Mire ilyen szerény, maga felcsúti ibolya?

H_A Címkék: bevándorlás ibolya kivándorlás szerénység devizahitelek Orbán Viktor Európai Unió Brüsszel Vasárnapi Újság2015.01.19. 09:11

Orbán Viktor pénteki mantrákat megszégyenítő vasárnapi imája után végérvényesen meghajlok ama felismerés előtt, hogy ennek az embernek mindig igaza van. Ez az ember mindent, amit elmondott pályafutása során, annak már az ellenkezőjét is kiejtette a száján, így csak idő kérdése, hogy mikor érnek össze a végtelenben azok az ideológiai párhuzamosok, amelyek mentén tegnap óta értelmet nyert, hogy Magyarországon nincs kivándorlás, hogy a devizahitelesek megmentésének dicsősége ibolyaszerénységet kíván, és hogy Magyarország nem lesz a megélhetési bevándorlók célországa.

Nem is tudom, hol kezdjem ennek a legújabb Kossuth Rádiós agymenésnek az értelmezését (már ha lehet ilyet mondani), de kétségtelen, hogy ilyen tisztán még nem mondatott ki: a londoni mosogatás útját választó magyar diplomások százezreit igenis lehet ilyen ibolyaszerénységgel, nem létezőnek tekinteni. Nem vándoroltak ki ezek, dehogy, csupán egy közös akarattal létrehozott gazdasági térben mozognak. Egyszerűen csak átköltöztek Londonba, mert unták gyönyörű szép Budapestet, és másfajta időjárási viszonyokra vágytak. Az, hogy hova fizetnek adót, hol költik el a pénzüket, és hogy hol nőnek fel a gyerekeik, érdektelen mellékszempont, rá se ránts, Ibolya!

ibolyaa.gifIlyenkor kell szerénynek lenni, mint az ibolya (forrás: Tumblr)

Ezúttal kivételesen jó Brüsszelre úgy hivatkozni, mint valami olyanra, aminek mi is büszkén része(se)i vagyunk. Nem gyarmatosító idegenszívű hanyatló Nyugat ez most éppen, hanem a mi közös akaratunk édes gyümölcse. Hiába, nehéz, vérzivataros idők ezek: Nyugatról támadnak a csatasorba állított Goodfriendek által pénzelt álcivil ügynökök, keletről megélhetési bevándorlónak álcázott muszlim terroristák és ügyvédek által kiképzett koszovói birkapásztorok fenyegetnek. Nem könnyű ilyenkor megtalálni a megfelelő szavakat. Ám Orbánnak megint sikerült. Kicsit félretéve a rezsicsökkentés melletti szabadságharcot, új frontot nyitottunk: a felcsúti ibolya bátran száll szembe a nem létező bevándorlással. „A megélhetési bevándorlóknak nemet kell mondani, és világossá kell tenni számukra, hogy itt nem fogják megtalálni a megélhetésüket.” Hidd el, ez már a magyar emberek számára is napnál világosabb, nem lesz nehéz dolgod fényt gyújtani az idegen sötét elmékben sem.Persze „ez egy keresztény ország, van a szívünkben irgalom”, de annyi azért még sincs, hogy azt a rengeteg „életidegen szabályt” le lehessen nyomni a torkunkon. Mert a magyar embernek ne Brüsszel nyomja le a torkán a megszámlálhatatlan életidegen szabályt, az kizárólag Orbán Viktor kormányának előjoga.

Amely életidegen szabályok miatt van tele az Európai Unió, Svájc vagy Kanada magyar orvosokkal, vagy a rothadó Amerikába távozó szakképzett és szakképzetlen magyar tömegekkel. Az sem kivándorlás, ugye, felcsúti ibolya? Mert kivándorlás az nincs. Mint ahogy nincsenek olyan falvak sem, ahol néhány tíz közmunkás féléven át tisztít egy 300 méteres árkot, hogy a foglalkoztatási statisztikád szép kerek legyen. Nincsenek a kiszámíthatatlan törvényeitek miatt álmatlanul forgolódó kisvállalkozók, az úszómedencés villáitok árnyoldalán sanyargó átlagemberek, nincsenek vizenyős tekintetedet sértő, közterületekről elhajtott éhező hajléktalanok, és végképp nincsenek a teljes reménytelenségbe beleszülető Rikárdók, akiknek a büdös életben nem lesz esélyük - a te gyerekeiddel ellentétben - önerőből és ép ésszel felfoghatatlan összegű közbeszerzésekből saját lábukon megállni.

Úgyhogy kellett, mint egy falat kenyér ez a bevándorlással kapcsolatos hisztéria, amelyet te kiszíneztél ibolyaszínűre: itt vannak ezek a megélhetési gazdasági bevándorlók, akiknek nincs semmijük, akik elvennék tőlünk a munkát. Arra bezzeg van pénzük, hogy ügyvédek kiképzését megfizessék, hogy megtudják: hogyan maradjanak itt, ebben a földi paradicsomban. Belátom, ezt a penge gondolatmenetet képtelenség cáfolni. Meg sem próbálom. Innentől fogva az sem kérdés számomra, hogy Gyurcsány kottáját ki írta/írja.

De. Ha nem ennek a reménytelenné vált országnak a mindennapi nyomorúságából élnél, ha nem állandóan arra az álkeresztény erkölcsre hivatkoznál, amelynek nevében bármit megengedsz magadnak, szó nélkül hagytam volna ezt az agyadban elhelyezett közmondás-generátornak köszönhető ibolyásdit is.

Eszembe nem jutna felhívni a figyelmet arra, hogy a külföldi lapok devizahitel-ügyben fogant dicséretét Van még kérdés? típusú arroganciával elintéző, egzaltált udvari bloggered tömény öntudatlansága, és az a mérhetetlen cinizmus, amellyel te ibolyaszerénységre inted őt, és hithű talpnyalóidat, tulajdonképpen csak egyetlen dolgot hagy figyelmen kívül. Az, hogy „a frankhitelek forintosítása ügyében jó ütemérzékkel sikerült lépnetek”, azaz hogy szerencsétek volt, nem dicséret, egyszerű ténymegállapítás. 2010 óta eltelt lassan öt év, amelynek prioritása az volt, hogy sajátjaitokon, azaz/és a segítségre egyáltalán nem szorulókon löktetek a végtörlesztéssel, és marhára nektek álltak a csillagok, hogy amíg összeférceltétek ezt a megmentési konstrukciót, a svájci frank szépen a seggén ült, és nem jutott eszébe felértékelődni.

Ettől nem hős vagy, Viktor, csak egy pókerarcú mázlista. Arról nem beszélve, hogy a gányolás és a szarelkenés messziről bűzlő (egyáltalán nem ibolya illatú) példája, hogy szerinted rendben van: a kormány megoldotta a devizában felvett ingatlanhitelek kérdését, a bírósági ítéletek is egyértelmű helyzetet teremtettek, de a fogyasztási hitelek egy másik ügykörbe tartoznak. Mert abból, hogy a bírósági ítéletek kimondták: az árfolyamkockázatot a hitelt felvevőnek kell viselnie, szerinted az következik, hogy az egyik hitelnél simliskedtek a bankok, a másik hitelnél – tök ugyanolyan konstrukció mellett – meg nem? Költői kérdés, hagyd a francba, majd megválaszolom én, és a jól megsegített hitelfelvevő!

Nincs szükség itt önkritikus válaszokra, a Kossuth Rádió lelkes hallgatósága nem vár el ilyet. Kell az abszurd, de lélekmelengető, védhetetlen, de megnyugvást hozó értelmetlen zagyvaságok végeérhetetlen sora, amelynek komolyan vehető jelentéstartalma nincs, de jólesik bedőlni neki. A magyar szereti, ha megvédik, ha megmentik, ha kiállnak érte, ha nem engedik, ha megmutatják. Lehetőleg helyette. Most is erről van szó, távol álljon tőlünk az „Európában szokásos politikai korrektség”. Mi magyarok, nem bevándorlók vagyunk Európával, és nem kivándorlók Magyarországgal összefüggésben: ez egy magától értetődő, természetes dolog, nekünk ez jár, és egyáltalán nem a honi nyomorúság miatt vagyunk ott, ahol, hanem mert megérdemeljük.

Továbbá lehet, hogy húsz évvel ezelőtt szerényen azt állítani, hogy „Hangulatkeltés folyik a bankárok, a bankok, a pénztőke és a nemzetközi pénzügyi intézmények ellen... Egy liberális kormány képes lesz arra, hogy kíméletlenül szembeszálljon az... idegengyűlölettel...” meggyőződés kérdése volt, mára szemrebbenés nélkül az ellenkezőjét állítani, és abból is flottul megélni sem aljas kétszínűség.

Úgyhogy tényleg mire olyan szerény, maga felcsúti ibolya? Nem kell itt szerénykedni, a sikert el kell ismerni: 2010 tavaszán a „libás” kormányzás idején 265 Ft volt egy euró, most 320. A dollár 198 Ft körül mozgott, most 275 Ft. A svájci frank emlékeim szerint 185 ft volt, mostanra ő is boldogan szárnyal 300 fölött. A több az jobb, az igazság pedig cáfolhatatlan. És annak az ellenkezője is.

U.I. Mielőtt dicséretnek venné, és az ibolyára akarná fogni, szólok: keserű irónia volt. Szóljon G. Fodor Gábornak is. 

· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr67072943

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A zsidó lakosság felfegyverzését követeli az EU-ban egy ismert rabbi 2015.01.20. 16:10:41

Gyorsított eljárásban kapjanak fegyvertartási engedélyt az EU területén élő zsidók, mert akit csak lehet, önvédelmi fegyverhez kell juttatni - követeli az uniós tagállamok vezetőitől Menachem Margolin rabbi. Azt is követeli, hogy a zsidók kapjanak megf...

Trackback: Így lehet bárkiből gyilkost csinálni, ha te irányítod a médiát és a rendőrséget 2015.01.20. 16:08:49

Észrevetted, hogy az arab testvérpárt NEM gyanúsítottként, hanem végig gyilkosként, sőt mészárosként emlegette a bulvármédia, holott a gyilkosok arcát nem látta senki, a kocsiban "felejtett" útlevél meg vagy létezett, vagy nem? Hol van itt az ártatlan...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2015.01.19. 18:43:51

Szegények tehetnek arról hogy szegények,amúgy meg szimpla rendészeti probléma csak ez pár milka élhetetlen,örüljenek hogy le nem lövik őket...

Lajos Vajtai 2015.01.19. 22:29:37

A szerencséről szólva:
Szinte mindegyhogy féléve vagy mosthoznákk meg a kétes eus jogalapú/visszamenőleges törvénykezés/,
de igen népszerű törvényt.Ha most hoznák meg akkor csak egy dolgot kéne módositani rajta,az átváltási árfolyamot.A 256/309 -s
árfolyam helyet mondjuk azt írnák a tőrvenybe hogy a frank 305 az
euró meg 318 Ft-ért váltandó a bankok részére a devízatartalék terhére .Igy az MNB vesztett ,meg mi állampolgárok akiknek nincs devizahitele ,mert az alacsonyabb devizatartalék magasabb árfolyamot generál és tulajdonképpen az MNB részvényesei is mi vagyunk.A bankok igy egy kicsivel kevesebbet buktak,de ók amennyire én tudom még perelni
fognak Strasburgban.Igy lehet dicséretes módon a más farkával
verni a csalánt ahelyett ,hogy az előző négy évben olyan árfolyam
politikát és célt folytattak volna ami alacsonyabb árfolyamot pl./200/280/eredményezett volna.Igy tulajdonképpen kiszúrtak a dev.hitelesekkel ,a bankokkal és voltaképpen a teljes az előző űgyben nem érintett lakossággal.Az exportörök lehet,hogy
megelégedhetnének a kedvező társasági és egykulcsos számukra igen kedvező SZJA-val.Tekintve azt a tényt,hogy a csórok leginkább
a munkaerejűket exportálják.Fentiek fényében ez nem ,hogy dícséretesnek hanem végtelenül nagy ostobaságnak tűnik.

Lajos Vajtai 2015.01.19. 23:10:23

Az elején pikirtkedni akartam csak rosszul fogalmaztam,tisztában
vagyok azzal hogy a második verziójú árfolyam pár meg rosszabb
változatot jelent.

Szúrófény 2015.01.20. 04:36:45

@toportyánzsóti: Kire hasonlít? Szakmai ártalom? A szakértő szerint Rákosi jó képességei ellenére sem érezte elég okosnak magát. Gyanakvása az őt túlszárnyaló teljesítményekre volt kihegyezve, s a jobb képességű – vagy annak vélt – személyeket kíméletlenül megsemmisítette szavakban, de tettekben is. A rögeszmés üldözési mánia miatt szüksége volt ellenségre, és ha éppen nem volt, keresett.

toportyánzsóti 2015.01.20. 05:58:34

@Szúrófény: Ibolyára hasonlít a szerényre,most mondta...

brumeszkosz 2015.01.20. 15:52:45

Azt a mocskos felcsuti cigány elmebeteget!!! Mikor akasszuk már fel??? Teljesen szétlopják és tönkre teszik az országot!!!!

Ms Diane Choksondik 2015.01.20. 17:47:18

az elmúlt két évben nem láttam ilyen fasza fotót, mint ez a virágos-orbános, kbszott jó!!

csak egy néző 2015.01.20. 19:19:14

Volt már ennek a felcsuti suttyónak egyáltalán olyan megszólalása, mondata, intézkedése, amiröl egy nap, egy hét, egy hónap után ne pont az ellenkezőjét próbálná megmagyarázni, hogy az "zemberek" félreértették, vagy a hazánkat állandóan támadó GHH , CIA, USA, Soros, és a hazai ellenzék (ami nincs) félremagyarázzák.
Föld, trafik, offshore cégek, netadó, stadionok, Vida Ildikó, Goodfriend, kivándorlás, bevándorlás, mindenféle áramlat, Paks és a sor folytatható.
Vajon miér egy vödör takony benne egy angolna jut eszembe?
süti beállítások módosítása