hacsaknem

Isten hozott a politikai sci-fi világába, drága Magyarország! Orbánviktori szóhasználattal élve, de egyáltalán nem arra gondolva, amire ő. Ha közelebbről nézem, nem sci-fi ez, hanem egy silány minőségű horror. Ám mióta már régen nem ugyanazt a filmet nézem, mint a magyar kormány, maradjunk abban, hogy egy C-kategóriás tragikomédia zajlik itt a szemünk láttára.

Persze az sem baj, ha szó éri a ház elejét (nem mintha érdekelne) aludtam rá majdnem egy egész hetet, és megvártam, hogy mindenki leírja, összefoglalja, megmagyarázza, kiértékelje. Azt, hogy a narancsültetvény eltakarta az országot. Látszólag. Nekem ez már csak azért sem lehetett prioritás, mert szóltam előre: ez nem az az amerikai múvi, ahol a jó legyőzi a gonoszt. Szóltam időben, jó előre, hogy semmi nem fog itt történni október 12-én, ezért onnan folytatom, ahol abbahagytam. Onnan vagyok kénytelen.

Most írhatnék egy nyálas posztot arról, hogy meghalt az alcsúti Váradi András, akiről az ország 89%-a soha nem hallott. A felcsúti Mészáros Lőrinc legnagyobb (?) ellenfele. Nem fogok, még akkor sem, ha egy ember halála akkor is megrázó, ha fényévekre esik mindenféle reflektor- és rivaldafényektől, ha soha senki nem hallotta a nevét, és ha 120 év múlva nem szerepel majd piros keretben élete és munkássága különféle történelminek számító kordokumentumokban. Maradjunk annyiban, hogy az elmúlásban mindig benne van a vigasztalhatatlanság bizonyossága azokat tekintve, akik maradnak, akik túlélnek. 

Már lassan egyet sem kell aludni: önkormányzati választások lesznek, vannak Magyarországon, amikor - Orbán Viktor szavaival élve - az emberek nagy része folytatná a sikerpolitikát. És mert folytatná, folytatni is fogja. Ezt minden egyes alkalommal leírtam eddig is, most sem gondolok mást arról, hogy mi várható hétfőtől ebben az országban. Ahhoz viszont még csak Gréczy Zsoltnak sem kell lennem, hogy a gyomrom fenekestől felforduljon: a sorsdöntő választás előtt két nappal a szavazatokért kuncsorgó miniszterelnöki levél mellett készpénz-átutalási megbízást is kapott az ország rezsicsökkenésben érdekelt, harcosabbik fele.

Rég hallottam-olvastam élő politikus tolmácsolásában - választások előtt négy nappal - akkora pofátlanul arrogáns kijelentést, mint ami Kósa Lajos száját el bírta hagyni a Heti Válasznak adott interjúban, ama konkrét kérdésre válaszolva, hogy vajon nem aktuális az aránytévesztés bizonyosságával jellemezni Szijjártó Péter luxusvillájának ügyét? Ezt attól a Kósa Lajostól kérdezték, aki a nagyobbik kormánypárt második számú embere, és aki következésképpen ma Magyarországon a legilletékesebb megválaszolni ezt a költői kérdést. Attól a Kósa Lajostól, aki ugyanannyira átlátható módon jutott ingatlanhoz, mint tejfelesszájú, magát szégyellni nem hajlandó Péterünk.

Melyik részét nem értitek, drágáim, a Navracsics-féle sikertörténetnek? Tulajdonképpen majdnem mindegy is, ezt a posztot leginkább fenntartásokkal írom: Magyarország 80%-ának ugyanis (és nagyvonalú voltam) lövése nincs arról, hogy mit jelent ez a mondat: Navracsics Tibort alkalmatlannak tartották az EU kulturális biztosi tisztségének betöltésére. (Mi az, hogy kultúra? Európa???) Ő az első olyan jelölt, akit a jelenlegi meghallgatásokon elutasítottak. Történt még ilyen korábban, csak akkor nem a Fidesszel. Akkor szégyen volt, és gyalázat. Most a szégyen neve: egyértelmű siker. Mert nálunk a bukás megkérdőjelezhetetlen siker, a szar meg csokis, habos-babos sütemény. Ha nem az, akkor is. Ekkora sikert a holland-magyar óta nem jegyeztek széles e hazában. Persze ennek az egész sztorinak amúgy semmi jelentősége, a rezsicsökken(t)ést ez egyáltalán se befolyásolja, a birkatársadalom nem érdekelt ezeknek a híreknek a felfogásában.

Bevallom, Jenci nénit nem volt könnyű kiheverni, de nincs sok idő az álmélkodásra: jönnek, naponta jönnek a fizetett Jenci nénik. Rögtön itt van Kerényi Imre, főállásban miniszterelnöki megbízott, nem mellékállásban miniszterelnöki cseléd. Akiről csak azért beszélek megint, megkockáztatva, hogy semmi újat nem tudok mondani, és talán közönséges is leszek, mert szilárd meggyőződésem, hogy Kerényi Imrék nélkül ez a rendszer nem állna ilyen bombabiztosan a lábán. Meggyőződésem, hogy a Kerényi Imre (Fekete György, Szaniszló Ferenc, Bencsik András, a sor tetszőlegesen folytatható) kaliberű önjelölt cselédek öntudatlannak tűnő, ám végtelenül tudatos közhasznú (?) böfögései bizonyítják, hogy Magyarország miért lett megvezetett, ám megingathatatlan hitű, kedélyesen tapsikoló cselédek országává.

Jenci néni 99 éves fitt, idős hölgy. És Fidesz aktivista. És a Fidesz nagyra becsüli az ő aktivistáit. Nem. Annál sokkal nagyobbra becsüli. Jenci néni a Fidesz legnagyobbra becsült aktivistája. Olyannyira, hogy Orbán Viktor teljesen váratlanul és személyesen toppan be Jenci nénihez a magyarországi önkormányzati választás kellős közepén, október elsején. És mert teljesen véletlenül toppan be, a kamera minden mozdulatát rögzíti. És Jenci néninek is.

És eljött a nap, amikor minden baloldali (nem, nincs olyan, hogy jobb vagy baloldali) de legalábbis a Fidesz stadionalapú társadalmat építő illiberális eszméit ellenző jó magyar ember azt mondja: eddig és ne tovább. Aki emlékszik a parlamenti választások estéjén narancssárgába boruló Magyarország térképére, amelyen egyedül Budapest bírt megkülönböztetett színnel, az tudja, hogy a főpolgármesterségért folyó versengés minap lejátszódott bohózata végképp padlóra küldte az ellenzéket. Nevezzük ellenzéknek, bár erős túlzásnak érzem a megfogalmazást. Innen már lejjebb nem lehet esni. 

... biztosan lenne saját, külön bejáratú autómosóm, jakuzzim, szaunám, fűthető medencém, és sok-sok fizetésből megtakarított pénzem. Öt vécé a minimum, mert a szükség nagy úr. Olyan sok megtakarított pénzem lenne, hogy azt is elfelejteném mikor miből vettem 167 millióból luxusvillát, és pontosan hol. Tudnám, hogy politikusnak lenni nemcsak erkölcsi kötelesség, de tisztességes munka, és nem érteném, hogy ez a sok bunkó paraszt, miért vonja kétségbe a politizálás és a munka közötti hatalmas egyenlőségjelet, amikor rólam van szó.