hacsaknem

Az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Dánia, az Egyesült Királyság, Franciaország, Finnország, Hollandia, Írország, Izrael, Kanada, Málta, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Szlovénia, Svájc és Svédország. Ezek azok az országok, szám szerint 20, azaz HÚSZ, amelyeknek magyarországi nagykövetségei közös, azaz KÖZÖS sajtóközleményben üdvözlik a budapesti Pride-ot.

Néhány napja csendben követem a devizahiteleseket állítólag megmenteni hivatott törvényjavaslat körüli legújabb felhajtást. És bár nem vagyok eladósodva sem svájci frankban, sem forintban,  azaz nem erősítem a magyarországi pénzügyi analfabétáknak titulált pórul járt emberek táborát, viszont a jól időzített, kormányzati szempontból kellően végiggondolt, és sziporkázóan kommunikált intézkedés fölött, az általam még mindig jogállamnak hitt és gondolt Magyarországon így sem hunyhatok szemet. 

Orbán Viktor erőfeszítései ellenére 26:2 arányban Jean-Claude Junckert jelölték az EB élére a tegnapi brüsszeli csúcson. Amellett, hogy tudomásul vettem: ez által Magyarország luxemburgi  gyarmattá vált, én személy szerint nem várok semmiféle magyarázkodást a miniszterelnök úrtól azzal kapcsolatban, hogy a nyilvánvaló európai presztízsveszteség és elszigetelődés hogyan értelmezhető mégis a házi pálinkafőzés és a rezsicsökkentés diadalaként.

Határozott időre szóló megbízatás, leépítés, irigylésre méltó végkielégülés. Valahogy így foglalható össze az a hír, hogy több mint 500 millió forintos hathavi ellátással számolhatnak a parlamentből leköszönő politikusok. Igaz, hogy nem fejenként, de együttvéve. Ezt a tekintélyes összeget oszthatja meg egymás között - igaz, hogy nem éppen testvériesen - az a 215 távozó honatya/honanya, akinek nem jutott osztályrészül semmilyen más kielégülés. Mondjuk olyan, ami hivatali székekben és kormányzati posztokban mérhető.

Mindig is tudtam, hogy nem lehet könnyű kereszténydemokrata árnyékpolitikusnak lenni. Nem beszélve arról, hogy hatványozottan nehéz kérdés: mi van akkor, ha az embert nem mellesleg Semjén Zsoltnak hívják? Viszont mivel elég régen nem foglalkoztam a Fidesz testén vegetáló és közben szép kövérre hízó, úgynevezett kereszténydemokrata szárnnyal, no meg úgy alakult, hogy újabban az RTL híradó helyett a kormánypárt hasonlóan elfogulatlan médiacsatornáinak egyikén-másikán is egyre gyakrabban elidőzik perverz kíváncsiságom, szembe jött velem a magyar kormány legnagyobb bölcselőinek egyikével készült interjú. Amelynek láttán-hallatán a legjobb indulatom ellenére is megfordult párszor a gyomrom. Nem a mélyenszántó igazságoktól, hanem a homályos okfejtés dohosan fojtogató bűzétől. Miszerint.

A sport iránti elköteleződés címszó alatt futó stadionépítési megszállottság napi politikával való példátlan összefonódásának kénytelen-kelletlen tudomásulvétele mellett, (sajnos az RTL Klub híradója ma kimaradt) mégis-mégis megrökönyödéssel olvasom a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara (TF) körüli történéseket. Miszerint - kicsire nem adunk alapon - törvényt is módosítanának azok, akik nyilván rendelkeznek az ehhez szükséges eszközökkel azért, hogy Mocsai Lajos, állítólag minden idők legeredményesebb kézilabda edzője elfoglalhassa az újra önállóvá álmodott Testnevelési Egyetem rektori posztját.

Lássuk be, nem mindennapi esemény, hogy ingyenes, úgy értem ingyenes koncertet ad az Omega és a Scorpions egyazon esemény keretén belül Budapesten. Bár bevallom, engem a német-portugál világbajnoki mérkőzés sokkal inkább lázba hoz bármikor, mint a Gyöngyhajú lány felejthetetlen rigmusai, vagy a Wind of change örökzöld dallama. Úgyhogy e sorok írásakor nem azért nem vagyok a Hősök terén, mert kormányzati rendezvényről van szó, és meggyőződésből nem járok kormányzati rendezvényekre. Még csak azért sincs hiányérzetem, hogy - miközben a közszolgálati média jóvoltából, a rendezvény beharangozójából teljesen világossá vált, hogy június 16. ma, 2014-ben Orbán Viktor miniszterelnökről szól elsősorban, és csak másodsorban Nagy Imréékről - maga az ünnepelt is inkább Portugáliában aggodalmaskodik az Európai Néppárt jövőjével kapcsolatban, semhogy farmerban és összekócolt hajjal csápolna a rockzene dallamára. Ha már így alakult. Viszont.

És akkor mindig eljön a pillanat, amikor az Orbán-kormány éppen napirenden futó, kedélyeket borzolgató botrányos intézkedését jól elmagyarázza, megvédi és elkésett visszhangként belerágja a szánkba a bértollnok hadsereg apraja-nagyja. Azt írja az ötös számú: "Dől a lé, dübörög a reklám – kivéve persze, ha a Schindler listája van műsoron, olyankor tilos vécétisztítóval meg intimbetéttel megzavarni a műélvezést. (...) Aztán ha a kormány úgy dönt, hogy megadóztatja a reklámmilliárdokat, melyek a f…helikopter gyümölcsei, akkor nagy lesz az összeröffenés, és elkezdik temetni a sajtószabadságot. Az RTL pedig bosszúból elkezd kormánygyalázó híradókat gyártani."

Ha nem tudnám, hogy a reklámadó gyalázata pár hónap múlva ugyanúgy a kollektív memóriakiesés szemétdombjára kerül, miként korábban az alaptörvény példátlanul önkényes foltozgatása, a dohánypiac arcpirító feldarabolása, vagy a legkiszolgáltatottabb társadalmi réteg vegzálása, akkor is szóvá tenném: a reklámadó, nem kényszer és nem igazság. Most, hogy Orbán Viktor hivatalosan is megerősítette, szerinte ez az adó azt jelzi, hogy van igazság, eggyel több okom van kinyilvánítani mit gondolok azokról a kényszerű igazságokról, amelyeket a Fidesz kormányzásának köszönhetően sokadik éve, nap mint nap lenyomnak a torkunkon.

Igazság szerint arról akartam írni, hogy egy olyan országban, ahol a sajtószabadságról Berki Krisztiánok herevasalásának kontextusában beszélnek és indokolnak 40%-os extra adókat, ott nagyjából mindegy hogy a befolyt összeget a beteg gyermekek rehabilitációjára, vagy a minőségi újságírás feltételeinek megteremtésére hivatkozva osztja szét hűséges alattvalói között a kormány. Csakhogy találtam egy legalább ennyire szóra érdemes, szimbolikus, de nem jelentőség nélküli intermezzot kis magyar közéletünk szürke hétköznapjaiból. Amely Kósa Lalánk eszét dicséri és kihagyhatatlan: nem szeretem azt a világot, ahol férfi és nő egyforma.