A bizarrnál szalonképesebb szót nem sikerült találnom nekem sem a Népesedési Kerekasztal nyugdíjra vonatkozó akciótervére, amelynek nyilvánosságra hozatala idején már feltettem magamban a kérdést: vajon mennyi idő telik el addig, amíg a kormány ráharap, érdekesnek és megfontolandónak találja? Az idő letelt. Egyeztetést kezdeményez az új családpolitikáért felelős államtitkár azon nyugdíjjavaslat elemeiről, amely szerint az kapna nyugdíjat, aki elegendő gyereket szül.

Emlékeztetőül: Az MTA szervezésében létrehozott Népesedési Kerekasztal ugyanis azt javasolta, csak az kapjon nyugdíjat a jövőben, aki elegendő gyereket szül, illetve hogy a nagycsaládosok nyugellátása több legyen azokénál, akik kevesebb gyereket neveltek. Érv: mivel kritikusan visszaesett a gyermekvállalás, az "elöregedés, a járulékfizetésre alkalmas munkavállalók számának csökkenése belátható időtávon belül finanszírozhatatlanná teszi a nyugdíjrendszert". Ennek elkerüléséhez több gyermeket kell vállalni és felnevelni a munkaerőpiac igényeinek megfelelően.

Amellett, hogy nem tudok mit kezdeni az "elegendő" gyerek kategóriával, miként az "indokolatlan extra-profittal" sem sokat, a tisztelt Népesedési Kerekasztal tisztelt nagy tudású tagjaival, illetve a családpolitikában állítólag jártas hivatalosságokkal ellentétben én úgy látom: a mérséklődő gyermekvállalási kedvnek - ebben az értelemben, ahogy a javaslattevők beszélnek róla - nem sok köze van a nyugdíjrendszerhez. Annál több köze van viszont az általános társadalmi és gazdasági viszonyok romlásához. 

Jómagam is utaltam rá korábban, de ha nem utaltam volna is, egy júniusi Gallup felmérés szerint minden második magyar gyermekes család éhes. Más megközelítésben: az alapvető szükségletek része, hogy mindenki legalább kétnaponta hozzájusson húshoz vagy halhoz (vagy ezek vegetáriánus megfelelőjéhez), az EU statisztikai hivatala szerint Magyarországon az emberek egyharmada nélkülöz ebből a szempontból. 

Ezzel összecseng a Habitat for Humanity Magyarország idei éves jelentése: "a lakhatási szegénység mélyült 2013-ban Magyarországon. A szakpolitikai intézkedések nem adtak hatékony válaszokat a szegénységben élők problémáira: köztük a rezsicsökkentés és a lakásfenntartási támogatás sok háztartást elért, de nem nyújtott érdemi segítséget. A társadalom szélére sodródott csoportok – a szegregált telepeken élők, hajléktalanok – lakhatási problémái tovább nőttek, s egyre többen élnek nem megfelelő lakáskörülmények közt, vagy bizonytalan jogi helyzetű lakásokban." 

Azt kérdezném, hogy a fentiek tükrében - és most számos más szempontot nem is vettem figyelembe - vajon az elvárt ütemű szaporodás parancsszavának kiadása előtt nem volna célszerűbb ezeken a körülményeken javítani? Nem volna életszerűbb és pragmatikusabb hozzáállás a prioritási listát helyesen felállítva várni el a nőktől, hogy minél több gyereket szüljenek? Mert különben meggyőződésem: akik szeretetben becsületre nevelték a gyerekeiket, azok sem eddig, sem ezután nem a nyugdíj kedvéért fogják tenni. Ettől abszurd, groteszk, és szánalmas ez a mesterséges beavatkozási kísérlet a magyar emberek életébe. 

De ha más megvilágításba helyezzük: az is jogos és megalapozott kérdés lehet, hogy vajon mi garantálja - a Népesedési Kerekasztal egyszerű deduktív logikájának szellemében - hogy a megfelelő számú utódból tisztességes járulékfizető polgár válik? Ha a fent vázolt állapotokat nézzük, és mást sajnos nem nagyon nézhetünk pillanatnyilag, akkor elég sanszos, hogy a jobb sorsra érdemes, korosodó szülei támogatása céljából világra hozott nagykorú gyermek munkanélküliként, külföldön gürizőként, vagy feketén alkalmazva végzi.  

Nem beszélve arról, hogy méltányossági alapon borzalmas üzenete van ennek az egésznek. A képet a maga teljességében szemlélve, még a gondolata is hátborzongató annak, hogy idős korára esetleg nyomorognia kell annak, akinek saját tudatos döntése következtében, vagy önhibáján kívül nem lett/nem lehetett gyereke. És aki ráadásul egy életen át tisztességesen adózva eltartotta az akkori időseket. 

Végül: biztosan vannak sokan olyanok, akik ahhoz a korosztályhoz tartoznak, amely közelről látta, hogy a szülészet ajtaja fölé ez van kiírva: "asszonynak kötelesség, lánynak dicsőség". Vannak, akik pontosan tudják, hogy különféle egészségügyi megfontolásokra hivatkozva anno bizony megadóztatták azokat a fiatal nőket, akiknek nem volt gyerekük. Nos, a naftalinból előkapott gyermektelenségi adóra való emlékeztetéssel nem tippeket kívánok adni, hanem a szóban forgó, nyugdíjjavaslattal kapcsolatos tervek tudomásulvételével tiltakozni szeretnék régmúlt idők embertelen rendeleteinek bármilyen újragondolása ellen. 

Mert persze szép dolog, nemes dolog állami megrendelésre szülni, miután az ember állami megrendelésre megfelelő párt választott magának. Nem kétlem, hogy előbb-utóbb törvényi dimenziót is kölcsönöznek ennek a nem kicsit morbid javaslatnak, amelynek nyomán a demográfiai trendek kopernikuszi dimenzióban minden bizonnyal teljesen megfordulnak. És lesz nyugdíj is szépen, ahogy kell. Hacsak addig le nem nyúlja a mindenről gondoskodó állam.

De komolyra fordítva: továbbra is elképesztő az a kormány, amely a szociális érzéket, a probléma-centrikus stratégiai tervezést dilettáns ötletekkel, anakronisztikus és mélyen valóság- és életidegen javaslatokkal tekinti kiválthatónak, amely a demográfiai problémákat és folyamatokat állami asszisztenciával körített hajmeresztő ötletekkel kívánja kezelni.