejétől végig. Többször is. És be kell látnom, el kell ismernem, hogy minden szava arany. Tömény, keresztény karátokból kirakott arany. Olyannyira tömény, hogy nehezemre esik sorra venni az élet kvintesszenciáját meglobogtató, sűrű létigazság mindegyikét. Amelyeket ezúttal csak 2 percenként takar el a pökhendi, gőgös, lekezelő ájtatosság.

Még mindig húsvét van, és egy keresztényi vallomással tartozom: nem voltam templomban. Pedig vasárnap a templomok nyitva tartanak. Nem úgy, mint a Tesco. Hiszek a magam módján, és vásárolok, ahol tudok. Mert állítólag ez a természet rendje. Vagy nem. Húsvéti szent magamba szállás, és profán vásárlás helyett, most éppen azon gondolkodom: mennyire illeszkedik a természet rendjébe a szószékről politizálás evidenciája. Mennyire fér bele az én, magam módján hívő keresztény értékrendembe az, hogy vasárnap, a feltámadásról szóló igehirdetés lábszagú politikai felhangjai eszembe juttassák: az igehirdetés szentsége is egyre inkább és rendíthetetlenül a politikai szemforgatás egyik jól bevált eszközévé silányul.

Azt mondta az idegen szívű RTL Klub híradója a Policy Agenda megállapításaira hivatkozva, hogy Magyarországon sacckábé egy millió ember nyomorog, éhezik, a létminimum alatt keres. Vagyis sokan annak dacára is nélkülöznek, hogy közben dolgoznak, azaz kvázi állandó jövedelemmel rendelkeznek. Ezt már én mondom: ünnepek magasságában mindig kicsit jobban előtérbe kerül az össztársadalmi nyomorúság. A Blahán kígyózó sor már régóta a nélkülözésbe simuló magyar rögvalóság ilyenkor reflektorfénybe kerülő magátólértetődősége. És ha Budapest éhezik, akkor nincs kétsége senkinek afelől, hogy Nyírbátor, Ózd, vagy Miskolc is vastagon éhezik.