A megölt remény ízével a számban be kell látnom: valóban sokkal fontosabb dolgok foglalkoztatják a magyar közéletet, mint a kendőzetlen, állami szinten előszeretettel hangoztatott, a magyar és európai kultúrával egyre gyakrabban összefüggésbe hozott homoszexualitás, és ennek termékeny táptalaján szárba szökkenő homofóbia ízű gyűlöletbeszéd. A kormányalakítás tényleg sokkal fontosabb, mint a kormányzati szintű, példát statuálni kívánó kirekesztés. És igaz ugyan, hogy aki egyszer reflektorfénybe került, annak nem árt odafigyelni a stílusra, tulajdonképpen nincs itt semmi, amitől elhatárolódni kellene. Ezt olvashattuk ki a Fidesz, Hoppál Péter szóvivő hangján keresztül tudomásunkra hozott, témával kapcsolatos álláspontjából, amellyel a színházi szakma (jelentős részének) felháborodását igyekezett szűkszavúan bagatellizálni. Amely felháborodás oka egyszerű és triviális, nem fáj a kezem megismételni: Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott a Keresztény Színházi Fesztiválon arról beszélt, hogy a hazai színházi képzésben a "buzilobbi" irányít, és megvonná a pénzt a Magyar Színház- és Filmművészeti Egyetemtől.
Korábbi írásomban csatlakoztam Kulka János Orbán Viktornak címzett nyílt leveléhez, és az abban foglaltakhoz, miszerint kívánatosnak tartom (Kerényi visszaeső buzizására különös tekintettel), hogy az ország első embere határolódjon el tisztán és világosan ezektől a megbélyegző, a közbeszédre, és a társadalmi együttélésre nézve is veszélyes megnyilvánulásoktól. Kulka Jánoshoz hasonlóan én is szerettem volna hinni, hogy tévedek. Abban, hogy Kerényi Imre megnyilvánulásai Magyarország kormányának, miniszterelnökének tetszésével találkoznak, és abban is, hogy az illetékesek azt sem bánják, ha ez a beszédmód a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek részévé válik.
Az eltelt alig két nap történései alapján azt gondolom, hogy sajnos mindketten tévedünk, Kulka úr. És velünk együtt tévednek mindazok is, akik Kerényi Imre sokadik aljas ripacskodását egyáltalán nem tartják bocsánatos bűnnek egy önmaga számára állítólag tiszteletet követelő országban. Mondom ezt annak dacára, hogy egyébként tiszteletreméltónak találom Vidnyánszky Attila elhatárolódó nyilatkozatát, amelyben végre kimondta azt, amit korábban nem tett: Kerényi megengedhetetlen módon szólalt meg, ezzel a megszólalásával sem stílusában, sem tartalmában nem ért egyet. És mondom ezt úgy is, hogy Deutsch Tamás EP-képviselő Twitter-bejegyzését is díjazom (nem sokszor fordul elő velem, és erkölcsi kérdésekben másokra szívesebben hagyatkozom): Kerényivel nem stílusproblémák vannak, Kerényi állításai elfogadhatatlanok, amit mondott nem más, mint nettó gyalázat.
Mindez így igaz. Az egyetlen szépséghibája a történetnek, hogy egyik sem a Fidesz vagy a miniszterelnök hivatalos álláspontja. Orbán Viktor ugyanis - akinek természetesen ennél sokkal fontosabb és halaszthatatlanabb közfeladatok nehezednek a vállára - még mindig nem méltatta válaszra a hozzá intézett leveleket, sem hivatalosan, sem informálisan nem rebbent a szeme a téma kapcsán. Miért? Mert mint előző országlása idején - és a taktika bejött - minden botrányos, a köz bizonyos részének, a társadalom különböző szegmenseinek megrökönyödését kiváltó ügy kapcsán, most is elmegy a falig. Vagy hallgatott róla, vagy elmagyarázta nekünk, hogy amit látunk, az nem is létezik. Úgyhogy ehhez mérten aligha lehet meglepetés, hogy visszakozás, bocsánatkérés, revideálás helyett Kerényi Imre megfejelte saját undorító sztoriját: egy vele készült rádióinterjúban sikeresnek nevezte a buzizást. Ezt igazolja szerinte az is, hogy az utcán nem támadásoknak van kitéve, hanem megtapsolják.
Mivel nem tartozom azok közé, akik Kerényi Imrét a földgolyó bármely nevezetes vagy névtelen szegletében bármi oknál fogva megtapsolnám, de határozottan azok mellett foglalok állást, akik az általa képviselt lábszagú gyűlölködést elutasítják, azt kell mondanom: ez az ember, az, ami. És az is marad. Miniszterelnöki megbízott. Megbízóját pedig teljesen értelmetlen bármiről is faggatni, ami vele kapcsolatos. Orbán sunyi hallgatása, a Fidesz nagyvonalú legyintése Kerényi feje fölött azt az érzést erősíti bennem, hogy az előbbi az utóbbi szájával buzizik. Vagy magasztal ócska nemzeti színű sallangokat. Vagy köpködi a kultúra nem szája ízét megtestesítő alkotásait. Mert ez a keresztény alapokon nyugvó nemzeti összetartozás lényege.
Úgyhogy sajnos tévedtünk. Mert a színház valóban nem futballstadion, a kultúra nem szotyola és sör, a buzi meg nem fideszes.
