Dicséretes dolog, hogy Magyarországon díjazzák azokat a fiatal, sikeres vállalkozókat, akik a maguk területén kiemelkedő teljesítményt érnek el, és ezáltal példát statuálhatnak eljövendő fiatal vállalkozók számára, hogy miszerint így kell ezt csinálni gyerekek. Azt már kevésbé értem, hogy egy ilyen díjátadó ünnepség, amelynek keretében egy civil szervezet - jelen esetben a Példakép Alapítvány - meghirdetett pályázatának nyertesét részesítik elismerésben, miért elképzelhetetlen Orbán Viktor miniszterelnök, vagyis a nagypolitika jelenléte nélkül. Miért van az, hogy egy egyébként rendkívül pozitív kezdeményezés finise, felemelően ünnepi pillanata az egymillió ellenálló és szabadságharcos országáról, a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülés és az államadósság alakulásának megunhatatlan dicsőségéről, na meg a mikroszkóp alatt is láthatatlan infláció diadaláról szól? Hát ezért.

Mert Orbán Viktor számára valamennyi társadalmi kategória bármilyen helyzetbe hozása, esetleges médiafigyelem középpontjába kerülése kiváló alkalom arra, hogy önmagát reflektorfénybe helyezze. Ahogy szokta általában amikor ilyen és hasonló szereplésekre kiválóan alkalmas színpadok közelébe szabadul, a miniszterelnök úr most is elemében érezte magát. Akárcsak - mint elmés hasonlatából kiderült - mi magyarok, akik toppon voltunk 2010-ben, és lehetővé tettük, hogy abba a székbe ülhessen, ahonnan ma a magyar szellemet figyelni tudja, és ellentmondást nem tűrő ítélteket alkot a feje fölött. Megteheti. Elvégre ő - ellentétben sokakkal ebben az országban, akikkel a sorok között összehasonlította magát - nem a sikertelenebb fajtához tartozik.

És mivel mi ennyire elemünkben voltunk, Viktorunknak ma szilárd meggyőződése lehetett a Városligeti Műjégpálya dísztermében néhány felejthetetlen pillanat erejéig, hogy őt azért hívták meg egy sikeres, fiatal vállalkozókat ünneplő rendezvényre, mert - ki hitte volna - "ő is volt fiatal, és bizonyos értelemben nem a sikertelenebb fajtához tartozik." Mert képzeljétek el, semmiféle példaképpel nem rendelkező fiatalok, és drága jó magyar honfitársak úgy általában! Ezt a kiváló embert, mindannyiunk büszkeségét, akit 35 évesen, Magyarország miniszterelnökét egy NATO csúcson taknyos betolakodónak nézték, olyannyira, hogy alig bírta meggyőzni a népeket, hogy ő márpedig kicsoda. Érdekelt bárkit is? Nem baj.

Mindez nem lenne baj, megszoktuk már. Csupán azért szóra érdemes ez az újabb tömjénfüstbe burkolt, lábszagú performansz, mert Orbán soha egyetlen pillanatra nem volt vállalkozó. Soha. De, amint a fenti ábra is mutatja, ez nem akadályozza meg abban, hogy sikeres, valóban vállalkozóknak, valóban fiataloknak ajánlja figyelmükbe saját példáját, úgy értem követendő példaképét. Méltatlan, és nem kicsit arcpirító. A politikai ügyeskedés, túlélés, tőkefelhalmozás valószínűleg nagy erény, de semmilyen körülmények között nem kellene közös nevezőre hozni a gazdasági szférában elért kimagasló eredményekkel. Akármit is gondol saját maga kimagaslóan sikeres fajtához tartozásáról Magyarország miniszterelnöke.

U.I. És hogy mit lehet ehhez a beképzelt kioktatáshoz érdemben és tulajdonképpen hozzátenni? Semmit. Úgyhogy tulajdonképpen csak annyit akartam írni, hogy minden tiszteletem és elismerésem a pályázat nyertesének, Dr. Letoha Tamás kutatóorvosnak, aki nagy nemzetközi gyógyszercégeknek végez génterápiás vizsgálatokat, és akinek hatalmas érdeme van az Alzheimer-kór megelőzésében. Nehogy már ez is Orbán Viktor érdeme legyen...