Orbán Viktor pénteki mantrákat megszégyenítő vasárnapi imája után végérvényesen meghajlok ama felismerés előtt, hogy ennek az embernek mindig igaza van. Ez az ember mindent, amit elmondott pályafutása során, annak már az ellenkezőjét is kiejtette a száján, így csak idő kérdése, hogy mikor érnek össze a végtelenben azok az ideológiai párhuzamosok, amelyek mentén tegnap óta értelmet nyert, hogy Magyarországon nincs kivándorlás, hogy a devizahitelesek megmentésének dicsősége ibolyaszerénységet kíván, és hogy Magyarország nem lesz a megélhetési bevándorlók célországa.

Nem is tudom, hol kezdjem ennek a legújabb Kossuth Rádiós agymenésnek az értelmezését (már ha lehet ilyet mondani), de kétségtelen, hogy ilyen tisztán még nem mondatott ki: a londoni mosogatás útját választó magyar diplomások százezreit igenis lehet ilyen ibolyaszerénységgel, nem létezőnek tekinteni. Nem vándoroltak ki ezek, dehogy, csupán egy közös akarattal létrehozott gazdasági térben mozognak. Egyszerűen csak átköltöztek Londonba, mert unták gyönyörű szép Budapestet, és másfajta időjárási viszonyokra vágytak. Az, hogy hova fizetnek adót, hol költik el a pénzüket, és hogy hol nőnek fel a gyerekeik, érdektelen mellékszempont, rá se ránts, Ibolya!

Ilyenkor kell szerénynek lenni, mint az ibolya (forrás: Tumblr)

Ezúttal kivételesen jó Brüsszelre úgy hivatkozni, mint valami olyanra, aminek mi is büszkén része(se)i vagyunk. Nem gyarmatosító idegenszívű hanyatló Nyugat ez most éppen, hanem a mi közös akaratunk édes gyümölcse. Hiába, nehéz, vérzivataros idők ezek: Nyugatról támadnak a csatasorba állított Goodfriendek által pénzelt álcivil ügynökök, keletről megélhetési bevándorlónak álcázott muszlim terroristák és ügyvédek által kiképzett koszovói birkapásztorok fenyegetnek. Nem könnyű ilyenkor megtalálni a megfelelő szavakat. Ám Orbánnak megint sikerült. Kicsit félretéve a rezsicsökkentés melletti szabadságharcot, új frontot nyitottunk: a felcsúti ibolya bátran száll szembe a nem létező bevándorlással. „A megélhetési bevándorlóknak nemet kell mondani, és világossá kell tenni számukra, hogy itt nem fogják megtalálni a megélhetésüket.” Hidd el, ez már a magyar emberek számára is napnál világosabb, nem lesz nehéz dolgod fényt gyújtani az idegen sötét elmékben sem.Persze „ez egy keresztény ország, van a szívünkben irgalom”, de annyi azért még sincs, hogy azt a rengeteg „életidegen szabályt” le lehessen nyomni a torkunkon. Mert a magyar embernek ne Brüsszel nyomja le a torkán a megszámlálhatatlan életidegen szabályt, az kizárólag Orbán Viktor kormányának előjoga.

Amely életidegen szabályok miatt van tele az Európai Unió, Svájc vagy Kanada magyar orvosokkal, vagy a rothadó Amerikába távozó szakképzett és szakképzetlen magyar tömegekkel. Az sem kivándorlás, ugye, felcsúti ibolya? Mert kivándorlás az nincs. Mint ahogy nincsenek olyan falvak sem, ahol néhány tíz közmunkás féléven át tisztít egy 300 méteres árkot, hogy a foglalkoztatási statisztikád szép kerek legyen. Nincsenek a kiszámíthatatlan törvényeitek miatt álmatlanul forgolódó kisvállalkozók, az úszómedencés villáitok árnyoldalán sanyargó átlagemberek, nincsenek vizenyős tekintetedet sértő, közterületekről elhajtott éhező hajléktalanok, és végképp nincsenek a teljes reménytelenségbe beleszülető Rikárdók, akiknek a büdös életben nem lesz esélyük - a te gyerekeiddel ellentétben - önerőből és ép ésszel felfoghatatlan összegű közbeszerzésekből saját lábukon megállni.

Úgyhogy kellett, mint egy falat kenyér ez a bevándorlással kapcsolatos hisztéria, amelyet te kiszíneztél ibolyaszínűre: itt vannak ezek a megélhetési gazdasági bevándorlók, akiknek nincs semmijük, akik elvennék tőlünk a munkát. Arra bezzeg van pénzük, hogy ügyvédek kiképzését megfizessék, hogy megtudják: hogyan maradjanak itt, ebben a földi paradicsomban. Belátom, ezt a penge gondolatmenetet képtelenség cáfolni. Meg sem próbálom. Innentől fogva az sem kérdés számomra, hogy Gyurcsány kottáját ki írta/írja.

De. Ha nem ennek a reménytelenné vált országnak a mindennapi nyomorúságából élnél, ha nem állandóan arra az álkeresztény erkölcsre hivatkoznál, amelynek nevében bármit megengedsz magadnak, szó nélkül hagytam volna ezt az agyadban elhelyezett közmondás-generátornak köszönhető ibolyásdit is.

Eszembe nem jutna felhívni a figyelmet arra, hogy a külföldi lapok devizahitel-ügyben fogant dicséretét Van még kérdés? típusú arroganciával elintéző, egzaltált udvari bloggered tömény öntudatlansága, és az a mérhetetlen cinizmus, amellyel te ibolyaszerénységre inted őt, és hithű talpnyalóidat, tulajdonképpen csak egyetlen dolgot hagy figyelmen kívül. Az, hogy „a frankhitelek forintosítása ügyében jó ütemérzékkel sikerült lépnetek”, azaz hogy szerencsétek volt, nem dicséret, egyszerű ténymegállapítás. 2010 óta eltelt lassan öt év, amelynek prioritása az volt, hogy sajátjaitokon, azaz/és a segítségre egyáltalán nem szorulókon löktetek a végtörlesztéssel, és marhára nektek álltak a csillagok, hogy amíg összeférceltétek ezt a megmentési konstrukciót, a svájci frank szépen a seggén ült, és nem jutott eszébe felértékelődni.

Ettől nem hős vagy, Viktor, csak egy pókerarcú mázlista. Arról nem beszélve, hogy a gányolás és a szarelkenés messziről bűzlő (egyáltalán nem ibolya illatú) példája, hogy szerinted rendben van: a kormány megoldotta a devizában felvett ingatlanhitelek kérdését, a bírósági ítéletek is egyértelmű helyzetet teremtettek, de a fogyasztási hitelek egy másik ügykörbe tartoznak. Mert abból, hogy a bírósági ítéletek kimondták: az árfolyamkockázatot a hitelt felvevőnek kell viselnie, szerinted az következik, hogy az egyik hitelnél simliskedtek a bankok, a másik hitelnél – tök ugyanolyan konstrukció mellett – meg nem? Költői kérdés, hagyd a francba, majd megválaszolom én, és a jól megsegített hitelfelvevő!

Nincs szükség itt önkritikus válaszokra, a Kossuth Rádió lelkes hallgatósága nem vár el ilyet. Kell az abszurd, de lélekmelengető, védhetetlen, de megnyugvást hozó értelmetlen zagyvaságok végeérhetetlen sora, amelynek komolyan vehető jelentéstartalma nincs, de jólesik bedőlni neki. A magyar szereti, ha megvédik, ha megmentik, ha kiállnak érte, ha nem engedik, ha megmutatják. Lehetőleg helyette. Most is erről van szó, távol álljon tőlünk az „Európában szokásos politikai korrektség”. Mi magyarok, nem bevándorlók vagyunk Európával, és nem kivándorlók Magyarországgal összefüggésben: ez egy magától értetődő, természetes dolog, nekünk ez jár, és egyáltalán nem a honi nyomorúság miatt vagyunk ott, ahol, hanem mert megérdemeljük.

Továbbá lehet, hogy húsz évvel ezelőtt szerényen azt állítani, hogy „Hangulatkeltés folyik a bankárok, a bankok, a pénztőke és a nemzetközi pénzügyi intézmények ellen... Egy liberális kormány képes lesz arra, hogy kíméletlenül szembeszálljon az... idegengyűlölettel...” meggyőződés kérdése volt, mára szemrebbenés nélkül az ellenkezőjét állítani, és abból is flottul megélni sem aljas kétszínűség.

Úgyhogy tényleg mire olyan szerény, maga felcsúti ibolya? Nem kell itt szerénykedni, a sikert el kell ismerni: 2010 tavaszán a „libás” kormányzás idején 265 Ft volt egy euró, most 320. A dollár 198 Ft körül mozgott, most 275 Ft. A svájci frank emlékeim szerint 185 ft volt, mostanra ő is boldogan szárnyal 300 fölött. A több az jobb, az igazság pedig cáfolhatatlan. És annak az ellenkezője is.

U.I. Mielőtt dicséretnek venné, és az ibolyára akarná fogni, szólok: keserű irónia volt. Szóljon G. Fodor Gábornak is.