Kövér László és a magyar nemzet bűne

H_A Címkék: magyar nemzet holokauszt felelősség baloldal zsidóság bűnösség Kövér László Lánchíd Rádió Szabadság téri emlékmű2014.01.26. 19:09

Vasárnap reggel óriási dolog a Lánchídrádiót hallgatni, legalább olyan felemelő élmény nyújt, mint péntek reggel a Kossuth Rádió szokásos miniszterelnöki mantráját a zene füleinknek életérzés kíséretében érzékszerveink közelébe engedni. Vasárnap reggel Kövér Lászlóra, az Országgyűlés elnökére ébredni legalább annyira szóra érdemes kategória, mint amennyire nem. Úgy alakult, hogy kénytelen voltam az előbbi mellett dönteni, ha már a Tisztelt ház elnöke újfent mindent elkövetett azért, hogy a bicska kinyíljon a zsebemben. Igen, bicskanyitogató az, ahogyan az ország legfőbb közjogi méltóságainak egyike a választási kampány előszele által összeborzolt bajusszal a magyar nemzet kollektív bűnéről, a felejthetetlen elmúlt nyolc évről, a politikai ellenfél amatörizmusáról, és a Gyurcsány ma is közénk lövetne fideszes evidenciájáról halandzsázott.

Vérlázító, hogy a magyar Parlament elnöke - aki továbbra is a késdobálók füstjében szocializálódott, de magát arisztokratának álmodó prolira emlékeztet - a Szabadság-térre tervezett, kínosan botrányos emlékművel kapcsolatos társadalmi felháborodásra (közeleg a kampány, lefossuk a bokánkat) reagálva, az én nevemben is kikéri magának. 

Nem a magyar a második világháború egyetlen bűnös nemzete, és nem vagyunk felelősek az elődeink tetteiért, bár tanulni persze kell belőlük.

Hát engedtessék meg, Kövér elvtárs, hogy én ezt a borzalmasan lábszagú, veszélyes és felelőtlen kijelentést elutasítsam. Mindegy, hogy milyen módon akarja az ön pártja megnyerni magának a szélsőséges, ing-gatya szaggatóan igaz magyar szavazókat, és próbálja az érdemi kérdés(ek)ről elterelni a figyelmet, legyen nagyon világos: a kutya nem mondta, hogy a magyar lenne a világháború egyetlen bűnös nemzete. Halkan kérdezem: mások bűnei egyébként felmentenek saját bűneink súlya alól?

Sőt, tudja mit? A Gyurcsány ma is közénk lövetne, immár végtelenül unalmas sirámán is átlátunk itt elég sokan. Körülbelül annyi köze van a témáról szóló esetleges érdemi párbeszédhez, mint annak, hogy a Mazsihisz beleszól a választási kampányba a bal oldalán. Úgy értem, semennyi. Tudom, hogy a makulátlan jobboldalon a csordaszellem megköveteli azt, hogy emberek úgy legyenek gondolkodás nélkül ugyanazon a véleményen, hogy közben lehetőleg egymás hátsóját is fényesre nyalják, de máshol előfordul néha, hogy emberek elvek mentén kerülnek a vélemények barikádjának ugyanazon oldalára.

De nem ez az egyetlen és legnagyobb baj ezzel az elszólással, Kövér úr, még ha nem is hatott a meglepetés erejével. Az ön fékezhetetlen gyűlölete a más véleményen lévők iránt már régen nem hat a meglepetés erejével. A legsúlyosabb az, hogy ön a magyar nemzet kollektív bűnösségét veszi a szájára. Nem meglepő, nagyon is logikus, de legalább borzasztó. Arra a rongyosra koptatott fideszes kormányzati kommunikációs csavarra emlékeztet, amely szerint az idegenszívű, gaz Európa rátört a magyar nemzetre, igaztalanul támadja a magyarokat immár több éve. Miközben a pőre igazság az, hogy Európa egyáltalán nem a magyar emberekre rontott rá, hanem a magyar kormány szabadságharcosan ámokfutó politikáját bírálja nem minden esetben alaptalanul.

Szerintem viszont nem okoskodni kellene, Kövér László! Nem moralizálni és megsértődni, és nem is a magyar nemzet egészével betakarózni. Tudom, végtelenül cinikus, hogy ezt éppen öntől várom el.  Lehet, hogy ön kilencmillió fasiszta bűnével - Rákosit megidézve - lazán viccelődik, de az a helyzet, hogy egyáltalán nem a magyar nemzet egésze tehetett arról, hogy az állami szervek túlbuzgó ügyködésének eredményeként zsidókat tömegesen deportáltak Magyarországról. Lehet továbbá elterelő hadművelet gyanánt a Gyurcsány-éra rendőri túlkapásait a mérleg másik serpenyőjébe helyezni, de nevetséges és átlátszó. Ha már a magyar nemzetre ilyen módon próbálja átruházni azt a felelősséget, amelyet az ön kormánya képtelen vállalni, egy emberöltővel a rendszerváltás után legalább be lehetne fejezni a kommunistázást.

Drága barátaim a magyar nemzet kollektív bűnösségében! Akinek politikai ellenfele ellen irányuló egyetlen érve és megállapítása az, hogy még egy rendes lejárató kampányt sem képes végigcsinálni, attól naivitás elvárni, hogy bármiféle felelősséget vállaljon letűnt kormányok által elkövetett aljasságokért. Sokan már azzal is beérnénk, ha a felelősség áthárítása helyett legalább ne töltené el büszkeséggel a dolog.

Mert lazán eljöhet még az az idő, amikor "Nemvagyunkfelelősek" Kövér Lászlót az elmúlt húsz év, és különös tekintettel a fülkeforradalom utáni négy év miatt felelősségre vonja az utókor. Vajon akkor is kéznél lesz kibúvó gyanánt a magyar nemzet kollektív bűne? Vagy netán a "más is kurva nem csak én" életfilozófiája?

· 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr485781337

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.02.10. 11:52:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Babakori képeivel nyerne választást Mesterházy Attila 2014.01.27. 13:03:44

. Kínos, ha egy kampányfilmben a családi albumot kell nézegetni és a vasárnapi ebédnél mesélgetett sztorikat hallgatni hozzá. Úgy érzed magad tőle, mintha Mesterházyék ablaka alatt hallgatóznál, míg bent a háziasszony épp körbekínálja a töltött káposz...

Trackback: Terroristákat toboroz az Amerikai Népszava a magyar balos ellenzékből 2014.01.27. 13:02:38

. Azt írja, a Szabadság térre tervezett emlékmű felrobbantása alkotmányos és morális kötelesség, és aki megteszi, nemzeti hős lesz. A cikk, amelyről a lenti printscreenek készültek, hét alkalommal szólítja fel olvasóit a készülő emlékmű megsemmisítésé...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nu pagagyí 2014.01.27. 18:50:51

@salitis: Eltévedtél a bozótosban. Ballib oldalon necces csordaszellemről értekezni, mert vezér sincs, akit követhetnének, illetve sok vezér van és mind mást akar. Tudok viszont olyan csoportosulást, amelyik birkamenetben szokott segget nyalni és egységesen papagájkodja hol ezt, hol az ellenkezőjét, ahogy éppen a vezér úr látja a dolgokat, de ezek pont nem gyanusíthatók ballibsággal. Ennyit az érdemi mondanivalódról, a többi meg jelző volt, ha jól látom.

czjanos 2014.01.27. 18:51:03

Kövér a magyar nemzet bűne!

salitis 2014.01.27. 18:52:00

"Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt." (Kertész Ákos)

Valaki árulja már el nekem, hogy hogyan kell egy népnek bevallania a bűnösségét? Ki az a "nép"? Van személyigazolvány száma vagy személyi száma? Kinek kell nyilatkoznia, hogy bűnbánatot tanúsít? Mindenkinek, vagy csak bizonyos állami tisztségviselőknek? Hogy csinálták ezt a németek? Miből látszik, hogy ők bevallották, meggyónták a bűneiket, töredelmes bűnbánatot tanúsítottak, megfogadták, hogy soha többé, bűnbocsánatért esdekeltek? És hogy a magyarok nem?
Vagy kinek mennyit kell utalni, hogy ez úgy látszon, és végre az ilyen megélhetési holokauszt-rettegők békén hagyjanak ezzel a faszsággal?

salitis 2014.01.27. 18:58:28

@nu pagagyí:

Nem kell megszemélyesített vezér ürü nektek ballib birkáknak, elég egy mantra: "bűnös nemzet" oszt nyomjátok napestig. És ha néha véletlenül egy ilyen elvakult jobbos is mint Nagybajusz gondolkodni próbál, azonnal leugatjátok, mert ti jobban tudjátok: 70 éve megmondták a véleményeteket az egykori győztesek, azóta azt nyomjátok.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.01.27. 19:23:22

@salitis:

A komcsi nem változik.

Kereszténygyűlölet, és a bűnös nemzet folyamatos mantrája.

A komcsi önmeghatározás az csak a nácik ellenében lehetséges.

Így gyártanak maguknak nácikat, sötétben bújkáló ellenforradalmárokat, Rákosi óta.

Gyakorlatilag az MSZP mikor nincs hatalom folyamatosan diktatúrázik, nácizik boldog boldogtalant.

Ennyit tudnak meg a nevüket.

ephart 2014.01.27. 19:26:49

már bocsánat de néha úgy érzem hogy tudatos ez a túlfokozott holo. szemét dolog mi lesz így a kis zsidókkal.ne így akarják frissíteni még ha annyira szeretik is a pénzt

nu pagagyí 2014.01.27. 19:42:04

@salitis: Szabadság és felelősség. Ez a kettő együtt jár. Nem lehetsz szabad, ha nem Te vállalod a felelősséget a tetteidért. Ez a nemzetre is igaz. Ha mindent másra kenünk, soha sem fogunk önállóan cselekedni, sodródunk az árral. Nem tanulunk, nem fontoljuk meg mit célszerű tenni a jövő érdekében és mit nem. Majd rákenjük az elmúlt négy évre, ha nem sikerül.

nu pagagyí 2014.01.27. 19:59:51

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Nem kell ahhoz megerőszakolni a valóságot, hogy egy zsidózót vagy cigányozót nácinak nevezzenek. Ha faji alapon szortírozgatod az embereket vállald, hogy náci vagy. Nem kell hazudoznod, mert az hosszú távon súlyos személyiségzavarokat okozhat: károsodik az ok-okozat megkülönböztetésének képessége, megmagyarázhatatlan érzelmi viharok törhetnek az emberre, rikácsolás, vizenyős szem és dadogás sem kizárt.

Holle anyó 2014.01.27. 20:13:13

@nu pagagyí: Akkor egyetértünk. Én nem vagyok a magyar állam. ott bibis egy kicsit ez a dolog, hogy a magyar állam beszedi az adómat és az én pénzemből kártalanítja azokat az áldozatokat, akik olyan faszkalap politikusok miatt lettek áldozatok, akiknek a magatartására nem volt ráhatásom, sőt az őseim maguk is ezeknek a szarjancsiknak az áldozatai voltak.
Tehát ne csűrjed-csavarjad, bele akarsz rángatni olyan embereket a felelősségbe, akiknek semmi közük sincs a történtekhez. Akkor én meg azt kérem, hogy mindenkit, akinek a felmenői között volt MSZMP tag (vagy bárhol kommunista volt a világon), minősítsünk MSZMP-leszármazottnak és fizessen kártérítést a kommunizmus áldozatainak és leszármazottainak. És minden évben rendezvénysorozat keretében kérjen tőlünk bocsánatot: padlássöprésért, államosításért, téeszesítésért, B-listázásért, deportálásért, egyetemi felvételin hátrányos helyzetbe hozásért. A vesék leverését, körmök tépkedését, hadifogságot,stb. nem számítjuk, mert annak nincs pénzben kifejezhető értéke.

Holle anyó 2014.01.27. 20:18:21

@salitis: Ne rugózz rajta, szenilis vén fasz beleőrült a gyűlölködésbe. Lapozzál. Már nem rontja itt a levegőt, hagyjad már, hogy miket firkál szegény....

Holle anyó 2014.01.27. 20:20:37

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Bocs, de már a nevüket sem tudják. :)))))
Nem olvasol újságot? :))))

Holle anyó 2014.01.27. 20:24:08

@nu pagagyí: Hú bazmeg, de demagóg vagy! Góg és Magóg, meg a Demagóg.
Szabadság és felelősség. Aha! Nézz szét a világban.

Holle anyó 2014.01.27. 20:28:28

@nu pagagyí: Te vagy az, aki szortírozgatja az embereket. Aki a magyar nemzethez tartozik, az nem vállalja a felelősséget azért, amit nem követett el, de amiről te mondod meg, hogy vállalnia kell.

És ezt te normális dolognak tartod és nem érted, miért utálnak ezekért a gyalázatos, kirekesztő gondolatokért.

SZÉGYELLD MAGAD!

Prognozuoti Blasio 2014.01.27. 20:37:31

@nu pagagyí:

Már megbocsájts, de ezen az alapon aki goj-ként megbélyegez mindenkit, aki más, az milyen?? Mert a te értelmezésed szerint náci...
És mikor az Egyenlő Bánásmód Hatóság rasszista?? A múltkor is kiakadtak, mert romák támadtak "gádzsókra" azok származása miatt, és el is ítélték őket. Ezek nem zavarnak téged, csak a Jobbik?

Prognozuoti Blasio 2014.01.27. 20:40:10

@nu pagagyí:

"hogy egy zsidózót vagy cigányozót"

Definiáld kérlek, mi az, hogy zsidózás és cigányozás?? Aki kimondja ezeket a szavakat? Az mióta tilos amúgy?

dos passos 2014.01.27. 20:43:45

Azoknak, akiknek nem tetszik, hogy vagyunk néhányan, akik szólunk, ha valami nem tetszik (a férget nem kell szó szerint venni!):

A harkály és a fa

A harkály férgeket kutatva kopácsolt a fán.

- Mit kocogsz?! Ne nyúlj hozzám! Ez fáj! – tiltakozott hangosan a fa.

- Beteg vagy, fa uram! Megszabadítalak a férgektől – felelte a harkály.

- Ne sértegess! Fiatal és erős vagyok. Hogyan lehetnék én férges? Tudom, ürügyet keresel, hogy rám támadj! Figyelmeztetlek, ne próbálkozz ilyen ócska trükkökkel!

A harkály megsértődött és elrepült.

A férgek elszaporodtak, hemzsegtek a fában. A „fiatal és erős” fa két év múlva korhatag aggastyánná vált. Az első hevesebb szélroham kidöntötte.

Csen Jung-tao

Szociknak vége 2014.01.27. 20:44:23

@Holle anyó: Nincs ártatlan zsidó. A Mazsihisz a szervezetük, nincs olyan zsidó aki kiáll és azt mondja Mazsihisz kussolj, Simonvízentál kussolj, PCV kussolj.

christophe 2014.01.27. 20:54:04

Ha valakit vallàsi,faji,nemi identitàs,politkai nèzet miatt,uldoznek,kiirtanak,az egy emberisèg ellen elkovetett buncselekmèny.a kis fèlszeg mosolyu IQ bajnoknak,csak annyi dolga lett volna,hogy elitèlje a depportàlàsokat,az abban kozremukodo,akkori Magyar àllamot,biztositani azembereket arol,hogy mègegyszer ilyen soha tobbè,ennyi.Amennyiben a komminizmus àldozatai mellett ohajt felszolalni,azt is pàrtolom az is a magyar tortènelem egyik szègyenfoltja.

Szociknak vége 2014.01.27. 20:58:32

@christophe: Qrvára unja már mindenki az elítélést, jól tette Kövér hogy nem a szokásos faszságot mantrázta.

10 év múlva senki sem emlékszik már a holokausztra, lehet hogy nem lesz éves tétel a hadisarc a ktgvetésben.

Ez lenne a zsidók halála, úgyhogy lesz itt még ajvékolás éjjel-nappal.

Prognozuoti Blasio 2014.01.27. 21:07:00

@christophe: Tegnap politikai nézeteik miatt magyar embereket vertek meg Londonban!
Embereket lehetetlenítenek el, ha kiderülnek az esetleges nemzeti radikális nézeteik!

Akkor ezeket is emberiség elleni bűnösöknek tartod ugye?
A tegnapi Londonban felvonult antifasiszták is bűnösök ugye??

Vagy csak azokra vonatkoznak ezek a szép szabályok, akik nektek nem tetszenek?

Prognozuoti Blasio 2014.01.27. 21:11:33

@Brúsz Pringstein: Azért te is lehetnél eszednél!!

Mikor a zsidókról beszélsz általánosságban, akkor azokat is bántod, akik hithű, hagyományőrző zsidók, a Nemzet egyenrangú részének tekintik magukat, Nemzeti érzelműek, és a társadalom építő tagjai!

Engem is irritál, mikor egyesek a holokauszt áldozatainak tragédiáját érdekérvényesítésre használják, de attól még testvéremnek tartom közülük, aki nem olyan! És tisztelem őket!

martineden 2014.01.27. 21:14:45

@Mária: És fizetni se szeretnék. Rendezzék le egymás között az érintettek.......Ha az apad adossagot csinalt es oroklod a hazat,szerinted kinek kell fizetni ?

Szociknak vége 2014.01.27. 21:19:07

@Prognozuoti Blasio: A hithü, hagyományőrző zsidó csak a zsidó nemzet részének tekinti magát, persze mást mond de ez nem számít. Ez zsidó hagyomány. Lásd. Mazsihisz, a mazsihisz egy magyarellenes szervezet, a simonvízentál egy emberiségellenes náci szervezet. Az AIPAC dettó, Izrael állam is náci állam, a mindennapi gyakorlatban, a 2010es években. A zsidó vallás is náci, ez köztudott.

Prognozuoti Blasio 2014.01.27. 21:24:23

@Brúsz Pringstein: Igen, a Mazsihisz náci, Simon Wiesenthal maga a sátán, ezeket mind aláírom!!

De nehogy azt gondold már, hogy a pesti nagy belmagasságú lakásában sóletet zabáló helyi üzlettulajdonos zsidók azt beszélik meg ebéd közben, hogy miként foglalják el sunyiban Magyarországot. A zsidók pont annyira, vagy még jobban megosztottak, mint mi.
És melyik zsidó vallás a náci? Csak mert van néhány ága. És messze nem mindegyik olyan ördögtől való, mint ahogy te azt beállítod.
Amit írsz, abból a tájékozatlanság ordít, és hogy fogalmad sincs, hogy miről beszélsz! Mindent úgy, hogy a válaszod első felével tökéletesen egyetértek!

Szociknak vége 2014.01.27. 21:28:10

@Prognozuoti Blasio: Miközben soraidat írod, kb. 30.000 francia zsidó települ Franciaországból Izraelbe idén és jövőre. Ők eddig nagy franciák voltak, de ha hí ja haza, nem lehet nemet mondani, főleg ha kell a telepes a palesztinoktól rabolt földre...

A hivatalos indok természetesen a terjedő antiszemitizmus(sic), ők akár hordában, akár egyéniben (gerendás, kertészákos) így bánnak volt 'hazájukkal'.

Ugyanezeket a tapasztalatokat írta le Hitler és Seneca is róluk, szóval okádék népség. Persze ha láttál már közelről ortodox zsidót akkor szagról megismered, nem kell magyarázni, ugyanolyan brooklynban mint a dohány utcában.

Szociknak vége 2014.01.27. 21:36:27

@Prognozuoti Blasio: Természetesen van megosztottság a zsidók között, de ez semmit sem jelent amint bármelyikükre/érdekükre egy nem zsidó veszélyt jelent.

Pl. konkrétan Magyarországon semmiylen megosztottság nincs a Mazsihisz magyarellenességében. Semmilyen alternatív zsidó közösség vagy egyén nem szólal meg ellene, nem határolódik el tőle.

Prognozuoti Blasio 2014.01.27. 21:38:44

@Brúsz Pringstein: Oké. Nem kívánlak meggyőzi, nem is tudnálak szerintem. Én a véleményemet mondtam csak el csupán. Mégpedig azt, hogy mikor gyűjtőnévként használod ezt a szót, akkor olyanokról is szólsz, akik ez életben nem ártanának neked! És miközben ezt teszed, pont olyan magas labdát dobász felfelé, ami miatt lazán butanácizzák az összes Jobbik szimpatizánst például!

Én egy olyan országban szeretnék élni, ahol mindenkire ugyanazok a törvények vonatkoznak, nincsenek felsőbbrendű emberek, ahol nem állítják be a népemet bűnösként, nem gyalázzák a jelképeimet, tiszteletben tartják a szokásaimat, a képességeim alapján engednek érvényesülni. Olyan országban röviden, ahol Magyarként méltó életet élhet az ember. A zsidó kérdés pedig a legkevésbé sem érdekelne.

Prognozuoti Blasio 2014.01.27. 21:40:44

@Brúsz Pringstein: Vagy csak lehet, hogy az ő hangjuk nem hallatszik el hozzád! Nem véletlenül!
Vona Gábor szavai sem juthatnak el a választópolgárokhoz, mert 3/4-eddel nyerné a választásokat. Csak az jut el, ami átmegy a liberálnáci cenzúrán...

Szociknak vége 2014.01.27. 21:41:21

@Prognozuoti Blasio: Ez semmit nem számít. Nem számít hogy állítólag vannak nagyon rendes zsidók. Mit számít ez?

Az egyszerüség kedvéért mondok 'zsidót'. Azt hogy ő másmilyen tettekkel kell igazolni, nem szavakkal.

Szociknak vége 2014.01.27. 21:43:37

@Prognozuoti Blasio: Belső ügyük, ez engem nem kell hogy érdekeljen. Én nem vagyok zsidó, ez belügy.

Abban egyetértek hogy a ZSéleményterrornak a kiszsidók megfélemlítése, egy akolban tartása az egyik célja.

christophe 2014.01.27. 21:53:26

@Prognozuoti Blasio: A verèst nem tartom helyesnek,ellentuntetokkel semmi bajom,èn is koztuk lettem volna.Amig nem hasznàlnak tiltott onkènyuralmi jelkèpeket felolem vonuljanak,bàr azt megèrtem,hogy a londoni hatosàgok qvàra nem kivàncsiak a magyar fasisztàkra,kommunistàkra,krisnàsokra....

christophe 2014.01.27. 21:57:30

@Brúsz Pringstein: helyette fizethetsz majd az oroszoknak,ezerszer annyit.tèny,hogy az utolso tulèlok tiz èv mulva nem lesznek màr,de bàrmennyire is szeretnèd a holokausztra mèg tiz èv mulva is emlèkezni fognak...

Prognozuoti Blasio 2014.01.27. 22:06:27

@christophe:

A londoni hatóságoknak semmi baja nem volt semmiféle fasisztákkal, de mondok jobbat, Vonával, és a szimpatizánsaival sem volt bajuk...

És azt elbírná a lelkiismereted, hogy egy hazugságra épülne, hogy ott tüntetsz? Mert nem volt aranyhajnal tárgyalás, a Jobbik-Gárda-Vona soha egyetlen cigánynak nem ártott, de mondok jobbat, még az iszlámellenesség sem áll meg... Márpedig a csőcselék ezeket ordibálta! Akkor te miért is mennél oda? Ha most azzal jössz, hogy mert nácik, akkor kérlek indokold meg, miért is azok...

christophe 2014.01.27. 22:17:28

@Prognozuoti Blasio: konkrètan a jobbik jonèhàny elkèpzelèse elfogadhato szàmomra is,amig nem jonnek azzal,hogy internàlo tàborokat csinàlnànak,egy kalap alà vesznek minden cigànyt,elutasitjàk a melegek jogait,barnaingeseket(gàrda)szerveznek.az egyetlen igazi pirospont az,hogy elszàmoltatnàk a politikusokat,felszàmolnàk,(remèlhetoleg),a korrupciot,nyilvànosàgra hoznàk az ugynoklistàt.Az uniobol valo kilèpès marhasàg,a hazai vàllalkozàsok tàmogatàsa munkahelyek teremtèse az jo.Embereket pediglen a tetteik szerint kell elbiràlni,legyen az cigàny,homo,vagy zsido,bàrmi...

christophe 2014.01.27. 22:22:35

@Prognozuoti Blasio: Mègegy, semmifèle milicista szervezetre(gàrda,munkàsorsèg)nincs szuksèg,ha van egy eros az àllampolgàraièrt dolgozo rendorsèg,egy normàlis,korrupciomentes jol mukodo jogrendszer.

Prognozuoti Blasio 2014.01.28. 06:16:19

@christophe:

"egy kalap alà vesznek minden cigànyt"
Nem igaz! Liberálnáci hazugság.

"hogy internàlo tàborokat csinàlnànak"
Ez sem így hangzott el! Amúgy az életellenes bűncselekményeket elkövetőket zárják is oda, nem tudom sajnálni őket!

"elutasitjàk a melegek jogait"
A melegeknek pont ugyanolyan jogaik vannak, mint a heteróknak! Egy törvény sem tesz különbséget ilyen alapon.

"barnaingeseket(gàrda)szerveznek"
A Gárda nem Jobbiké. Vannak ugyan átfedések a tagok között, de megalakuláskor több volt benne a Fideszes lényegesen.

"semmifèle milicista szervezetre(gàrda,munkàsorsèg)nincs szuksèg,ha van egy eros az àllampolgàraièrt dolgozo rendorsèg,egy normàlis,korrupciomentes jol mukodo jogrendszer."
De hát nincs!! És én elhiszem, hogy a fűtött-biztonságos-kényelmes lakásodból könnyű megmondani a frankót, de költözz le vidékre fél évre, ahol éjszaka rád rúgják az ajtót, pár száz forintért embereket ölnek, leszüretelik azt, amit te termeltél egész évben, megerőszakolják a nőket, megverik a gyerekeket, rongálnak, dobálják kővel az idegen autókat a purgyék... Soroljam még? És sok ilyen településen hálásak a Gárdának, ugyanis a liberálkamu ellenére igenis javult sok helyen a helyzet.

"Embereket pediglen a tetteik szerint kell elbiràlni,legyen az cigàny,homo,vagy zsido,bàrmi.."
Akkor te miért nem teszed? A Jobbik nem tett semmi rosszat, ahogy a Gárda sem emelt kezet még soha senkire. Mégis gyűlölöd őket!
Bezzeg a cigányság alja, aki rettegésben tartja a vidéket, és embereket gyilkol, azokat meg véded!! Szerintem nálad az elvek kicsit zavarosan jelennek meg a valóságban!

wolves84lb 2014.01.28. 07:16:47

@Mária: LOL

Most komolyan azt állítod, hogy a kérdésed értelmes volt, te szerencsétlen hülye???
Az a kérdés, hogy a posztoló is tagja a tízmillió közgazdász-atomtudós klubjának? (tudod, nem attól értelmes a kérdés, hogy megfelelő helyre raktad a vesszőt és a kérdőjelet...csak segítek, mielőtt okoskodni kezdesz, hogy maga a kérdés nyelvtanilag helyes volt)

Vergődj csak, te ostoba picsa...én meg jókat röhögök rajtad, és elv(telen)társaid próbálkozásain.

És nem, nem az általad jelzett posztban olvastam tőled a másik teljesen értelmetlen kérdést, te kis hazudós :)

Na, menj be a székházba, és kérj valami útmutatást, hogy lehet kikerülni a 22-es csapdájából :)

christophe 2014.01.28. 08:34:41

@Prognozuoti Blasio: vàlaszolnèk:
-a cigànysàgrol mint problèma beszèlnek,nem arrol,hogy a bunozès ellen milyen europai megoldàsokkal lehetne kuzdeni.
-Nem emlèkszem konkrètan a javaslatra,de azt tudom ,hogy kizàrolag a cigànyok szàmàra lètesitenèk.Jaa,hogy egy normàlis integràcios program bonyolultabb,tobb idobe,pènzbe kerul?
-hàny vàllaltan jobbikos meleget ismersz,mièrt nem hàzasodhatnak,nem a jobbik ellenkezett a legjobban a bejelentett èlettàrsi kapcsolat ellen?
-Ha a gàrda nem a jobbik rèsze talàn nem kènne megengedni,hogy jobbikos rendezvènyeken feszitsenek.
Mièrt nem szerepel a jobbik programjàban,hogy eros igazsàgos rendorsèget ,normàlis jogrendszert alakitson ki?nem jobbikos kèpviselo akarta a zsido kèpviseloket listàzni,a cigànynoket meddovè tenni,sorolhatnàm...
Az èn megèrtem,hogy a vàlasztàsok elott probàlnak jopofizni,de az àltalam emlitett tènyek,szàznyi ujsàgcikkben,tv riportban,parlamenti felszolalàsban szerepelnek...

Gyingizik 2014.01.28. 09:05:16

@christophe: Ja, szóval te kilóra méred a bűnt? A 4x nagyobb Franciaországból 75 ezer zsidót deportáltak, míg tőlünk 400 és 600 ezer közötti számot. Akkor tehát a francia nemzet (kollaboráns Vichy kormány alatt ugyan, de) igenis BŰNÖS a holocaustban! Mondjuk akkor 1/10 annyira, mint mi. Van megbánásnak-önmargangolásnak 1/10 akkora jele (filmek, kártérítés, holocaust központ) mint minálunk? Sztem nincs. No és mi újság a lengyelekkel és a szlovákokkal? Lengyeleknél német megszállás előtt is volt pogrom, szlovákoknál meg az auswitzből visszatérő túlélő zsidók ellen is volt pogrom. Készült róla film, vádolja kollektívan az egész nemzetet a saját értelmisége? Ugye nem... De miért nem?

Prognozuoti Blasio 2014.01.28. 09:11:38

@christophe: Hazudsz!! De lásd kivel van dolgod, kifejtem mikor és miben!!

"a cigànysàgrol mint problèma beszèlnek"
Eddig az volt a baj, hogy cigánybűnözést emlegettek. Márpedig a cigányzene sem azt jelenti, hogy minden cigány zenél. A többnyire cigányság körében elterjedt probléma nem egyenlő a cigánysággal. Ezt általában 90 iq alatt nem szokták megérteni, vagy direkt, mellémagyarázás végett!! Ami a lényeg: Jobbikos politikus soha nem a cigányokról beszél gyűjtőfogalomként, hanem cigánybűnözőkről, és a cigányság körében elterjedt jelenségekről. Ebben nincs hol belekötni!

"a bunozès ellen milyen europai megoldàsokkal lehetne kuzdeni."
Amíg a sok "jogvédő" és liberális miatt a törvényeket sem lehet számon kérni a rajtuk, addig megoldásokról kár beszélni! A helyes diagnózis nélkül nem lehet egy problémát kezelni! Európában egyébként putrikat döngölnek a földbe, és hazazavarják a nem odavaló romákat. Ennyit a Te szeretett Európádról!

"Nem emlèkszem konkrètan a javaslatra,de azt tudom ,hogy kizàrolag a cigànyok szàmàra lètesitenèk.Jaa,hogy egy normàlis integràcios program bonyolultabb,tobb idobe,pènzbe kerul?"
Igen, de ez feltételezés részedről, és rosszindulatú előítélet! A javaslatban nem az volt, hogy ez cigányokra készül, hanem hogy a közbiztonságért, és a cigánybűnözés visszaszorítása végett. Tudod, ami rettegésben tartja Nógrád-Borsod-Szabolcs megyét. De ez még mindig nem általánosságban a cigányság ellen van! Tudod, 90 iq...

"hàny vàllaltan jobbikos meleget ismersz,"
Fogalmam sincs, mert egy Jobbikos hazaviszi a 4 fal közé a hálószobába tartozó dolgait, és nem lóbálja a pöcsét az Andrássy úton!
Vállalni ezt nyilvánosság előtt csak a deviáns-perverz emberek szokták, politikai haszonszerzés miatt!!

"nem a jobbik ellenkezett a legjobban a bejelentett èlettàrsi kapcsolat ellen?"
Minden fejlett, kulturált ember ellenzi ezt, nem csak a jobbik! A természetellenes dolgokat el lehet, és gyakran el is kell fogadni! De támogatni, és pláne ösztönözni rá bárkit is, az szigorúan tilos!

"Ha a gàrda nem a jobbik rèsze talàn nem kènne megengedni,hogy jobbikos rendezvènyeken feszitsenek."
Ha te bajban lennél, és segítséget kérnél pl. árvíz miatt, neked is segítene a gárda! Ők nem ördögök, hanem önfeláldozó, segítőkész állampolgárok! Orvosok, diákok, cégvezetők, tanárok. Ugyan miért kellen elhatárolódni tőlük, mikor a légynek sem ártottak? És egy szervezet ugyan hadd legyen már ott az egyetlen
párt rendezvényén, ami nem tapossa őket állandóan!

"Mièrt nem szerepel a jobbik programjàban,hogy eros igazsàgos rendorsèget ,normàlis jogrendszert alakitson ki?"
Szerepel. El kellene olvasni, meg kellene érteni. Valódi elszámoltatást konkrétan csak ők ígérnek például!!

"obbikos kèpviselo akarta a zsido kèpviseloket listàzni,a cigànynoket meddovè tenni,sorolhatnàm..."
Szó nem volt listáról, judeonáci liberális hazugság! Viszont egy háborúban álló, agresszor állam polgárai bizony kockázatosak egy másik nemzet parlamentjében! És valóban, illik tudni kik azok! Izraelben nem is lehet képviselő más állam polgára... Ők is nácik ugye?
És hogy van ez a cigány nőket meddővé tenni? Mesélj? bár ennek ellenére nem tartom helyesnek, hogy 16 évesen a 3. gyerekét szüli valaki, aki egyet sem tud eltartani!

"Az èn megèrtem,hogy a vàlasztàsok elott probàlnak jopofizni,de az àltalam emlitett tènyek,szàznyi ujsàgcikkben,tv riportban,parlamenti felszolalàsban szerepelnek..."
Ezek nem tények! Nézz csak után Vona londoni látogatását hányféleképpen kommentálták! És akkor olvasd el az Alfahíren, mi történt valójában!
Az általad függetlennek gondolt hírportálok, amikor a "TÉNYEKET" veszed, érdekes módon meg sem említik, hogy vagy 6 magyart megvertek a nagy "toleráns jogvédő antifasiszták".

ATV-ből, RLT-Klub-ról, indexről, Origo-ról inkább ne akarj tényeket állítani!!

Úgyhogy fuss neki még egyszer, és ne hazugságok, meg féligazságok alapján hazudozz!!!

tomwar 2014.01.28. 09:12:22

@martineden: Az a hitel fuggvenye...nem vagy koteles "atvenni" a terhelt orokseget. Teny, hogy tudomasul kell vened: a torlesztes elobbrevalo az oroklesnel.....

tomwar 2014.01.28. 09:12:57

@Tempus-Anh: Akkor erdemel-e szobrot, vagy mehet Kun Bela melle a balettbe ugralni?

christophe 2014.01.28. 09:22:11

@Prognozuoti Blasio: èrzèkeny pontot èrintettem,orulok neki.Nem agitàtoroknak fogok hinni,hanem azoknak a nyilatkozatoknak,amik jobbikos,gàrdistàs egyedek szàjàt elhagyta,van belole dogivel.Mondom èrtem èn a jobbikot ès szimpatizànsait,hogy vàlasztàsok elott probàlnak tompitani,europaias arcot adni a fasiszta ideologiàjuknak,van aki besz..ja,de vannak memoriàval rendelkezo,olvasnitudo,idegennyelveket beszèlo emberek is akiket pàr cuki plakàttal,ès jopofizàssal nem lehet àtverni...

christophe 2014.01.28. 09:50:28

@Gyingizik: a francia àllam règesrèg bocsànatot kèrt a zsido àllampolgàraitol,a gestapo kifejezetten elègedetlen volt a deportàlàs utemèvel Francikaorszàgban,ellentètben M.o-al akit kifejezetten megdicsèrtek a hatèkony egyuttmukodèsèrt.A màsik nagyon szomoru dolog 'a civil lakossàg massziv rèszvètele a deportàlàsokban.

Prognozuoti Blasio 2014.01.28. 09:51:04

@christophe:

Szerintem nem volt felvállalhatatlan nyilatkozata egyiknek sem! Te itt jön a kérdés, hogy ki melyik oldalon áll!!
Van akinek az a jó, ha lerabolhat egy országot, bűntudatot kelthet közösségében, és ezáltal irányíthatja őket.
Nekem pedig az a jó, ha nem vagyok elnyomott ember a saját hazámban!
Nem kívánok senkit meggyőzni, mert eredendően más a célunk, más az ideológiánk!
A tiéd hatalom-központúság, a romlás, a sátán, a fasizmus, és a hazugság. Ti képviselitek a hamis prófétákat!
Én pedig egy Nemzetben gondolkodó, és Nemzetek Európájában gondolkodó ember vagyok! Soha nem jutunk közös nevezőre!

pocaklakó minimanó 2014.01.28. 10:04:37

@Úri muri: És itt egyértelműen tagadták az akkori kormány(ok) felelősségét?

pocaklakó minimanó 2014.01.28. 10:06:15

@Gérard Duchemin: "Csak abban felelősek, amiben felelősek. De abban igen. És természetesen nem minden magyar felelős, hanem csak a fasiszta magyarok, valamint azok, akik szemet hunytak efölött. Azok nem, akik nem értettek egyet, és a maguk lehetőségéhez mértek tettek is a fasiszta szemétség ellen." És ezt majd mondd el Kertész Ákosnak, aki meg másként véli. Csörtézzetek!

christophe 2014.01.28. 10:06:44

@Prognozuoti Blasio: ''Soha nem jutunk közös nevezőre!''
Egyetèrtek.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.01.28. 10:07:58

@Prognozuoti Blasio:

"Fogalmam sincs, mert egy Jobbikos hazaviszi a 4 fal közé a hálószobába tartozó dolgait, és nem lóbálja a pöcsét az Andrássy úton!"

www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=KXxwF0rNRIs

kuruc.info/galeriaN/egyeb/kiralyandr2.jpg?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201306

Pornószinész(nő) meg az összes többi pártban nincsen, mint a jobbikban és segédcsapataiban.

pocaklakó minimanó 2014.01.28. 10:10:00

@Gérard Duchemin: "Én például soha, senkit nem fasisztázok le az miatt, amit..." Akkor te nem vagy trendi. Manapság ugyanis a demokratikus humanizmusban fetrengő felvilágosultak azt fasisztázzák le, aki nekik nem szimpatikus. Mondjuk, ez nem új dolog. Már George Orwell is írt róla eképpen: "It will be seen that, as used, the word ‘Fascism’ is almost entirely meaningless. In conversation, of course, it is used even more wildly than in print. I have heard it applied to farmers, shopkeepers, Social Credit, corporal punishment, fox-hunting, bull-fighting, the 1922 Committee, the 1941 Committee, Kipling, Gandhi, Chiang Kai-Shek, homosexuality, Priestley's broadcasts, Youth Hostels, astrology, women, dogs and I do not know what else." (George Orwell: ‘What is Fascism?’ Tribune. — GB, London. — 1944.)

pocaklakó minimanó 2014.01.28. 10:12:47

@Gérard Duchemin: "...súlyos mentális betegséghez vezet, ha valaki tagadja ezeket a nyilvánvaló bűnöket." És ez csak azokra a bűnökre vonatkozik, vagy kiterjeszthető más elkövetett bűnökre is? Mert például az örmény népirtást is sokan tagadják. Vagy említhetnék egy csomó egyebet is.

pocaklakó minimanó 2014.01.28. 10:14:34

@Gérard Duchemin: "Én csak egy összefoglaló kifejezést használtam mindennemű népgyűlöletre, rasszizmusra..." És gondolom, azért eléggé egyértelmű, hogy mit nevezhetünk rasszizmusnak és mit nem. És előbb-utóbb az is egyértelmű lesz, hogy vannak tolerálható rasszizmusok és tolerálhatatlanok.

pocaklakó minimanó 2014.01.28. 10:17:00

@őrkutya2: Ja, hiszen az 1920 utáni időszakot erősen motiválta az 1919-es év. Azt persze - véletlenül - kifelejtetted, hiszen a megkülönböztetés önmagából fakadó dolog volt, semmi nem váltotta ki és erősítette fel.

pocaklakó minimanó 2014.01.28. 10:19:59

@tomwar: "A Torok Szultansag sosem folytatott Magyarorszagon szisztematikus nepirtast. A teruletek elneptelenedese a haborus cselekmenyekhez volt kotheto zommel." A rabszolgaságban történő elhurcolás nem háborús cselekmény.

Gyingizik 2014.01.28. 10:39:56

@christophe: A magyar állam is bocsánatot kért. Az "elégedettség" egy nehezen mérhető/számszerűsíthető adat, nem mérvadó. Franciaországban is volt náci párt (Tűzkeresztesek) amiről ugye nem illik beszélni. A civil lakosság részvételére vonatkozó megjegyzésed a kozmopolita-neoliberális legendárium része. Az én nagyszüleim pl. katolikus magyarok (tehát nem tartoztak a célcsoporthoz). A házukba a felső épületbe német katonákat szállásoltak el az említett időszakban, az udvarukon egy német páncélos állt. Elmesélték, hogy a háború alatt "elvitték a Weisséket és a Fischeréket". Mint egy rajtuk kívülálló eseményt mesélték, a hatalom megnyilvánulását. Akkor ugye nem lehetett ellenkezni pláne nem földműveseknek. És vajon ők hogyan tudták volna a fenti körülmények között megakadályozni a holocaustot? Hogyan bújtattak volna zsidókat? Mivel a weissék és a fischerék nem jöttek vissza a vagyonuk (házuk) a kommunizmusban az államé lett (mint pl. később a még élő nagyapám földje is ment a TSZbe). Úgyhogy a mi falunkban pl. semmiféle civil segítség nem volt, megjegyzéseddel a családomat és más becsületes magyar emberek felmenőit sértegeted.

pocaklakó minimanó 2014.01.28. 10:40:07

@nu pagagyí: "Ha faji alapon szortírozgatod az embereket vállald, hogy náci vagy." Vannak jó nácik és rossz nácik. Avagy faji alapon is lehet szortírozni, de nem mindegyikért vergődik a "demokratikus" (muhaha!) bloglátogató.

Prognozuoti Blasio 2014.01.28. 10:49:03

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Bravo Judeofasziszta!!

10 év alatt találtatok egy hülyegyereket, meg egy pornóst (aki hozzáteszem nem Jobbikos volt)...
Ez ám a teljesítmény!! Remélem még vagy 10 évig emlegetitek a több 10ezer főből álló pártnak eme 2 emberét!
Azért azt tegyük zárójelbe, hogy a csávót abban a pillanatban ki is tették a pártból.

Egyébként honnan tudod, hogy a többi pátban mi van? Lehet, ha őket is le akarnák vadászni a liberálnácik titkosszolgálati eszközökkel, 1000x durvább dolgok derülnének ki!
De ezt egy ilyen demagóg fasisztának aztán mondhatom!

tomwar 2014.01.28. 11:58:50

@pocaklakó minimanó: Szisztematikus nepirtas es rabszolgasagba hurcolas kozott akad egy keves kulonbseg, nem? Jelzem, akkoriban pl. a velencei galyakon se onkentesek lapatoltak...

"Az evezősök többnyire rabszolgák voltak; a keresztényeknél gályarabságra
ítélt bűnözők és „eretnekek”, valamint török hadifoglyok"

Forras: ZIMÁNYI VERA
LEPANTO, 1571
mek.oszk.hu/08200/08248/pdf/08248.pdf

Nyilvan nem relativizalni akarsz, ugye?

Tempus-Anh 2014.01.28. 12:13:48

@tomwar:
Magyarország református államfője volt, negyedszázadon keresztül, nem épp a legbékésebb időszakban. Mért ne érdemelne?

christophe 2014.01.28. 13:03:58

@Gyingizik: A tènyek azok tènyek a civil lakossàg sokkal segitokèszebb volt M.o-n a depportàlàsban,mint pl.Franciaorszàgban,Belgiumban.Oszt van egy jo magyar kozmondàs,akinek nem ingje ne vegye magàra.Azt hogy a Te nagyszuleid,mit csinàltak,mit nem azt Ti tudjàtok.èn speciel nem vagyok buszke arra,hogy M.o az èlmezonybe tartozott a depportàlàsok terèn,mèg akkor sem ha tevolegesen nem vettem rèszt benne.Ugyanigy gyalàzatosnak tartom a Ràkosi rendszert,a gulàgot ,a don kanyart emberek haltak meg màsok gonoszsàga, hulyesège miatt....

christophe 2014.01.28. 13:22:20

''surtout avec la déportation en 56 jours de plus de 435 000 Juifs hongrois par Adolf Eichmann, du 15 mai au 8 juillet 1944. Plus du tiers des victimes juives d'Auschwitz sont hongroises.''
Legfokèppen az 56nap alatt Adolf Eichmann àltal deportàlt tobb mint 435000!!!magyar zsido,1944 màjus 15 ès julius 8
kozott,Ausschwitz àldozatainak tobb mint egy harmada magyar volt.
56nap alatt 435ezer ember,erre a Gestapo egyedul nem lett volna kèpes.....

tomwar 2014.01.28. 13:26:29

@Tempus-Anh:
"szep temetes volt...es sokan voltak....sokkal tobben lettek volna, csak meg nem erkeztek meg a Don-kanyarbol"
Hofi Geza

www.youtube.com/watch?v=ku_TqWuGd_s

Nem erdekel Horthy vallasa....Rakosie se.

Tempus-Anh 2014.01.28. 14:33:03

@tomwar:
Nem kötelező szeretni Horthyt, attól még az volt, aki volt, így utólag sározni lehet akárkit, aki nem tetszik nekünk.
Nem állunk ugyanazon az oldalon, belőlem sose lesz baloldali, belőled pedig jobboldali.
Legfeljebb kezet nyújthatunk egymásnak, de megváltoztatni egymást nem fogjuk, ne is tegyük.

pocaklakó minimanó 2014.01.28. 15:18:13

@tomwar: "Szisztematikus nepirtas es rabszolgasagba hurcolas kozott akad egy keves kulonbseg, nem?" Mindjárt tudtam, hogy érzékeny antennáiddal kifürkészed ama rejtelmes-sejtelmes különbséget, amely egy "szisztematikusan népirtott" halott és egy járulékos áldozat szerepében rabszolgasorsba vetés közben elhalálozott "lúzer" között fennáll. Köszike! :)

pocaklakó minimanó 2014.01.28. 15:18:56

@christophe: "Ugyanigy gyalàzatosnak tartom a Ràkosi rendszert,a gulàgot ,a don kanyart emberek haltak meg màsok gonoszsàga, hulyesège miatt..." De természetesen azért vannak különbségek...

pocaklakó minimanó 2014.01.28. 15:20:14

@tomwar: "Nyilvan nem relativizalni akarsz, ugye?" Nem. Azt meghagytam neked, aki pontosan tudod, hogy szenvedés és szenvedés között hatalmas különbségek vannak. Mert amíg az egyik szenvedésért sokadíziglen is hamu a fejre, addig a másik csak pech.

tomwar 2014.01.28. 15:23:17

@Tempus-Anh: Sosem szerettem, de a tortenelem nem szeretet kerdese. A tenyek kozlese azonban nem sarozas: Horthy "uralkodasa" alatt - hisz kiralysag voltunk - vagy inkabb nevezzuk orszaglasnak tortentek megiteleseinek osszege szamomra egyertelmuen negativ, jelzem, erdemei elismerese mellett.

Nem all szandekomben megvaltoztatni senkit, lehetoseg szerint igyekszem masik oldalrol is megvilagitani a dolgokat, hatha az igazsag meg sem egyfele, vagy egyetemleges.
Sosem allitanek Horthy kormanyzonak szobrot kozteruleten, am ha az Kun Bela utcai lakosok el akarjak rola nevezni az utcajkat, am tegyek!

Tempus-Anh 2014.01.28. 15:29:25

@tomwar:
Képzeld csak, ha a világ többszáz millió katolikusát kollektíven bűnösnek kiáltanánk ki mindazon tettek: embertelenség, gyilkosság, népirtás, hit miatti üldözés miatt, amit a kereszt nevében a történelem során elkövettek.
Hány pápát kellene kiátkoztatni és hány katolikus királyt háborús bűnösséggel vádolni, a jelképet pedig betilttatni, mint az önkényuralom jelképét?
Ez így lúdbőröztetően hangzik, de ha nagyon belegondolunk, nem is légbőlkapott, alaptalan gondolat.

pocaklakó minimanó 2014.01.28. 15:35:26

@tomwar: Horthy utcában Kun Béla szobor?

pocaklakó minimanó 2014.01.28. 15:37:12

@Tempus-Anh: "Képzeld csak, ha a világ többszáz millió katolikusát kollektíven bűnösnek kiáltanánk ki..." Nem kell a feltételes mód. A legtöbb "humanista" annak kiáltja ki őket. Ez alap. És természetesen a nézőpontjuk nem gyűlölködésként, hanem jogos kritikaként értendő. Próbálnád meg ugyanezt a lendületet és terminológiát alkalmazni másutt... hetedíziglen átkozott lennél. :)

tomwar 2014.01.28. 15:43:19

@pocaklakó minimanó: Tudo, egesz regen bizonyos helyeken teljesen termeszetes volt, hogy a haboruban legyozott ellenfelet megettek. Erre par kereszteny csoka odaevickelt a nagy love remenyeben, es Krisztus neveben lemeszarolta az emberevo fenevadakat.
Nekiallsz osszehasonlitani a kortet az almaval...nem is, a dinnyevel, es utana meg osszevissza beszelsz. Egy halott nem szenved. Nyilvan akit epp vernek, kevesbe a tudat vagy az eszme erdekli, aminek a neveben valakik neki szenvedest okoznak, hanem az erdekli, hogy hagyjak abba a verest!
Osszesmosod a XVI-XVII. szazadi torok megszallast egy tudados, fajelmelettel tamogatott XX. szazadi nepirtassal. Nyilvan alsopahoki Kovacs Bela rabigaban veresre tort labbal del fele menetelve is sokat szenvedett, es ez szornyu, de talan a keresztenyseg hirdetese kozben karoba huzott eretnekek, esetleg a maglyan elve elpusztult boszorkanyok is szenvedtek....

Hulyeseget beszelsz, es en is hulye vagyok, hogy megprobalok neked barmit is elmagyarazni...

tomwar 2014.01.28. 15:48:40

@pocaklakó minimanó: Minek? Celtablanak? MIndketto a tortenelem lapjaira valo, es nem erdemelnek szobrot, csupan melto es igazsagos iteletet az utokortol.

pocaklakó minimanó 2014.01.28. 15:49:47

@tomwar: "Osszesmosod..." Én inkább úgy fordítanám ezt a visszájára, hogy indokolás nélkül megkülönbözteted a szenvedést a szenvedéstől.

pocaklakó minimanó 2014.01.28. 15:51:39

@tomwar: "MIndketto a tortenelem lapjaira valo, es nem erdemelnek szobrot..." Ez tök jó, csak elképzelhető, hogy a te véleményed nem fedi a valóságot. Vagy az enyém nem fedi. De ez nem gátol meg, hogy eldöntsd a dolgot. Gondolom, belenyugvással szemlélnéd és megértően bólogatnál akkor is, ha általad nagyra becsült egyénekről nyilatkoznának mások hozzád hasonlóan. Vagy lehetséges, hogy kétségbe vonnád a nézetük helyességét?

Tempus-Anh 2014.01.28. 15:53:04

@tomwar:
Azért figyelemreméltó a római kereszténység missziós ereje, az, ahogyan fél évezrede megmaradt azokban az országokban, ahová elsősorban spanyol és portugál közvetítéssel eljutott. A nyelvvel, kultúrával együtt a kereszt.

Tempus-Anh 2014.01.28. 15:57:13

@tomwar:
A törökök által elkövetett örmény tömegmészárlás is megemlítendő. A modern genocídium szörnyűségét elsősorban időbeni közelsége és a korszerű technikát is igénybevevő modernsége, ördögi hatékonysága adja és persze az, hogy MEG LEHETETT tenni.
Vö. Az összeesküvés (Conspiracy) című nagyon jó filmmel a Wannsee-konferenciáról. Borzasztó az a könnyed dinamizmus, ahogyan tízmilliók sorsáról döntött egy kerekasztalnyi ember, egyetlen délután alatt.

tomwar 2014.01.28. 16:09:38

@pocaklakó minimanó: @Tempus-Anh: Ezt probalom elmagyarazni...hogy nem teszek kulonbseget az egyenek szenvedese kozott, hanem az osszefuggo es celiranyos cselekedetrol beszelelek ami miatt elszenvedtek.

tomwar 2014.01.28. 16:11:11

@pocaklakó minimanó: Nezz utana bulgariai zsidok sorsanak es rajossz, hogy a holokauszttal osszefuggesben mi bajom Horthyval.
Egyelore nem tudod, kit becsulok, csupan azt, hogy Horthyt nem.

tomwar 2014.01.28. 16:12:44

@Tempus-Anh: Amennyiben a misszios ero alatt azt az erot, eroszakot erted, mellyel a helyi lakosokat lemeszaroltak - es/vagy rajuk eroszakoltak a hitet...nos...tenyleg csodalatos:-((
Jezus forogna a sirjaban, ha latna, mit muveltek a neveben az elmult ket evezredben....

Tempus-Anh 2014.01.28. 18:44:09

@tomwar:
Először vele, aztán a nevében, igen.

Negyven Rabló 2014.01.28. 21:58:34

Élesen elkülöníteni a magyar nemzetet a magyar kormánytól, majd ugyanebben a mondatban összemosni Európát az EU irányító szerveivel, na az az igazi kommunikációs csavar. Legalább egy kicsit lennétek konzekvensek.

abrelosojos 2014.01.28. 23:17:01

@Brúsz Pringstein: szakadok a röhögéstől, brúsz! :-D te tényleg nem vagy okos! namostakkor a magyar, az osztrák, az orosz, azokkal, meg a bűneikkel mi van? milyen alapon pécézed ki pont a zsidókat, kis hülyém? :-) plánr te mi vagy, bűntelen mizé? vagy a hülyék felette állnak a bűnnek? egy vicc vagy, b+

Tempus-Anh 2014.01.28. 23:18:16

@Holle anyó:
A Nyugatnak nem érdeke az észak-koreai rezsimet megbuktatni, mint ahogyan Castro rezsimjét is hagyták a mai napig élni és lélegezni, holott a tengerészgyalogságnak csak egy délutáni piknik lett volna Kuba. Mindig kell egy potenciális háborús gócpont a világon, hisz egy pacifizált világ azt jelentené, hogy a hadseregre fordított dollármilliárdok és a fegyverlobby haszontalanná és fölöslegessé válna. Így működik ez. A médiájukban megjelenő manipulatív hazudozás pedig csak a szokásos népbutító körítés.

Prognozuoti Blasio 2014.01.29. 05:49:46

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Valóban! Kötelet a népnek, szoborfejezés-rugdosás, hazudtunk reggel, éjjel, meg este, nőverés, vak komondor, korrupció, mutyi, Dopeman, plagizálás.
Szép irányvonalakat támogatsz!!

tomwar 2014.01.29. 09:59:00

@Tempus-Anh: Ha Jezus valoban az az ember volt, akinek en gondolom, vagy amilyenek a tanai mutatjak, sose kerte volna, hogy megbosszuljak a szenvedeseit...
Igy a neveben olni epp Jezust oli meg.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.01.29. 10:41:30

@Prognozuoti Blasio:

Meg kell nézni, a Jobbik miket vall értékként, és ebből az értékekből a tagjai miket tipornak a sárba, lásd a "Hélota geci"-t például.

pocaklakó minimanó 2014.01.29. 14:34:24

@tomwar:

"...hogy nem teszek kulonbseget..."

Különbséget teszel akkor, amikor a szörnyűséget elkövető rezsimek között különbséget teszel. Mert ha az egyik felháborító, a másik meg még elmegy, akkor egyben a másikban elpusztítottakat is lesajnálod ezzel.

Nem muszáj megértened. Nem is szokták.

tomwar 2014.01.30. 11:50:03

@pocaklakó minimanó: A torok hdoltsag, mint rezsim!?!? Akkoriban csak rezsimek voltak...vagy milyen kulonbsegere gondolsz?
EN SOSEM TETTEM KULONBSEGET REZSOIM ES REZSIM KOZOTT.( Te peldaloztal a torok haboruban elhurcolt rabszolgaval, nem en.)

BARMELY nepirtas, barmely indokkal ugyanolyan szornyu. Tuszik, hutuk, keresztenyek vs. muszlimok, feketek<->feherek<->indianok...
Sosem tudnek azert megolni valakit, mert mas a szine, a vallasa, maskepp gondolkozik a vilagrol...stb. A tettei alapjan itelek meg minden embert, s bar nekem is vannak eloiteleteim, sosem hagyom magamat befolyasolni altala. Igen, er sok csalodas...es sok-sok nagyszeru meglepetes is.

pocaklakó minimanó 2014.02.03. 14:03:40

@tomwar: Mégis azt mondtad, hogy van különbség halott és halott között.

tomwar 2014.02.03. 15:01:04

@pocaklakó minimanó: A hltak kozott nincs kulonbseg. Az eszmek, melyek megoltek....azok kozott van kulonbseg.

pocaklakó minimanó 2014.02.04. 10:27:27

@tomwar: "Az eszmek, melyek megoltek....azok kozott van kulonbseg." Vagy sem.

tomwar 2014.02.04. 10:31:16

@pocaklakó minimanó: Ha neked a kommunizmus, a nemzetiszocializmus es a vallasi vagy anyagi erdekektol vezerelt hoditas ugyanaz, am legyen!

pocaklakó minimanó 2014.02.04. 11:48:25

@tomwar: A kommunizmus és a nemzetiszocializmus egy eszmeiségből fakad. Ugyanolyan trágya mindkettő, ugyanolyan trágya az ideológia, csak az elsőnek jobb a PR-ja.

Érintőlegesen ajánlanák egy könyvet nyugodt olvasásra (ha szoktál olvasni).

en.wikipedia.org/wiki/Liberal_Fascism

imres 2014.02.10. 21:10:08

Az itteni blogbirkák hozzászólásainak semmi értelme, hacsaknem az, hogy erősíti a csordaszellemet.
Kevesek vagytok és ráadásul genetikailag idióták.
süti beállítások módosítása